A Gázai övezet egy palesztinok lakta, 41 km hosszú, átlagosan 9 km széles (365 km2 alapterületű, vagyis kb kétharmad Budapest nagyságú) tengerparti terület Egyiptom és Izrael között, mely kétmillió lakójával együtt Izraelhez tartozik ugyan, de Ciszjordániával közösen széles-körű autonómiát élvez a zsidó államtól. Mai jogállását a 30 éve megfogalmazott, de 1994 május 4-én aláírt Gáza-Jerikó Autonómia Egyezmény (vagy Oslói megállapodás vagy: Gaza-Jericho Agreement) rögzíti, mely önrendelkezési jogokat biztosít Palesztinának (és annak részeként Gázának), de Izraelhez tartozó területnek tekinti (Palesztina csak a külügy és a hadügy területén nem bír önállósággal, minden másban önmagát igazgatja). Ám eddig a kulcsfontosságú szerződésig hosszú út vezetett. Hogyan kezdődött és hogyan vezetett idáig Gáza története illetve mi a jelenlegi helyzet? Erről szól az itt következő átfogó történelmi visszatekintés (az utóbbi évek történéseiről a cikk végén olvashat).

Az övezet legnagyobb városa és névadója, Gáza település, már a 3500 évvel ezelőtti forrásokban is szerepel. Krisztus előtt 1250 körül zsidó törzsek vették birtokukba területét, majd néhány évtizeddel később – az úgynevezett „tengeri népek támadása” során – filiszteusok (paleszetek) telepedtek le partjai mentén. A zsidók és a filiszteusok innentől kezdve évszázadokon keresztül harcoltak egymással a parányi földdarabért. (A mai palesztinok őseikként tekintenek az ókori fiszteusokra, ám a rokonság a mai napig nem bizonyított.)

Az ellenségeskedés közepette Kr.e. 1030 körül a zsidók Saul vezetésével végül saját államot hoztak létre. Ez az új zsidó királyság nem terjedt ki Filiszteára, de állandó háborúban állt vele. Saul után Dávid (Kr.e. 1010-970), majd Salamon (Kr.e. 970-930) uralkodott a zsidók felett, majd 930 körül kettészakadt birodalmuk. Ekkor jött létre Izrael és Júdea, melyek egymással együttműködve, 200 éven keresztül a térség legfejlettebb államai voltak. Végül Kr.e. 722 –ben a hatalmas Asszír Birodalom kebelezte be az egész Közel-kelet térségét. Innentől kezdve évszázadokon keresztül más-más hódítók kezébe került mind Gáza, mind Izrael területe. Először Újbabilónia, majd Perzsia, végül Makedónia hódította meg. Közben a makedón, azaz görög megszállás időszakában, Kr.e. 165 –ben a zsidók egy évszázadra még visszanyerték önállóságukat, amikor megverték a görögök csapatokat. (Ezt a győzelmet ünneplik a zsidók Hanuka ünnepén.) Ám Kr.e. 63 –ban újra egy nagy hódító hatalom – a Római Birodalom – kaparintotta meg a zsidók államát. (A római hódítás Pompejus nevéhez fűződik.) A rómaiak új nevet adtak az egész területnek, melyet innentől kezdve Palesztina néven tüntettek fel a térképeken. Palesztina provinciává változott és tartalmazta a Izraelt illetve Filiszteát, azaz Gázát is. A majd öt évszázados római uralom alatt a zsidók kétszer is fellázadtak az elnyomás ellen: Krisztus után 66-73 közt és Krisztus után 135 –ben. A felkelések leverése során pusztult el a zsidók jeruzsálemi temploma is, melyet azóta sem építették fel újra, csupán egyes megmaradt részei – siratófal – alkotnak napjainkban is szent helyet a zsidóság számára. A második felkelést Bar-Kochba vezette, ám legyőzését követően a rómaiak bosszúja olyan súlyos volt, hogy megindult a zsidók exodusa - azaz széttelepülése - a Római Birodalom távoli provinciáiba. A zsidók tehát a római időkben nagyrészt elhagyták Palesztinát mely a Krisztus utáni 7. században az ide vándorló arabok lakhelyévé vált. (A keresztesek csak átmenetileg tudták itt megvetni lábukat.)

