A második világháború (1939-1945) német szempontból sokkal hamarabb elveszett, mint ahogyan azt a tankönyvek néhány ikonikus nagy eseményhez kötik: például Berlin ostromához, Hitler öngyilkosságához, vagy a végső fegyverszünetekhez kapcsolva az összeomlást. Katonai szempontból nyolc lényeges előzmény említhető, melyek alapjaiban rengették meg a Hitler által ezer évesre tervezett III. Birodalmat, és amelyek elkerülhetetlenné tették Németország teljes vereségét. Nézzük ezeket sorban, kronologikus rendben haladva, kiemelve, hogy kifejezetten katonai szempontból készült a 8 eseményből álló lista összeállítása. (A gazdasági, társadalmi és egyéb szempontok - mint a német összeomlás okai - szintén nagyon lényegesek, de nem képezik jelen poszt tárgyát.)

1. Sztálingrádi német vereség (1943 február 2.)

Gyakran próbálják napjainkban relativizálni a Sztálingrádban zajló, több, mint fél éven át tartó csata jelentőségét, noha egyértelmű fordulópontot hozott a keleti front történetében (sőt, az egész második világháború menetében is). Hitlernek 200 ezer elesett és 91 ezer fogságba került német katona elvesztésével kellett számolnia a csata végére, miközben 784 német harckocsi maradt kilőve és lángolva a Volga parti városban és környékén. Ha viszont a harcok tágabb területét nézzük: a Kék hadműveletben közel 800 ezres létszámra rúg a teljes német veszteség. Az élőerő és felszerelés óriási elpocsékolása  mellet a németeknek azt is tudomásul kellett venniük, hogy a frontvonal több száz kilométerrel tolódott feléjük, vagyis több százezer négyzetkilométernyi területről kellett lemondaniuk (És ezt már soha többé nem is tudtak visszaszerezni.) Bár nem ez volt az első vereségük (a legelsőt Moszkva alatt szenvedték el 1941 telén) a sztálingrádi volt az első súlyos és sorsfordító kudarcuk. A sztálingrádi csatától kezdődően ugyanis (néhány kisebb átmeneti ellentámadást leszámítva) a német hadsereg folyamatos visszavonulásra kényszerült. A Wehrmacht 1943 februárja és 1944 decembere között (vagyis alig 22 hónap alatt) elvesztette minden korábban megszerzett orosz területét és szinte teljesen kiszorult a Szovjetunióból.

2. A kurszki német ellentámadás kudarca (1943 július 4 - 13.)

A sztálingrádi fiaskó után Hitler több alkalommal is határozott parancsot adott a Wehrmacht számára az állandó előretörésben lévő szovjet hadsereg megállítására és a fronthelyzet megfordítására. A kísérletek közül a kurszki ellentámadás, azaz a Citadella hadművelet (Unternehmen Zitadelle) volt a legjelentősebb. Összesen 900 ezer német katona, 2700 harckocsi (több száz rohamlöveggel kiegészítve) és 1800 repülő indított offenzívát a város környékén az oroszok ellen. A német csapatokat Walter Model és Hermann Hoth tábornokok vezették. A német előretörés alig pár nap alatt megtorpant és a Prohorovka mellett kibontakozó páncélos-csata végül német vereséggel és visszavonulással zárult. A németek elvesztették a hadműveletre szánt harckocsijaik felét, közel 1400 páncélost. John Keegan hadtörténészt idézve:

Az itt következő térképen a keleti front változásait, áthelyeződéseit láthatjuk 1942 novembere (a sztálingrádi bekerítés ideje) és 1944 áprilisa között:

/kép forrás: bibl.u-szeged.hu/

A kurszki tankcsata utáni hetekben a németeket egy 1000 kilométeres frontszakaszon 250 kilométerrel szorították vissza a szovjetek. Bár az oroszok is legalább annyi páncélost vesztettek, jóval nagyobb tartalékaik voltak és a kilőtt T-34 harckocsijaikat (melyeknek egyre nagyobb hányadát ekkor már az új típusú 85 mm -es ágyúval szerelt változat adta) pótolni tudták.

