Németország a nácizmus küszöbén, a két világháború közt

2018. december 06. - Harmat Árpád

A Német Birodalom lakói számára az 1918 -as esztendő rengeteg szenvedést hozott: a nyugati front az év nyarán még óriási harcokat tartogatott és csak az ősz sugallta a háború közelgő végét. Az elesett száma német részről elérte az 1,7 milliót, miközben odahaza hihetetlen nyomor, éhínség és munkanélküliség sújtotta a családokat. A lakosság hangulata 1918 november 9 -én II. Vilmos császár ellen fordult, akit az értelmetlen háború legfőbb felelősének tartottak. A gyors forradalom - mely még október utolsó napjaiban a kieli matrózfelkeléssel kezdődött - elűzte az 59 éves Hohenzollern-házi uralkodót, aki Hollandiába menekült. Eközben Németország köztársasággá alakult Weimarban.

weimari_kozt.jpg

Alig két nappal a fegyverszünet után, 1918 november 11 -én véget ért a háború, amikor Párizstól 80 kilométerre, Compiegne közelében egy vasúti kocsiban a Német Birodalom küldöttei Matthias Erzberger államminiszter vezetésével aláírták a fegyverszünetet. A békekötésre további 7 hónapot kellet várni: annak aláírására csak 1919 június 28 -án került sor, a versailles -i kastélyban. Németország a békediktátum értelmében elvesztette minden gyarmatát és törzsterületeinek 13% -át (70 ezer négyzetkilométert). Elcsatolták tőle a 40 éve megszerzett Elzász-Lotaringiát (Franciaországnak kellett visszaadnia), Észak-Schleswiget (ezt Dánia kapta), Nyugat-Poroszországot és Sziléziát (ezen övezeteket Lengyelország vehette birtokba). A Saar-vidék 15 évre került nemzetközi felügyelet alá és demilitarizált övezet lett a Rajna-vidék. Az elcsatolt területekkel együtt 7 millió német lett külső országok polgára. A Német Birodalomnak az említetteken kívül 33 millió dollár jóvátételt kellett fizetnie a győztes antant hatalmak számára és egészen minimálisra kellett zsugorítania haderejét is (csak 100 ezer fő szolgálhatott a Reichswehr állományában). 

A felsorolt veszteségeknél azonban nagyobb baj volt a megalázottság érzése és a hihetetlen nyomor Németország-szerte. A frontról hazainduló katonák megalázottnak érezték magukat és kétségbeesetten ölelték magukhoz odahaza, éhező családtagjaikat. A reménytelenség 1918 és 1923 között szinte kézzel fogható volt a Reich minden városában. Az 1919 -es és 1920 -as évek jelentették a mélypontot: a lakosság egy része a kommunisták felé fordult: előbb 1919 januárjában a Spartakus-szövetség, majd 1919 tavaszán a Bajor Tanácsköztársaság végül 1920 -ban a Ruhr-vidéki munkásfelkelés forgatta fel az országot. A Weimari Köztársaság azonban úrrá tudott lenni a megmozdulásokon és a zűrzavaron. De mi is jellemezte ezt a bizonyos új berendezkedést?

A Weimari Köztársaság

A császár elűzése után, 1919 januárjában választások zajlottak Németországban, melyet a Szociáldemokrata Párt nyert meg. A győztes politikai erő adta tehát mind a köztársasági elnököt, mind a kancellárt (bár maga a kormány inkább koalíciós formában jött létre). Az ország vezetője 1925 -ig Friedrich Ebert lett (köztársasági elnök), a kormányt pedig Philipp Scheidemann vezette (mindketten szociáldemokraták). Később, 1925 -töl lett államfő Németország nemzeti hőse, Paul von Hindenburg tábornok. Az új állam 1919 -ben a köztársaság kikiáltásának helyéről kapta nevét, mely a történelmi Weimar városa volt. A település színházterme adott helyet a történelmi aktusnak. Ugyanakkor a korabeli idők köznyelve továbbra is a "Német Birodalom" elnevezést használta, mig a "Weimari Köztársaság" terminus megmaradt a történészeknek.

weimar1.jpg

A szocdem országvezetés határozottnak mutatkozott mindhárom kommunista megmozdulással szemben: a Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht vezette spartakista felkelést például véres brutalitással verték le, mégpedig Gustav Noske hadügyminiszter vezetésével. A weimari kormány még szabadcsapatokat is bevetett, vagyis a frontról hazatérő katonákból szerveződő, nacionalista, szélsőjobboldali fegyveres csoportokkal fogott össze. Ezek a bizonyos alakulatok hemzsegtek a később megjelenő náci párt szimpatizánsaitól. Fegyvereseik ott voltak a Ruhr-vidéki munkásfelkelés leverésekor és szinte minden kommunista csoport elleni fellépésen. Új erőt jelentettek Németországban és alapvetően szembe helyezkedtek a versailles - i békét elfogadó szociáldemokrata többségű kormánnyal. Tagjai úgy vélték: a németeknek el kellene utasítaniuk a megalázó versailles -i békediktátumot és fel kellene lépniük az antant erőkkel szemben (akár erőszakkal is visszaszerezve bizonyos elcsatolt területeket) és megbüntetve a nyugati hatalmakat szolgáló baloldali (marxista, kommunista és egyéb) német árulókat.

berlin_1919.jpg

Berlini utcakép 1919 januárjában spartakista felkelőkkel

Az ellentét dacára a Weimari Köztársaság vezetése alá tartozó Reichswehr (német hadsereg) 1918 és 1923 közt a rendteremtést szolgálta. A wersailles -i béke, haderő-korlátozása miatt (mely csak 100 ezres fegyverben tartott haderőt engedélyezett Németország számára) a Reichswehr gyakran civil ruhába bújtatott vagy torna-kluboknak álcázott csoportokkal hajtotta végre feladatait. Az 1920 -as évekre a nacionalista és szélsőjobboldali németek gyűjtőbázisává vált. Ezekben az években, (1918 és 1920 közt) a frontról hazatérő Adolf Hitler is a Reichswehr alkalmazásában állt, civil ruhában járva a müncheni sörözőket, hogy politikai anyagokat gyűjtsön az államra veszélyes pártok gyűléseiről.

A kommunista megmozdulások keltette zűrzavar mellett nagyon megnehezítette Németországban az életet a gazdaság csődje és a Weimari Köztársaság teljes nemzetközi elszigeteltsége is. A körülmények lehetetlenné tették, hogy a weimari kabinet teljesítse a jóvátételi kifizetéseket, ami miatt a francia kormány egyre hangosabban tiltakozott. A helyzet 1923 január 11 -re odáig fajult, hogy a francia hadsereg bevonult a Ruhr-vidékre. Céljuk a német szén és acél önkényes elvétele lett azon az alapon, hogy ha Németország nem fizeti kötelezettségeit, majd elveszik maguknak, ami jár.  Ezzel a német politikai - gazdasági és erkölcsi válság mélypontjára zuhant. A Ruhr-vidéken a franciák tonnaszám termelték ki maguknak a szenet, miközben a német családok nem tudtak mivel fűteni.

A Stresemann - időszak

A fordulat azonban így is elérkezett: 1923 augusztus 13 -án egy tehetséges és ravasz német politikus foglalhatta el a kancellári széket: Gustav Stresemann. Bár a végrehajtó hatalmat csak néhány hónapig gyakorolta, külügyminiszterként 6 éven keresztül (1929 -ig) szolgálta Németországot. Ez volt a Stresemann-korszak, mely egyértelmű javulást hozott a Weimari Köztársaság számára. 