Az ősi Izraeli Királyság Krisztus előtt 1000 körül. Forrás: www.ucg.org

Ami a későbbi időket illeti: Izraelt és Gázát középkor végén és az újkorban a törökök hódították meg és egészen az első világháború végéig birtokolták. Mivel a háborút a törökök a vesztes oldalon fejezték be, így a gyarmataiknak tekintett területeiket a győztes nagyhatalmak – elsősorban Franciaország és Anglia - kapták meg. Ebben az „osztozkodásban” Palesztina mandátumterületként a brit gyarmatbirodalomhoz került. Ekkorra azonban a térség már számos problémával küzdött, melyek közül a legjelentősebb az volt, hogy a világban szétszórtan élő zsidóság egy része a cionizmus eszméjének megteremtése után az ősi földre azaz Palesztinába való visszatelepülés mellett döntött. Az 1897-es első Cionista Világkongresszus legfőbb célkitűzése az új zsidó haza megteremtése volt. A századfordulón tehát megindult a zsidók Palesztinába özönlése, mely a második világháború holokausztja során hatalmas lendületet kapott

Izrael állam újbóli megalakulása

A századforduló időszakától kezdődően (1882 –től, vagyis az első bevándorlási hullámtól) 1945 –ig, több mint fél millió zsidó települt vissza Izrael területére. Ekkor már Palesztina teljes lakosságának majd 25-30 százalékát alkották, és fokozatosan megszerezték a földek jelentős részét is. Egyes földeket a török vezetőktől kaparintottak meg, más telkeket az arab effendik adtak el nekik, és sok telket a földműves palesztin fellahoktól vásároltak fel. (A fellahok birtokai többnyire tönkrement gazdaságok voltak, így eleinte örömmel adták el azokat a tőkeerős zsidó bevándorlóknak.) Közben persze a két népesség közt évről évre lett egyre feszültebb a viszony. A palesztinok az 1930 –es évekre már ellenségként tekintettek a tömegesen érkező zsidókra. A feszültség fegyveres harccá változott és Palesztinában mindennaposak lettek a gyilkosságok, merényletek és zavargások. Az angolok nem vállalták a terület feletti igazgatással járó folyamatos problémákat, így a háború végén kivonultak Palesztinából, mely felett a továbbiakban az ENSZ vállalta a gyámkodást.

Az ENSZ védnöksége alatt az egész világ a zsidó-palesztin probléma megoldásán fáradozott. Végül a világszervezet 1947 november 27 -én egy sajátos rendezési tervet fogadott el. Az ENSZ 181. számú határozatában egy zsidó és egy palesztin állam megalakításáról döntöttek. A palesztinok azonban tiltakoztak a határozat ellen és kijelentették, hogy népük egész Palesztinára jogosult, nem csak annak egy részére. A zsidók viszont elfogadták az ENSZ döntését, és 1948 május 14 –én a számukra kijelölt területen, David Ben-Gurion (Izrael első miniszterelnöke) kikiáltotta a független Izrael államot. A környező arab országok (Libanon, Szíria, Jordánia, Egyiptom) azonnal tiltakoztak és háborút indítottak a frissen megalakult zsidó állam ellen.

A megszállt övezetek kialakulása (1967)

Az első nagy, Izrael ellenes zsidó-arab háború 1949 –ig tartott és nagy meglepetésre Izrael győzelmével zárult. A palesztinoknak ítélt területeket Egyiptom és Jordánia szállta meg. (Gáza Egyiptomhoz, a Jordán folyó nyugati partja, azaz Ciszjordánia pedig Jordániához került.) Alig 18 évvel később 1967 –ben azonban újabb háború tört ki Izrael és a környező államok közt, melyben ismét Izrael győzött. Ezúttal azonban a zsidók „ütköző” övezetet kívántak kialakítani saját országuk és a támadó arab államok közt és megszállták a palesztin területeket. Az izraeli hadsereg ekkor vonult be Ciszjordániába és Gázába, melyeket azóta is megszállva tart. A palesztinok pedig elhatározták, hogy a továbbiakban nem a környező államoktól fogják várni felszabadításukat, hanem saját kezükbe veszik a zsidók elleni harcot. Éppen 50 évvel ezelőtt, 1964 –ben jött létre a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ), melynek élére 1969 –ben került az akkor épp 40 éves Kairóban született Jasszer Arafat. A növekvő befolyással bíró palesztin vezető 35 éven keresztül, 1969 -től egészen 2004-ig állt a PFSZ élén, melyet saját szervezete az 1959-ben megalakított Fatah segítségével irányított.

