A Gázai övezet egy palesztinok lakta, 41 km hosszú, átlagosan 9 km széles (365 km2 alapterületű, vagyis kb kétharmad Budapest nagyságú) tengerparti terület Egyiptom és Izrael között, mely kétmillió lakójával együtt Izraelhez tartozik ugyan, de Ciszjordániával közösen széles-körű autonómiát élvez a zsidó államtól. Mai jogállását a 30 éve megfogalmazott, de 1994 május 4-én aláírt Gáza-Jerikó Autonómia Egyezmény (vagy Oslói megállapodás vagy: Gaza-Jericho Agreement) rögzíti, mely önrendelkezési jogokat biztosít Palesztinának (és annak részeként Gázának), de Izraelhez tartozó területnek tekinti (Palesztina csak a külügy és a hadügy területén nem bír önállósággal, minden másban önmagát igazgatja). Ám eddig a kulcsfontosságú szerződésig hosszú út vezetett. Hogyan kezdődött és hogyan vezetett idáig Gáza története illetve mi a jelenlegi helyzet? Erről szól az itt következő átfogó történelmi visszatekintés (az utóbbi évek történéseiről a cikk végén olvashat).

Az övezet legnagyobb városa és névadója, Gáza település, már a 3500 évvel ezelőtti forrásokban is szerepel. Krisztus előtt 1250 körül zsidó törzsek vették birtokukba területét, majd néhány évtizeddel később – az úgynevezett „tengeri népek támadása” során – filiszteusok (paleszetek) telepedtek le partjai mentén. A zsidók és a filiszteusok innentől kezdve évszázadokon keresztül harcoltak egymással a parányi földdarabért. (A mai palesztinok őseikként tekintenek az ókori fiszteusokra, ám a rokonság a mai napig nem bizonyított.)

Az ellenségeskedés közepette Kr.e. 1030 körül a zsidók Saul vezetésével végül saját államot hoztak létre. Ez az új zsidó királyság nem terjedt ki Filiszteára, de állandó háborúban állt vele. Saul után Dávid (Kr.e. 1010-970), majd Salamon (Kr.e. 970-930) uralkodott a zsidók felett, majd 930 körül kettészakadt birodalmuk. Ekkor jött létre Izrael és Júdea, melyek egymással együttműködve, 200 éven keresztül a térség legfejlettebb államai voltak. Végül Kr.e. 722 –ben a hatalmas Asszír Birodalom kebelezte be az egész Közel-kelet térségét. Innentől kezdve évszázadokon keresztül más-más hódítók kezébe került mind Gáza, mind Izrael területe. Először Újbabilónia, majd Perzsia, végül Makedónia hódította meg. Közben a makedón, azaz görög megszállás időszakában, Kr.e. 165 –ben a zsidók egy évszázadra még visszanyerték önállóságukat, amikor megverték a görögök csapatokat. (Ezt a győzelmet ünneplik a zsidók Hanuka ünnepén.) Ám Kr.e. 63 –ban újra egy nagy hódító hatalom – a Római Birodalom – kaparintotta meg a zsidók államát. (A római hódítás Pompejus nevéhez fűződik.) A rómaiak új nevet adtak az egész területnek, melyet innentől kezdve Palesztina néven tüntettek fel a térképeken. Palesztina provinciává változott és tartalmazta a Izraelt illetve Filiszteát, azaz Gázát is. A majd öt évszázados római uralom alatt a zsidók kétszer is fellázadtak az elnyomás ellen: Krisztus után 66-73 közt és Krisztus után 135 –ben. A felkelések leverése során pusztult el a zsidók jeruzsálemi temploma is, melyet azóta sem építették fel újra, csupán egyes megmaradt részei – siratófal – alkotnak napjainkban is szent helyet a zsidóság számára. A második felkelést Bar-Kochba vezette, ám legyőzését követően a rómaiak bosszúja olyan súlyos volt, hogy megindult a zsidók exodusa - azaz széttelepülése - a Római Birodalom távoli provinciáiba. A zsidók tehát a római időkben nagyrészt elhagyták Palesztinát mely a Krisztus utáni 7. században az ide vándorló arabok lakhelyévé vált. (A keresztesek csak átmenetileg tudták itt megvetni lábukat.)

Az ősi Izraeli Királyság Krisztus előtt 1000 körül. Forrás: www.ucg.org

Ami a későbbi időket illeti: Izraelt és Gázát középkor végén és az újkorban a törökök hódították meg és egészen az első világháború végéig birtokolták. Mivel a háborút a törökök a vesztes oldalon fejezték be, így a gyarmataiknak tekintett területeiket a győztes nagyhatalmak – elsősorban Franciaország és Anglia - kapták meg. Ebben az „osztozkodásban” Palesztina mandátumterületként a brit gyarmatbirodalomhoz került. Ekkorra azonban a térség már számos problémával küzdött, melyek közül a legjelentősebb az volt, hogy a világban szétszórtan élő zsidóság egy része a cionizmus eszméjének megteremtése után az ősi földre azaz Palesztinába való visszatelepülés mellett döntött. Az 1897-es első Cionista Világkongresszus legfőbb célkitűzése az új zsidó haza megteremtése volt. A századfordulón tehát megindult a zsidók Palesztinába özönlése, mely a második világháború holokausztja során hatalmas lendületet kapott

Izrael állam újbóli megalakulása

A századforduló időszakától kezdődően (1882 –től, vagyis az első bevándorlási hullámtól) 1945 –ig, több mint fél millió zsidó települt vissza Izrael területére. Ekkor már Palesztina teljes lakosságának majd 25-30 százalékát alkották, és fokozatosan megszerezték a földek jelentős részét is. Egyes földeket a török vezetőktől kaparintottak meg, más telkeket az arab effendik adtak el nekik, és sok telket a földműves palesztin fellahoktól vásároltak fel. (A fellahok birtokai többnyire tönkrement gazdaságok voltak, így eleinte örömmel adták el azokat a tőkeerős zsidó bevándorlóknak.) Közben persze a két népesség közt évről évre lett egyre feszültebb a viszony. A palesztinok az 1930 –es évekre már ellenségként tekintettek a tömegesen érkező zsidókra. A feszültség fegyveres harccá változott és Palesztinában mindennaposak lettek a gyilkosságok, merényletek és zavargások. Az angolok nem vállalták a terület feletti igazgatással járó folyamatos problémákat, így a háború végén kivonultak Palesztinából, mely felett a továbbiakban az ENSZ vállalta a gyámkodást.

Az ENSZ védnöksége alatt az egész világ a zsidó-palesztin probléma megoldásán fáradozott. Végül a világszervezet 1947 november 27 -én egy sajátos rendezési tervet fogadott el. Az ENSZ 181. számú határozatában egy zsidó és egy palesztin állam megalakításáról döntöttek. A palesztinok azonban tiltakoztak a határozat ellen és kijelentették, hogy népük egész Palesztinára jogosult, nem csak annak egy részére. A zsidók viszont elfogadták az ENSZ döntését, és 1948 május 14 –én a számukra kijelölt területen, David Ben-Gurion (Izrael első miniszterelnöke) kikiáltotta a független Izrael államot. A környező arab országok (Libanon, Szíria, Jordánia, Egyiptom) azonnal tiltakoztak és háborút indítottak a frissen megalakult zsidó állam ellen.

A megszállt övezetek kialakulása (1967)

Az első nagy, Izrael ellenes zsidó-arab háború 1949 –ig tartott és nagy meglepetésre Izrael győzelmével zárult. A palesztinoknak ítélt területeket Egyiptom és Jordánia szállta meg. (Gáza Egyiptomhoz, a Jordán folyó nyugati partja, azaz Ciszjordánia pedig Jordániához került.) Alig 18 évvel később 1967 –ben azonban újabb háború tört ki Izrael és a környező államok közt, melyben ismét Izrael győzött. Ezúttal azonban a zsidók „ütköző” övezetet kívántak kialakítani saját országuk és a támadó arab államok közt és megszállták a palesztin területeket. Az izraeli hadsereg ekkor vonult be Ciszjordániába és Gázába, melyeket azóta is megszállva tart. A palesztinok pedig elhatározták, hogy a továbbiakban nem a környező államoktól fogják várni felszabadításukat, hanem saját kezükbe veszik a zsidók elleni harcot. Éppen 50 évvel ezelőtt, 1964 –ben jött létre a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ), melynek élére 1969 –ben került az akkor épp 40 éves Kairóban született Jasszer Arafat. A növekvő befolyással bíró palesztin vezető 35 éven keresztül, 1969 -től egészen 2004-ig állt a PFSZ élén, melyet saját szervezete az 1959-ben megalakított Fatah segítségével irányított.

A Hamasz hatalomra kerülése (2006)

Arafat ellenzéke 1987 –ben jött létre, amikor kirobbant az első intifáda, vagyis az első Izrael elleni általános palesztin felkelés. A lázadás során alakították meg 1988 januárjában a radikális iszlamista Hamaszt (Iszlám Ellenállás Mozgalma), mely szinte megalakulása percétől vetélkedett a Fatahhal. A térség életében a máig legjelentősebb fordulópontot az oszlói békefolyamat eredményeként 1994 május 4 –én megszületett Gáza-Jerikó Autonómia Egyezmény aláírása hozta meg, mely a palesztinok számára az önállóság első lépcsőjét, Arafatnak pedig a béke Nobel-díj megítélését és a palesztin elnöki szék megszerzését jelentette. Az egyezmény értelmében létrejött a Palesztin Önkormányzat, vagyis egy palesztin parlament és kormány, mely egyaránt irányíthatta Ciszjordániát és a Gázai-övezetet. A palesztin kormányzat a hadügyeket és külügyeket kivéve az élet minden területén szabadon igazgathatta a két térséget, Izrael pedig ígéretet tett arra, hogy legkésőbb 2005 –ig kivonul Gázából. (Korábban, 1988 november 15 –én Palesztina egyoldalúan már egyszer kikiáltotta függetlenségét, de ezt a nemzetközi jog azóta sem ismerte el.) Az egyezmény legfőbb ellenzője a Hamasz volt, mely továbbra is azt hangoztatta, hogy az Izraellel történő egyezkedés helyett a zsidó államot meg kell semmisíteni és Palesztinát az egész térségre kiterjesztve kell kikiáltani. Céljai érdekében továbbra is folytatta a robbantásokat és merényleteket, így a nagy nemzetközi szervezetek többsége – például az EU, valamint az USA és Kanada – terrorszervezetnek nyilvánította.

A több szempontból is az 1867 –es osztrák-magyar kiegyezéshez hasonlító Gáza-Jerikó egyezmény Arafat vezetése alatt azonban rosszul működött, ugyanis virágzott a korrupció, és az Izraellel kezdetben rendeződni látszó kapcsolat is megromlott, amikor 2000 –ben kitört a második intifáda. Az újabb fegyveres felkelés akkor kezdődött, amikor Ariel Saron izraeli vezető 2000 szeptember 28-án vérig sértette a palesztinokat azzal, hogy a területükhöz tartozó és az iszlám szent helyének tekintett jeruzsálemi Mecsetek terén tett provokatív látogatást. Az intifáda miatt nagy mértékben megszaporodtak Izrael területén az öngyilkos merénylők terrorcselekményei, így a zsidó lakosság hatékony lépéseket várt az izraeli kormányzattól.

A válasz, az izraeli védelmi fal megépítése lett. Az izraeli kormány 2002 júniusában döntött arról, hogy védőfallal korlátozza a palesztinok átjárását Ciszjordániából Izraelbe, hogy így csökkentse az öngyilkos merényletek számát. A fal építése megkezdődött és  a 2002  - 2009 közti statisztikák szerint a várakozásoknak megfelelően valóban jelentősen csökkent a merényletek száma, így az izraeli közvélemény többsége a mai nap is támogatja  a fal megépítését  és folytatását.

