Történelmi érdekességek blogja

Történelmi blog

5 érdekesség 1848 március 15. kapcsán [31.]

2020. március 12. - Harmat Árpád

A három nagy nemzeti ünnepünk közül március 15. megünnepléséhez szokott a legtöbb történelmi publikáció és magyarázat kapcsolódni, talán nem véletlenül. A korszak - vagyis a reformkor és a forradalom illetve szabadságharc - ugyanis történészeink által alaposan fel lett dolgozva, ahhoz számtalan érdekesség kapcsolódik. Ezek közül most, jelen posztomban ötöt szeretnék kiemelni.   

Az időjárás a nagy napon

Sok esetben határozta meg vagy legalábbis befolyásolta a történelem menetét az időjárás. Bár 1848 március 15. eseményeit nem határozta meg alapvetően az aznapi furcsa idő, mégis mint érdekesség, talán megemlíthető, hogy 172 évvel ezelőtt, azon a bizonyos napon bizony végig esett az eső. Idézve Petőfi Sándor naplójából: 

" ... Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. ..."

A rossz idő dacára az egyetemnél 10 ezer, később pedig délután a Helytartótanácsnál és a budai várnál már 20 ezer ember gyűlt össze, hogy átadja az osztrákoknak a 12 pontot és kikövetelje Táncsics Mihály kiengedését.  

marcius_15.jpg

A 12 pont története

Minden év március tizenötödikén kiemelt hangsúlyt kap minden megemlékezésen a 12 pont. Azt azonban már kevésbé tudjuk, hogy miként született meg ez a híres dokumentum. A 12 pont története 10 nappal a forradalom előtt, 1848 március 5-én kezdődött, amikor a pesti Ellenzéki Kör egyik fontos tagja, Irányi Dániel Pestről Pozsonyba utazott. A diétának helyt adó városban aztán az ellenzéki aktivista találkozott Kossuth Lajossal, akivel röviden egyeztetett. Megállapodtak abban, hogy az Ellenzéki Kör tagjai készítenek majd egy 12 pontból álló követelés-listát, ami tartalmát tekintve összhangban áll Kossuth felirati javaslatával (amit a későbbi kormányzó a felsőház, majd a bécsi udvar felé nyújtott be). A lista, mint petíció került volna a Helytartótanácshoz. A megbeszélést követően Irányi hazautazott és 6 nappal később megszületett a 12 pont, Irinyi József tollából. Innentől a lista ügyét a Fiatal Magyarország csoport vette kézbe (ennek egyik körét fiatal írók alkották, mint Petőfi, Jókai, Vajda János, Arany János, másik körét pedig ifjú jogászok, egyetemisták, kisnemesek alkották Vasvári Pál vezetésével).

12_pont.jpg

A12 pont kicsit módosult hatásukra és megszületett a terv: március 19-én a József napi vásáron olvassák majd fel a Pestre tömegesen érkező parasztok előtt. Közben azonban felgyorsultak az események: a bécsi forradalom hírére március 14-én úgy döntöttek: másnap a Pilvax-kávéháznál összegyűlnek és forradalmat kirobbantva viszik a petíciót a Helytartótanácshoz.

Mennyire volt harcias a forradalom?

A forradalmak - főleg az angol polgárháborús időszak (1642-1651) illetve az 1789-ben kezdődő nagy francia forradalom - véres és harcias eseményekként vonult be a világtörténelembe. A felkelő tömegek 1649-ben Angliában I. Károlyt, 1793-ban Franciaországban pedig XVI. Lajost fejezték le. A forradalmárok ezerszám végezték ki a nemeseket (és minden rendű embert) sok esetben - például Párizsban a jakobinus diktatúra idején (1793-1974) - szabályosan az utcákon folyt a vér. A guillotine - a legendás nyaktiló - a jakobinus terror egy éve alatt 17 ezer esetben sújtott le ártatlanok nyakára. Mindezekkel a kegyetlen megmozdulásokkal alig vethető össze az 1848 március 15-i magyar forradalom (legalábbis harciasság és a véres jelleg tekintetében). Azon a bizonyos napon 20 ezer pesti polgár tolongott a különböző helyszíneken - az Egyetemnél, a Landerer-Haeckenast nyomdánál, a Nemzeti múzeumnál, a városháza előtt és a Helytartótanácsnál - ugyanakkor nem voltak véres ostromok (mint Párizsban a Bastille megrohamozása, melyben 100 forradalmárt öltek meg a védők). A pesti tömeg 1848 március 15-én többnyire megmaradt az éljenzés - skandálás - tapsolás hármasánál, erőszakos cselekmények, pláne utcai harcok nem jellemezték a magyar forradalmat. A délelőtti események után - a Pilvax kávéház, az Egyetem és a nyomda felkeresését követően - még ebédszünetet is tartottak a felkelők és csak délután 3-kor folytatódott a forradalom (a Nemzeti Múzeumnál).