A Hamasz hatalomra kerülése (2006)

Arafat ellenzéke 1987 –ben jött létre, amikor kirobbant az első intifáda, vagyis az első Izrael elleni általános palesztin felkelés. A lázadás során alakították meg 1988 januárjában a radikális iszlamista Hamaszt (Iszlám Ellenállás Mozgalma), mely szinte megalakulása percétől vetélkedett a Fatahhal. A térség életében a máig legjelentősebb fordulópontot az oszlói békefolyamat eredményeként 1994 május 4 –én megszületett Gáza-Jerikó Autonómia Egyezmény aláírása hozta meg, mely a palesztinok számára az önállóság első lépcsőjét, Arafatnak pedig a béke Nobel-díj megítélését és a palesztin elnöki szék megszerzését jelentette. Az egyezmény értelmében létrejött a Palesztin Önkormányzat, vagyis egy palesztin parlament és kormány, mely egyaránt irányíthatta Ciszjordániát és a Gázai-övezetet. A palesztin kormányzat a hadügyeket és külügyeket kivéve az élet minden területén szabadon igazgathatta a két térséget, Izrael pedig ígéretet tett arra, hogy legkésőbb 2005 –ig kivonul Gázából. (Korábban, 1988 november 15 –én Palesztina egyoldalúan már egyszer kikiáltotta függetlenségét, de ezt a nemzetközi jog azóta sem ismerte el.) Az egyezmény legfőbb ellenzője a Hamasz volt, mely továbbra is azt hangoztatta, hogy az Izraellel történő egyezkedés helyett a zsidó államot meg kell semmisíteni és Palesztinát az egész térségre kiterjesztve kell kikiáltani. Céljai érdekében továbbra is folytatta a robbantásokat és merényleteket, így a nagy nemzetközi szervezetek többsége – például az EU, valamint az USA és Kanada – terrorszervezetnek nyilvánította.

A több szempontból is az 1867 –es osztrák-magyar kiegyezéshez hasonlító Gáza-Jerikó egyezmény Arafat vezetése alatt azonban rosszul működött, ugyanis virágzott a korrupció, és az Izraellel kezdetben rendeződni látszó kapcsolat is megromlott, amikor 2000 –ben kitört a második intifáda. Az újabb fegyveres felkelés akkor kezdődött, amikor Ariel Saron izraeli vezető 2000 szeptember 28-án vérig sértette a palesztinokat azzal, hogy a területükhöz tartozó és az iszlám szent helyének tekintett jeruzsálemi Mecsetek terén tett provokatív látogatást. Az intifáda miatt nagy mértékben megszaporodtak Izrael területén az öngyilkos merénylők terrorcselekményei, így a zsidó lakosság hatékony lépéseket várt az izraeli kormányzattól.

A válasz, az izraeli védelmi fal megépítése lett. Az izraeli kormány 2002 júniusában döntött arról, hogy védőfallal korlátozza a palesztinok átjárását Ciszjordániából Izraelbe, hogy így csökkentse az öngyilkos merényletek számát. A fal építése megkezdődött és  a 2002  - 2009 közti statisztikák szerint a várakozásoknak megfelelően valóban jelentősen csökkent a merényletek száma, így az izraeli közvélemény többsége a mai nap is támogatja  a fal megépítését  és folytatását.

A kép forrása: www.mofa.pna.ps

A fal, mely az angol nyelvű híradásokban "West Bank Barrier" néven szerepel, összesen 708 km hosszúra van tervezve, ám 2012 nyaráig ennek csak 62% -a, 440 km épült meg. A fal több szakaszból áll: helyenként három méter magas, elektromos kerítés képezi, ám a veszélyesnek talált, városi területeken nyolc méter magas betonfalban folytatódik, amelynek mindkét oldalán szerviz- és járőrutak, mély árkok és nyomrögzítő homoksávok, szögesdrót kerítések és biztonsági kamerák találhatók. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a fal nem a Palesztin Hatóság határán húzódik, a nyomvonal önkényesen kacskaringózik Ciszjordánia területén, kisajátított magánbirtokokon halad át, körbekerít palesztin városokat és falvakat, és van, ahol elválasztja a gazdákat földjeiktől és ivóvízforrásaiktól. A Fatah és Arafat által „tető alá hozott” új autonómia rendszer illetve megbékélési folyamat „bukása” az egyezményt kezdettől kritizáló Hamasz előretörését hozta, és az iszlamista szervezet népszerűsége 2000 után folyamatosan növekedni kezdett. Amikor 2004 –ben meghalt Arafat, a Hamasz már megelőzte a Fatahot is, majd 2006 –ban megnyerte a választásokat. Közben Izrael ígéretéhez híven ugyan kivonta csapatait Gázából, de a Hamasz előretörése miatt bármelyik percben készen állt a visszatérésre.

