A második világháború kirobbanását a Hitler vezette náci Németország első olyan agressziójához szokták kötni, mely már egyértelműen háborús cselekménynek minősült: azaz Lengyelország megtámadásához. Arról azonban már kevés szó esik, hogy 17 nappal később, 1939 szeptember 17-én (vagyis épp 80 éve) a sztálini Szovjetunió is megtámadta a lengyeleket, hogy a korábbi titkos, német - szovjet megállapodás értelmében felosszák egymás közt a lengyel államot.

Német és szovjet katonák barátkozása Lengyelországban, 1939 szeptemberében (forrás)

A német támadásra 1939 szeptember elsején került sor, amikor a Wehrmacht egységei - az úgynevezett gleiwitzi incidensre hivatkozva - átlépték a német-lengyel határt. Az offenzívát azonban fontos diplomáciai és egyéb események előzték meg, melyek közül kettő mindenképp említést érdemel: az egyik a Molotov-Ribbentrop-paktum megkötése volt a Szovjetunió és Németország között (1939 augusztus 23-án), a másiknak pedig a lengyel-brit védelmi egyezmény tekinthető, melyet 1939 augusztus 25-én (vagyis két nappal az előző paktum után) írtak alá az angolok és a lengyelek (kiegészítve a korábbi francia-lengyel katonai együttműködést).

A két szerződés meghatározta a későbbi eseményeket: a Molotov-Ribbentrop paktum titkos része ugyanis egy német-szovjet egyezség volt arról, hogy Kelet-Európa bizonyos részei - például Kelet-Lengyelország - a Szovjetunióhoz kerülhet, míg más területek (mint a nyugati rész) Németország "jogosan" megszerezhető régiójává válik. Sztálin ENNEK az egyezménynek a nevében vonult be 1939 szeptember 17-én a keleti lengyel területekre. A másik szerződés, a lengyel - angol pedig a Nyugat-európai hatalmak hadüzenetét okozta, hiszen a németek egy velük szövetséges államot rohantak le. Jogosan vetődhet fel a kérdés: ha a szovjetek is lerohanták Lengyelországot, akkor rájuk miért nem terjedt ki a nyugati hadüzenet? A magyarázat Sztálin és Molotov közleményében rejlik, mely magyarázatot ad a Vörös Hadsereg lengyelországi jelenlétére: 

A lengyelországi eseményekre különleges figyelmet fordít a szovjet kormány. … nem várhatja el senki a szovjet kormánytól, hogy közömbös maradjon az ezidáig jogfosztott, most pedig magukra hagyott testvéreik, a Lengyelországban lakó ukránok és fehéroroszok sorsa ügyében. A szovjet kormány ezért szent kötelességének tartja, hogy segítő kezet nyújtson lengyelországi ukrán és fehérorosz testvéreiknek. /forrás: www.ibiblio.org/

A magyarázat szerint tehát a szovjetek a törvénysértő német agresszió után, saját államuk és népük védelmében, a lengyelországi ruszinokat mentve avatkoztak be, nem pedig hódító céllal (mint a németek). A valóság, vagyis az, hogy a németek és a szovjetek a háború kirobbanása előtt, - a világ előtt eltitkolt módon -  megegyeztek a keleti területek felosztásáról nem derült ki, csak a háború után. Ekkor azonban már a Szovjetunió, mint katonai nagyhatalom (és a világ egyik szuperhatalma) úgy tudta alakítani a világpolitikát ahogyan akarta, elérve, hogy a harcok utáni területrendezés neki kedvezzen.