A kurszki tankcsatában 246 db Tigrist (PzKpfw VI) vetettek be a németek [forrás]. Ezek közül láthatunk a fenti képen néhányat a csata helyszínén, 1943 nyarán. Érdekesség, hogy a Párducok és Tigrisek együtt is csak a bevetett német harckocsik 20%-át adták, igy a kurszki tankcsata valódi főszereplői nem a legújabb típusok hanem a Panzer IV-esek voltak.

3. A normandiai partraszállás (1944 június 6.)

Az Egyesült Államok hadba-lépése, majd csapataival történő tényleges megjelenése előbb Afrika, majd Dél-Európa (Szicília) végül Nyugat-Európa területein komoly fordulatot hozott az európai háború menetében. Egy franciaországi partraszállásra ugyan számítottak a németek 1944 tavaszán-nyarán, ám annak helyéről semmit sem tudtak. Pontosabban azt gondolták, hogy erre majd a La Manche csatorna legkeskenyebb részén, Calais közelében kerül sor (az angolok pedig mindent meg is tettek, hogy "ébren tartsák" ezt a tévhitet és nem létező csapatokat, harckocsi és repülőgép maketteket állítottak fel Délkelet-Angliában). Végül a történelem legnagyobb partraszállására Normandiában került sor. A legelső napon 1944 június 6-án (a "D" napon) az Overlord hadművelet keretében 170 ezer angol, amerikai és más (pl ausztrál, kanadai, új-zelandi) szövetséges katona lépett Nyugat-Európa földjére megnyitva a háború második legnagyobb frontját. A franciaországi szövetséges haderő gyors sikereket ért el: miközben augusztus végéig folyamatosan érkeztek az újabb és újabb csapatok (1944 augusztus 25-re elérve a 2,8 millió főt) felszabadult Párizs és szinte egész Franciaország. Az első megtorpanásra csak ősszel, szeptember közepén került sor Hollandia és a német határ megközelítésekor. A németek összevonták tartalékaikat és elhatározták, hogy bármi áron megvédik a német határt, illetve Németországban a Rajna vonalát, mely természetes és erős akadályt képezett a szövetségesek előretörésében.

4. Merényletkísérlet Hitler ellen (1944 július 20.)

Különös jelentőséggel bírt a Führer ellen 1944 nyarán, a rastenburgi főhadiszálláson, a Wolfsshanze (Farkasodú) elnevezésű bunker-komplexumban végrehajtott merénylet-kísérlet. Az akció mögött egy kiterjedt, több tucat katonatiszt, tábornok és politikus által kitervelt összeesküvés állt, mely Hitler megölésén túl egy teljes hatalomváltást célzott és Németország kiléptetését a háborúból. Hitler megölését egy táska-bombával tervezték végrehajtani, melyet Claus Schenk von Stauffenberg ezredes helyezett el a Führer közelében, amikor az éppen megbeszélést folytatott a főhadiszállás egyik felszín feletti helyiségében. A detonáció bekövetkezett ugyan, de Hitler csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A merénylőt és az összeesküvőket azonnal megbüntették. A merénylet azonban rádöbbentette a Führert arra, hogy tábornoki karának jelentős része nem bízik már benne. Innentől szinte betegessé vált korábban is meglévő bizalmatlansága és mentálisan betegedett bele abba, hogy környezete, hadvezérei és bizalmasai is gyűlölik. 1944 július 20 után szinte csak Himmlerben bízott meg, ami többszörös hiba volt:egyrészt  elidegenítette magától azokat is, akik még tisztelték és bíztak benne, másrészt Himmlerre bízott olyan feladatokat, melyekhez az SS vezér egyáltalán nem értett (mint a keleti front egy jelentős részének vezetése). A merénylet megtörte Hitler korábbi elszántságát és hitét, megtörte egészségét, idegrendszerét és előtte sem éppen tökéletes ítélőkészségét.

5. Az ardenneki német ellentámadás kudarca (1944 december 16 - 1945 január 25)

Adolf Hitler 1944 decemberében látta elérkezettnek az időt arra, hogy nagy arányú ellentámadásra adjon utasítást a nyugati fronton. A Herbstnebel nevet viselő hadműveletben 200 ezer német katona és  500 harckocsi indult meg a belgiumi Ardennek hegységben húzódó front 90 km széles szakaszán, hogy egészen Antwerpenig előretörve kettévágja a szövetségeseket és visszavonulásra kényszerítse a Németország felé támadó angol - amerikai csapatokat. Ám az 1944 december 16-án kezdődő támadás alig néhány nap után kifulladt az utánpótlási nehézségek és a hatalmas szövetséges légifölény miatt, mely az időjárás javulásával mind nyomasztóbb mértékben nehezedett Sepp Dietrich és Hasso von Manteuffel tábornokok páncélosaira. Ráadásul a Bastogne városkáért folyó harc elhúzódásával a német offenzíva elvesztette meglepetés-jellegét és a kitűzött benzintartalékokat sem tudták megszerezni.

Az ardenneki offenzíva végül január végére teljes kudarca fulladt, így meghiúsult a III. Birodalom utolsó nagy ellentámadási kísérlete is a nyugati fronton. Innentől a visszavonulás és az előretörő szövetségese lassítása maradt csupán a Wehrmacht számára lehetőségként.

6. A pomerániai Napforduló hadművelet kudarca (1945 február 15-18.)

A keleti front helyzete 1945 elején fordult német szempontból igazán válságosra: a szovjetek ugyanis a német határokhoz közeledtek (január 29-én egy-két ponton már el is érték). Hitler még egy utolsó nagy ellentámadásra adott parancsot mégpedig Észak-Lengyelország és Poroszország területén, Pomerániában. A Napforduló hadműveletben (Unternehmen Sonnenwende) a németek 500 páncélosukat vetették be, vagy a keleti fronton harcoló legjobb erőik legjavát. Ám a Zsukov tábornok vezette Belorus Front kivédte a koncentrált előretörést, sőt ellentámadásra adott parancsot, mely március folyamán bekerítette a pomerániai német hadsereget. Hitlernek 1945 április elejére 400 ezer német katona és 56 hadosztály elvesztésével kellett számolnia a keleti front északi részén. A kudarc és veszteség óriási mértékben hozzájárult a keleti front német összeomlásához. Gyakorlatilag nyitottá vált az út Berlin felé, melynek ostroma 1945 április 16-án vette kezdetét.

7. Az utolsó német páncélostartalék elvesztése (1945 március 6 - 16.)

Az 1945-ös esztendő még reményekkel kezdődött Hitler és vezérkara számára, ám keleten a pomerániai hadsereg felmorzsolódása, nyugaton pedig az ardenneki offenzíva kudarca teljesen átértékelték a tartalékok felhasználásának kérdését. Márciusra kulcsfontosságúvá vált, hogy az utolsó német páncélos-erőket hol vetik majd be. A német vezérkar józan és megfontolt mérlegelést követően több javaslatot is tett Hitlernek erre vonatkozóan. Legtöbben Berlin védelmét tartották kiemelt jelentőségűnek, így a Sepp Dietrich tábornok által vezetett 6. SS-páncéloshadsereget a német főváros alá rendelték volna. Ám a Führer egészen máshogy gondolkodott: ő Magyarországot és Budapestet akarta mindenáron visszaszerezni. Bár 1945 márciusában már csak a háború elhúzása és esetleg Berlin megvédése lehetett reális cél, Hitler már rég elvesztve józan ítélőképességét nagyobb ellentámadásokról és a csatlós országok visszaszerzéséről álmodozott. Ennek szellemében rendelte el a "Tavaszi ébredés" (Unternehmen Frühlingserwachen) hadművelet megindítását a 6. SS-páncélos-hadsereggel. Az eredetileg 452 páncélossal rendelkező haderő azonban ekkor csak 278 harcképes harckocsit tudott felmutatni (ebből 9 db Királytigris és 61 db Párduc volt.) [forrás] Ezt az erőt azonban kiegészítették más alakulatokkal is, így a legtöbb forrás a Tavaszi ébredésben bevetésre kerülő német páncélosok számát illetően 700 körüli harckocsit és egyéb páncélost említ.