A kép forrása: www.mofa.pna.ps

A fal, mely az angol nyelvű híradásokban "West Bank Barrier" néven szerepel, összesen 708 km hosszúra van tervezve, ám 2012 nyaráig ennek csak 62% -a, 440 km épült meg. A fal több szakaszból áll: helyenként három méter magas, elektromos kerítés képezi, ám a veszélyesnek talált, városi területeken nyolc méter magas betonfalban folytatódik, amelynek mindkét oldalán szerviz- és járőrutak, mély árkok és nyomrögzítő homoksávok, szögesdrót kerítések és biztonsági kamerák találhatók. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a fal nem a Palesztin Hatóság határán húzódik, a nyomvonal önkényesen kacskaringózik Ciszjordánia területén, kisajátított magánbirtokokon halad át, körbekerít palesztin városokat és falvakat, és van, ahol elválasztja a gazdákat földjeiktől és ivóvízforrásaiktól. A Fatah és Arafat által „tető alá hozott” új autonómia rendszer illetve megbékélési folyamat „bukása” az egyezményt kezdettől kritizáló Hamasz előretörését hozta, és az iszlamista szervezet népszerűsége 2000 után folyamatosan növekedni kezdett. Amikor 2004 –ben meghalt Arafat, a Hamasz már megelőzte a Fatahot is, majd 2006 –ban megnyerte a választásokat. Közben Izrael ígéretéhez híven ugyan kivonta csapatait Gázából, de a Hamasz előretörése miatt bármelyik percben készen állt a visszatérésre.

A 2007/2009 –es válság

A térségben a feszültség a Hamasz 2006-os választási győzelme után folyamatosan növekedett. Gázában és Ciszjordániában egyaránt polgárháború tört ki a mérsékelt irányvonalú Fatah és a radikális Hamasz csoportok között. Végül a harcot Gázában 2007 júniusára a Hamasz nyerte meg, amikor a területről teljesen kiszorította a kisebbségben lévő Fatah fegyvereseket. Győzelme után megkezdte hatalma teljes kiépítését, vagyis a helyi maffiák és klánok visszaszorítását, majd az Egyiptom felé kiépített mintegy 60 csempészalagút irányítását. A Hamasz közismert Izrael ellenes programja – „nincs egyezkedés, csak háború” – szerint megkezdte csapatai kibővítését és felfegyverzését a csempész alagutakon keresztül behozott egyiptomi fegyverekkel, majd rakétatámadásokat kezdett izraeli városok ellen. Az eseményekre először a Fatah reagált, amikor Mahmud Abbasz a Fatah vezetője, Arafat utódja, és a PFSZ első embere elbocsátotta a Palesztin Hatóságból a Hamasz tagokat és önkényesen Fatah irányítást vezetett be Ciszjordániában. (Több nemzetközi elemző szerint lépése nem volt legális.)

Izrael ugyancsak 2007 nyarán reagált a gázai eseményekre, és hadseregével hermetikusan lezárta a Hamasz uralta Gázai-övezet határait, az izraeli városok elleni rakétatámadásokra pedig az energia és segélyforrások elzárásával válaszolt. Tehát 2007 nyarán a parányi, ám túlzsúfolt Gázai-övezet teljes blokád alá került, ami azt is jelentette, hogy a nemzetközi segélyszállítmányok innentől kezdve már nem köthettek ki Gáza partjainál. Az izraeli hadsereg pedig alig egy évvel később 2008 novemberében behatolt az övezet déli részébe és a csempészalagutak zömét megsemmisítette. A területen élők katasztrófája akkor lett teljes, amikor 2008 decemberében és 2009 januárjában az izraeli hadsereg újra bevonult Gázába, és több mint ezer áldozatot hagyva maga mögött, lerombolta a Hamasz épületeit. Ezzel kapcsolatban később Izrael ugyan hangsúlyozta, hogy a polgári áldozatok magas száma annak volt köszönhető, hogy a Hamasz szándékosan iskolákba, kórházakba, illetve civilek lakóházaiba, rejtett el harcosait illetve fegyvereit, ám a nemzetközi közvélemény nyilatkozatait „magyarázkodásnak” tekintette.

Gáza város látképe. Forrás: www.reuters.com

2008 -ra a Gázai-övezetben élő palesztinok életkörülményeit a „nyomor” jellemezte leginkább, hatalmas lett a munkanélküliség, rossz lett az egészségügyi helyzet, és gyakori az éhezés. A nemzetközi segélyszervezetek élelem és gyógyszer szállítmányai pedig nem juthattak el hozzájuk, mert az Izraeli hadsereg őrnaszádjai és hadihajói a tengeren, harckocsijai pedig a szárazföldön zárják le a megközelítési útvonalakat. (Ennek esett áldozatául a török Mari Marmara nevű hajó is 2010 május 31-én) Súlyosbította a helyzetet, hogy a területet irányító Hamasz elzárkózott mindenfajta tárgyalás elől, és a lakosság férfi tagjainak többségét az Izrael elleni harcra buzdította és képezte ki.

A 2012 –es gázai válság

A 2009-es izraeli támadás utáni években három hatás érvényesült Gázában: egyrészt felerősödött a megegyezés párti Fatah és a háború párti Hamasz közti rivalizálás, másodrészt folytatódott a 2007-ben megkezdett izraeli blokád Gáza ellen (és ezzel a nyomor, elmaradottság az övezetben), illetve harmadrészt magasabb szintre emelkedett Hamasz fegyverkezése, az iráni, illetve egyéb külső forrásokból történő rakétavásárlások intenzitása. A három jelenség 2012 novemberében jelentősen kicsúcsosodott, amikor a gázai Hamasz fegyveresek jelentős számú Fadzsr-5 tipusú iráni rakétához jutottak, melyekkel már képesek voltak akár 75 km távolságra is ellőni! 2012 novemberének közepén a gázai palesztinok nem haboztak ezeket a rakétákat ki is próbálni: alig nyolc nap alatt, majdnem ezer rakétát lőttek ki Izraelre.

Bár a zsidó állam új rakétaelhárító rendszere, a Vaskupola jól vizsgázott amikor a rakéták több mint harmadát a levegőben megsemmisítette (megvédve ezzel Tel-Avivot), a Hamasz mégis elérte célját! Egyrészt bebizonyította, hogy rakétáival most már képes elérni mind Tel-Avivot, mind Jeruzsálemet, másrészt a palesztin lakosság körében tapasztalható népszerűség terén nagy előnyre tett szert a Fatah -al szemben. Nem beszélve arról, hogy az arab országok egy része a novemberi válság végére tárgyalni kezdett a Hamasszal, mely így végre kikerülhetett a "terrorista szervezet" klisé alól. Összességében a válság a Hamasz számára lényegesen több hasznot hozott, és nagyobb győzelmet jelentett, mint Izraelnek, még akkor is, ha a zsidó haderő célzott támadásaival sikeresen likvidálni tudta a Hamasz vezetőinek egy részét.

A 2014 nyarán kezdődő válság

Az Izraellel korábban sikeres tárgyalásokat folytató – 1994-es Gáza-Jerikó egyezményt is tető alá hozó - mérsékelt Fatah, - az utóbbi években végzetesen meggyengült saját népe körében. A radikális szervezet 2014 májusában egységkormányt teremtett a háború-párti, radikális Hamasszal. Ezzel 2014 -re gyakorlatilag minden hatalom Gázában a Hamasz kezébe vándorolt. (Az Izraellel történő béketárgyalások felújítása szinte reménytelenné vált.) A helyzet romlását mutatja, hogy 2014 július 8 -án a gázai övezet Hamasz-harcosai nagyarányú rakéta-támadásokat kezdtek Izrael ellen. Július 8 és 17 közt a palesztinok közel 1400 Kasszám-rakétát lőttek ki Tel-Aviv irányába. Bár a világ legfejlettebb rakétaelhárító rendszere, a vaskupola elnevezésű izraeli fegyverzet-rendszer a kilőtt palesztin rakétáknak már 80-90 százalékát is meg tudta semmisíteni (jobb találati arányt elérve, mint 2012 -ben), mégis sok töltet csapódott polgári területre. Izrael válaszul légitámadásokkal reagált, majd 2014 július 17 -én szárazföldi támadást indított Gáza ellen. Erre utoljára 2009 januárjában volt példa.

A 2014 nyarán induló izraeli támadás legfőbb célja az Izrael területére kifutó földalatti alagutak megsemmisítése és a Hamasz fegyverzet-állásainak megszüntetése. (Ide vonatkozóan ajánlott poszt: Átlátszó.hu cikke) Az alagutak mára kulcskérdéssé váltak, hiszen a Hamasz ezeken keresztül tud öngyilkos merénylőket küldeni Izraelbe, illetve fegyvereket tud kapni külföldi támogatóitól. Egyes járatokban autókkal is lehet közlekedni. Bonyolult hálózatukat alig lehet felderíteni, és folyamatosan jönnek létre az újabb és újabb járatok. A válság elmélyülni látszik, és úgy tűnik, hogy a palesztin-izraeli viszony 2014 folyamán sem valószínű, hogy javulni fog. (A témához kapcsolódó, ajánlott cikk: A gázai konfliktus - Világpolitika blog)

A 2014 utáni helyzet

A tartós közel-keleti békéhez két független, egyenrangú és egymással békében élő államra lenne szükség a térségben. Ehhez pedig két feltételnek kellene teljesülnie: egyrészt mind a zsidóknak, mind pedig a palesztinoknak el kellene kölcsönösen ismerniük a másik létjogosultságát Palesztinára (annak egy részére), másrészt meg kellene egyezniük a határokat (és Jeruzsálemet) illetően. Ám 2014 után egyik feltétel sem teljesül. A Hamasz programja eleve kizárja a megegyezést, ráadásul a mögötte álló hatalmak - legfőképp Irán - mindent meg is tesznek azért, hogy soha ne jöjjön létre semmiféle egyezség a zsidók és palesztinok között! Itt tartunk és úgy tűnik, hogy az 1993/94 -es helyzethez képest - amikor a felek a legközelebb jártak a végleges rendezéshez - egyre távolabb kerül a béke lehetősége! Közben pedig egyre több az ártatlan áldozat mindkét oldalon. A harci események július 8 -án történt megindulása és július 25 közt eltelt 18 napban a halálos áldozatok száma elérte a 800 -at, és ebből 181 gyermek. Ez elfogadhatatlan. A Hamasz saját népe pusztulását sem tartja nagy árnak céljai eléréséért, hiszen rakétaindító berendezéseit kórházak, iskolák közelébe teszi és maradásra szólítja fel a palesztinokat. Izrael pedig - bár állítása szerint kímélni próbálja a civileket - a föld egyik legsűrűbben lakott területén vet be bombázóegységeket és harckocsikat. Senki nem tudja, hogy meddig fajulhat még a helyzet, de a világnak és az ENSZ -nek megoldásokon kell dolgozniuk, különben humanitárius katasztrófa vár a Gázában élőkre.

A 2023-as támadás Izrael ellen

2023 október 7-én (egy szombati napon) a Gázai övezetből több ezer rakéta kilövésére adott parancsot a Hamasz katonai vezetése mégpedig Dél-Izraeli célpontok ellen. Ezt egy szárazföldi támadás követte, melynek során legalább ezer Hamasz-fegyveres lépte át a Gázai-Izraeli határt és támadta meg a zsidó államot. Összesen 1400 ártatlan polgári lakost mészároltak le és 240 embert hurcoltak magukkal vissza Gázában túszokként. A határ közelében egy zenei fesztivált is megleptek, ahol a palesztin katonák 260 izraeli fiatalt mészároltak le. Izrael határidőt szabott a Hamasznak arra, hogy ürítse ki Gáza északi részeit. 

