Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) és 1956-hoz kapcsolódó nemzeti ünnepünk megtartása (október 23) között érdemes felidézni történelmünk egyik külön fejezetének, a kiegyezésnek (és az azt követő fél évszázadnak) a jelentőségét, mégpedig históriánk kiemelkedő alakjának, Kossuth Lajosnak a tolmácsolásában.

Kossuth Lajos a reformkor egyik legmeghatározóbb alakjaként fontos történelmi szerepet töltött be hazánk politikai átalakításában, a feudalizmusból való kilépésben, illetve Magyarország önálló alkotmányának megteremtésében. Egész életében ezen célokért harcolt, kezdetben újságíróként, majd a magyar nemesi mozgalom vezéreként, végül pedig a szabadságharcba bonyolódó magyar haza vezetőjeként (mint kormányzó). A küzdelem kezdetben sikeresnek tűnt: a 48-as "népek tavasza" meghátrálásra késztette a császári udvart és V. Ferdinánd aláírta áprilisi törvényeinket. Újkori történelmünkben először végre saját kormányunk alakulhatott. Ám később, 1848 nyarán a nemzetközi helyzet változásával - az európai forradalmak leverését követően - a Habsburgok újra felbátorodtak és a magyar alkotmányosság felszámolásába kezdtek. Kitört a szabadságharc: Ausztria új császárral, a 18 éves Ferenc József vezetésével megtámadta hazánkat. Bár a harcok egy adott időszakában megcsillant a remény a győzelemre (ez volt a dicsőséges tavaszi hadjárat), végül az orosz-osztrák túlerő győzedelmeskedett. Szabadságküzdelmünket vérbe fojtották, Kossuth pedig a Török Birodalomba menekült.

Történelmünk 1849-ben új fordulatot vett: a Habsburgok megtorlásba kezdtek Magyarországon: kivégezték az aradi vértanúkat és egy esztendőn keresztül Haynau táborszernagy rémuralma alatt kellett élnünk. Aztán kicsit enyhült a helyzet: az 1850 és 1859 közti években következett a "Bach-rendszer" amikor ugyan abbamaradtak a kivégzések, de az osztrák udvar nem engedte működni a magyar vármegyéket és a magyar országgyűlés sem ülhetett össze. Elnyomás volt ez is a javából, egy új abszolutizmus. Ebben az időszakban az Ausztria elleni gyűlöletet csak Rózsa Sándor alföldi betyárvezér "működése" oldotta valamelyest, akit az osztrák hatóságok éveken át képtelenek voltak elkapni és aki afféle magyar Robin Hood -ként leckéztette meg folyamatosan a császáriakat. A magyar nemesség (és értelmiség) Deák Ferenctől várt iránymutatást, aki a "passzív ellenállásban" látta a visszavágás esélyét. A magyarság az 1850-es évektől így megtagadta az osztrák szervekkel való együttműködést: nem fizetett adót, nem vett részt a választásokon, nem vállalt hivatali munkát és megtagadta a sorkatonai szolgálatot is. 

Eközben Kossuth beutazta a világot, kezdetben (egy évet) a törökországi Kütahaya városában élt, majd nagyobb utazásokat tett: beszédet tartott Londonban és New Yorkban is, mindenhol a Habsburgok elleni harc újrakezdését hirdetve. Aztán 1851-ben Londonban telepedett le egy időre. Később a nemzetközi politika változása Itáliába irányította az egykori kormányzót, aki az észak itáliai Torino városát választotta utolsó évtizedeinek színhelyéül. Itt élt a "turini remete" 33  éven keresztül, 1861-től egészen haláláig. A város 1861 és 1865 között a frissen létrejövő Olasz Királyság fővárosa volt, Kossuth pedig a Via dei Mille 22 szám alatt, békés nyugalomban élhetett. (A halál is itt érte 1894 március 20-án.) Kossuth itáliai kötődéseinek legfontosabbját a III. Napóleonnal megszülető 1859-es titkos megállapodás jelentette, melyben a francia-piemonti Habsburg ellenes összefogáshoz a magyar kormányzó egy esetleges magyar felkelés megszervezését ígérte. (A terv végül nem került megvalósításra, mert a franciák és piemontiak néhány csata után simán legyőzték az osztrákokat, amihez így nem kellett a magyar felkelés segítsége.) Később, 1862-ben egy Dunai Szövetség terve foglalkoztatta. A milánói Allenza című lap 1862 május 18-án tette közzé Kossuth tervét egy Ausztria nélküli, de a nemzetiségekkel konföderációban működő új Magyarország elképzeléséről. Terve nem talált támogatókra.

