Az 1956 -os forradalomra és szabadságharcra emlékező évforduló illetve nemzeti ünnep (október 23.) közeledtével érdemes kicsit többet foglalkoznunk a 62 évvel ezelőtti történésekkel, leginkább annak egyik legvéresebb eseményével, az október 25-i, parlamenti mészárlással. A tragikus és szégyenteljes lövöldözésre, - melynek Körömi Teréz kutatásai szerint 234 halálos áldozata volt - fontos előzmények után került sor.

A forradalom és szabadságharc 1956 október 23 -án kezdődött, amikor a pesti műegyetem diákjai a lengyel származású szabadságharcos, Bem József szobrához hívták szimpátia-tüntetésre a főváros lakosságát. A diktatúra, a szovjet-megszállás és az elnyomás ellen tiltakozók azonban nem oszlottak fel a Bem téri események után (16 óra után), hanem spontán kezdeményezésre az Országház elé indultak. A Parlamenthez tartó tömeg folyamatosan gyarapodott, így mire 17 órára a Kossuth térre értek, már 200 ezren is lehettek. Ekkorra kialakult a kezdődő forradalom és szabadságharc ikonikus jelképe is, a középen lyukas nemzeti zászló (melynek közepéből a tüntetők kivágták a gyűlölt kommunista címert). Az események "kulcsfigurája" ettől a naptól lett Nagy Imre, - az 1953-1955 közti idők miniszterelnöke - aki korábbi intézkedéseivel (pl. ÁVO visszaszorítása, erőszakos téeszesítések leállítása) bizalmat keltett az emberekben. Aznap késő délután és este már erőszakos események is zajlottak: a tömeg ledöntötte a városligetben álló 8 méteres Sztálin szobrot és elfoglalta a Bródy Sándor utcai rádió épületét.

Gerő Ernő, Nagy Imre, Münnich Ferenc, Kádár János

Másnap, október 24-én a kommunista vezetés átmenetileg visszavonulót fújt és hozzájárult a forradalmárok által követelt kinevezéshez: Nagy Imre miniszterelnökké tételéhez. Közben azonban az ország valódi ura: Gerő Ernő (Rákosi Mátyás korábbi jobb keze és a szovjet megszállók bizalmasa) statáriumot hirdetett és felvette a kapcsolatot a forradalmat vérbefolytani készülő szovjetekkel. Miközben a Pest környéki laktanyákból kivezényelt orosz harckocsik megindultak a fővárosba - és ellenük Budapest-szerte fegyveres felkelő csoportok szerveződtek (Széna tér, Baross tér, Corvin köz, Mester utca, Tűzoltó utca) - Hruscsov emberei  is tanácskozást tartottak az Akadémia utcai pártközpontban. A megjelentek: Mihail Malinyin tábornok (a magyarországi megszálló szovjet csapatok parancsnoka), Ivan Szerov KGB vezető, [lásd leni kép] illetve Mihail Szuszlov és Anasztaz Mikojan PB tagok voltak, akiket Gerő rettegve fogadott. Meg is volt az oka a félelemre: az orosz fejesek azonnal leváltották a párt éléről és helyére Kádárt nevezték ki. Hruscsovék számára a másik két favorit Apró Antal és Münnich Ferenc lett, akiket a Katonai Bizottság vezetésével bíztak meg.

Másnap, október 25-én az események felgyorsultak: Malinyin és Szerov harckocsikat rendelt a Kossuth tér és az Akadémia utcai pártszékház védelmére. A T-54 -es páncélosok a Parlament főbejáratával szemben, illetve a rakpartnál, a Báthory utcánál és az Akadémiát védve sorakoztak fel. A véres csütörtök reggelén az Astoriánál gyülekezett néhány ezer ember, akik megindultak a Kossuth térre, miközben a külvárosi részekből ezrek csatlakoztak hozzájuk (főleg munkások). A sajátos összetételű tömeg egy szovjet harckocsi személyzetével is összebarátkozott, így sajátos módon ezzel a bizonyos orosz tankkal együtt értek a parlament előtti térre. Itt a többséget meglepte a "barátinak" tűnő szovjet harckocsi látványa, így sokan ezen felbátorodva, a parlamentet őrző T-54 -esekhez is közel merészkedtek kapcsolatot kezdeményezve. (Néhányan még fel is másztak a tankokra, amit az orosz katonák óvatos tanácstalansággal, majd mosolyogva fogadtak.) A tömeg folyamatosan nőtt és lettek vezetőik is, akik küldöttséget menesztettek a Parlamentbe (ezeket nem engedték be a kormányőrök és a szovjet - magyar katonai alakulatok). A közhangulatot a szemtanúk szerint kifejezetten békésnek lehetett mondani. A téren gyülekező emberek közt nők, gyerekek és idősek is akadtak.