Izrael ujkori történelme hatodik háborúját vívja (1948, 1956, 1967, 1973, 1975 után) illetve eddig 3 Hamasz támadást védett ki (2008, 2012, 2014) és 3 intifádát élt túl (1987, 2000, 2017).

Harmat Árpád

Felhasznált anyagok:

• Harmat Árpád: Gáza története (tortenelemcikkek.hu)
• J. Nagy László: Az arab országok története. JATE Press, 2004, Szeged
• J. Nagy László egyetemi tanár előadásai, SZTE Bölcsészkar, 2008
• Hahn István - Kákosy László - Komoróczy Géza: Az ókor története II. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995.
• Rostoványi Zsolt:  A Közel-Kelet története. A rövid XX. század. Kossuth Kiadó, Bp., 2011
• Arthur Jr. Goldschmidt: A Közel-Kelet rövid története Maecenas Kiadó, Bp., 1997.
• Baumann Zsófia: Izrael a bevándorlók országa. Kitekintő.hu 2011.január 16.
• Az arab-izraeli konfliktus: 1948-2007. Biztonságpolitikai Szemle Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület. biztpol.corvinusembassy.com
• Kemény János: Az Al-Kaida mozgalom. www.zmne.hu Hadtudomány XV. évf. 1. szám 2005 március

Hasonlóan érdekes posztjaim: Az Alcatraz története, Ceausescu halála, Széchenyi gróf élete, Hitler tábornoki kara, A Wehrmacht páncélosai, A Midway -i csata, Adolf Hitler ifjúsága, A német összeomlás okai 1945-ben, Hitler bunkere, A szovjet támadás Lengyelország ellen (1939), A Molotov-Ribbentrop paktum,

Egyéb posztokkal, érdekességekkel itt is várunk: Történelemrajongók klubja 

Most, hogy a hajdani, 1962-es híres szökés kapcsán új fejlemények kerültek napvilágra, ismét a figyelem középpontjába került a történelem leghíresebb börtöne: az Alcatraz.

Alcatraz szigete a San Franciscoi öbölben (1950-es évek) Forrás: nation.time.com

Nagyon fiatalon, 1996 novemberében jártam a pelikánok szigetén (alcatraz spanyolul pelikánt jelent) San Franciscoban és mély benyomást tett rám a partjain és köveiben érezhető történelem szinte kézzel fogható varázsa. Nővéremmel együtt végig jártuk híres börtönének folyosóit, megnéztük Al Capone celláját és a szigorított részleg zárkáit. Az itt következő rövid összefoglalóban igyekeztem visszaadni valamicskét a sziget fantasztikus történetéből.

Rövid történeti áttekintés   

Az Alcatraz-sziget (vagy egyszerűen Alcatraz, az amerikaiak közt elterjedt nevén „a Szikla”) egy kicsiny, alig fèl kilomèter hosszù, 200 mèter szèles sziget a San Francisco-öböl közepén, Kalifornia államban. Először 1853 -ban világítótorony, majd katonai erődítmény, később pedig a világ talán máig leghíresebb börtöne lett! Ma múzeum és 1986 óta nemzeti emlékhely, ahová rengetegen látogatnak.

A San Francisco partjait felfedező spanyol hajós Juan Manuel de Ayala, 1775 -ben lépett először Alcatraz szigetére, melyet Pelikán-szigetnek, azaz spanyolul los Isla de los Alcatraces-nek keresztelt el. A sziget és környéke Ayala jóvoltából mintegy fél évszázadra a Spanyol Birodalom része lett. Később, 1821-ben amikor Mexikó elszakadt Spanyolországtól, San Francisco területe is Mexikóhoz került egészen 1848. május 19-ig, amikor az amerikai-mexikói háború után Kaliforniával együtt az USA fennhatósága alá került.

Az Alcatraz napjainkban. Forrás: LINK

A nagyközönség számára leginkább az 1934 és 1963 közt a szigeten működött maximális biztonságú börtönről nevezetes, aminek falai közt töltötte büntetését két világháború közti időszak nagy gengsztereinek „színe-java”, mint a híres Al Capone vagy George R. Kelly.

A börtönné válás

Alcatraz 1853 és 1861 közt erődként működött, ám közben az északiakhoz húzó kaliforniai hadvezetés felismerte, hogy a szigetről elzártsága miatt szinte lehetetlen  a szökés, tehát ideális börtönné alakítható. A felismerést gyors cselekvés követte, és  a katonai börtönné történő átalakítást követően, 1861 -től több más erődítményből is ide szállították a rabokat. Majd 50 évvel később, 1907. március 21-én vesztette el erőd besorolását és lett hivatalosan is „csak” katonai börtön. A gyalogsági katonákat a katonai rendőrség emberei váltották fel. 1915-ben börtönről fegyházra nevezték át, amivel párhuzamosan kissé lazultak a fogvatartás szabályai, de még így is megfelelően szigorúak maradtak. A hangsúly az oktatásra és rehabilitációra terelődött.

Az USA leghíresebb szövetségi börtöne

Sok-sok éve, 1934 január 1-jén az Igazságügyi Minisztérium alá tartozó Börtönhivatal (Bureau of Prisons - BOP) átvette az intézmény kezelését, az szövetségi büntetés-végrehajtási intézetté alakult. A 32 legproblémásabb katonai fogoly az újonnan alakult börtön első rabjaiként a szigeten maradt. Az alkoholtilalom, majd a világválság miatt elharapózó bűnözés miatt az USA -nak égető szüksége volt egy olyan új börtönre, ahova a legveszélyesebb elkövetőket gyűjthetik. Elvárás volt, hogy kellő megfélemlítő és elrettentő erővel, valamint a szökés gondolatát is teljesen értelmetlenné tevő biztonsági rendszerrel rendelkezzen. Habár szó volt egy alaszkai helyszínről is, végül Alcatrazra esett a választás. Homer Cummings főügyészt és Sanford Batest, a BOP vezérigazgatóját tekinthetjük az új intézmény szülőatyjainak. Ide azokat a bűnözőket hozták, akikkel más intézményekben már probléma volt, egy bíró sem küldhette őket közvetlenül ide. (Sokszor olyan rabokat hoztak ide, akik máshonnan már szökést kíséreltek meg.) Alcatrazt úgy is emlegették: „börtön a börtönben”.

Alcatraz legfőbb cellasora, melyet úgy hívtak: Brodway (Forrás: LINK)

1934 áprilisában kezdődött el a korszerűsítés: a cellákba bevezették a villanyt, a rácsokat erősebbre cserélték, fémérzékelő kapukat telepítettek az étkező és a munkaterületek bejáratához, a csatornákat körbebetonozták, az ebédlő mennyezetébe könnygázkibocsátókat építettek, a folyosók végére pedig kisebb fegyverraktárakat telepítettek, ahonnan az őrök a lehető leggyorsabban fegyverhez juthattak.

350 cella került kialakulásra négy blokkban, a maximális rablétszámot pedig 300-ban határozták meg. (A rekord 302 fogoly volt egy időben). Az „A” blokkot nem használták. Ezek az adatok ellentmondanak az elképzeléseknek, hogy az Alcatraz volt az „USA Ördög-szigete”, ahogy azt számos könyv és film lefestette. Nem volt példa nélküli, hogy elítéltek kifejezetten kérték, hogy ide helyezzék őket a jó körülmények miatt. A cellák 3 szintsoron helyezkedtek el, minden egyes rab saját cellát kapott, mely 2,7 m hosszú, 1,5 m széles és 2,1 méter magas volt.

A kép forrása: alcatrazhistory.com

A fenti alaprajzon az Alcatraz börtönének folyosói, cellái láthatóak. A képen szerepel minden fontos helyiség, amelynek szerepe volt a börtön működésében.

Al Capone és más híres elitéltek

„A Szikla” legendájának kialakulásában nem kis szerepe volt az itt fogva tartott híres vagy éppen hírhedt bűnözőknek. A legismertebb közülük vitathatatlanul Al Capone volt! Története szorosan összefonódott az amerikai alkoholtilalommal.

Al Capone (Forrás: LINK)

A 20-as évek Amerikájának két republikánus elnöke Warren Harding (1921-1923) és Calvin Coolidge (1923-1929) volt. Az Amerikában egyre népszerűbb metodista egyház és az Anti-Saloon League (Kocsmaellenes Liga) által követelt tizennyolcadik (szesztilalmi) alkotmány kiegészítést részben erkölcsi vakbuzgóságból fogadták el, részben takarékosságból, részben pedig a német-amerikai sörfőzők iránti ellenszenvből. Így 1919 októberében a Volstead-törvény Wilson vétója ellenére is hatályba lépett, és véget vetett az alkoholtartalmú italok gyártásának, forgalmazásának, szállításának és birtoklásának. Megszületett tehát az alkoholtilalom, mely egészen 1933 –ig érvényben is maradt. (A 19. alkotmány-kiegészítés még ugyanebben az évben országszerte bevezette a női választójogot.)

Az alkohol betiltása azonban totális kudarcnak bizonyult: az alkoholfogyasztás nem tűnt el, csupán a föld alá szorult és egy olyan szervezett alvilág épült köré, amely erőszakkal árasztotta el Amerika utcáit. Az alacsony alkoholtartalmú italok, a kulturált sör és borfogyasztás szinte teljesen eltűnt, ehelyett előtérbe kerültek az égetett szeszek. A szennyezett formában árult feketepiaci alkoholtól rengeteg ember halt vagy betegedett meg. Az alkoholisták bűncselekmények elkövetésére kényszerültek, hogy a dílerek által önkényes extraprofitért árult napi italadagjukat beszerezhessék. Az újságok sűrűn cikkeztek a növekvő hatósági korrupcióról és visszaélésekről. Kialakultak a nagy bűnszervezetek, melyek az alkohol csempészet révén gazdaggá, és hatalmassá tették hírhedt vezetőiket, például Al Capone –t (1899-1947)

A képforrása: LINK

Alphonse Capone 26 éves korára (1925) ravasz és éles elméjű bűnözővé vált, aki hatalmas pénz felett uralkodott, minden idők egyik leghatalmasabb bűnvezéreként markában tartotta egész Chicagót, a város rendőreinek mintegy fele az ő alkalmazásában állt. A Capone-bűnszervezet kb. ezer tagot számlált, alvilági tevékenységeit főleg szeszcsempészetre, szerencsejátékra és prostitúcióra korlátozta. Ugyan soha egyetlen gyilkosságot sem tudtak rábizonyítani, de adócsalás miatt végül 1931-ben sikerült börtönbe záratni.

Az atlantai szövetségi börtönben kezdte büntetésének letöltését, de 1934-ben (biztonsági okokból) átszállították az Alcatrazba. Az itt eltöltött  5 éve alatt többször összetűzésbe került James Lucas-szal, egy texasi bankrablóval, aki egyszer hátba is szúrta. Az egyik börtönsztrájkban nem vett részt, emiatt társai kiközösítették. 1939 novemberében helyezték szabadlábra meggyengült egészsége miatt. (Capone szabadulása után már nem volt a régi, hatalmát soha többé nem tudta visszaszerezni, visszavonultan élt, 1947 januárjában agyvérzést majd tüdőgyulladást kapott, melyből már nem épült fel. Nem sokkal 48. születésnapja után, 1947. január 25-én halt meg.)