A 2007/2009 –es válság

A térségben a feszültség a Hamasz 2006-os választási győzelme után folyamatosan növekedett. Gázában és Ciszjordániában egyaránt polgárháború tört ki a mérsékelt irányvonalú Fatah és a radikális Hamasz csoportok között. Végül a harcot Gázában 2007 júniusára a Hamasz nyerte meg, amikor a területről teljesen kiszorította a kisebbségben lévő Fatah fegyvereseket. Győzelme után megkezdte hatalma teljes kiépítését, vagyis a helyi maffiák és klánok visszaszorítását, majd az Egyiptom felé kiépített mintegy 60 csempészalagút irányítását. A Hamasz közismert Izrael ellenes programja – „nincs egyezkedés, csak háború” – szerint megkezdte csapatai kibővítését és felfegyverzését a csempész alagutakon keresztül behozott egyiptomi fegyverekkel, majd rakétatámadásokat kezdett izraeli városok ellen. Az eseményekre először a Fatah reagált, amikor Mahmud Abbasz a Fatah vezetője, Arafat utódja, és a PFSZ első embere elbocsátotta a Palesztin Hatóságból a Hamasz tagokat és önkényesen Fatah irányítást vezetett be Ciszjordániában. (Több nemzetközi elemző szerint lépése nem volt legális.)

Izrael ugyancsak 2007 nyarán reagált a gázai eseményekre, és hadseregével hermetikusan lezárta a Hamasz uralta Gázai-övezet határait, az izraeli városok elleni rakétatámadásokra pedig az energia és segélyforrások elzárásával válaszolt. Tehát 2007 nyarán a parányi, ám túlzsúfolt Gázai-övezet teljes blokád alá került, ami azt is jelentette, hogy a nemzetközi segélyszállítmányok innentől kezdve már nem köthettek ki Gáza partjainál. Az izraeli hadsereg pedig alig egy évvel később 2008 novemberében behatolt az övezet déli részébe és a csempészalagutak zömét megsemmisítette. A területen élők katasztrófája akkor lett teljes, amikor 2008 decemberében és 2009 januárjában az izraeli hadsereg újra bevonult Gázába, és több mint ezer áldozatot hagyva maga mögött, lerombolta a Hamasz épületeit. Ezzel kapcsolatban később Izrael ugyan hangsúlyozta, hogy a polgári áldozatok magas száma annak volt köszönhető, hogy a Hamasz szándékosan iskolákba, kórházakba, illetve civilek lakóházaiba, rejtett el harcosait illetve fegyvereit, ám a nemzetközi közvélemény nyilatkozatait „magyarázkodásnak” tekintette.

Gáza város látképe. Forrás: www.reuters.com

2008 -ra a Gázai-övezetben élő palesztinok életkörülményeit a „nyomor” jellemezte leginkább, hatalmas lett a munkanélküliség, rossz lett az egészségügyi helyzet, és gyakori az éhezés. A nemzetközi segélyszervezetek élelem és gyógyszer szállítmányai pedig nem juthattak el hozzájuk, mert az Izraeli hadsereg őrnaszádjai és hadihajói a tengeren, harckocsijai pedig a szárazföldön zárják le a megközelítési útvonalakat. (Ennek esett áldozatául a török Mari Marmara nevű hajó is 2010 május 31-én) Súlyosbította a helyzetet, hogy a területet irányító Hamasz elzárkózott mindenfajta tárgyalás elől, és a lakosság férfi tagjainak többségét az Izrael elleni harcra buzdította és képezte ki.