Stresemannak volt köszönhető, hogy a Weimari Köztársaság 1926 -ra végül kilábalt a nemzetközi elszigeteltségből: ő hozta tető alá Rapallo-egyezményt (a szovjetekkel való megegyezést) majd 1925 -ben a Locarno szerződést is, ami angol és olasz garanciavállalás mellett kiparancsolta a franciákat a Ruhr-vidékről. Egy évvel később pedig Németország felvételt nyert a Népszövetségbe is. Stresemann érte el a jóvátétel fizetésének megkönnyítését, amikor az USA (saját jól felfogott érdekei miatt) az 1924 -es Dawes-terv révén 800 millió márkás tőkeinjekciót adott Németországnak. (Ezzel a németek fizetni tudtak a franciáknak és angoloknak, akik meg így Amerika felé tudták törleszteni korábbi hiteleiket.) Később, 1929 -ben jött a Young-terv, majd 1932 -ben a Lausanne -i Konferencia, mely a világválságra való tekintettel felfüggesztette a német jóvátétel fizetési kötelezettségét.

naci_alapitok.jpg

A nácizmus felbukkanása

A sok pozitív fejleményt 1929 -ben megtörte egy újabb gazdasági krízis: a nagy gazdasági világválság. Az USA területein kibontakozó túltermelési probléma hamar eljutott a Weimari Köztársaságba is, ahol a már éppen javulásnak induló körülményeket végzetesen lerontotta. Megint jött a nyomor, az infláció és a hatalmas munkanélküliség. A németek ezúttal azonban a válság elől nem a kommunisták felé fordultak, hanem a másik politikai szélsőséget, a nácizmust választották. Kérdés azonban: hogyan lett 1920 és 1933 közt egyre népszerűbb a nácizmus?

adolfhitler_1925.jpg

Adolf Hitler 1925 -ben

Adolf Hitler 1919 őszén lépett a Német Munkáspártba, mely akkor még csak alig 100 tagot számlált. A kis pártocska neve az ő javaslatára lett 1920 február 24 -én (és utána egészen 1945-ig) Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei), vagy közismert rövidítéssel: NSDAP. Később a hosszú, német párt-névből csupán az első két szótag a "nazi" lett a szervezet közszájon forgó elnevezése.  Hitler alig egyetlen esztendő alatt, 1921 nyarára teljesen újjászervezte a kis pártot, melynek vezére azaz führere 1921 július 29 -én lett. Első teendői közt szerepelt (1920 -ban) egy újság megszerzése, mely óriási ismertségnövekedést jelentett a nácik számára, ez volt a Népi figyelő, azaz Völkischer Beobachter. Ezt követte a párt pénzügyi kereteinek kibővítése, melyet úgy hajtott végre, hogy sorra felkereste a német ipar legjelentősebb gyárosait. Ezek egy része örömmel kezdte 1920 -tól támogatni a nácikat, hiszen Hitler ennek fejében azt ígérte számukra, hogy biztosítja a kommunisták visszaszorítását. (A gyárosok ekkoriban egy fokkal jobban féltek a kommunizmustól, mint az ördögtől, hisz az utóbbi nem fenyegeti őket azzal, hogy államosítja minden vagyonukat.) Végül Hitler megszervezte a párt belső hierarchiáját, melynek élén természetesen ő maga állt. Alatta közvetlen bizalmasai foglaltak helyet: a párt fegyveres szárnyát jelentő SA (Sturmabteilung) vezetője, Ernst Röhm, illetve titkára: Rudolf Hess, jobbkeze Hermann Göring (első világháborús vadászrepülő-veterán), a propagandáért felelő (irodalmi doktorátussal is rendelkező) Joseph Goebbels és végül a feltörekvő Heinrich Himmler. (akire az SA visszaszorítása után előtérbe kerülő SS vezetését bízta).

hitler_hess.jpg

Hitler és  titkára, majd 1933 -tól 1941 ig helyettese: Rudolf Hess

Hitler 1923 -ra nagyjából megalkotta a náci párt ideológiai és szimbólum rendszerét: a párt jelképévé váló horogkereszt (szvasztika) használatát, a náci karlendítés (Heil Hitler) bevezetését, a militáns, katonai jelleget, a náci indulót, a fajelméletet (mely szerint az ember több fajból áll, melyek közül a német árja faj felsőbbrendű, a szláv faj szolganép, a zsidó pedig kártékony) és megszületett az élettér elmélet is (Lebensraum). Ez utóbbi már előrevetítette a Führer későbbi terveit is, hiszen arról szólt, hogy a felsőbbrendű németségnek joga van elvenni az alsóbbrendű, szláv népek földjeit. (Nagyobb élettér jár az árja népek számára.) Mindez szervesen kapcsolódott Hitler hihetetlen szónoki képességeihez, melyben szenvedély és színpadiasság keveredett a nemzeti lózungokkal. De miért volt ezekre annyira fogékony a német nép az 1920 -as években? 

Mert Adolf Hitler minden réteg számára azt ígérte, amit az hallani akart: a munkásoknak munkát és a tőke megfékezését ígérte, a parasztoknak földet, a gyárosoknak a kommunisták megfékezését, a kispolgároknak pedig felemelkedést. A háborús sérelmek orvoslásáról beszélt, keleti terjeszkedést vízionált és megnevezte azokat, akiknek Németország a rossz sorság köszönheti: zsidók, kommunisták, antant nagyhatalmak. Első nagy sikerű beszédeit a müncheni Bürgerbraukeller sörözőben, a Brauhausban és a Zirkus Krone épületében tartotta.

hofbrauhaus.jpg

Hitler a müncheni Hofbrauhausban tart beszédet

Népszerűsége 1923 -ban Bajorország-szerte óriási lett. Az 1923 -as hatalomátvételi kísérlete mégis megbukott. A müncheni sörpuccs néven elhíresült megmozdulását a Reichswehr még meg tudta akadályozni. Büntetése alatt, a Landsbergi börtönben írta meg életrajzi művét, a Mein Kampf -ot (Harcom), mely később a nácizmus "Bibliája" lett. A későbbiekben Hitler ismertsége már országos szintre emelkedett és a párt vagyona is óriásira duzzadt: futotta belőle egy óriási pártszékházra (ez lett a híres Barna Ház Münchenben, mely 1930 -tól a nácik főhadiszállásává vált) és futotta belőle választási kampányok lefolytatására is. Ezek közül, az 1932 -es hozta az első nagy áttörést, melyet a frissen német állampolgárságot nyert Hitler 14 millió szavazat megszerzésével nyert meg. 

Az első világháborúban megalázott, majd gazdaságilag eltiport és kihasznált német nép Adolf Hitler szónoklataiból tudta visszanyerni büszkeségét. A későbbi Führer ugyanis felemelkedést és sikeres jövőt ígért a németeknek. Azt a kijelentést tette kancellári beiktatásán, hogy "Adjatok nekem 12 évet és nem fogtok Németországra ráismerni!" A későbbi események Európa lángba borítását és a Német Birodalom földig rombolását hozták. 1945 májusára a német városokból romhalmaz lett. Hitler ígérete valóra vált: tényleg nem lehetett Németországra ismerni.

fritz_gerlich.jpg

Fritz Gerlich (1883-1934) Hitler fő ellenfele a sajtóban

Mindez azonban az 1920 -as években még egyáltalán volt nyilvánvaló senki számára. Egyetlen újságíró, egy bizonyos Fritz Gerlich (1883-1934) volt csupán az, aki figyelmeztetni próbálta a németséget a nácizmus és Adolf Hitler jelentette veszélyre. A történész végzettségű Gerlichet azonban elhallgattatta a Führer, amikor 1934 -ben Dachauba záratta és megölette. A lakosság pedig vakon hitt tovább a náciknak és Hitlernek.