Robert Stroud „Alcatraz madarásza”-ként lett ismert. Erőszakos természete miatt több börtönt is végigjárt, még halálbüntetésre is ítélték, amit 1920-ban Woodrow Wilson elnök életfogytiglani szabadságvesztésre mérsékelt. Már azelőtt írt két könyvet a kanárikról és betegségeikről, mielőtt az Alcatrazba szállították. Az őrök azért engedélyezték számára a madarak tartását, mert javulást reméltek tőle a súlyosan antiszociális Stroud állapotában. Ő kihasználva a helyzetet, sokszor rejtett el nem engedélyezett tárgyakat a madarai ketrecében. A tudományos kísérleteihez igényelt anyagokból pedig házi főzésű szeszeket állított elő. 1942-ben kezdte meg 17 éves Alcatrazi tartózkodását, amelyből 6 évet a „D” blokkban, 11-et a börtönkórházban töltött. 1963. november 21-én halt meg a Missouri állambeli Springfield Szövetségi Börtönkórházában, ahova 1959-ben utalták.

George "Machine Gun" Kelly 1934. szeptember 4-től 1951-ig volt a sziget foglya. Ittléte alatt folyamatosan olyan rablásokkal és gyilkosságokkal dicsekedett, amiket soha nem követett el. Johnson igazgató példás fegyencnek tartotta.

A szigorított rész az Alcatrazon 

Híres szökési kísérletek

A cellák nem közvetlenül a főfal mellett helyezkedtek el, így ha egy fegyenc valamilyen módon ki is tudott jutni a cellájából, még akkor is le kellett küzdenie a főépület falait, hogy a szabad ég alá jusson. A börtön 29 éves működése alatt 14 szökési kísérlet történt, melyekben 36-an vettek részt, ebből 23-at elfogtak, 6-ot lelőttek, 2 pedig megfulladt. Valószínűleg az ismeretlen sorsú maradék 5 rab is hullámsírban végezte.

Egy legenda szerint a szigetet körülvevő öblöt benépesítő cápák miatt innen lehetetlen volt megszökni. De ez nem igaz: a Szikla környéki vizekben ugyanis csak közepes termetű, dögevő cápák élnek, amelyek nem veszélyesek emberre. Sokkal veszélyesebb az örvénylő, kiszámíthatatlan és hideg víz. Hivatalosan mindössze két ember ért partot: az egyik egy szállítóhajó fedélzetén, a másik pedig az öböl átúszása után, ám őket azonnal elfogták a hatóságok.

Az ‘Alcatrazi Csataként’ elhíresült eset kétség kívül a legtöbb áldozatot követelő szökési kísérlet  volt. 1946 május 2-án kora délután, mikor a rabok és börtönőrök többsége az udvaron tartózkodott, Bernard Coy – aki 26 évet kapott bankrablásért – néhány társával együtt megpróbált elfoglalni a cellákat őrző lőállást, ami egy ráccsal elválasztott galériaként képzelendő el – egyedül itt viseltek lőfegyvert az őrök, a cellákat innen fentről figyelték. Az előírás alapján minden fegyvert és kulcsot itt kellett tartani. Bernard jó pár évet eltöltött itt, mialatt rájött, hogy a lőállás gyenge pontja a kereszt irányú merevítő rácsok hiánya, így megfelelő eszközzel szét lehet feszíteni a rácsokat.

Az Alcatraz börtön-udvara (Forrás: LINK)

A fent tartózkodó őrök figyelmét egy kisebb összezörrenéssel elterelték, majd Bernard a csavarból, anyából és egy csődarabból készült szerkezettel kitágította a galéria rácsai közötti rést, és behatolt a korábban bevehetetlennek hitt lőállásba. Az ott tartózkodó őrt meglepetésszerűen érte a támadás, a rab hamar lefegyverezte, majd leadta a puskát, pisztolyokat és füstgránátokat a lent tartózkodó rabtársainak.

A megszerzett fegyverekkel és kulcsokkal az udvarra vezető ajtón keresztül akartak kijutni a főépületből, és az összes bent tartózkodó őrt túszul ejtették a fegyverekkel. Megszerezték a kulcsokat, de balszerencséjükre az egyik börtönőr nem tartotta be az előírásokat, és aznap magánál tartotta pont , amire a fegyenceknek szükségük lett volna. Az összes kulcsot kipróbálták, de az ajtót egyik sem nyitotta: a rabok az épületben ragadtak fegyverekkel és túszokkal. Mire megtalálták a kulcsot az egyik őrnél már túl késő volt, a rendkívül érzékeny zár beragadt, miközben a többi kulcsot végigpróbálták.

A kinti őrök gyanút fogtak, hogy nem kapnak választ rádión, a szökési kísérletre hamar fény derült, viszont a behatoló őrök felfegyverzett rabokkal találták szemben magukat: további 5 őr sérült meg az első  kísérletben az épület visszafoglalására.

Végül két nappal később katonák, az FBI, a rendőrség és a börtönőrök közösen hatoltak be az épületbe gránátokkal ártalmatlanná téve a szökni próbálkozókat. Három rab (a szökni próbálkozók közül) élte túl a támadást, közülük kettőt halára ítéltek a szökési kísérlet alatt elkövetett emberölésért, a harmadik pedig még egyszeres életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

A leghíresebb szökés (1962)

A legtalálékonyabb szökési kísérlet Frank Morris nevéhez fűződik, akit 1960 -ban azért szállítottak ide, mert több másik börtönből is megszökött korábban. Az ő történetét láthattuk a filmvásznon ‘Szökés az Alcatrazból‘ címmel (Clint Eastwood főszereplésével). Állítólag ide érkezése napjától a szökést tervezte.

Az 1962-es szökés résztvevői és a kibővített szellőzőnyílás, amelyen keresztül elmenekültek (Forrás: LINK)

Az elidősödött épületben a nyirkosság kikezdte a betont Morris pedig két rabtársával (John és Clarence Anglin) hétköznapi eszközöket felhasználva kikapirgálta a cellája hátuljában található szellőzőrács körül a falat. A munka, melyet mindenki a saját cellája végében végzett, 5-6 hónapig tartott. Ebben az időszakban kanál, tízcentes és hasonló fémtárgyak segítségével kitágították annyira a beton nyílást, hogy átférjenek rajta, a cellasorok közötti szellőző résbe. Amíg dolgoztak, munkájukat igyekeztek takarni, még egy ál-rácsot is készítettek a hiányzó helyre, melyet festékkel az eredeti rács színére festettek, így a börtönőrök a félhomályban nem fedezték fel, hogy kartonból van.

Szappanból, vécépapírból és a borbélytól lopott igazi hajból ál-fejeket készítettek, hogy villanyoltás után se tűnjön fel hiányuk a gyakran a cella előtt elhaladó őröknek. A cellasorok úgy voltak kialakítva az Alcatrazon, hogy hátsó falaik közt szellőző rész lett beépítve (elöl volt a bejárat). Az egymással "háttal" kialakított cellafalakban lévő szellőzőkön keresztül megközelíthető résbe terveztek bejutni, hogy itt aztán tetőre kapaszkodjanak fel. A szökés napján a vízvezetékeken mindhárman sikeresen jutottak fel a tetőre, majd a csatornán leereszkedtek az épület oldalán [lásd lenti ábra].

A kép forrása: flickr.com

Lopott esőkabátokból tutajt készítettek, és a vízbe menekültek. Mikor másnap reggel felfedezték a hiányukat, már messzire járhattak. Tény, hogy a jéghideg víz az erős áramlatokkal ellenük dolgozott, de az esetet elemző kutatások (illetve a szökésről készült film is) azt sugallják, hogy Morrisék akár túl is élhették a mérföldes távot, és kijuthattak a partra. Mindenesetre soha többé nem hallottak felőlük, az FBI is csak 20 év elteltével zárta le az esetet: véleményük szerint a rabok vízbe fulladtak.

A filmet természetesen pár nappal a szigeten tett látogatásom után én is megnéztem. Mai szemmel kicsit lassú tempójú film (1979-ben készült), de nagy előnye a többi hollywoodi alkotással szemben, hogy a legtöbb jelenetet az eredeti helyszínen forgatták. Láthatjuk a 60-as évekre jellemző Alcatrazt, az apró cellákat, a börtön-udvart és a szigorított részleget is ("D" blokk). Mindezt közel az eredeti állapotokban.

Részlet a Szökés Alcatrazból című filmből. Forrás: LINK

Ami a leghíresebb, 1962-es szökés történetének legkérdésesebb kérdését illeti: vajon ki lehet-e jutni a partra bármiféle gyorsan összeeszkábált tutajszerűségen, vagy gyorsabban hűl ki egy ember teste, minthogy segítség nélkül ki tudjon úszni. A Myth Busters sorozat természetesen nem hagyhatta ki, hogy letesztelje ezt a legendát is, ami talán a legnépszerűbb mítosz a városról, hiszen a műsör is San Francisco-i székhelyű. Az ő tutajuk sikerrel partot ért, mégis a felmerülő nehézségek miatt ők is “kérdéses”-nek értékelték a megvalósíthatóságot, ahogyan soha semmilyen nyom nem utalt arra, hogy bármelyik eredeti szökevény túlélte azt az éjszakát.

A börtön bezárása

A hivatalos 29 év alatt körülbelül 1 545 rab vonult be Alcatrazba, a legtöbb rab egy időben 302, legkevesebb 222 volt. Az egy rabra eső átlagosan letöltött idő nyolc év volt. Az intézmény bezárását Robert Kennedy főügyész rendelte el 1963-ban, amelyet a magas fenntartási és üzemeltetési költségekkel indokolt. (Alcatrazban 10 dollár volt egy elítélt napi költsége, míg Atlantában 3 dollár) A döntésében szerepet játszott az is, hogy a létesítmény elavult, a várható felújítási költségek helyett jobban megérte egy újabb börtönt felépíteni.1963. március 23-án hagyták el az utolsó rabok a szigetet. Helyét az Illinois állambeli Marionban újonnan épített maximális biztonságú börtön vette át.

A poszt írója 1996-ban az Alcatrazon

Életem egyik legérdekesebb élményét jelentette az Alcatraz bejárása annak idején sok-sok éve. Szívesen visszatérnék oda bármikor. A Csendes-óceán látványa, San Francisco látképe, a régi falak és a börtön történetének megismerése igazi kaland lehet mindenki számára.

Harmat Árpád 

Hasonlóan érdekes posztjaink: Ceausescu halála, Széchenyi gróf élete, Hitler tábornoki kara, A Wehrmacht páncélosai, A Midway -i csata, Adolf Hitler ifjúsága, A német összeomlás okai 1945-ben, Hitler bunkere, A szovjet támadás Lengyelország ellen (1939), A Molotov-Ribbentrop paktum,

Egyéb posztokkal, érdekességekkel itt is várunk: Történelemrajongók klubja 

2022.07.10.16:00

Románia hírhedt, magyar-ellenes kommunista diktátora, Nicolae Ceausescu közel negyed évszázadon keresztül vezette keleti szomszédunk népét 1965 és 1989 között, a hidegháborús korszak utolsó évtizedeiben. Hatalma megdönthetetlennek tűnt egészen 1989 decemberéig, amikor villámgyorsan söpörte el a román forradalom és a népharag. Hatalmának megdöntése, elfogása és kivégzése alig 4 (!) nap alatt végbement. De nézzük rövid életútját, a számára végzetes napokig.

Ceausescu már a II. világháború alatt a román kommunisták vezetői közt emlegették (ő volt a román KISZ első embere). A háború után családot alapított (három gyermeke született), majd 1947-től különböző miniszteri beosztásokat kapva emelkedett a politikai ranglétrán.