Közben az Akadémia utcai pártszékházban javában tartott a 10 órakor kezdődött ülés, melyen a Központi Vezetőség nagyban tárgyalta, hogy miként lehetne elfojtani az utcai demonstrációkat. A szovjet küldöttek határozott fellépést fontolgattak, de mindent a pesti utcákon lévő tömeg harciasságától tettek függővé. Viszont erről kevés információjuk volt, így 11 órakor Ivan Alexandrovics Szerov tábornok, a KGB vezetője úgy döntött , hogy személyesen nézi meg, mi folyik a Kossuth téren. Amikor kíséretével és katonai biztosítással (plusz egy harckocsival) a tér széléről végigtekintett a tömegen és a szovjet harckocsikkal barátkozó, tankokra felmászó tüntetőket meglátta, azonnal eldöntötte: közbe kell lépnie. Kíséretének riasztólövések leadására adott parancsot, mire teljes lett a zűrzavar: a tömeg pánikba esett, miközben ismeretlen helyekről lövések érkeztek a térre. Sokan fedezéket próbáltak keresni, miközben a szovjet páncélosok lecsukták a tetőnyílásaikat (torony fedeleket) és tüzelésbe kezdtek, leginkább a Földművelésügyi Minisztérium és a Néprajzi Múzeum irányába leadva lövéseiket.

A legelső lövések a legtöbb kutató szerint a Földművelésügyi Minisztérium padlásteréből érkeztek, mégpedig Gosztonyi Péter hadtörténész szerint, a volt ÁVO -s tagokból álló Partizánszövetség embereitől. A tetőről tüzelő ávósok véletlenül a Parlament előtti szovjet harckocsikra is adtak le lövéseket, ezért viszonozták a tüzet az épületre a tankok. (Később, a forradalom után ezeket a harckocsizókat felelősségre vonták az épületekre tüzelésért.) A megzavarodott tömeg egy része a Földművelésügyi Minisztérium árkádja alá menekült (az itt megbújókat nem engedték a minisztérium udvarára menekülni), másik részük pedig a téren álló Rákóczi-szobor mögé próbált menekülni [lásd: lenti kép] 

Az igazi pusztítást azonban a vélhetően Szerov parancsára megjelenő és a Báthory utcából a térre kihajtó szovjet harckocsi okozta, mely repeszgránátokat zúdított a tömegre. Ugyancsak komoly véráldozatot követelt egy határőr egységből álló zöld-ávós különítmény sortüze, mely a Parlamentet védő harckocsik előtt állókra irányult. A megzavarodott, pánikba esett és rettegve menekülő tömeg hihetetlen és megdöbbentő látványt nyújtott: a golyók és repeszek válogatás nélkül oltották ki nők, gyerekek és idősek életét is. Délre a holttestek már véres összevisszaságban borították a teret. 

Az áldozatok pontos száma ma sem ismert, többnyire 100 és 1000 közti becslések láttak eddig napvilágot. De talán Körömi Teréz kutatása állhat legközelebb a valósághoz, aki 234 áldozat nevét rögzítette. A későbbi Kádár-rendszer mindent elkövetett azért, hogy a "véres csütörtök" pontos eseményeit évtizedekig homály fedje. A brutális vérengzés azonban lendületet adott a forradalomnak és a szabadságharcosok az elkövetkező 7 napban minden lehetőt elkövettek a győzelemért. A túlerő azonban - és a nyugati segítség elmaradása - eldöntötték sajnos a harcot: november 11-re elcsendesedett az ország. 

"Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik-
Ők, akik örökségbe kapták-:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? ..."

/Mennyből az angyal - Márai Sándor/

Október 23 közeledtével elsősorban azokra kell emlékeznünk, akik életüket adták a magyar szabadságért. Többek közt azokra a nőkre, férfiakra, idősekre és fiatalokra, akik azon a bizonyos napon, 1956 október 25-én hunytak el a Kossuth téren, a "véres csütörtök" napi mészárlásban.

Harmat Árpád Péter

Csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

2018.10.09.(18:36)