A második világháború borzalmainak gyökere a Weimari Köztársaság éveiben keresendő, az 1920 -as évek Németországában, azzal a tanulsággal, hogy mivé fajulhat egy nép tönkretétele és megalázása egy igazságtalan békerendezés folyományaként.

Harmat Árpád Péter

tortenelmi3_logo.jpg

2018.12.06.(17:45)

 

Az 5 legkiemelkedőbb döntés történelmünkben

A cím szubjektív természetesen, hiszen a magyarság és vezetőinek köre számtalan fontosnak tekinthető, (sőt korszakokat meghatározó) döntést hozott eddig, ezer éves Kárpát-medencei történelmünk során és nem mindenki ugyanazt az 5 döntést tekinti a legfontosabbnak. Mégis volt 5 olyan decisio, mely feltétlen kiemelést érdemel, hiszen a későbbi évtizedek vagy évszázadok szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyultak: 

1. A kereszténység felvétele (Quedlinburgi gyűlés - 973 március 23-24)

Géza fejedelem, honfoglaló Árpád vezérünk dédunokája 972 -ben lett a magyarok vezére/vezetője. Nevéhez köthető népünk krónikájának egyik legfontosabb döntése: a kereszténység felvétele. Géza elszántsága mögött egy bölcs és előrelátó mérlegelés volt érezhető, hiszen tisztában volt azzal, hogy a magyarság nem dacolhat örökké egész Európával. A kontinens nyugati monarchiái ugyanis csak a keresztény vallású, feudális-hűbéri rendszerek szerint működő államokat ismerték el. Géza eldöntötte tehát, hogy biztosítja a magyarság jövőjét és fennmaradását azzal, hogy gondoskodik beilleszkedésünkről. Összesen 12 magyar főurat küldött a Lipcse és Hannover közt fekvő német városba, Quedlinburgba, ahol követekként biztosították I. Ottó császárt és Európai uralkodóit arról, hogy a magyarság kész felvenni a kereszténységet és európai királysággá válni.

geza_fejedelem.jpg

Géza fejedelem

A gyűlésen jelen volt egyébként a német-római császár (I. Ottó) mellett, a dán uralkodó, a cseh fejedelem (II. Boleszláv), a lengyel fejedelem fia, illetve VI. Benedek pápa követe és a bizánci császár (I. Jóannész) küldötte is. Géza fia István európai elismerést kapott és a magyarság nem jutott a történelem színpadáról eltűnt (más népekbe beolvadt) szkíták, hunok, avarok, besenyők, alánok, kipcsakok és más rokon sztyeppei népek sorsára. Erős, középkori államként lett Európa bástyája.

2. Az 1520 -as török béke meghosszabbítás elutasítása (1520 december 10.)

Történelmünk lényeges és hosszú korszakát jelentette a törökök magyarországi hódítása és a három részre szakadás, melynek fontos előzménye volt az 1520 -as esztendőben, II. Lajos királyunk - és tanácsadói - által meghozott döntés. Az említett évben ugyanis a folyamatosan terjeszkedő Oszmán Birodalom, az 1483 óta fennálló (Mátyás által 37 éve kötött) béke újabb meghosszabbítását kezdeményezte, miután I. Szelim szultán 1520 szeptember 22 -én elhalálozott. Az új török uralkodó, a 26 éves Nagy Szulejmán, fontos követet küldött Budára - Behrám csauszt - hogy "nyélbe üsse" a béke meghosszabbítást.

masodik_lajos.jpg

II. Lajos királyunk

A királyi tanács és az alig 14 éves Lajos király gondolkodóba estek: a pápa és a császári udvar egyértelműen ellenezte a békét és a magyar főurak is úgy érezték, hogy a keménykezű Szelim halála után talán lehetőség nyílik majd a déli határoktól elűzni a törököket. Így végül időhúzásba kezdtek, nem méltatták hivatalos válaszra a szultánt, sőt fogságba vetették Behrámot is. Szulejmán azonban néhány hónap után megelégelte a magyarok hallgatását és 1521 május 18 -án hadat indított hazánk ellen. Innentől kezdve az oszmánok legfőbb célpontjává vált a Magyar Királyság, mely a mohácsi csatát követően (1526 augusztus 29.) egészen az 1699 -es karlócai békekötésig nyögte a török hatalmát. 

3. A kiegyezés eldöntése (Húsvéti cikk - 1865 április 16.)

Magyarország történelméből több, mint fél évszázadot határozott meg az 1867 -es kiegyezés Ausztriával (és a Habsburgokkal), melynek eldöntése kétségtelenül krónikánk legfontosabb elhatározásai közé tartozott. A kulcsfontosságú lépést Deák Ferenc készítette elő 1865 áprilisában, amikor megírta híres húsvéti cikkét. Deák azt követően jutott a megegyezés gondolatára, hogy előtte 16 éven keresztül dacolt Béccsel és vezette a passzív ellenállás mozgalmát. A küzdelem nem hozott kézzelfogható eredményeket (a teljes függetlenség elérése terén), viszont Ferenc József 1865 -ben már hajlandónak mutatkozott arra, hogy jelentős birodalmon belüli önállóságot adjon Magyarországnak. Deák ráébredt arra, hogy ha a magyarság nem él ezzel a részleges önállósággal, akkor talán évtizedekig (sőt évszázadokig) élhet Habsburg abszolutizmus és elnyomás alatt. Ésszerű kompromisszumnak tűnt tehát kiegyezni az osztrák udvarral, hogy megszülessen végre újra egy magyar kormány (és parlament). Deák megírta tehát a Húsvéti cikket, melynek nyomán elkezdődhettek a tárgyalások (Andrássy Gyula gróf vezetésével) és megszülethetett 1867 nyarán a kiegyezés (A kiegyezési törvények szentesítésére 1867 július 28 -án került sor.)

deak_ferenc.jpg

Deák Ferenc (1803-1876)

Ezzel Magyarország egészen 1918 -ig kötötte össze sorsát Ausztriával (az 1867 -ben még aktívan véleményt nyilvánító Kossuth tiltakozása ellenére). A kiegyezés teremtette dualista állam (Magyar Királyság, az Osztrák-Magyar Monarchiában) egy Nyugat-Európától csak kis mértékben lemaradó gazdaságot tudott működtetni - akkoriban kialakuló és megerősödő iparral - de számtalan belső társadalmi, politikai feszültséggel.

4. A Háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásunk (1940 november 20.)

Legfőbb döntéseink sorában a negyedik helyet érdemli csatlakozásunk Adolf Hitler vezette Háromhatalmi egyezményhez. A lépéssel elköteleződtünk a náci Németország oldalán, majd 7 hónappal később beléptünk a második világháborúba és részt vállaltunk a Szovjetunió elleni harcban is. A döntést a Teleki Pál vezette kormány és maga Horthy Miklós hozták meg, az aláírására pedig Bécsben került sor 1940 november 20 -án. A dokumentumot Csáky István külügyminiszter látta el kézjegyével és az ország jogtárába 1941. évi I. törvénycikk néven került be. A döntés nyomán katonáinkat a hitleri Németország érdekei mentén küldtük harcba, mégpedig a szovjet területek mészárszékeire, ahol 1943 januárjában szinte teljes egészében megsemmisült a második magyar hadsereg. Magyarország 1939 és 1945 között közel 1 millió embert vesztett: 350 ezer katonát, 100 ezer civilt és 450 ezer zsidó lakost.

haromhatalmi.jpg

Az 1940 novemberében meghozott döntés, vagyis a Hitler vezette szövetséghez való csatlakozásunk tehát a lehető legsúlyosabb következményekkel járt: elhunyt 1 millió honfitársunk és romhalmazzá vált fővárosunk. A történelmi igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy a magyar külpolitika számára az 1930 -as években igen szűk "mozgástér" mutatkozott (főleg a revízió vágyával), ugyanakkor a Hitlerhez való hivatalos csatlakozás akkor is választóvonalat jelentett.

5. Rendszerváltás - (Ellenzéki Kerekasztal jön létre: 1989 május 22.)

Magyarországon 1949 augusztus 20 -án szűnt meg a második Magyar Köztársaság és vele a jogállamiság. Ekkor vette kezdetét a 40 éven keresztül működő egypárti, szocialista berendezkedés, mely 1989 tavaszán szűnt csak meg, amikor majdnem egy évvel Kádár János félreállítása után, 1989 március 22 -én megalakult a rendszerváltást előkészítő Ellenzéki Kerekasztal. A lépést a Független Jogász Fórum javasolta. Az Ellenzéki Kerekasztal júniusban Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokat kezdeményezett az állampárttal (MSZMP) és különböző társadalmi szervezetekkel, így megszülettek a rendszerváltás jogi kereteit megteremtő ún. "sarkalatos törvények" (Alkotmány, Alkotmánybíróság, pártok működése, választások, BTK ... stb), mégpedig 1989 június 13 és szeptember 18 között. Később 1989 őszén a parlament megalkotta a rendszerváltás többi fontos törvényét is és 1989 október 23 -án a parlament erkélyén Szűrös Mátyás kikiáltotta a harmadik Magyar Köztársaságot.

kerekasztal.jpg

Öt hónap elteltével, 1990 március 25 -én megtartották az első szabad választásokat Magyarországon. A rendszerváltás új fejezetet nyitott történelmünkben, alapvető korszakhatárt jelentett: lezárta az egypárti, szocialista diktatúrák időszakát.

Öt döntés - kettő a magyar középkorból, egy az újkorból és kettő a XX. századból - melyek meghatározták az utánuk következő korszakokat, így jelentőségük egyértelmű.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, várunk: Történelemrajongók klubja

tortenelmi3_logo.jpg

2018.11.22.(22:30)

Öt érdekesség Kossuth Lajosról

Kossuth Lajos, a magyar történelem egyik legkimagaslóbb alakja volt. Élete maga is hazánk krónikájának egy "szelete" melyből egy egész korszak ismerhető meg. Tevékeny alakítója volt ugyanis az 1830 és 1848 közti reformkornak és "főszereplője" az 1848/49 -es forradalomnak és szabadságharcnak. Ha végigtekintünk hosszú, 91 éven át tartó életén, akkor 5 érdekességet mindenképp érdemes megemlítenünk:

1. Kossuth Lajos harmadik generációs jogász volt. Már nagyapja, Kossuth Pál is jogászként dolgozott, hiszen a XVIII. század közepén a felvidéki Túróc vármegye táblabírája lett, fia pedig, Kossuth László (Kossuth Lajos édesapja), szintén a jogi pályát választva az Andrássy grófok uradalmi ügyészeként tevékenykedett. Ő "telepítette" át a családot Monokra, hiszen ott látta el jogi teendőit a grófi család szolgálatában. (Külön érdekesség, hogy Kossuth László ügyvéd-gyakornokként tanúja volt Martinovics és társai 1795 -ös nyilvános kivégzésének.)

kossuth_monok.jpg

Kossuth Lajos szülőháza Monokon

Kossuth Lajos már Monokon látta meg a napvilágot (1802-ben) és bár a család később Olaszliszkára, majd Sátoraljaújhelyre költözött, Kossuth a jogi pályát választva Sárospatakon, majd Pesten kezdte meg jogi tanulmányait. Ügyvédi oklevelét 1824 október 9 -én a sátoraljaújhelyi megyeházán ünnepélyesen hirdették ki. A Kossuth család jogászainak sora, a későbbi kormányzóval megszakadt, hiszen fiai már nem ezt a pályát választották (hanem mérnökök lettek).

2. Kossuth Lajos és családja nemesi címerében egy kos szerepel. A források szerint, az első Kossuth néven emlegetett felmenő, egy 1263-as oklevélben szerepel. Öt generációval később, bizonyos Kossuth Miklós kapott nemesi címert az uralkodótól (Hunyadi Mátyástól) az Úr 1479. évében Budán. A címerben egy két lábra emelkedő kos szerepel (mely állat neve szépen "összecseng" a család vezetéknevének első részével).

kossuth_cimere.jpg

3. Lopási ügybe keveredés. Kossuth végzett jogászként, 1831 -ben, 29 évesen keveredett egy sikkasztási ügybe, mely ugyan nem végződött számára bíróság büntetéssel, mégis kínossá tette számára életének ezen fejezetét. Történt ugyanis, hogy az említett év őszén Kossuth elfogadta a Zemplén megyei árvaszéki bizottmány megbízását egy bizonyos jogi feladat elvégzésére. Arra vállalkozott, hogy az elhunyt Reviczky Tamás toronyi borpincéjének értékes borkészletét összeírja és felbecsülteti. Kossuth meg is tette amire kérték, sőt el is adta a készletet (ami még nem jelentett problémát, hiszen az árvák számára az örökség ellenértéke volt a fontos), ám a borkészlet árát Kossuth magánál tartotta. Itt kezdődtek a gondok. Kétségtelen, hogy Kossuth akkoriban meg volt szorulva és a pénz jól jött számára. Az is valószínű, hogy az összeget idővel átadta volna az örökösöknek (biztos nem gondolt lopásra), de a pénz mégis egy teljes hónapig nála volt, így gyanús lett a hatóságok számára az egész ügy.

kossuth.jpg

Végül 1831 decemberében a közgyűlés közbeavatkozott: lefoglalták a borokat és Kossuthot megvádolták hatáskör túllépéssel, indokolatlanul olcsó vételár kialkudásával és késedelmes fizetéssel. Mivel azonban Kossuth fizetni tudott, az egész procedúra gyorasan lezárult.