Ceausescu és felesége 1976-ban Grúziában. A kép forrása: nytimes.com

Aztán elérkezett 1965 és Georghe Georghiu-Dej helyébe lépve, ő lett a legfelsőbb román vezető (pártfőtitkárként). A 60-as és 70-es években hol a nyugat "kedvenceként" emlegették (hisz a keleti tömbön belül egyedül ő szállt szembe többször is a szovjet hatalommal [például 1968-ban Csehszlovákia megszállásának elítélésekor]) hol egy sajátos nacionalizmus megvalósítójaként exponálta magát, személyi kultusz kiépítésével. (A személyi kultusza mindvégig megmaradt.) Később hírhedté vált falurombolási-programja, melynek során 1988-ban magyar falvak sokaságából telepített magyar családokat Románia túlsó felébe (hogy aztán helyükre román lakosokat hozasson). Feleségét, Elenát különböző tudományos címekkel halmozta el (ő lett például a Román Tudományos Akadémia feje) - noha semmiféle felsőfokú végzettséggel nem rendelkezett. Jelentős összegeket helyeztetett el külföldi számlákra magánvagyonából, így 1988-ra Kelet-Európa leggazdagabb politikusai közé tartozott. Elvárta, hogy a "Kárpátok Géniuszának" hívják és minden parlamenti ülésen percekig tartó vastapssal köszöntsék. Hatalmas márvány-palotát emeltetett magának Bukarest belvárosa közelében, melyhez extrém széles sugárút készült a városközponttal való összeköttetéshez. Diktatúráját - melyet a hadsereg a rendőrség és a Securitate (állambiztonsági szervezet) tartott működésben - 1989 december 15-én elégelte meg Románia, amikor kitört a forradalom.

Romániai forradalom (A kép forrása: wikipédia)

A megmozdulások kiindulópontja Temesvár lett, ahol az említett napon a román hatóságok megpróbálták letartóztatni a diktatúrát kritizáló Tőkés Lászlót. A széles-körben ismert református lelkész megvédéséért tömegek vonultak utcára. A tiltakozási hullám december 20-án érte el a fővárost, Ceausescu pedig december 22 -én kezdett menekülésbe. Előz nap (december 21-én) még a maga által összehívott bukaresti tömeggyűlésen tartott beszédet, a Központi Bizottság épületének erkélyén. Ám ezt a beszédet nem tudta befejezni, mert a tömeg közhangulata ellene fordult. Alighanem ekkor érthette meg, hogy a temesvári forradalom veszélyes lehet hatalmára nézve és a helyzet valóban nagyon komoly.

Ceausescu először helikopteren, majd annak földre kényszerítése után gyalogszerrel próbált a hozzá hű katonai bázisok valamelyikébe eljutni. Ám közben a román hadsereg Stanculescu tábornok vezetésével a felkelés mellé állt és a tábornok erre a lépésre bírta Iulian Vlad Securitate parancsnokot is. Stanculescut még maga Ceausescu nevezte ki a hadsereg élére [még december 22-én], miután a hadügyminiszter, Vasile Milea öngyilkosságot követett el. (Stanculescu szerepe döntő volt a forradalom sikerében.) A polgári vezetés élére Ion Iliescu került, helyettese pedig Gelu Voican-Voiculescu lett. A felsorolt kulcsemberek mindegyike Ceausescu ellen fordult.

Bukarest a forradalomban, 1989 december 27-én (forrás: opensocietyfoundations.org)

A román diktátort és feleségét december 24-én fogták el Tirgovistétől alig 5 kilométerre egy mezőgazdasági kutató-állomáson, ahová a helyi dolgozók hívták ki a rendőröket. Az elnöki pár a rendőröktől a hadsereg tisztjeihez került, akik azonnal a tirgovistei laktanyába vitették őket. Itt töltötték utolsó éjszakájukat, erős őrizet alatt. Másnap rögtön-ítélő katonai bíróság jött létre, mely pár órás eljárásba kezdett. Az elnöki pár kivégzésére - melyről valószínűleg az Iliescu - Voiculescu - Stanculescu hármas dönthetett - 1989 december 25-én került sor a kaszárnya udvarán, mégpedig sortűzzel. 

Ceausescu és felesége kivégzése 1989 december 25-én egy tirgovistei laktanya udvarán (forrás: idcommunism.com)

Ceausescu megítélése mai is egyértelmű Romániában: nevét önkényes diktátorként őrizte meg a "népemlékezet" és a történelem. Bár halálának részletes körülményeit és az utolsó napok történéseit illetően még ma is vannak tisztázatlan pontok, elítélése és kivégzése egy diktátorától megszabaduló nép által kiszabott megtorlásnak tekinthető.

Hasonlóan érdekes posztjaink: Széchenyi gróf élete, Hitler tábornoki kara, A Wehrmacht páncélosai, A Midway -i csata, Adolf Hitler ifjúsága, A német összeomlás okai 1945-ben, Hitler bunkere, A szovjet támadás Lengyelország ellen (1939), A Molotov-Ribbentrop paktum,

Egyéb posztokkal, érdekességekkel itt is várunk: Történelemrajongók klubja 

2021.11.16.10:40

Éppen 230 éve született a "legnagyobb magyar"!

Gróf Széchenyi István (1791-1860) főnemes, polihisztor, író, politikus és reformer, aki munkásságával „elindította” a reformkort (1830-1848) és így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hazánk maga mögött tudja hagyni a feudalizmus elmaradottságát éppen 230 éve látta meg a napvilágot. Kossuth Lajos, akit a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakjának tartunk, 1840 június 9 -én, Pest megye közgyűlése előtt "a legnagyobb magyarnak" nevezte Széchenyi István grófot. Aligha "fogalmazhatnánk meg" ennél tömörebben és találóbban mindazt a nagyvonalúságot, jóakaratot és bölcsességet, melyek Széchenyi Istvánt jellemezték. Fantasztikus életútja megérdemli azonban, hogy részletesebben is foglalkozzunk történetével.

Széchenyi a XIX. század húszas éveiben megindult reformmozgalom kezdeményezője, kiváló író és államférfi volt. Nagybirtokos arisztokrata család tagjaként, 1791. szept. 21-én született Bécsben. Apja Széchenyi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtár alapítója, anyja, a Georgikont alapító Festetics György gróf leánya, Julianna volt. Hamar felébredt érdeklődése Magyarország gazdasági és kulturális élete iránt. A főúri családok tradícióit követve 1808-ban katona lett, részt vett az utolsó nemesi felkelésben (1809) és az azt követő napóleoni háborúkban. 1813. október 16-17. fiatal huszártisztként részt vett a "népek csatájában". 1815-17-ben beutazta Olaszországot, Franciaországot, Angliát, Görögországot, a kisázsiai partokat, hazatérve pedig Magyarországot és Erdélyt. Ekkor, 1821-ben kötött barátságot Wesselényi Miklóssal, s 1822-ben már vele tanulmányozta Dél-Németországot, Franciaországot, Angliát; 1825-ben újból bejárta Franciaországot és Olaszországot.

A katonai pálya helyett a közélet felé fordulás

Az utazásai során látottak és tapasztaltak, főleg angliai élményei és az ott látott hihetetlen fejlődés arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán segítsen, s erre megnyerje nagybirtokos osztálya tagjait, elsősorban az arisztokratákat. Már 1822-ben meghonosította angliai mintára Pesten a lóversenyeket, és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet. Széchenyi István életében az 1825 -ös esztendő nagy fordulópont volt, ugyanis ekkor, 34 évesen döntötte el, hogy félbehagyja amúgy is megrekedt tiszti karrierjét, lemond századosi (kapitányi) rangjáról és a közéleti szereplésebn illetve hazája megújításában fogja megtalálni a neki rendelt utat.

Az 1825-ben megnyílt országgyulés alsó táblájának ülésén, 1825 november 3-án , Felsőbükki Nagy Pálnak, az elkorcsosodó életmódot folytató, és a magyar kultúrával, nyelvkérdéssel nem törrődő főurakról szóló beszédének hatására szót kért, és 90 ezer holdas birtoka egyévi jövedelmének - azaz 60 ezer Ft -nak - felajánlásával megvetette a Magyar Tudományos Akadémia alapjait. Széchenyi beszédét követően többen nagyobb összegekkel támogatták egy magyar tudós társaság felállításának tervét. Az 1827: XI. tc.-ben az után kimondták, hogy az "önként és szabad adakozással összeszedetett tőke vagyonból Magyar Tudós Társaság állíttassék föl". Később, 1827-ben Pesten megalapította ugyancsak angol mintára a Nemzeti Kaszinót azzal a kettős céllal, hogy egyrészt Pozsonyból Pestre csábítsa a főnemességet, másrészt, hogy a haza arisztokrácia kialakítandó társas életének megfelelő színteret biztosítva, a közélet felé fordítsa főnemes társait. A pesti kaszinó alapítása után sorra nyíltak meg vidéken is a hasonló társkörök, így például Újhelyen Lónyay Gábor, Vécsey Pál és az ifjú Kossuth Lajos kezdeményezésére. Széchenyinek 1828-ban jelent meg első könyve, a "Lovakrul.

A Hitel, a reformgondolatok országos elindítója

Széchenyi 1828 november 19 -én bécsi tartózkodása alatt döntötte el, hogy nyugati mintára modernizálni fogja saját birtokait és a többi főnemes számára példát mutatva egy mintagazdaságot hoz létre. A birtokátalakításhoz azonban még neki is pénzre volt szüksége, ezért Bécsben felkereste az Arnstein-Eskeles bankházat azzal a céllal, hogy 10 ezer forint kölcsönt vegyen fel. Ám ekkor a bank nagy meglepetésére elutasította kérelmét, mivel 90 ezer holdas birtoka nem szolgálhatott fedezetet a kölcsönre, lévén, hogy az ősiség törvény ezt lehetetlenné tette. Hazatérve mélyen elgondolkodott és felháborodásában és dühében 1828 decemberében nekilátott élete legfontosabb műve a Hitel megírásának. A munkával 1829 decemberében végzett. Az 1830. január 28 -án megjelent "Hitel" című munkája Magyarország polgári átalakulásának gazdasági-társadalmi program összefoglalója. A "Hitel"-lel az volt a célja, hogy rádöbbentse a nemességet: az ország társadalmi-gazdasági átalakítását saját jövőjének érdekében is végre kell hajtania. Központi gondolata: a magyar gazdasági életben hiányzik a befektetés, mert nincs hitel. A hitel hiányában a birtokos nem tudja korszerűsíteni elavult gazdaságát. Hitelt a birtokos azért nem kap, mert az ősiség elavult intézménye akadályozza a nemesi birtokok szabad adásvételét. Gátja a modernizálásnak maga a nemesség kiváltságrendszere, az alacsony értékű robotmunka meg a feudálisipari-kereskedelmi-szolgáltatási rendszerek együttese. Vádolja a nemességet, mivel az visszaél a jobbágyok - "a haza legszámosabb" és így legfőbb tekintetre méltó részének, "minden terhek türelmes viselőjének" - munkájával. Kritikusan tárgyalja Magyarország elhelyezkedését a Habsburg Birodalomban, mégis az ország felemelkedésének akadályozó tényezőit inkább nemzeti hibáinkban, nem pedig a bécsi kormányban keresi. A nemesség önkritikátlan, eltelik nemzeti múltjának dicsőítésével, ezért önkritikus látásmódra, kiművelt emberek sokaságára van szükség.

A "Hitel"-ben kifejtett gondolatait taglalta a két következő munkájában, a "Világ"-ban és a "Stádium"-ban. A "Világ" 1831 -ben jelent meg Dessewffy József Hitelt bíráló írására válaszolva, azzal a céllal, hogy világot, azaz világosságot teremtsen a főnemesek által félreértett gondolatait illetően.. Később , de még mindig 1831 -ben írta meg a "Stádium" című munkáját, mely egy 12 pontból álló program volt a z 1832 -ben megnyíló országgyűlésre. Programjában Széchenyi sürgeti a jobbágyság helyzetének javítását, az ősiség eltörlését, a parasztság szabad birtoklási jogát, az ipar és kereskedelem szabadságát. Burkolt formában, de már megjelent a jogegyenlőség és a közteherviselés - vagyis a nemesség kiváltságai feladásának- gondolata is. A "Stádium" nyomtatását a cenzúra megtiltotta. Csak külföldön került sajtó alá, 1833 őszén jutottak Magyarországra becsempészett példányok.