A kiegyezés kormánya

Magyarországon közben 1859-ben véget ért a Bach-korszak és egy rövid időre felcsillant a megegyezés reménye (októberi diploma), ám Ausztria 1861-ben újra megsértette a magyar nemzeti büszkeséget. Ekkor az úgynevezett "februári pátensben" megalázóan kevés képviselői helyet ígért hazánknak, amit Deákék elutasítottak. Újabb osztrák-magyar elhidegülés következett tehát, amit 1865-ben Deák húsvéti cikke szakított meg. Ez volt a magyar történelem legfontosabb újságcikke, mert felvetette az Ausztriával való megegyezés lehetőségét. Deák híres írásában kifejtette: a Magyarország által annyira vágyott önrendelkezés és alkotmányosság összeegyeztethető az Ausztria által foggal-körömmel képviselt (és ragaszkodott) birodalmi - nagyhatalmi státusszal. Az írás előkészítette a kiegyezést, mely aztán 1867 február 17-én, az Andrássy kormány kinevezésében a megvalósítás szakaszába lépett. Segítette a folyamatot a közben lezajló 1866-os porosz-osztrák háború is, melyben a Habsburgok komoly vereséget szenvedtek és ráébredtek arra, hogy európai befolyásuk megőrzéséhez szükségük van a magyarokra. Szintén segítette Anndrássy Gyula gróf tárgyalásait Ferenc József császár felesége, Sissi (Wittelsbach Erzsébet), aki egyértelmű jóindulattal befolyásolta férjét a megegyezés irányába. (Korabeli pletykák szerinti viszonya a magyar gróffal soha nem nyert bizonyítást.)

A Cassandra-levél

Az Andrássy-kormány beiktatása és a kiegyezés küszöbön állása aktivizálta a Torinóban élő Kossuth Lajost, aki 1867 május 22-én épp Párizsban tartózkodva egy nyílt levelet írt Deákhoz, véleményt mondva a küszöbön álló kiegyezésről. A cikk legelőször (május 26-án) a Magyar Újság című lapban jelent meg, majd három nappal később a sokkal nagyobb példányszámú Magyarország című újságban is olvashatóvá vált. Tízezrek olvasták, szembesülve azzal, hogy az egykori kormányzó egyértelműen ellenzi az Ausztriával és a Habsburgokkal való megegyezést. A levél a nemzeti önállóság magasztos eszméjének feladásával (elárulásával) vádolta Deákot és "Cassandra-levél" néven vált ismertté.

Kossuth híres levelében ugyanúgy egy tragédiát jósolt a magyarság számára, mint az ókori Cassandra Trójának. Sorai szerint hatalmas hiba Magyarország jövőjét Ausztriához kötni. Az egykori kormányzó így fogalmazott levelében:

… én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem a végett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólitsalak: Nézz körül magasb államférfiui tekintettel, s fontold meg a maradandó következéseket, melyek felé vezeted a hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő perczét, de a változhatlan multat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell. – Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!

Kossuth véleménye 1867-ben nem talált komoly visszhangra Magyarországon: Deák és Andrássy nem vették figyelembe figyelmeztető szavait, a nyílt levél megjelenésének másnapján a magyar országgyűlés elfogadta a kiegyezési törvényeket, majd 10 nappal később megtörtént Ferenc József ünnepélyes megkoronázása is.

A "nemzet halála" pedig fél évszázaddal később valóban bekövetkezett: az Ausztria oldalán megkezdett első világháborút a magyarok vesztes oldalon zárták és Trianonban, 1920 június 4-én hazánk elszenvedte történelme legnagyobb csapását, a feldarabolást. (Versaillesben igazságtalanul elvették országunk kétharmadát.)

A kiegyezés megítélése a mai napig vita tárgyát képezi nem csupán a laikusok, de a történészek körében is. Az Ausztriával való megegyezés megteremtette a dualizmus rendszerét, mely ugyan fél évszázadra gazdasági fellendülést hozott számunkra, viszont rengeteg belső politikai válságot teremtett, majd 1914-ben az első világháborúba sodródás traumájához vezetett. A kérdés miszerint: lehettünk volna e teljesen önállóak, ha nem egyezünk ki 1867-ben Ausztriával (és ha igen mikor) illetve melyik oldalon sodródunk a "nagy háborúba" önálló országként, ma már történész szemmel értelmezhetetlen találgatások csupán.

Ami mégis érdekes felvetés: láthatta e előre egy érdemes államférfi egy történelmi jelentőségű lépés jövőbeni veszélyeit, vagy csupán az egész életét az önállóságnak áldozó egykori vezető makacs ellenkezése öltött testet a levélben, egy múltban élő öregember és a jelen aktualitásait nem látó száműzött szavai által?

Harmat Árpád Péter

2019.10.13.(13:41)