4. Kossuth színes életútja, címei, méltóságai. A kormányzó 47 éves koráig hihetetlen életutat járt be, számtalan címmel, méltósággal, munkakörrel büszkélkedve. Pályáját, ahogyan már említésre került, jogászként kezdte, így eleinte - tanulmányai befejezése után - ügyvéd, majd városi ügyész, később pedig a zempléni megyeháza egyik táblabírája lett.  Még később, 1832 végétől főrendek által megbízott ablegátusként az országgyűlésről illetve törvényhatósági ülésekről tudósított. Kiváló írói és szónoki képességei már ekkor megmutatkoztak. A Habsburg udvar 1837 -ben elégelte meg kritikáit, így rövid időre börtönbe került, ám 1840 tavaszán már szabadult is. Megnősült, majd 1841 és 1843 közt a Pesti Hírlap főszerkesztője lett. Elbocsátását követően rövid ideig az Országos Védegylet igazgatójaként ténykedett, majd 1847-ben politikai pályára lépett: 1847 október 18 -án a Pest megyei közgyűlés alsóházi követté választotta. A forradalmat követően megalakuló Batthyány-kormányban már pénzügyminiszter (1848 április 7 és 1848 szeptember 12 között), majdnem fél éven át.

kossuth_parlament.jpg

Kossuth beszédeinek színtere: a pozsonyi alsóház

A szabadságharc alatt már az országot vezető Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) feje (1848 október 2 és 1849 április 14 között). Pályája csúcsára 1849 április 14 - én ért, amikor 4 hónapra Magyarország kormányzója lehetett (egészen 1849 augusztus 11 -ig). A szabadságharc utolsó csatáját (Temesvár) követően a Török Birodalomba távozott és élete hátralévő részét külföldön töltötte (Torinóban letelepedve). Itt is érte a halál 1894 március 20 -án. 

5. Kossuth gyermekeinek a sorsa. Az egykori kormányzónak három gyermeke született: Ferenc (1841-1914), Vilma (1843-1862) és Lajos Tódor (1844-1918). A leányzó, sajnos nagyon korán, alig 18 évesen elhunyt, a másik két fiú: Ferenc és Tódor 73 illetve 74 évet élt. Kossuth Ferenc Párizsban és Londonban szerzett mérnök diplomát, majd egy ideig Angliában, később Itáliában élt. Olasz területen 34 évet töltött, 1861 és 1895 között, nagyrészt vasút-építéseket irányítva, majd az olaszországi bányászat fellendítőjeként. Az olasz kormánytól meg is kapta a megtisztelő commendatori címet. Édesapja, Kossuth Lajos halálát követően, 1895 -ben, 54 évesen hazatért Magyarországra, ahol az ellenzék felkérésére politikus, országgyűlési képviselő lett. (Függetlenségi Párt).

kossuth_fiai.jpg

Kossuth Lajos és fiai

Az 1906 -ban megalakuló Wekerle kormányban kereskedelmi miniszter lett (1910-ig). A halál 1914 -ben érte. Életére a sikeres mérnöki és sikertelen politikusi pálya volt leginkább jellemző. A kormányzó másik fia, Lajos Tódor szintén mérnökként dolgozott, ő is Párizsban szerzett diplomát és ő is Olaszországban telepedett le. Leghosszabban betöltött munkakörében a dél-olasz vasutak igazgatójaként tevékenykedett. Később Milánóban telepedett le. Nem érdekelte a politika. Gyermektelenül halt meg, hasonlóan testvéreihez, így Kossuth Lajos "vérvonala" egyenes ágon fiaival (1918 -ban) kihalt.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, várunk: Történelemrajongók klubja

tortenelmi3_logo.jpg

2018.11.17.(21:25)

100 éve ért véget az I. világháború

Éppen 100 esztendővel ezelőtt, 1918 november 11 -én írták alá az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezményt a nyugati antanthatalmak és a Német Birodalom képviselői Compiegne közelében (egy vasúti kocsiban), Párizstól körülbelül 80 km -re északra. A franciák részéről a helyszínre érkező háromtagú tárgyaló és aláíró küldöttséget Ferdinand Foch tábornok, a négytagú német küldöttséget pedig Matthias Erzberger államminiszter vezette. Az esemény egy hosszú, négy éven keresztül tartó (1914 július 28 -án kezdődő) öldöklésnek vetett véget, melyet akkoriban csak "a nagy háború" néven emlegettek. Összesen 15 millióan haltak meg a frontokon és ez volt az első, (szinte) az egész világra kiterjedő háború a történelemben.

elso_vhaboru1.jpg

Ami a kezdeteket illeti: Európa polarizációja már a XIX. század végén megindult, hiszen míg az egyik oldalon 1904 -re kialakult a "régi gyarmatosítók" tábora Anglia, Franciaország és a cári Oroszország részvételével (antant) addig a másik oldalon már 1882 -ben szövetséget kötöttek azok, akik különböző okok miatt kimaradtak a világ felosztásából, így Németország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia (Hármasszövetség). Az egyik tábor őrizte gyarmatait és minden módon gátolta az új nagyhatalmak gyarmatszerző próbálkozásait, a másik oldal viszont fegyverkezésekkel és expanzív külpolitikával készült a területszerzésekre. A feszültség tehát már a századfordulót követő években érezhető volt Európa-szerte.

A két tábor között 1900 és 1914 között négy területen alakult ki jelentős válság: a Balkán kérdésében (mely a török uralom alól felszabadulva a nagyhatalmak érdeklődésének fókuszába került), Marokkó kérdésében (mely elvben független államként mind a francia, mind a német gyarmatosításnak célpontja lett), Elzász-Lotaringia ügyében (mely az 1870/71 -es porosz-francia háború óta volt a németek és franciák közti viszony megrontója) és a német-angol flottaépítési verseny, mely pattanásig feszítette a két ország viszonyát.  

elso_vh_gyarmatok.jpg

A háború végül egy balkáni eseménnyel kezdődött: az antant támogatását élvező Szerbia egyik nacionalista aktivistája, Gavrilo Princip 1914 június 28 -án meggyilkolta Szarajevóban a Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot. A tragikus eseményt egy osztrák ultimátum követte (a szerb kormány felé), majd hadüzenetek egész sora következett (az antant hatalmak és a Hármasszövetség tagjai sorra hadat üzentek egymásnak). A háború 1914 július 28 -án - éppen egy hónappal a merényletet követően - elkerülhetetlenül megkezdődött.

elso_vh_vilmos.jpgA harcoló felek öt fronton estek egymásnak, de közben egy jelentős politikai átrendeződés is lezajlott, mely öt országot érintett: Olaszország 1915 -ben (még a harcok kezdetén, anélkül, hogy egyetlen katonája is fegyvert fogott volna) bejelentette átállását az antant oldalára (majd meg is nyitotta a Monarchia felé az isonzói frontot), Bulgária és Törökország (1914 -ben és 1915 -ben) a Hármasszövetség oldalán lépett a háborúba, az USA 1917 elejétől egyre fokozódó mértékbe kezdte támogatni az antant hatalmakat (majd 1917 április 6 -án hivatalosan is belépet a világháborúba), Oroszország pedig ugyancsak 1917 -ben a forradalmi események (és a Lenin vezette puccs) miatt a különbékére készült (majd ki is lépett a háborúból).

Ami az első hadmozdulatokat illeti (vagyis a legelső támadást), a Hármasszövetség indította: a németek II. Vilmos császár "áldásával" 1914 augusztus 4 -én Belgiumon keresztül (Liege elfoglalásával) megindultak Franciaország ellen, a Monarchia hadserege pedig pedig nyolc nappal később, 1914 augusztus 12 -én átlépett át a Drin folyón és megtámadta Szerbiát. Az antant sem tétlenkedett: miközben lassították Belgiumban a németek offenzíváját, Oroszország 1914 augusztus 17 -én megindult a németek ellen. Fontos antant lépés volt az is, hogy tárgyalni kezdtek az olaszokkal az átállásról. Olaszország végül 1915 májusában üzent hadat a Monarchiának (mert ígéretet kapott arra, hogy a háború után területeket kap Ausztriától, értékes részeket Dalmáciában és egyéb gyarmatokat a világ több pontján), majd 1915 június 22 -én megtámadta a Monarchiát. Végül a négy említett front mellett (nyugati, keleti, isonzói és balkáni) létrejött egy ötödik is, mégpedig Mezopotámiában (ma: Irak), ahol brit katonaság támadta meg a németekkel szövetséges Oszmán Birodalmat.

A háború első szakasza

Ha a háborút két szakaszra bontjuk, a legelső etapban kiegyenlített küzdelemről beszélhetünk. A németek a Schlieffen-terven alapuló Moltke-féle haditerv szerint 4 hadsereggel rohanták le Belgiumot és fő célként Párizst jelölték meg. A terv azonban nem működött: a franciák Párizs előtt, a fővárostól 20 km -re megállították őket. Ezt követően a felek egymást próbálták csapataikkal megkerülni (bekeríteni) így egy sajátos versenyfutás alakult ki a tengerig. A végeredmény - az első marne -i és első ypres -i csaták után - egy Svájctól a csatornáig tartó, megmerevedett frontszakasz, melyen értelmetlen állóháborúvá vált a küzdelem. Ez volt a nyugati front, ahol négy éven át lett szinte "változatlan" a helyzet.

elso_vh_frontok_terkep.jpgAngol és francia katonák az egyik oldalon, németek a másikon, mégpedig mindkét esetben hosszú, végeláthatatlan lövészárkokban ücsörögve és időnként rohamra indulva egymás felé. A két hadsereg lövészárkai között, a senki földjén pedig szögesdrót akadályok, bombatölcsérek és holttestek mindenütt. A támadások során géppuskák ontották a tüzet az éppen rohamozókra, akik pedig eljutottak az ellenség lövészárkaiba, közelharcra kényszerültek: szuronnyal, rohamkéssel, néha egyszerű gyalogsági ásóval. Mindkét fél alkalmazott harci gázt (többnyire klór és mustárgázt), sőt megjelentek a harctereken az első harci repülők és az első harckocsik is. (Bár utóbbiak, harcértéke csekély volt még az első világháborúban.) 

elso_tankok.jpg

A nyugati fronton az 1916 -os esztendő hozta a legnagyobb véráldozatokat: ekkor zajlott ugyanis február és december közt a verduni csata ("verduni vérszivattyú") és július illetve november közt a somme -i csata. Ebben a két összecsapásban a harcoló felek együttesen, több, mint másfél millió ember vesztettek (ennyi volt a halottak száma a csatatereken). Az iszonyatos pusztítás és öldöklés ráadásul tökéletesen értelmetlenül is zárult, hiszen még a hadtörténészek, szakértők és elemzők sem tudják máig sem eldönteni, melyik fél nyerte ezeket a csatákat. ("Hivatalosan" döntetlennek lettek minősítve.)

Lényegesek voltak a főparancsnokok is, hiszen nagyon sok múlott döntéseiken. A német csapatokat Moltke után Erich von Falkenhayn, később pedig Paul von Hindenburg vezette, míg a franciák főparancsnoka Joseph Joffre és utána Robert Nivelle lett (az antant erők vezetője pedig Ferdinand Foch).

falkenhayn_joffre.jpg

A főparancsnokok 1914-1916 közt: a német Falkenhayn és a francia Joffre

A keleti fronton, a háború elején a cári orosz hadsereg volt a kezdeményező fél: 1914 augusztus 17 -én Rennenkampf és Szamszonov tábornokok 360 ezer katonával indultak meg a Mezúri tavak felé, ám a németek Stallupönen (ma Nesterov) mellett megállították őket. A megállítást gyors ellentámadás követte Hindenburg és Luddendorf vezetésével. A két, hőssé váló német tábornok - az 1914 augusztus 25-31 közti tannenbergi győzelmek révén - kiűzték az oroszokat Kelet-Poroszországból. Az 1915 -ös évben a cári csapatok már a Monarchiát is támadták, ám a gorlicei áttörés újabb német-osztrák sikert hozott. (A legsúlyosabb harcok Przemysl váránál zajlottak.) 1916 -ban az orosz haderő az utolsó nagy támadását indította Alekszej Bruszilov vezetésével, 1916 június 4 -én (Bruszilov-offenzíva). A hadműveletben több száz kilométerrel tudták visszanyomni a Monarchia csapatait (igaz, közel egy milliós veszteséggel). A küzdelem azonban mindkét felet kivéreztette: a Monarchia kimerült (gazdasági ereje végére élt), Oroszországban pedig az egy millió halott forradalmi elégedetlenséget szült. Oroszországban 1917 februárjában forradalom, november 7-én pedig bolsevik puccs zajlott, melyek miatt a későbbiekben kivonták az orosz csapatokat a világháborús harcokból.

elso_vh_loveszarok.jpg

Ami a balkáni helyzetet illeti: a Monarchia erői 1914 augusztusában nagy elszántsággal rohanták le a parányi Szerbiát, ám nem várt nehézségekbe ütközve, csak 1915 októberére tudtak győzelmet kicsikarni. Ekkorra elfoglalták a balkáni országot, melynek megmaradt hadseregét az antant Korfu szigetére menekítette.Az 1915 -ös esztendő másik komoly fejleményét a brit erők törökországi partraszállása jelentette. Az angolok a Gallipoli-félsziget elfoglalásától a Dardanellák tengerszoros bevételét (és ellenőrzését) remélték, ám az 1915 február 19 és 1916 január 9 közti harcok kudarccal zárultak: a törökök kiűzték a támadó brit-francia csapatokat.

elso_vh_gallipoli.jpg

A következő év nyarán (1916 augusztusában) Románia átállt az antant oldalára miután titkos ígéretet kapott arra, hogy a háború után megkaphatja Erdélyt. Az egyezséget gyors tettek követték: a román hadsereg 1916 augusztus 27 -én bevonult Erdély területére. Ekkor azonban August von Mackensen német tábornok serege a Monarchia segítségére sietett és kiűzte a románokat. A balkáni fronthelyzet 1915 végén nyugvópontra jutott: a görögországi Szaloniki vonalában (Szaloniki front) az antant erős védőállásokat foglalt el, hogy védje Görögországot a Szerbiát birtokló központi hatalmak esetleges támadásától, majd a németek oldalán belépő Bulgáriát is blokkolja. Itt jegyzendő meg, hogy mivel a német és osztrák főparancsnokok, vagyis Falkenhayn és Conrad (Franz Conrad von Hötzendorf) együttműködése már 1916-ban is erősen akadozott - annyira, hogy gyakorlatilag nem is álltak szóba egymással - a balkáni front soha nem jelentett "sikertörténetet" a központi hatalmak számára. Itáliában egymást követték az Isonzó folyó mentén a csaták: 1915- ben négy, 1916 -ban pedig öt ütközet zajlott a felek között. Komolyabb változás azonban itt sem történt egészen 1917 -ig.

elso_vh_frontok.jpg

A háború első szakasza, vagyis az 1914-es, 1915 -ös és 1916 -os évek minden hadviselő felet kimerítettek, de leginkább a Monarchia és Oroszország számított kivérzettnek. A frontok mindenhol megmerevedtek a harc kiterjedt a tengerekre is: Jütlandnál (Dánia) döntetlennel végződő tengeri csata zajlott.