pestiforradalom1848.jpg

Táncsics Mihály jelentősége

Táncsics Mihály (1799-1884) eredeti nevén: Stancsics Mihály (aki a dunántúli Ácsteszéren született) a 12 ponthoz hasonlóan szintén március 15 egyik ikonikus nagy alakja. Történelmi jelentősége azonban minimális volt csupán és szerepe sem volt a forradalom eseményeiben. Táncsics Mihály szlovák és horvát felmenőitől a szlávos családnév mellett jobbágy-származást örökölt, mely jobbágysorból 20 évesen szabadult, amikor takács szakképesítést szerzett, majd a tanítói pálya felé fordult. Már meglett emberként, 37 évesen (1836-ban) telepedett le Pesten. A Pestre költözést követő 10 évben az írás, újságírás és a politika felé fordult. Nézeteit az antifeudalizmus és a jobbágyság jogaiért való kiállás jellemezte. Közben beutazta Európa néhány nagyvárosát (Párizs, London , Lipcse) és 1840-től a pesti lázadó szellemű értelmiség egyik aktív és (el)ismert tagja lett. A hatóságok 1847 márciusában tartóztatták le sajtóvétség miatt és a budai József kaszárnyába zárták. A nagy napon, március 15-én rajta kívül csak egyetlen politikai fogoly raboskodott Budán, a pesti tömeg mégis úgy tekintett Táncsicsra, mint a Habsburg elnyomás nagy áldozatára (és bizonyítékára). Március 15-én a pesti tömeg Budára vonult és a Helytartótanácshoz küldöttséget menesztve kérte (nem követelte) Táncsics szabadon bocsátását. Aznap délután Táncsics kiszabadult börtönéből, majd hívei egy kocsiba ültették és lovak helyett maguk húzták végig az utcákon. Este a forradalmi eseményeket záró színházi előadáson (a Nemzeti Színházban) már nem jelent meg (fáradalmait pihente ki) pedig a tömeg díszvendégként várta felbukkanását. A szabadságharc alatt hetilapot írt (Munkások Újsága), de az utópista szocializmust pártoló nézetei miatt szembekerült Kossuthtal, aki betiltatta újságját. A harcok végét passzivitásban várta meg. Történelmi szerepe pedig később sem lett.

tancsics.jpg

Széchenyi gróf szerepe

Széchenyi István gróf a reformkor elindítójaként (melyet Hitel című művének megjelenéséhez kötünk) és az 1830 illetve 1848 közti évek talán legnagyobb reformereként illetve fejlesztőjeként (Lánchíd építése, Kereskedelmi Bank alapítása, Tisza szabályozása stb) kiérdemelte, hogy 1848 március 15-én az utolsó reform-diéta egyik követeként ott legyen Bécsben, hogy átadja V. Ferdinándnak a magyar követeléseket (felirati javaslatokat). A bécsi államtanács tagjai (Lajos főherceg, Ferenc Károly főherceg, Windisch-Gratz herceg, Hartig államminiszter és Mailáth Antal volt magyar kancellár) március 16-án este egészen hajnalig vitáztak azon, hogy jóváhagyják e a magyar követeléseket. (És ha igen, akkor maradéktalanul e, vagy csak korlátozásokkal.) Aznap este három ember véleményét kérték ki az ügyben, az egyik Széchenyi István volt. A legnagyobb magyar természetesen a követelések maximális jóváhagyása mellett érvelt (akárcsak a másik két megkérdezett: Esterházy herceg és István nádor). Végül ugyan a korlátozott verzió "ment át" - és másnap István főherceg tudta csak elintézni, hogy Batthyány kinevezésére is császári jóváhagyás kerüljön - Széchenyi szerepe tagadhatatlan abban, hogy március 16-án este a birodalmi államtanács a magyar forradalom követeléseinek teljesítése mellett döntsön.

szechenyi_grof.jpg

Március 15. az egyik legnagyobb magyar nemzeti ünnep, mely nem csupán történelmünk egyik jeles eseményéről szól, hanem mindazokról a hősökről, önfeláldozó államférfiakról, költőkről és forradalmárokról is, akik azon a bizonyos 172 évvel ezelőtti esős napon minden megtettek a magyar haza fejlődéséért és szabadságáért.

Harmat Árpád

Ha érdekesnek találtad várunk Facebook oldalunkon is. 

logo_tortenelmi_ujabb.jpg

 2020.03.12.21:33. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelmi.blog.hu/api/trackback/id/tr3715516522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása