Történelmi érdekességek blogja

Öt érdekesség Charles de Gaulle életéről [29.]

2020. február 20. - Harmat Árpád

Charles de Gaulle (1890-1970) a XX. századi európai történelem egyik legkiemelkedőbb alakja, sőt Napóleon hírnevéhez méltó kultikus figurája, akinek életét mindenki ismeri Franciaországban a kisgyermekektől egészen az aggastyánokig. A fiatal korától katonai karriert választó, majd Franciaország köztársasági elnökévé előlépő termetes férfit a franciák évtizedeken keresztül csak "Le Général" (a tábornok) néven emlegették.

degaulle.jpg 

Harcolt a második világháborúban, Párizs felszabadítójaként ünnepelték, volt az ellenállás vezére, majd 10 éven keresztül az ország első embere. Élete öt érdekességet tartogat:

Származás és a kezdetek

De Gaulle a belga határ melletti Lille városában látta meg a napvilágot, mégpedig egy ősrégi francia arisztokrata család tagjaként. Egyik első ősük az oklevelek tanúsága szerint, már a XII. században jelentős személynek számított, hiszen a korabeli iratok VI. Lajos leghűségesebb földesuraként emlegetik. A Le General édesapja hírneves professzorként dolgozott az egyetemen, mint a filozófia és irodalom tudományok doktora. Az értelmiségi család mint az öt de Gaulle gyermeket vallásos és nacionalista - tradicionalista nevelésben részesítette. A harmadikként született Charles azonban kicsit kilógott a sorból, ugyanis kisgyermekkorától a katonai pálya vonzotta.

degaulle_fiatalon.jpg

Az alig 22 éves deGaulle hadnagy 1912-ben

Már 18 évesen katonai akadémián tanult, majd 1912-ben hadnagyként került egy Arrasban állomásozó (Észak-franciaországi) gyalogezredhez. Innentől katonai karrierje meredeken ívelt felfelé: 42 évesen már alezredes, 46 évesen ezredes, 49. születésnapja után néhány hónappal pedig már dandártábornok. (1940 május 23-án vehette át tábornoki kinevezését, épp a hazája ellen meginduló német offenzíva alatt).

Harckocsi-mánia

A ranglétrán gyorsan emelkedő deGaulle már a 30-as években a francia vezérkar tagja lett, ahol sajátos, kisebbségi véleményt megfogalmazva, az akkoriban egyre több országban (például Németországban is) mind jobban fejlesztett harckocsi-fegyvernem legnagyobb pártolójává vált. Ám az idős, 1939-ben már 83 éves Pétain marsall (de Gaul felettese) nem hitt a harckocsik későbbi kiemelkedő szerepében és inkább a hagyományos fegyvernemeket támogatta (mint a gyalogság és a tüzérség). Az agg tábornok teljes mell szélességgel állt ki az 1927-ben kezdődő Maginot-vonal megépítése mellett is, mely 1930 és 1939 közt a franciák minden tartalékát, anyagi forrását felemésztette. A francia-német határon épülő, 350 km hosszú és 5 milliárd frankba kerülő erődrendszer kiadásai mellett természetesen szóba sem kerülhetett a deGaulle álltal szorgalmazott harckocsi-program. Ám a háborús események deGaulle -t igazolták: a Maginot-vonal nem tudta megvédeni Franciaországot, Hitler csapatai 1940 májusában egyszerűen megkerülték, majd két oldalról megtámadva könnyedén bevették.

degaulle_front1940.jpg

A Le Général által javasolt francia harckocsi-program hiánya viszont nagyon is éreztette hatását: a Wehrmacht páncélos egységei - Belgiumon áthatolva [lásd a fenti térképet] - néhány hét alatt térdre kényszerítették Franciaországot. A nagy német előretörést azért jelentősen lassítani tudta a deGaulle vezette 4. páncélos-dandár, amikor 1940 május 17-én 200 harckocsival támadt Guderian és Richtofen egységeire. A montcornet-i csata deGaulle nagy sikere lett, hiszen alig 23 páncélost veszítve, 100 német tankot pusztított el, miközben megakasztotta a német offenzívát. Sajnos azonban mindez csak átmeneti győzelemnek bizonyult: a francia hadsereg visszavonulásra kényszerült. Bár deGaulle a csata után egy héttel tábornok lett, menekülnie kellett. 

De Gaulle azonban hallani sem akart végső megadásról: a vereséget átmenetinek tekintette, így Franciaország eleste után külföldre távozott és angol-amerikai támogatással megalapította a Szabad Francia Erők nevű katonai szervezetet.

Szokatlanul magas termet

Charles de Gaulle azon történelmi figurák közé tartozik, akinek szokatlanul magas termetét rengeteg korabeli fénykép örökítette meg. Köztudottá vált már a háború éveiben, hogy közel kétméteres magasságával egy egész fejjel magasodik tisztjei és alárendeltjei fölé. A pontos testmagassága elérte a 196 centimétert, így meglehetősen furcsán "mutatott" a korabeli átlagtermettel rendelkező katonai vezetők államelnökök mellett.

degaulle_churchill.jpg

A fenti képen Sikorski tábornok, Andrew McNaughton és Churchill mellett látható egy 1941-es felvételen. Kimagasló egyénisége tagadhatatlan.

Élő legenda a háború végén

A második világháború kezdetén - a franciaországi német megszállást követően, miután korábbi felettese, Pétein marsall behódolt Hitlernek - deGaulle Londonba távozott. Itt hozta létre 1940 júniusában a már említett Szabad Francia Erőket (Forces françaises libres, FFL). Az új szervezet, mely a francia haza felszabadítását tűzte ki céljául (angol-amerikai összefogásban) tárt karokkal várta a németek elől elmenekült francia tiszteket és katonákat. Tagjai sorában sokan a Vichy-Franciaország haderejéből dezertáltak. A Szabad Francia Erők katona állománya kezdetben ugyan csak néhány ezres volt, ám a háború közepre már elérte a néhány tízezres létszámot, végül a normandiai partraszállás idejére a 400 ezer katonát számlált. Az FFL főparancsnoksága közben 1943-ban Algírba tevődött át, majd 1944 júniusában a normandiai partraszállás követően már Észak-Franciaországban harcoló francia csapatokat vezette (amerikai hadvezetés alatt). De Gaulle akkor vált igazi legendává, amikor a partraszállás után 2,5 hónappal, 1944 augusztus 25-én saját csapatai élén, diadalmasan vonult be Párizsba, A francia fővárost a német városparancsnok, Dietrich von Choltitz tábornok egyszerűen feladott (Hitler tiltó parancsa ellenére).

degaulle_paris.jpg

A párizsi bevonulás élő legendává tette deGaulle -t, háttérbe szorítva az olyan tényeket mint, hogy az amerikai csapatok nélkül ez nem sikerülhetett volna és hogy az angol-amerikai hadsereg tette lehetővé Franciaország felszabadítását. A hősies fellépésnek hála deGaulle 1944 szeptemberében az átmeneti kormány feje lehetett, népszerűsége pedig az egekbe szökött. Később 1946 -ban lemondott ugyan (a pártok belviszálya miatt), ám 1958-ban újra visszatért a politikai életbe és előbb miniszterelnök, majd egy teljesen új alkotmány létrehozását követően (ötödik köztársaság megszületése), Franciaország új köztársasági elnöke lett. Kerek 10 esztendőt keresztül vezette az országot, egészen 1969-ig.

De Gaulle bukása Algéria és a 68-as mozgalmak hatására

Sokáig tűnt úgy, hogy a Le Général népszerűségét semmi nem kezdheti ki, ám a legközelebbi és legfontosabb francia gyarmat (sőt tengeren túli megye) Algéria elvesztése mégis megingatta deGaulle elismertségét. Algériában már a második világháborútól kezdve komolyabb elszakadási mozgalmak szerveződtek, melyek az 1950-es évektől már Algéria azonnali és teljes függetlenségét célozták. 1956-ban 400 ezer katona próbálta visszaszorítani a francia-ellenes arab gerilla csoportokat, ám a konfliktus nem mérséklődött. A hadsereg, a francia nacionalisták és konzervatívok ekkor kezdték követelni deGaulle visszatérését az elnöki székbe. Miután ez megtörtént (1959 január 8-án) a Le Général népszerűsége újra az egekbe szökött, a franciák ugyanis tőle várták az afrikai konfliktus megoldását. Ám miközben deGaulle egy jobbközép-nacionalista-konzervatív politika megvalósításával az ötödik köztársaság megerősítésén fáradozott - többszörös konfliktusokba keveredve a NATO -val, az USA -val és az Európai Közösséggel (melyek nem fogadták el a gaulle-ista francia nagyhatalmi politikát) - Algéria problémájával egyáltalán nem boldogult.

degaulle_algir.jpg

De Gaulle Algírban 1958 június 4-én

Támadni kezdték balról, hogy engedje el Algériát és támadták jobbról is (az OAS), hogy nagyobb eréllyel lépjen fel az elszakadás megakadályozásáért. Végül deGaulle nem tehetett mást: véget vetett az algériai háborúnak, melyben már a 33 ezret is elérte a francia áldozatok száma. 1962 március 18-án megszületett az eviani szerződés, majd július 3-án deGaulle bejelentette Algéria függetlenségének elismerését. A bejelentés megingatta népszerűségét, a jobboldaliak, nacionalisták már ekkor elfordultak tőle. Az OAS hazája elárulójának nevezte és többször is megpróbálta megöletni. (A legveszélyesebb merényletkísérletben, 1962 augusztus 22-én Petit-Clamarban magyarok is résztvettek.)

DeGaulle végső bukását azonban csak az 1968-as mozgalmak hozták el, melyekkel szintén nem tudott mit kezdeni. Híres mondása volt:

"Lá réforme, oui. Le chienlit non." azaz "reform, igen; ágyba fosás, nem".

A fiatalok és tüntetők 1968-ban szabad sajtót, női egyenjogúságot, társadalmi reformokat és pacifizmust követeltek az időközben nyugdíjas korúvá váló, 78 éves deGaulle -tól. Végül a Le Général a visszavonulás mellett döntött: 1969 április 28-án lemondott köztársasági elnöki székéről és visszavonult Colombey-les-Deux-Églises-i házába, ahol folytatta emlékiratai megírását. A halál két héttel 80. születésnapja előtt, 1970 november 9-én érte. Távozásával a XX.század legnagyobb francia politikusa tűnt el az élők sorából.

Harmat Árpád

Ha érdekesnek találtad, csatlakozz: Történelemrajongók Facebook klubja

További érdekes témájú posztjaink: A Führerbunker; a hunokról: A hunok fővárosa Kínában; a nácikról: Himmler jobbkeze; háborús: A 2.magyar hadsereg a Donnál; magyar történelem: Öt érdekesség Kossuthról; Világtörténelem: A Sztálin halála utáni harcok.

logo_tortenelmi_ujabb.jpg

2020.02.20.14:46