A háború második szakasza

Az 1917 -es esztendő nagy változásokat hozott: Németország magasabb szintre emelte a korlátlan búvárhajó harcot (a partjait blokád alatt tartó brit és más hajók megtámadását) és az új, Lenin vezette orosz állam béketárgyalásokat kezdett a központi hatalmakkal. Mindkét lépés messzire ható következményekkel járt: a német U-Boot -ok egyre több olyan hajót süllyesztettek el, melyeken jelentős számú amerikai utazott, az oroszok béketárgyalásai miatt pedig megszűnt a keleti front. Mindezekhez társult a "mexikói incidens" (1917 január 31.) mely kiváltotta az USA hadbelépését. A németek ugyanis (Arthur Zimmermann külügyminiszter révén) táviratilag ajánlották fel Mexikónak: ha az USA hadba lépése esetén megtámadják Amerikát, akkor a háború után gondoskodnak arról, hogy megkapják Texas mellett Arizonát és Új-Mexikót is. A távirat az angolok kezébe került, akik átadták az amerikaiaknak. A válasz: két hónappal később, 1917 április 6 -án az USA hadba lépése lett.

elso_vh_angolok.jpg

Angol katonák a nyugati fronton

Miközben egyik oldalon az oroszok kilépésével (Breszt-litovszki béke) meggyengült ugyan az antant, viszont a másik oldalon az USA belépésével meg is erősödött, hiszen az Egyesült Államok 1917 nyarától 1918 nyaráig folyamatosan szállította katonáit a nyugati frontra. Mire 1918 őszéhez értek az események, már közel 2 millió amerikai harcolt Franciaországban, az antant csapatokat erősítve. Ezzel az erőviszonyok nagyon megváltoztak: így a németek 1918 tavaszán induló utolsó nagy támadását a nyugati erők már könnyedén tudták kivédeni. A levegőben folyó harc is magasabb szintre lépett: 1917 -re legendás hírnévre tett szert a "vörös báró", piros színű Fokkerével. Von Richtofen 80 légipárbajt nyert meg és csak 1918 áprilisában végzett vele utolsó bevetésén egy ausztrál légvédelmi zárótűz.

elsovh_richtofen.jpg

A Vörös Báró, a háború leghíresebb pilótája

A legfontosabb hadviselő felek vezetői a legutolsó erőfeszítésekre készültek: a Német Birodalom feje, II. Vilmos császár (ur.: 1888-1918) kitartásara biztatta népét, IV. Károly, a Monarchia feje (ur.: 1916-1920) a háborúból való kilépést fontolgatta, Georges Clemenceau francia miniszterelnök (1917-1920) a végső győzelmet várta, Lloyd George brit prime minister (1916-1922) és Woodrow Wilson, amerikai elnök (1913-1921) pedig a háború utáni rendezésre készült. (Wilson 1918 elején 14 pontos béketervet készített a hadviselő országoknak, melyet azonban senki nem fogadott el. Az amerikaiak rossz néven is vették Európa passzivitását, így a háború utáni békekonferenciákon már nem is vettek részt, csupán a németekkel való békekötésen voltak jelen.)

elso_vh_porosz_katonak.jpg

Német katonák, jellegzetes porosz sisakokban egy fronton lévő lövészárokban várakozva

A nyugati fronton a német összeomlás 1918 augusztus 8 -án következett be Amiens térségében (ez volt a németek fekete napja), hiszen az antant erők áttörtek vonalaikon. A Balkánon 1918 szeptember 25 -én Bulgária, majd október 30 -án Törökország kapitulált (mindkét ország ekkor írta alá a maga fegyverszüneti egyezményét), aminek révén Franchet D'Esperey tábornok vezetésével rohamosan gyorsasággal indultak meg az antant csapatok Szerbián keresztül a magyar határ felé.

Az itáliai fronton az 1917 -es év hozta az első komolyabb fordulatot, amikor a Monarchia jelentős sikert könyvelhetett el, az 1917 október 24 -én megindított támadásával, Caporettónál. A történelemben csak "caporettoi áttörés" néven emlegetett hadműveletben a fél milliós osztrák-német hadsereg óriási távolságot megtéve, Velencétől alig 100 km -re állt csak meg. Itt azonban majd egy évre újra megmerevedett a front. Növelte a siker jelentőségét, nem sokkal előtte az Adrián is diadalt aratott a Monarchia, amikor Horthy Miklós sorhajó-kapitány győzelmet aratott az otrantói csatában (1917 május 15-én), feltörve az angol-olasz hajózárat. (Az akkoriban 49 éves Horthy a Novara cirkálón parancsnokolt a csatában.)

Itáliában 1918 október 24 -én, a Vittorio Venetói csata után és október 28 -án, a piavei áttörést követően következett be a teljes összeomlás. Armando Diaz olasz főparancsnok 12 isonzói csata után végre teljes győzelmet arathatott az osztrák-magyar csapatok felett: 1918 november 3 -án a közben szétesés alatt álló Monarchia képviselői aláírták Padovában a fegyverszünetet. (Magyarország 10 nappal később, november 13-án kért fegyvernyugvást Belgrádban.)

elso_vh_italy.jpg

Az első világháború hivatalosan 1918 november 11 -én ért véget, amikor Párizstól 80 km -re északra, Compiegne mellett egy vasúti kocsiban a németek aláírták a fegyverszüneti egyezményt. Valódi fegyvernyugvás azonban Európa nagy részén még évekig nem volt, hiszen például Oroszországban polgárháború dúlt (a fehérek és vörösök harca során) egészen 1922-ig, Magyarországon a tanácsköztársaság előtt, alatt és után a román, szerb, illetve cseh erők indítottak támadásokat ellenünk, Törökország pedig elutasítva a rákényszerített méltánytalan "békét", 1919 és 1923 közt harcban állt a görög és antant csapatokkal.

elso_vh_gyoztesek.jpg

A győztesek: Foch tábornok, a francia, angol, olasz miniszterelnökök és Sydney Sonnino, olasz diplomata

Az első világháború több, mint 15 millió ember halálát okozta. A lezárást jelentő "Párizs környéki békék" pedig méltánytalanságaik okán előrevetítették egy újabb nagy világégés eljövetelét, melyre 21 évvel később valóban sor is került, a második világháború képében (1939-1945).

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, várunk: Történelemrajongók klubja

tortenelmi3_logo.jpg

2018.11.10.(14:04)

Tisza István gróf történelmi megítélése

Tisza István gróf meggyilkolásának 100. évfordulóján érdemes visszatekintenünk a hajdani miniszterelnök életére, mérlegre téve történelmi szerepét is. Gróf Tisza István - aki grófi címét, nagybátyja, a Szegedért sokat tett Tisza Lajos révén "kaphatta" meg - a magyar történelem egyik legfontosabb alakjaként, a 15 éven keresztül hivatalban lévő édesapja, Tisza Kálmán után lett a hazai politikai élet irányítója. A "vasgróf" már 1903 -ban kormányfőként vezette a Magyar Királyságot (másfél esztendőn át), majd volt belügyminiszter (1903-1905) és létrehozta a konzervatív irányultságú (bár mai füllel megtévesztő elnevezésű) Nemzeti Munkapártot (1910 -ben) melynek végig elnöke és meghatározó alakja maradt. Később, 1912 -ben volt házelnök is, illetve másodszor is kormányra került 1913 júniusa és 1917 júniusa között (az I. világháború alatt). Összességében az 1903 és 1918 közti másfél évtizedben gróf Tisza Istvánt tekinthetjük Magyarország legmeghatározóbb politikai személyiségének. Megítélése azonban nagyon vegyes és még napjainkban is erősen átpolitizált. Milyen tényezők alapján viszonyulhatunk mégis történelmi szerepéhez? 

