1849 október 6-án, korán reggel (fél 6-kor) Arad városa melletti síkon 12 magyar honvéd-tábornokot és egy ezredest végeztek ki az osztrák uralkodó, Ferenc József parancsára, amiért az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc katonai eseményeiben aktívan közreműködtek és szembeszálltak a császár csapataival, vagyis fegyverese lázadásban vettek részt és felségárulást követtek el. 

A halálra ítéltek mindegyike a golyó általi halált kérelmezte, mivel az akasztás mindig is a latrok és köztörvényes bűnözők kivégzési módja volt, ami nem méltó egy katonatiszthez (pláne hőshöz és hazafihoz). Ám az osztrák hatóságok a 13 elítélt közül, csak négynek engedélyezték ezt a halálnemet: Lázár Vilmosnak (ő volt az egyetlen ezredes köztük), gróf Dessewffy Arisztidnek, Kiss Ernőnek és Schweidel Józsefnek. A többi 9 halálra ítélt magyar tábornokon akasztással hajtották végre az ítéletet, ők a következők voltak: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és végül gróf Vécsey Károly. Ugyancsak október 6-án, de Pesten végezték ki Batthyány Lajos volt magyar miniszterelnököt is. Az ő esetében szintén kötél általi halál volt az ítélet, ám Batthyány kitalálta, hogyan érhetné el a golyó általi kivégzés megvalósítását: felesége, Zichy Antónia egy cipóba sütve kést csempészett börtönébe, amivel megsebezte nyakát. A seb miatt lehetetlenné vált az akasztás, így végül vele is sortűz végzett.  

A kivégzett magyar hősök átlagéletkora 46 év volt (legidősebb köztük: Aulich Lajos, a maga 56 évével, legfiatalabb pedig Leiningen-Westerburg Károly, 30 éves életkorral). A kora reggeli órákban végrehajtott kivégzések során minden vértanú elmondhatta utolsó mondatát, melyet feljegyeztek az utókor számára:

• -- Aulich Lajos (1793–1849): „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”
• -- Damjanich János (1804–1849): „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
• -- Dessewffy Arisztid (1802–1849) „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
• -- Kiss Ernő (1799–1849) „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
• -- Knezić Károly (1808–1849) „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
• -- Láhner György (1795–1849) „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
• -- Lázár Vilmos (1815–1849) „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
• -- Leiningen-Westerburg Károly (1819–1849) „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
• -- Nagysándor József (1803–1849) „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
• -- Poeltenberg Ernő (1808–1849) „Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
• -- Schweidel József (1796–1849) „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
• -- Török Ignác (1795–1849) „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
• -- Vécsey Károly (1803-1849) „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Az ítéletek végrehajtása után következett a holttestek eltemetése: az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztottakat pedig a vesztőhely közelében hantolták el. Emlékezetük viszont nem tűnt el, örökké megmarad, míg egyetlen magyar ember is él a Földön. 

Ami egyéni sorsukat , élettörténetüket illeti:

Kiss Ernő: Temesváron született 1799-ben, módos örmény család gyermekeként. A szabadságharc alatt a déli, bánsági hadtestet vezette. A harcok végén Debrecenben a Főhadparancsnokságot irányította. 

Dessewffy Arisztid: Csákányon született 1802-ben, egy magyar evangélikus családba. Részt vett a kápolnai csatában, majd a felső-magyarországi hadsereg lovassági parancsnoka lett, végül a IX. hadtest parancsnokaként aktív részese volt a szőregi és temesvári csatáknak.

Schweidel József: Zomboron látta meg a napvilágot 1796-ban. A napóleoni háborúkban, császári tisztként szerzett harci tapasztalatokat, majd a magyar szabadságharc tábornoka lett. 1849 májusában Pest városparancsnoka. Az aradi vészbíróság egyedül rá vonatkozóan kért kegyelmet eredménytelenül.

Lázár Vilmos: Nagybecskereken született 1817-ben, egy örmény gyökerekkel rendelkező családba. A harcok legvégén lett csak ezredes, de tábornoki feladatokat látott el, mint a IX. hadtest utolsó parancsnoka. 