A 2012 –es gázai válság

A 2009-es izraeli támadás utáni években három hatás érvényesült Gázában: egyrészt felerősödött a megegyezés párti Fatah és a háború párti Hamasz közti rivalizálás, másodrészt folytatódott a 2007-ben megkezdett izraeli blokád Gáza ellen (és ezzel a nyomor, elmaradottság az övezetben), illetve harmadrészt magasabb szintre emelkedett Hamasz fegyverkezése, az iráni, illetve egyéb külső forrásokból történő rakétavásárlások intenzitása. A három jelenség 2012 novemberében jelentősen kicsúcsosodott, amikor a gázai Hamasz fegyveresek jelentős számú Fadzsr-5 tipusú iráni rakétához jutottak, melyekkel már képesek voltak akár 75 km távolságra is ellőni! 2012 novemberének közepén a gázai palesztinok nem haboztak ezeket a rakétákat ki is próbálni: alig nyolc nap alatt, majdnem ezer rakétát lőttek ki Izraelre.

Bár a zsidó állam új rakétaelhárító rendszere, a Vaskupola jól vizsgázott amikor a rakéták több mint harmadát a levegőben megsemmisítette (megvédve ezzel Tel-Avivot), a Hamasz mégis elérte célját! Egyrészt bebizonyította, hogy rakétáival most már képes elérni mind Tel-Avivot, mind Jeruzsálemet, másrészt a palesztin lakosság körében tapasztalható népszerűség terén nagy előnyre tett szert a Fatah -al szemben. Nem beszélve arról, hogy az arab országok egy része a novemberi válság végére tárgyalni kezdett a Hamasszal, mely így végre kikerülhetett a "terrorista szervezet" klisé alól. Összességében a válság a Hamasz számára lényegesen több hasznot hozott, és nagyobb győzelmet jelentett, mint Izraelnek, még akkor is, ha a zsidó haderő célzott támadásaival sikeresen likvidálni tudta a Hamasz vezetőinek egy részét.

A 2014 nyarán kezdődő válság

Az Izraellel korábban sikeres tárgyalásokat folytató – 1994-es Gáza-Jerikó egyezményt is tető alá hozó - mérsékelt Fatah, - az utóbbi években végzetesen meggyengült saját népe körében. A radikális szervezet 2014 májusában egységkormányt teremtett a háború-párti, radikális Hamasszal. Ezzel 2014 -re gyakorlatilag minden hatalom Gázában a Hamasz kezébe vándorolt. (Az Izraellel történő béketárgyalások felújítása szinte reménytelenné vált.) A helyzet romlását mutatja, hogy 2014 július 8 -án a gázai övezet Hamasz-harcosai nagyarányú rakéta-támadásokat kezdtek Izrael ellen. Július 8 és 17 közt a palesztinok közel 1400 Kasszám-rakétát lőttek ki Tel-Aviv irányába. Bár a világ legfejlettebb rakétaelhárító rendszere, a vaskupola elnevezésű izraeli fegyverzet-rendszer a kilőtt palesztin rakétáknak már 80-90 százalékát is meg tudta semmisíteni (jobb találati arányt elérve, mint 2012 -ben), mégis sok töltet csapódott polgári területre. Izrael válaszul légitámadásokkal reagált, majd 2014 július 17 -én szárazföldi támadást indított Gáza ellen. Erre utoljára 2009 januárjában volt példa.

A 2014 nyarán induló izraeli támadás legfőbb célja az Izrael területére kifutó földalatti alagutak megsemmisítése és a Hamasz fegyverzet-állásainak megszüntetése. (Ide vonatkozóan ajánlott poszt: Átlátszó.hu cikke) Az alagutak mára kulcskérdéssé váltak, hiszen a Hamasz ezeken keresztül tud öngyilkos merénylőket küldeni Izraelbe, illetve fegyvereket tud kapni külföldi támogatóitól. Egyes járatokban autókkal is lehet közlekedni. Bonyolult hálózatukat alig lehet felderíteni, és folyamatosan jönnek létre az újabb és újabb járatok. A válság elmélyülni látszik, és úgy tűnik, hogy a palesztin-izraeli viszony 2014 folyamán sem valószínű, hogy javulni fog. (A témához kapcsolódó, ajánlott cikk: A gázai konfliktus - Világpolitika blog)