Német előrenyomulás a lengyel utakon (1939 szeptember)

Ami Lengyelország elestét illeti, a lengyelországi német hadjárat gyors német győzelmet hozott: a Wehrmacht másfél millió katonával (óriási túlerővel), több irányból indult meg (délen szlovák kiegészítő erők alkalmazásával), mintegy 2500 harckocsit bevetve. A lengyelek Varsó előtt 80-100 kilométerrel, a Bzura folyónál próbálták őket megállítani, Tadeusz Kutrzeba tábornok vezetésével, de a bzurai csatában (1939 szeptember 9-19 között) bekerítették őket. (Az ütközetben egyébként két lengyel lovasdandár is harcolt, Roman Abraham tábornok vezetésével, de a német páncélosokkal szemben tehetetlenek voltak.) Végül összesen 20 ezer lengyel maradt holtan a csatatéren és a németek előtt megnyílt az út a lengyel főváros felé.

A két lengyel vezető arcképe. Ők voltak a bzurai csata "főszereplői": balról Roman Jozef Abraham tábornok, a lengyel lovasság egyik parancsnoka, jobbról pedig Tadeusz Kutrzeba tábornok a bzurai lengyel csapatok vezetője.

Közben, 1939 szeptember 17-én megindult a Vörös Hadsereg is Kelet-Lengyelország elfoglalására, így a lengyelek helyzete végképp reménytelenné vált. Miközben Varsó utcáin elkeseredett küzdelem folyt a németek és lengyelek között (szeptember 15-27 napjaiban), Breszt térségében, a Bug folyó mentén (szeptember 19-én) találkoztak a német és szovjet csapatok, baráti üdvözléssel köszöntve egymást (lásd: posztunk legelső képét). 

Szovjet csapatok vonulnak be a Kelet-lengyelországi Lvov városába

A végső lengyel vereséget követően a két nagy megszálló hatalom tisztogatásokba kezdett: Lengyelország nyugati részein az SS (és a GESTAPO) keleten pedig az NKVD fogott a számukra ellenséges elemek "kiiktatásába". Ennek volt része német részről a lengyel zsidók gettókba kényszerítése elpusztítása (Treblinka és Auschwitz-Birkenau haláltáboraiban), szovjet részről pedig a katyńi vérengzés. Ez utóbbi eseményre 1940 március 15-én került sor, amikor a szovjetek 23 ezer Kelet-Lengyelországból elhurcolt tartalékos katonatisztet (és értelmiségit) végeztek ki a katyni erdőben. A sokáig titokban tartott szégyenletes vérengzés örökre megbélyegezte a szovjet-lengyel viszonyt (mely napjainkban is fagyosnak mondható).

A katyini mészárlás helyszíne

A második világháború súlypontja 1940-ben Nyugat-Európába tevődött és csak 1941 júniusában került vissza újra keletre, mégpedig a Szovjetunió német lerohanása és a Molotov-Ribbentrop paktum felrúgása alkalmával. Hitler támadása valójában nem volt meglepetés: a német-szovjet "barátkozást" a kölcsönös kényszer szülte (mindkét diktátor időt akart csak nyerni, előbbi azért, hogy lerohanja Nyugat-Európát, utóbbi pedig azért, hogy felfejlessze hadseregét), így nagyon is várható volt egymással való szembeszegülésük. A korabeli karikatúrák eleve úgy ábrázolták Hitler és Sztálin átmeneti barátságát, hogy közben mindketten pisztolyt szorongatnak másik kezükben. (lásd: posztunk második képét). A két nagy diktatúra küzdelméből végül 1945-re a Szovjetunió került ki győztesként, az óriási élőerő és nyersanyag fölény, az amerikai kölcsönbérleti támogatás, az éghajlati és terep körülmények illetve a nyugati front megnyitása miatt.

A lengyelek pedig közben nagyon megszenvedték a háborút és a két nagy diktatúra elnyomását: mintegy 6 millió embert vesztettek a harcokban [forrás], miközben romba dőltek városaik és el kellett fogadniuk határaik háború utáni teljes újra rajzolását is. Viszontagságaik azon a bizonyos szeptemberi napon kezdődtek, 1939-ben, amikor a német támadás mellett a szovjet agresszió is megindult ellenük, éppen most 80 éve.