Poeltenberg Ernő: Bécsben született 1808-ban, gazdag osztrák szülők gyermekeként. Mindig is törte a magyart, de hűen szolgálta a szabadságharcot. Görgey jobbkezeként emelkedett a ranglétrán. Kitüntette magát a kápolnai, komáromi és váci csatákban is. 

Török Ignác: Gödöllőn született 1795-ben egy magyar kisbirtokosi családba. A bécsi hadmérnöki akadémián végzett, majd a nemesi testőrségnél oktatta a tiszteket. A szabadságharc alatt a komáromi vár megerősítését vezette, majd a budai váron dolgozott, végül  a szegedi sáncok kialakítása lett feladata. 

Láhner György: Necpálon született 1795-ben, német, polgári szülők gyermekeként. Hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelőként segítette a szabadságharcot. Ő tette komoly hadiipari központtá a nagyváradi fegyvergyárat. 

Knézich Károly: Horvátországban született 1808-ban egy horvát határőrtiszt fiaként. A komáromi, isaszegi és nagysallói csatákban hősies bátorsággal vezette csapatait. Egy ideig a III. hadtest parancsnoka is volt.

Nagysándor József: Nagyváradon született 1803 -ban. A délvidéki harcokban Damjanich alatt szolgált. Az isaszegi és váci csaták után lett tábornok. Görgey 1849-es hadjáratában Debrecennél csatát vállalt a hatszoros túlerőben lévő cári csapatokkal, megmentve ezzel a főerőket. 

Aulich Lajos: 1793-ban született Pozsonyban egy német polgári származású családba. A szabadságharc alatt gyorsan emelkedett a ranglétrán: 1849 július 14-től már hadügyminiszter. Ő volt az egyetlen miniszteri rangú kivégzett.

Damjanich János: Horvátországban született 1804-ben, egy elszegényedett szerb katonacsaládba. Kezdetben a délvidéken harcolt, majd a tavaszi hadjáratban. Rövid ideig (lábtöréséig) hadügyminiszter, majd az aradi vár parancsnoka.

Vécsey Károly: Lengyelországban született 1803-ban, egy rangos főnemesi családba. Ott volt a szabadságharc több nagy csatájában is, 1849 áprilisában már az aradi várat ostromló V. hadtest parancsnoka. 

Leiningen-Westerbug Károly: Ilbenstadt városában született, 1819-ben egy nagy katonai múlttal rendelkező családba. A tavaszi hadjáratban nyújtott bátor helytállásáért nevezték ki tábornokká. Görgey barátjának tekintette, ő volt a legfiatalabb aradi vértanú. 

Mindannyian hősök voltak, hiszen a legtöbbet áldozták a hazájukért és népük szabadságáért, mégpedig az életüket. Legjobb tudásuk szerint szolgálták a magyar honvéd hadsereget és kötelességtudattal vezették katonáikat a csatákban. Mindannyian hittek abban, hogy az 1848 -as forradalom vívmányainak megvédése és a Habsburg Birodalmon belüli magyar önrendelkezés kiharcolása minden áldozatot megér, hiszen a magyarság jövőjéről van szó. 

Hogyan úszta meg Kossuth és Görgey?

Kossuth Lajos 1849 augusztus 11 -én a végső csata, temesvári összecsapás után két nappal még tartott egy utolsó minisztertanácsi értekezletet Aradon, mellyel a hatalmat Görgey Artúr tábornokra ruházta. Ezt követően néhány tiszt társaságában elindult délre és Orsovánál átlépve az országhatást a Török Birodalomba menekült. Élete további éveit külföldön töltötte, végső lakhelye az itáliai Torino lett, ahol a halál is érte 1894 március 20-án.

Görgey tábornok élete máshogyan alakult: mint a magyar haderő főparancsnoka levezényelte 1849 augusztus 13 -án a világosi fegyverletételt, majd fogságba került. Orosz közbenjárásra a császár eltekintett kivégzésétől, de ausztriai száműzetésbe kellett vonulnia előbb Klágenfurtba, majd Viktringbe. 1852-ben megírta emlékiratait, később pedig a kiegyezést követően Magyarországra költözött. 1874-től haláláig öccse, Görgey István visegrádi birtokán élt, szőlőt termesztve. A halál 98 éves korában érte Pesten, 1916 május 21-én. 

Harmat Árpád Péter

2018.10.06.(13:29)