Széchenyi ország-modernizációs tevékenysége

Írásai mellett nagyrészt vállalt a gyakorlati tevékenységekből is. 1830. szeptember 4. Megtette első útját Bécs és Pest-Buda között az angol vállalkozók alapított Első Dunagőzhajózási Társaság első gőzhajója az "I. Ferenc". A Társaság életében jelentős változásokat hozott Széchényi. Tervei között szerepelt a Duna hajózhatóvá tétele és a folyami közlekedés megteremtése a Fekete-tengerig s azon át Konstantinápolyba. Példájára több magyar arisztokrata vásárolta meg a Társaság részvényeit. 1833-ban a Társaság egy másik "Duna" nevű (később "Argó"), 1834-ben egy harmadik "Pannónia" nevű gőzhajót is üzembe állított. A Társaság beszerzett egy tengerjáró gőzöst, s azzal Odesszába, illetve Konstantinápolyba tett utakat. 1835-ben megszerezték az Óbudai szigetet. Ez téli kikötőül és hajóépítő műhelyként szolgált. 1836-ban Széchényi kezdeményezésére Sopronban, majd Pesten alakult részvénytársaság gőzgéppel működtetett hengermalom építésére. Utóbbi napi 17 tonna lisztet állított elő. Meghajtó gőzgépe a maga 30 lóerejével a legnagyobb volt az országban. Széchenyi még részt vett a Kereskedelmi Bank alapításában, foglalkozott a magyar színház kérdéseivel; példájával és ösztönzésével elősegítette a bortermelés és selyemhernyó-tenyésztés fokozódását, színvonalát; királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozásának hatalmas munkáját, 1840-es években a Tisza szabályozás megindítása, a balatoni gőzhajózás életre hívása emelkedik ki gyakorlati tevékenységeiből.

A Lánchíd megépítése

A Lánchíd megépítése is Széchenyi nevéhez kapcsolódik, ugyanis ő volt a legfőbb kezdeményezője, mondhatni "motorja" az egész vállalkozás megindításának és végrehajtásának. Ez volt az első állandó híd Pest és Buda között, korábban csak úgynevezett hajóhídon lehetett átkelni Pestről a budai oldalra (vagy vissza). Mivel a hajóhíd teherbírása korlátozott volt és jégzajláskor, illetve hajók áthaladásakor nem is működhetett, a városnak óriási szüksége volt egy igazi, állandó hídra. Széchenyi pártfogásába vette az ügyet: 1832-ben úgynevezett hídegyletet alapított, majd 6 évvel később Andrássy Györgyel együtt Londonba utazva megbízta William Tierney Clarkot a Marlow Bridge hasonmásának, azaz a pest-budai Lánchídnak a megtervezésével. Az építési munkálatok 1842-ben indultak meg, az átadásra pedig 1849 november 21 -én került sor, Haynau rémuralmának időszakában. (Ekkoriban a gróf már a döblingi intézetben lakott.) A magyar nemeseket itt kötelezték először hídpénz fizetésére, így azt mondhatjuk: a Lánchíd adta a közteherviselés első példáját országunkban.  A híddal egyébként Széchenyi dédelgetett tervét is siettetni kívánta: az ország fővárosává emelni Pest-Budát; ezt a Szépészeti Bizottmányban kifejtett működésével maga is segítette. A Várhegy-alagút megépítésének terve ugyancsak Széchenyitől ered. 

Széchenyi magánélete

Zichy Károly gróf felesége, Seilern-Aspang Crescence osztrák grófnő és Széchenyi István közt már 1824 -ben fellobbant a szerelem annak ellenére, hogy a hölgy foglalt volt, ráadásul 7 gyermek anyja. Amikor azonban a férj elhalálozott, végre egymáséi lehettek. Széchenyi legtermékenyebb korszakában, 1836 februárjában vette feleségül az özvegyet Budán, a krisztinavárosi templomban. A pár első gyermeke Béla 1837 -ben, második fiúk Ödön pedig 1839 -ben született.

Ellentétek Wesselényivel és Kossuthal

Miközben gyakorlati munkája a polgári követelmények kielégítésére irányult, politikai programjában egyre inkább megtorpant, szembefordult a haladás új és igazibb követőivel. Először barátjával: Wesselényivel hasonlott meg, már az 1830-as évek elején. Az első reformországgyűlés (1832-36) harcaitól távol tartotta magát, de Kossuth Lajos 1841. január 2-án megindított "Pesti Hírlap"-ja már nyílt fellépésre késztette, valójában a radikalizálódás ellen. "Kelet Népe" című művében a forradalomtól rettegve vádolja Kossuthot, hogy "izgatásával" veszélyezteti a békés reformtörekvéseket, hogy "a szívhez szól, ahelyett, hogy az észhez szólna". Kossuth higgadt, de határozott válaszában visszautasította Széchenyi vádjait, ugyanakkor az 1830-as évek Széchenyijéről megállapítja, hogy "Ujjait a kor ütőerére tevé és megértette lüktetéseit; és ezért, egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak." - A polgári átalakulást a főnemesség vezető szerepével összeegyeztetni kívánó Széchenyit, az uralkodóház és amonarchia hívét a következő években is mélységes szakadék választotta el a liberális nemesség radikalizálódó vezetőitől. Az MTA 184-i nagygyűlésén tartott ünnepi beszédében a nemzeti mozgalom előrehaladását elemezve elítélte az erőszakos magyarosítást. Ezt a helyes álláspontját is azonban elsősorban a monarchia széthullásától való félelem diktálta. Kossuth gazdasági kezdeményezéseit: a Védegylet, a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Gyáralapító Társaság alapításait is azért támadta, mert attól tartott, hogy ezek Béccsel való összeütközés és a forradalom felé viszik az országot. Amikor Kossuth 1847 elején a Hetilapban levonta az 1846-i galíciai parasztfelkelés tanulságait s a jobbágyfelszabadítás és a közös teherviselés egyszerre történő, azonnali megoldását történeti kényszernek nevezte, Széchenyi ezt forradalmi izgatásnak látta és a Politikai programtöredékek című röpiratában parasztlázítással vádolta meg ellenfelét és felszólította, hogy lépjen le a politika mezejéről.

Az 1848 -as forradalomban

Az utolsó nagy reform országgyűlés 1847 őszén kezdődött. Széchenyi azonban nem a rangjának kijáró főrendi-házi követként, hanem a képviselőházban (alsóház) akart jelen lenni, hisz jól tudta, a fontos események, reform gondolatok és viták ott fognak majd tmegjelenni. Ennek érdekében viszont meg kellett méretnie magát a választásokon, így végül a Moson vármegyében történt megválasztása után az alsó táblán  próbálta ellensúlyozni Kossuth irányító szerepét. Több alaklaommal is vitába keveredtek egymással, például a közlekedés ügyében. Mivel Széchenyi ekkor már három éve volt a Helytartótanács közlekedési biztosa, átgondolt tervei voltak a magyar vasútrendszer fejlesztéséről. A vita Kossuthtal abban állt, hogy egy sugaras rendszerű országos vasútfejlesztést hajtsanak e végre, vagy csupán a Fijume-Vukovár vonalat építsék ki, ahogyan Kossut akarta. A vitát Széchenyi nyerte. Az országgyűlés menete a reformok terén azonban mindeközben alakadt. Amikor március 3 -án Kossuth felolvasta követeléseiket, ám azok ismét elutasításra találtak, és Pestről forradalmat sejtető mozgolódás hírei érkeztek Pozsonyba, Széchenyi megrémült a forradalom és káosz lehetőségétől. Ezért Apponyi gróffal és István nádorral együtt  március 3-án Bécsbe utazott Metternichel tárgyalni. Ami ekkor itt történt, azt nyugodtan nevezhetjük politikai pályája mélypontjának: kétségbeesésében felajánlotta ugyanis, hogy megfelelő felhatalmazás birtokában teljhatalmú királyi biztosként fegyveres erővel szétkergeti a rendi országgyűlést, megelőzendő, hogy azt, illetve az országot magával ragadja az európai forradalmak hulláma. Széchenyit azonban szerencsére a vele szembeni bizalmatlanság megkímélte attól, hogy ilyen szégyenletes szereppel "koronázza meg" politikai pályáját. Miután dolgavégezetlenül visszatért Pozsonyba, újra aktí részese lett az eseményeknek.

A fordulatot a párizsi majd bécsi forradalom híre hozta meg.  Végre a diéta mindkét háza elfogadta azt a Kossuth által előterjesztett felirati javaslatot, mely rögzítette Magyarország polgári átalakulásának legfontosabb alapköveit. Ide tartozott a közteherviselés, az állami kárpótlású  úrbéri örökváltság, a királyi városoknak adandó szavazati jog megteremtése, a fmagyar országgyűlésnek felelős nemzeti kormány létrehozása, az Erdéllyel történő unió, a sajtó törvény és a feudális maradványok felszámolása, vagyis az ősiség, a 9-ed a 10-ed és a robot eltörlése. Széchenyi is részese volt  tehát azon 59 alsóházi és 13 felsőházi követnek, akik 1848 március 15 -én reggel 10 órakor a Ferenc Károly gőzösön  Pozsonyból Bécsbe vitték a fontos törvényelőkészítő javaslatokat. A hajón Széchenyi javasolta, hogy kéréseik közé vegyék fal azt is, hogy a reformokat pártoló István nádor a király helyettese legyen. (Később ennek köszönhetően tudta István miniszterelnöki megbízással szóban ellátni Batthyányt.) Bécsben a forrongó tömeg éljenzéssel fogadta a magyar küldöttséget, ám az államtanács döntésére várniuk kellett másnapig. A Kossuthék által a királynak átadott felirat vitája az államtanácsban zajlott március 16 -án éjszaka, a király nagybátyjának Lajos főhercegnek elnökletével. A döntés meghozatala előtt az osztrákok magát Széchenyit is meghallgatták, aki meggyőzte őket a követelések jóváhagyásáról (Eszterházyval és István nádorral együtt) Így a király végül nagyrészt a bécsi és pesti forradalmak nyomására végül aláírta a követeléseket.

Széchenyi örömmel fogadta a vértelen forradalom győzelmét, az uralkodó által szentesített polgári átalakulást. Március 17 -én a következőket írta bizalmas titkárának, Tasner Antalnak:

" ... Az én politikám biztos volt, de lassú, Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt nem bírhatott volna előállítani! Ha reactio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység s több a polgári erény, mint a dicsvágy, én biz' azt hiszem, lesz még a magyarbul valami s pedig sok!"

Széchenyi az áprilisi törvények magalkotása után maga is részt vállalt a később megalakult Batthyány kormány munkájában, s mint közlekedésügyi miniszter nagy energiával látott hozzá, hogy megteremtse közlekedési programjának előfeltételeit.1848 április 10 és 1848 szeptember 4 közti 5 hónapban a közlekedés és közmunkaügyi minisztérium lelkes vezetője volt.

Széchenyi összeomlása

A miniszteri munka lekötötte ugyan, ám 1848 nyarán a Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek fokozódó kiélesedése felizgatta. Bécs ultimátumát, amely meg akarta fosztani Magyarországot azoktól a márciusi vívmányoktól, amelyeket teljes meggyőződésével helyeselt, felzaklatott idegrendszere nem bírta elviselni.