A 2014 utáni helyzet

A tartós közel-keleti békéhez két független, egyenrangú és egymással békében élő államra lenne szükség a térségben. Ehhez pedig két feltételnek kellene teljesülnie: egyrészt mind a zsidóknak, mind pedig a palesztinoknak el kellene kölcsönösen ismerniük a másik létjogosultságát Palesztinára (annak egy részére), másrészt meg kellene egyezniük a határokat (és Jeruzsálemet) illetően. Ám 2014 után egyik feltétel sem teljesül. A Hamasz programja eleve kizárja a megegyezést, ráadásul a mögötte álló hatalmak - legfőképp Irán - mindent meg is tesznek azért, hogy soha ne jöjjön létre semmiféle egyezség a zsidók és palesztinok között! Itt tartunk és úgy tűnik, hogy az 1993/94 -es helyzethez képest - amikor a felek a legközelebb jártak a végleges rendezéshez - egyre távolabb kerül a béke lehetősége! Közben pedig egyre több az ártatlan áldozat mindkét oldalon. A harci események július 8 -án történt megindulása és július 25 közt eltelt 18 napban a halálos áldozatok száma elérte a 800 -at, és ebből 181 gyermek. Ez elfogadhatatlan. A Hamasz saját népe pusztulását sem tartja nagy árnak céljai eléréséért, hiszen rakétaindító berendezéseit kórházak, iskolák közelébe teszi és maradásra szólítja fel a palesztinokat. Izrael pedig - bár állítása szerint kímélni próbálja a civileket - a föld egyik legsűrűbben lakott területén vet be bombázóegységeket és harckocsikat. Senki nem tudja, hogy meddig fajulhat még a helyzet, de a világnak és az ENSZ -nek megoldásokon kell dolgozniuk, különben humanitárius katasztrófa vár a Gázában élőkre.

A 2023-as támadás Izrael ellen

2023 október 7-én (egy szombati napon) a Gázai övezetből több ezer rakéta kilövésére adott parancsot a Hamasz katonai vezetése mégpedig Dél-Izraeli célpontok ellen. Ezt egy szárazföldi támadás követte, melynek során legalább ezer Hamasz-fegyveres lépte át a Gázai-Izraeli határt és támadta meg a zsidó államot. Összesen 1400 ártatlan polgári lakost mészároltak le és 240 embert hurcoltak magukkal vissza Gázában túszokként. A határ közelében egy zenei fesztivált is megleptek, ahol a palesztin katonák 260 izraeli fiatalt mészároltak le. Izrael határidőt szabott a Hamasznak arra, hogy ürítse ki Gáza északi részeit. 

Izrael ujkori történelme hatodik háborúját vívja (1948, 1956, 1967, 1973, 1975 után) illetve eddig 3 Hamasz támadást védett ki (2008, 2012, 2014) és 3 intifádát élt túl (1987, 2000, 2017).

Harmat Árpád

Felhasznált anyagok:

• Harmat Árpád: Gáza története (tortenelemcikkek.hu)
• J. Nagy László: Az arab országok története. JATE Press, 2004, Szeged
• J. Nagy László egyetemi tanár előadásai, SZTE Bölcsészkar, 2008
• Hahn István - Kákosy László - Komoróczy Géza: Az ókor története II. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995.
• Rostoványi Zsolt:  A Közel-Kelet története. A rövid XX. század. Kossuth Kiadó, Bp., 2011
• Arthur Jr. Goldschmidt: A Közel-Kelet rövid története Maecenas Kiadó, Bp., 1997.
• Baumann Zsófia: Izrael a bevándorlók országa. Kitekintő.hu 2011.január 16.
• Az arab-izraeli konfliktus: 1948-2007. Biztonságpolitikai Szemle Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület. biztpol.corvinusembassy.com
• Kemény János: Az Al-Kaida mozgalom. www.zmne.hu Hadtudomány XV. évf. 1. szám 2005 március

Hasonlóan érdekes posztjaim: Az Alcatraz története, Ceausescu halála, Széchenyi gróf élete, Hitler tábornoki kara, A Wehrmacht páncélosai, A Midway -i csata, Adolf Hitler ifjúsága, A német összeomlás okai 1945-ben, Hitler bunkere, A szovjet támadás Lengyelország ellen (1939), A Molotov-Ribbentrop paktum,

Egyéb posztokkal, érdekességekkel itt is várunk: Történelemrajongók klubja