A németek célja: a Dunáig visszanyomni az oroszokat és megvédeni a dunántúli olajdepókat. A rosszul megtervezett és a helyi domborzati, időjárási viszonyokkal nem számoló  offenzíva azonban pár nap alatt kudarcba fulladt. A 300 harckocsiból álló legfőbb német támadóerő szétforgácsolódott és nagy része a Székesfehérvár-Balaton térség sáros útjain, domboldalain és szántóföldjein küszködött az előrejutással vagy vált mozgásképtelenné. A hatalmas súlyú, 57 tonnás Tigrisek (Tiger I.) illetve A 70 tonnás Királytigrisek (Tiger II.) sorra elakadtak (nagy súlyuk miatt a sárba süllyedtek) és váltak könnyű célpontjaivá az orosz tüzérségnek. Németország tehát Hitler rossz ítélőképességének és a rosszul időzített és megtervezett Tavaszi ébredés hadműveletnek köszönhetően 1945 márciusában elvesztette utolsó komolyabb páncélos-tartalékait is.

8. A Rajnai - vidéken harcoló német erők bekerítése (1945 április 1.)

A nyugati fronton a normandiai partraszállástól kezdődően fokozatos növekedett a szövetségesek fölénye, szinte minden téren (főleg: repülőgép, harckocsi és élőerő tekintetében volt legalább legalább kétszeres a nyugati túlsúly). 1944 nyarán a harcok Franciaországban zajlottak, majd őszre a szövetségesek elérték Hollandia és Németország határát (Franciaországot és Belgiumot felszabadítva). Ekkor azonban lelassult az angol-amerikai előretörés (pl a sikertelen Market-Garden hadművelet miatt). Következett az ardenneki német ellentámadás, ám ennek német kudarca után 1945 első hónapjaiban már a Rajna-vidéken, vagyis német területen folyt a küzdelem. Eleinte a 21. és 12. szövetséges hadseregcsoportok feladata a Rajna elérése volt (Montgomery és Bradley tábornokok vezetésével), majd ennek sikere után új célként a folyón való áttörés és a mögötte állomásozó, német "B" hadseregcsoport bekerítése lett meghatározva. Ekkor mára szövetségesek fölénye harckocsikban és repülőgépekben is 6-10 szeres volt. A Rajnát célzó, két lépcsőben történő angol-amerikai támadás során 1945 márciusában mintegy 650 ezres veszteség érte a németeket a nyugati fronton. A Rajna teljes bal partjának (nyugati oldalának) elfoglalásában 350 ezer német esett el (vagy került fogságba), majd a Rajna túloldalán, a Ruhr-vidék bekerítésekor a Wehrmacht újabb 300 ezer katonát vesztett.

A remageni híd (1945)

A rajnai harcok első nagy fordulópontjának 1945 március 7-én a remageni híd elfoglalása tekinthető, amikor a Hodges tábornok vezette 1. amerikai hadsereg épségben elfoglalta Remagennél a Ludendorff vasúti hidat. (A németeknek nem volt idejük felrobbantani.) Miután Patton tábornok Oppenheimnél (március 23.) Montgomery seregei pedig Duisburgnál (március 24.) foglaltak el egy-egy hídfőt a Rajnai keleti oldalán, megindulhatott az áttörés és Model "B" hadseregcsoportjának (a Ruhr-vidéknek) a bekerítése. A gyűrű 1945 április elsején zárult be: mintegy 300 - 350 ezer német katona, a nyugati front fegyveres állományának maradéka rekedt a katlanban. Végül április 16 -án a németek megadták magukat, Walter Model tábornok pedig öngyilkos lett. Innentől már szinte semmi nem állt a szövetségesek útjába: csapataik megindulhattak Berlin felé, egymás után foglalva el a német nagyvárosokat.

1945 április 10-én elesett Hannover, április 19-én Lipcse, április 20-án Nürnberg, április 25-án pedig a keletről érkező szovjet csapatok és a nyugatról támadó amerikaiak találkoztak egymással Torgaunál. Alig 5 nappal később Hitler öngyilkos lett. 

Harmat Árpád

Felhasznált anyagok:

• John Keegan: A második világháború, Jaffa Kiadó, 2019.
• Térképek: en.wikisource.org/wiki 

2020.02.16.9:19.