Egyre határozottabban jelentkeztek rajta az elmebaj tünetei és egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után 1848. szeptember 5-én háziorvosa kíséretében elindult Döblingbe, ahol hosszú éveket töltött elborult elmével az ideggyógyintézetben. 1857-re derült fel annyira, hogy megkísérelje újból papírra vetni gondolatait. Feljegyzéseiben (amelynek Károlyi Árpád a Nagy Magyar Szatíra címet adta) leszámolt Bécshez fűzött illúzióival. Rapszodikus párbeszédekben rögzítette gondolatait; ez a gyilkos vitairat nevetségessé teszi s magyarországi abszolutizmus kegyetlen és ostoba rendszerének kieszelőit. A Nagy Magyar Szatíra kéziratban maradt, de lényeges gondolatait felhasználta a kormány által sugalmazott és a Bach-rendszer eredményeivel dicsekvő röpirata írt válaszában. A Blick auf dem anonymen Rückblick (német "Pillantás a névtelen visszapillantásra") név nélkül Londonban jelent meg 1859-ben. Széchenyi valóságos sajtóközpontot rendezett be a Bécs melletti döblingi gyógyintézetben. Memorandumokat juttatott el az angol, a francia kormányhoz. Röpiratokat írt, hogy Bécset engedményekre kényszerítse az 1859. évi válság idején. A rendőrség felfigyelt politikai tevékenységére, házkutatást tartottak, majd értésére adták: tisztában vannak azzal, hogy a gyógyintézetet politikai menedékhelynek használja fel. Széchenyi ezt fenyegetésnek vette, és 1860. április 8-ra virradó éjszaka főbe lőtte magát. Temetése az abszolút rendszer elleni tiltakozássá növekedett.

A hagyatékában fennmaradt Disharmonie und Blindheit (német egyenetlenség és vakság) című befejezetlen munkája arról tanúskodik, Széchenyi eljutott oda, hogy az 1848-49-i magyar tragédiáért elsôsorban Bécsettegye felelőssé; az ellenzék reformmozgalmáról itt több megértéssel ír, mint életében bármikor. - Széchenyi nagy utat járt be. Osztályából elsőnek ismerte fel a polgári reformok szükségességét, s ha nem is következetesen, de nyíltan hirdette azokat; gyakorlati tevékenységével segítette megvalósításukat. Élete végén szembefordult az addig általa sérthetetlenként tisztelt Habsburg-házzal is. Életművében sok a következetlenség. A Habsburg ellenforradalommal kiegyezésre törekvő nemesség csak a forradalomellenes nézeteit, illetve így értelmezett gondolatait népszerűsítette. A proletárforradalomtól rettegő véres ellenforradalom pedig egészen szemérmetlenül Széchenyi forradalom-ellenességével igyekezett magát igazolni. Népének szeretete, az emberi haladásba vetett hite, áldozatkészsége, akaratereje, alkotó szenvedélye, szívós gyakorlati munkássága a magyar történet nagyjai sorába emeli. Méltán viseli a "legnagyobb Magyar" nevet. (232/7367)

Harmat Árpád 

• Gróf Széchenyi István élete - Történelem cikkek /tortenelemcikkek.hu/
• Fónagy Zoltán – Dobszay Tamás: Széchenyi és Kossuth. Kossuth Kiadó, Budapest, 2003 (lektorálta: Hermann Róbert)
• Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. Osiris Kiadó, Budapest 2002.

Hasonlóan érdekes posztjaink: Hitler tábornoki kara, A Wehrmacht páncélosai, A Midway -i csata, Adolf Hitler ifjúsága, A német összeomlás okai 1945-ben, Hitler bunkere, A szovjet támadás Lengyelország ellen (1939), A Molotov-Ribbentrop paktum,

Egyéb posztokkal, érdekességekkel itt is várunk: Történelemrajongók klubja 

2021.02.01. 23:35

Korábbi cikkeinkben több német tábornokot is bemutattam, kiemelve például Erich von Manstein rendkívüli stratégiai tehetségét, Heinz Guderian hadműveleti - harctéri sikereit, Sepp Dietrich páncélos tapasztalatait, Erwin Rommel rendkívüli képességeit az Afriakorps élén és Gerd von Rundstedt frontvezetői tekintélyét. Ötükön kívül olyan további híres és sikeres német tábornokok szolgálták a III. Birodalmat, mint Hasso von Manteuffel, Albert Kesselring és Walter von Reichenau, akik a maguk harctéri területein komoly elismerést tudtak kivívni (mind az ellenség, mind pedig saját alárendeltjeik szemében). A tervezést, központi irányítást (OKW, OKH) illetően Wilhelm Keitel, Alfred Jodl és Franz Halder illetve Kurt Zeitzler neve emelhető ki, a hadsereg- front-, hadtest-, és hadosztály parancsnokok sorában pedig Ewald Kleist, Günter von Kluge, Wilheml List, Walter Model, Kurt Student és Wilhelm Bittrich tábornokok érdemelnek feltétlenül említést.

Hitler a Barbarossa hadművelet előtt, tábornokaival (középen Himmler, a hasa előtt összefogott kézzel, jobbján Wilhelm Keitel, balján Borman) kép forrása: asisbiz.com

Ami Hitler és az említett tábornokok kapcsolatát illeti, az együttműködés négy korszakra bontható: az első időszakot a Führer és a parancsnoki kar távolságtartása jellemezte és az utolsó birodalmi hadügyminiszter, Werner von Blomberg menesztéséig (1938 januárjáig) tartott. Ezekben az években - vagyis Hitler kancellári kinevezése (1933 januárja) és Blomberg menesztése (1938 januárja) között - a Führer több parancsnoki láncolat segítségével tartotta a kapcsolatot hadserege vezetőivel. Ám 1938-ban teljesen átalakította a német hadvezetést és maga állt a hadsereg élére. A második korszak így 1938 és 1943 eleje között, már a Wilhelm Keitel és Alfred Jodl vezette OKW (Oberkommando der Wehrmacht) és Hitler szoros együttműködésével telt. A Führer a sztálingrádi fordulatig többnyire reális döntéseket hozott, így ezeket az éveket még egy többé-kevésbé együttműködő viszony jellemezte. Következett a kudarcok ideje, a harmadik korszak, 1943 tavaszától az 1944 nyári merényletkísérletig (1944 július 20-ig) tartott. Ekkor már a frontokon sorra bekövetkező kudarcok és Hitler pszichés problémái egyre több irreális döntésre késztették a Führert, viszonya fokozatosan megromlott még kedvenc tábornokaival is. Végül Hitler és tábornokai viszonyában következett a negyedik, utolsó korszak 1944 július 20 (a már említett merénylet-kisérlet) és öngyilkossága (1945 április 30.) közti 9 hónap, amikor a Führer bizalma megrendült szinte minden tábornokában (üldözési mániássá vált) és teljesen irreális, a végén már az őrültséggel határos katonai parancsokat adott.

A Wehrmacht négy legendás tábornoka

Ilyen irreális parancs volt, hogy 1945 márciusában tábornokai tanácsa ellenére birodalma legutolsó páncélos-tartalékait - a 6. (SS) páncéloshadsereget (mely egyéb alakulatokkal kiegészítve közel 700 db páncélost jelentett) nem Berlin védelmére rendelte, hanem Magyarországon vetette be a Tavaszi ébredés hadműveletben. A korszerű harckocsikat (Tigriseket, Párducokat) teljesen értelmetlenül vesztegették el a németek, Hitler makacssága miatt, pedig azok kulcsfontosságúak lettek volna a német főváros megvédésében. (A süppedékes, laza és sáros dunántúli talajon sorra akadtak el, majd könnyű prédáivá váltak a szovjet tüzérségi lövegeknek és harckocsiknak.) Ugyancsak az őrültséggel volt határos Himmler frontparancsnoki kinevezése is, amikor a birodalmi belügyminisztert (és SS vezért) - aki sokkal inkább volt rendőr mint katona (és egyáltalán nem értett a hadvezetéshez) - több front-hadsereg élére helyezett (ami természetesen katasztrofális eredményt hozott a keleti front északi részein). Harmadik helyen lehet említeni - számtalan tehetséges tábornokának értelmetlen leváltásán túl - hírhedt Néro parancsát (elpusztítandó minden, ami ellenséges kezekbe kerülhet), illetve az a tényt, hogy közel 6 ezer olyan németet végeztetett ki 1944 második felében és 1945 elején, akiket a merényletének részesének gondolt. ("Selyemzsinórt" küldetett még egykori "sztár-tábornokának" Rommelnek is, mert szerinte tudott a merénylet-kísérletről, mégsem csinált ellene semmit.) Utolsó hónapjaiban 1945 márciusában és áprilisában, amikor már minden fronton egyértelmű volt az összeomlás sorra váltotta le legjobb vezetőit, köztük az öreg Rundstedt tábornagyot is, akinek pedig megkérdőjelezhetetlen tekintélye volt a tábornoki karban. 1945 áprilisában idegrendszerének összeomlása és a tragikussá váló fronthelyzet miatt rendszeresen intézett kirohanásokat tábornokai ellen, akik szerinte több esetben nem hajtották végre parancsait és ezért fordult végzetesre a helyzet.

Hitler tervezési megbeszélést tart 1940 júliusában a Berghofban. Mögötte az asztalra támaszkodva Jodle, tőle balra, csípőre tett kézzel Keitel. Kép forrása: iwm.org.uk

A Führer utolsó hónapjaiban hangoztatott igazságtalan ítéletei dacára, egyértelműen a történelem legjobb tábornoki karát tudhatta magáénak. Ami a legjobb német tábornokokat illeti, öt csoportjukat lehet megkülönböztetni: első körbe tartoznak a csúcs-vezetők, akik a harcterektől távol, a Führer hadsereg-irányítási rendszerének legtetején dolgoztak, miközben összehangolták a frontok, hadseregcsoportok, nagyobb szervezeti egységek hadműveleteit. Ide tartozott Wilhelm Keitel tábornagy (a Wehrmacht első embere), Alfred Jodl vezérezredes (vezérkari főnök) és Franz Halder vezérezredes (OKH vezető) is. A második csoportot a nagy tervezők, hadműveleti újítók alkották, mint például Heinz Guderian és Kurt Student. Nekik sokat köszönhetett Hitler a háború kezdeti szakaszában (Sztálingrád előttig), például Guderiannak a német páncélos fegyvernem létrehozását. Harmadik csoportba sorolhatóak azok a frontparancsnokok, akik ideig-óráig (gyakran évekig) élvezték a Führer feltétlen bizalmát, mint Gerd von Rundstedt, Walter Model, Albert Kesselring, Walter von Reichenau és Erich von Manstein. Negyedik körbe sorolhatóak a nagy bukások elszenvedői, akiket valamilyen okból véglegesen állított félre Hitler (mint: Ludwig Beck, Wilhelm List vagy Walther von Brauchitsch). És végül az ötödik csoport tagjai azok, akik legendás hírneveiket hadtest, vagy hadosztály parancsnokokként szerezték, mint Erwin Rommel és Sepp Dietrich (Hitler legbizalmasabb SS tábornoka). 

Hitler hadműveleti megbeszélést tart tábornokaival a keleti fronton, 1943 februárjában. Jobbján Richard Ruoff tábornok, balján Zeitzler vezérezredes. Kép forrása:  ullstein bild / ullstein bild

Összefoglalásul kiemelendő: bár Hitler tábornokai kétségtelenül a rossz oldalon álltak, a nácizmust szolgálták és egy őrült megalomán világhódító törekvéseit segítették, valójában mint katonák, tisztek, hadvezérek és katonai stratégák az akkori világ legjobbjai közé tartoztak. Németország 1945-ben bekövetkező veresége nem a német tábornoki kar inkompetenciáján, hanem Hitler hozzá nem értésén a nemzetközi helyzet alakulásán és egy igazságtalanul aljas rendszer nagyon is kiszámítható - szükségszerűen bekövetkező - bukásán múlott. /A posztban 20 második világháborús német tábornok kerül említésre./

Harmat Árpád 

Hasonlóan érdekes posztjaink: A Wehrmacht páncélosai, A Midway -i csata, Adolf Hitler ifjúsága, A német összeomlás okai 1945-ben, Hitler bunkere, A szovjet támadás Lengyelország ellen (1939), A Molotov-Ribbentrop paktum,

Egyéb posztokkal, érdekességekkel itt is várunk: Történelemrajongók klubja 

2021.02.01. 23:35

Nem mindig egyértelmű a hazai közgondolkodásban, de a második világháború hivatalosan 1945 szeptember másodikán ért véget (épp 75 éve), amikor Japán nevében Sigemicu Mamoru külügyminiszter aláírta a fegyverszünetet a Tókiói-öbölben horgonyzó amerikai Missouri csatahajó fedélzetén. Ugyanakkor Európában már május 7-én egyezmény született a harcok befejezéséről. Ám ezt a bizonyos egyezmény komoly viták övezték, mert Sztálin kifogásolta, hogy azt Franciaországban és a nyugati fronton írták alá. Így követelt egy második, szerinte hivatalosnak tekinthető fegyverszünetet is Berlinben. De nézzük, hogyan is történt mindez?

kép forrása: Wikipedia

Adolf Hitler, a második világháború utolsó napjaiban, 1945 április 30 -án lett öngyilkos berlini bunkerében. Halálával lehetővé vált a szövetségesekkel való német fegyverszüneti tárgyalások megkezdése. Korábban ezt kizárta a Führer elvakultsága. Azok a német vezetők ugyanis, akik próbálkozni merészeltek valamiféle kapcsolatfelvétellel a nyugati hatalmak irányába - például 1945 áprilisában Göring és Himmler – kegyvesztettekké váltak. Hitler mindkét közvetlen bizalmasát megfosztotta minden  tisztségétől, amint fülébe jutott hűtlenségük. Göring május 9-én, Himmler május 23-án került a szövetségesek fogságába. A Führer halála után Göbbels lett az új kancellár, ám május elsején ő is öngyilkosságot követett el. Martin Bormann, Hitler közvetlen bizalmasa és kancellária minisztere ekkor úgy döntött: elküldi Hitler hátrahagyott levelét Flensburgba Karl Dönitz tengernagynak.

A III. Birodalom végnapjainak figurái: Speer, Dönitz, Jodl (kép forrása: DPA, thelocal.de)

A levélben a Führer Németország köztársasági elnökévé nevezte ki az akkoriban 54 éves, legendásan népszerű tisztet. Dönitzet meglepte a kinevezés, hiszen Himmler ekkor még aktív szolgálatban állt és senki nem tudott kegyvesztettségéről. Végül elfogadta a megbízást és kormányt alakított. Ebben a kormányban felbukkantak régi Hitler-bizalmasok is, pl: Albert Speer és Alfred Rosenberg, de Dönitz érezhetően arra törekedett, hogy az SS és a nácik mellőzésével alakítsa ki az ország új vezetését.

Dönitz legfőbb feladata az 1945 május elsejei hatalomra kerülését követő 8 napban a fegyverszünet tető alá hozása lett. A harcok még szerte Európában tomboltak, ugyanakkor egyes régiókban közel állt a vég. Május 2-án letette a fegyvert az olaszországi német hadseregcsoport, és ezen a napon Berlin is kapitulált. A Konsztantyin Rokosszovszkij marsall vezette 2. Belorusz Front gőzerővel tört Dánia irányába, hogy megelőzve az angolokat birtokba vegye a félszigetet. A szövetségesek számára nyilvánvalóvá vált: sietni kell a fegyverszünettel, mert Sztálin az 1945 februári jaltai egyezményeket megszegve, Nyugat-Európa felé próbálja majd bővíteni befolyási övezeteit.

Az első komolyabb német – angol tárgyalások 1945 május 4-én zajlottak von Freideburg tengernagy és Montgomery tábornagy törzse között Lübeckben. Ennek eredményeképp a német hadsereg Észak-németországi, hollandiai és dániai alakulatai letették a fegyvert. Sztálin örjöngött hiszen ezzel Szczecinnél állomásozó egységei elestek annak lehetőségétől, hogy bevonuljanak Dániába.

A Reims városában aláírt fegyverszünet 1945 május 7 (kép forrása: history.navi.mil)

Következett május 7., a szövetségesek végső fegyverszünetet javasoltak a Dönitz vezette kormányzatnak, mely azt elfogadta. 1945 május 7 –én hajnali 2 óra 41 perckor a franciaországi Reimsben egy iskolaépületben - mely már hónapok óta volt a szövetségesek főhadiszállása és Eisenhower irányító-központja, három magas rangú német tábornok jelent meg, mégpedig Alfred Jodl vezérezredes, Hans Friedeburg admirális és Wilhelm Oxenius vezérőrnagy. A német küldöttséget hat szövetséges tábornokból álló bizottság fogadta: Walter Bedell Smith tábornok (Eisenhower vezérkari főnöke) és Carl Spaatz az USA légierejének parancsnoka vezetésével. (A további négy amerikai, angol illetve szovjet tábornok neve a következő: Morgan, angol altábornagy, Francois Sevez francia tábornok, Ivan Csermurev és Ivan Szuszlaparov szovjet tábornokok.) Eisenhower és helyettese Arthur Tedder angol légimarsall szándékosan távol maradtak az aktustól, hogy ezzel is növeljék a németek megaláztatását. Jodl a hajnali időpontban négy példányban írta alá a fegyverszüneti okmányt, mely aznap este 11 kor lépett érvénybe.

Bár az eseményen két szovjet tábornok is jelen volt, és az okmány szövegében is szerepelt a Szovjet Főparancsnokság, mely előtt szintén vállalják a németek a fegyverletételt, Sztálin mégis ragaszkodott ahhoz, hogy másnap este, Berlinben, külön a szovjetek előtt is legyen egy ünnepélyes fegyverletételi okmány-aláírás. Így végül másnap, május 8 -án, éjfél után a berlini karlshorsti katonai műszaki tiszti-iskola épületében is aláírták a fegyverszünetet, mégpedig Georgij Konsztantyinovics Zsukov tábornok előtt! A most is háromfős német küldöttséget, mely a három fegyvernem vezetőiből állt (szárazföldi erők, haditengerészet, légierő) ezúttal Wilhelm Keitel tábornagy vezette. Másik két tagja: Friedeburg tengernagy és Stumpff repülő vezérezredes voltak.

A berlini fegyverszünet (1945 május 8.) A jobboldali képen: Keitel látható

A berlini aláíráson már megjelent Eisenhower helyettese is (Arthur Tedder) illetve Carl Spaatz tábornok és J. de Lattre de Tassigny francia hadseregparancsnok. Érdekesség, hogy bár a két fegyverszünet teljesen hivatalosan történt, a németek egyes egységei még napokig tovább harcoltak például a Balkánon (Jugoszláviában) és Csehországban. Ferdinand Schörner egészen május 13-ig harcolt egységei élén.

Franciaországban május 8-án nemzeti ünnepként és munkaszüneti nappal ünneplik a II. világháború végét, az angolszász országokban, bár nem tartanak munkaszüneti napot, de szintén ezen a napon ünneplik a II. világháború befejezését. Ázsiában a háború azonban májusban, júniusban sőt egész nyáron is tovább folyt. A fegyverszünet aláírására csak 1945 szeptember 2-án került sor, mégpedig a tókioi öbölben horgonyzó Missouri csatahajó fedélzetén. A világháború ezzel mindenhol véget ért, 70 millió halálos áldozatot hagyva hátra.

A háború utolsó napjainak "főszereplői" mind sajátos sorsot kaptak. Göringet halálra ítélte a nürnbergi nemzetközi bíróság, ám kivégzése előtt öngyilkos lett cellájában (1946 október 15-én). Himmler, az SS teljhatalmú ura hamis papírokkal menekülni próbált (egyszerű őrmesternek adva ki magát), de  Hamburg közelében egy igazoltatáskor gyanúsnak tartották az angol katonák és őrizetbe vették. Kihallgatása közben vett szájába ciánkapszulát és lett öngyilkos (1945 május 23-án). Dönitz 10 éves börtönbüntetést kapott a nürnbergi perben, melyet le is töltött, majd egy Hamburg közeli kis faluban élte le hátralévő életét. Megírta önéletrajzát és csak 1980-ban, 89 évesen halt meg szívroham következtében. Keitel nem volt annyira szerencsés, hogy magas kort éljen meg: a nürnbergi bíróság halálra ítélte és kivégeztette 1946 október 16-án (64 évesen). Alfred Jodlt ugyanez a sors érte, őt is felakasztották a per végén. 

Ha érdekesnek találtad, itt is várunk: Történelemrajongók klubja 

2020.09.12.12:40

A nándorfehérvári diadal a magyar történelem egyik legdicsőbb nagy győzelme volt, melyhez talán csak a pozsonyi csata (907), az egri várvédés (1552), vagy a isaszegi ütközet (1849) hősies helytállása mérhető. Nándorfehérvárnál ugyanis éppen ma 564 éve, július 4 és 22 közt a Hunyadi János és Kapisztrán János vezette magyar seregek hatalmas oszmán túlerő ellenében védték meg az ország déli kapuját. A bravúros siker révén a Magyar Királyság és vele Európa is hét teljes évtizedre menekült meg a török invázióktól.

Éppen most, június 27-én volt évfordulója a Nagy északi háború döntő összecsapásának, a poltavai csatának, mely a világtörténelem egyik legjelentősebb ütközeteként vált a hadtörténet részévé (1709 június 27-én). A Nagy északi háborúban minden jelentős Észak-európai állam részt vett, hiszen a küzdelem tétje a regionális nagyhatalom Svédország visszaszorítása és az értékes baltikumi területek felosztása volt.

A második világháború legfontosabb szereplői a légierő repülői mellett a páncélosok voltak. A legfontosabb csatákban a győzelem  többnyire ezeken a "gépszörnyeken" múlott. A német hadsereg két külön fegyvernembe sorolta őket: az egyik a harckocsi fegyvernemet jelentette (körben forgó toronnyal és a menet közbeni tüzelés lehetőségével rendelkező páncélosok esetében) a másik a tüzérséget (önjáró lövegekkel, illetve páncélvadászokkal).

Ami a német harckocsikat illeti: a Panzer I és Panzer II. még alig-alig volt harckocsinak nevezhető (aprócska tűzereje és tömege miatt), ám 1936-tól Heinz Guderian vezérőrnagy hatására megkezdődött egy komolyabb harckocsi-program, és a Panzer III. gyártása, amivel a német páncélos haderő-fejlesztés új szakaszába lépett. Innentől egyre komolyabb páncélosok kerültek ki a III. Birodalom gyáraiból: már 1937-ben megjelent a Panzer IV. (75 mm-es löveggel), 1943-ban pedig a Panzer V és VI. (közismertebb nevükön: Párduc és Tigris). Az előbbi ugyancsak 75 mm-es harckocsiágyúval, utóbbi a rettegett 88 mm-es löveggel (amihez 56 tonnás tömeg társult).

A Trianon név hallatán sok minden eszünkbe juthat, de minden felmerülő gondolatunk a 100 évvel ezelőtt bekövetkezett nemzeti kudarchoz és katasztrófához vezet vissza. Több, mint száz esztendeje ugyanis, - egészen pontosan 1920 június 4 –én délután 16 óra 32 perckor - a Párizs melletti Versailles kastély-együttes Grand Trianon épületének fő folyosóján - a Galerie des Cotelles egyik asztalánál - hazánk képviselőire egy igazságtalan és megalázó békeszerződés aláírását kényszerítették.