tisza_istvan.jpg

Tisza István megítélésében négy tényező emelendő ki, melyek elgondolkodtató támpontokat adnak objektív értékeléséhez. (Mivel jelen posztnak nem Tisza István életrajzának ismertetése a célja, ezeket a bizonyos szempontokat vennénk elsősorban górcső alá.) Nos, a következőkről van szó:

  • Tisza István viszonya a Habsburg dinasztiához és a Monarchia fennmaradásához, 
  • Tisza István viszonya háborús részvételünkhöz
  • Választójogi küzdelmekben betöltött szerepe
  • A nemzetiségek felé megnyilvánuló politikája

Ha a négy említett tényezőt átfogóan vizsgáljuk, akkor Tisza konzervativizmusa, dinasztia-hűsége és nemzeti beállítottsága jelenti azt a kohéziós erőt, mely mind a négy területet meghatározta, politizálásában. Az 1903-ban először kormányra kerülő miniszterelnök ugyanis a végsőkig kiállt az Osztrák-Magyar Monarchia fennmaradása mellett. Bár akkoriban az ellenzék nagy erőkkel támadta a dualista berendezkedést, Tisza minden eszközzel a parlament működését gátló obstrukció letörésén fáradozott, hogy Ausztria oldalán, továbbra is erős, működőképes államként maradjon fenn a Magyar Királyság. Szintén markáns álláspontot képviselt a választójog kérdésében: minden módon harcolt az általános választójog bevezetése ellen, mely szerinte a nemzetiségek és a munkások választójoghoz juttatásával alapjaiban fenyegetné a magyar nemesi rétegek szupremációját és az 50 éve fennálló konzervatív-monarchikus rend fennmaradását. Álláspontja miatt a munkás rétegek és szervezeteik (pl. a szociáldemokraták) ellenségként tekintettek rá  miként a választójogból kizárt szegényebb tömegek is. Amikor 1912 május 22 -én a képviselőház elnöke lett, a baloldali ellenzék másnapra óriási tüntetést szervezett a parlament elé. A "vérvörös csütörtök" néven elhíresült eseményen hat halott és 200 sebesült maradt a téren a rendőrök kemény fellépése nyomán. 

tisza_vervoros_csut.jpg

A vérvörös csütörtök, 1912 május 23 -án

Tisza István a nemzetiségek felé is egyértelmű politikát folytatott: veszélyesnek találta az irányukba megengedhető jogkiterjesztést és inkább a magyarosításban hitt és a kemény kéz politikájában. (A nemzetiségek körében a legkevésbé sem örvendett túl nagy népszerűségnek.) Ami a háborús világpolitikai helyzetet illeti: Tisza a szarajevói merénylet után még a háború ellen foglalt állást: hét nappal Ferenc Ferdinánd meggyilkolását követően a július 7 -ei bécsi közös minisztertanácsi ülésen egyértelműen az azonnali háború ellen érvelt. Később azonban engedve a német nyomásnak és eleget téve dinasztiahűségének (illetve Monarchia pártiságának megfelelve) mégis inkább a háborús helytállásunkat támogatta. Július 14 -én már így fogalmazott:

„... nehezen határoztam el magam arra, hogy a háborút ajánljam, de most szilárdan meg vagyok győződve szükségességéről.”

A Magyar Királyság pedig erején fölül helyt is állt a háborúban, mind a galíciai, mind pedig a doberdói olasz fronton. A 12 isonzói csatában és Przemysl ostromaiban tízezer-szám ömlött a magyar vér. Ugyanakkor 1918 október 17 -én éppen Tisza volt az első nagy tekintélyű magyar politikus, aki a parlamentben kimondta: "... ezt a háborút elvesztettük".

tisza-kastely_geszt.jpg

A geszti Tisza-kastély, a családi fészek

   A fentiekben említett négy kulcskérdés mindegyikében Tisza István legfőbb politikai ellenfele gróf Károlyi Mihály lett, aki pontosan ellentétes célokat kívánt elérni, vagyis a háborúból való azonnali kilépésünket, a Monarchia mielőbbi felbomlását, a jogkiterjesztést a nemzetiségek felé és legfőképp az általános választójog azonnali bevezetését. A küzdelemben, Ferenc József halálát követően - részben az új uralkodó, IV. Károly reformjainak fő ellenzőjeként is - alulmaradt és 1917 májusának végén lemondásra kényszerült. Bár tekintélye és befolyása több területen  ezután is megmaradt, a  legfontosabb kormányzati döntésekbe már nem volt beleszólása. Mégis a háború utolsó napjaiban a fővárosban maradt, miközben lebecsülte a vele szemben ellenséges tömegek és az őszirózsás forradalom erejét, jelentőségét. 

tisza_villa.jpg

Tisza István 1904 -ben vendégeivel és fiával a Tisza-kastély teraszán

A lakosság szemében 1918 októberére Tisza István képviselte a háború szimbólumát és a századforduló óta megvalósuló Habsburg-hű, konzervatív-nemzeti politika, nemességet privilegizáló, monarchista jelképét. A legtöbben - nagyrészt igazságtalanul - a vasgrófot hibáztatták amiért Magyarország a háborúba sodródott és amiért 1918 őszére a kiszolgáltatottság és nyomor szélére került. Pedig 1914 -ben a Monarchia részeként és a németekkel közös szövetségi rendszer (Hármas szövetség) tagjaként aligha kerülhettük volna el a háborús aktivitást. Ez ellen Tisza semmit sem tehetett. Mégis, többször vált gyűlölet tárgyává: három alkalommal is merényletet kíséreltek meg ellene, melyeket sorra túlélt, ám a negyedik halálos kimenetelű lett.

tisza_kormany.jpg

Tisza István 1915-ben a vezérkarral és kormánytagokkal a háború előtt

1918 október 31 -én, éppen 100 esztendeje a zuglói Hermina út 45 szám alatti (a korabeli számozás szerint 35 számnál lévő) Roheim-villa elé teherautók érkeztek, melyekről katonák szálltak le. Közülük négyen másztak át a villa kerítésén, hogy Tiszát megkeressék. A vasgróf feleségével és unokahúgával, Almássy Denise grófnővel fogadta a katonákat, akik rövid szóváltást követően lelőtték a volt miniszterelnököt. Noha a későbbiekben nyomozást indult a tettesek kilétének felderítésére (Tisza-per: 1920/21), soha nem sikerült kideríteni a merénylők személyazonosságát. Bizonyos jelek alapján mégis szélsőjobbos fegyveresek rovására írják a vasgróf meggyilkolását. Felbujtóként Friedrich István gyáros neve merült fel elsőként (hiszen a harmadik merénylet-kísérletben ő adott fegyvert 1916 -ban az akkori támadónak, Lékai Jánosnak), ám bizonyítékok hiányában felmentették. (Noha  a gyilkos lövést valóban nem ő adta le Tisza Istvánra, részvétele a merényletben máig gyanús.)

tisza_gyilkos.jpg

A gyilkosságra felbújtó Frierdrich István gyáros (későbbi miniszterelnök)

Pölöskei Ferenc történész szerint a Bethlen-kormánynak nem állt érdekében a valódi gyilkosok személyének kiderítése. Ugyanakkor a Tisza gróf halála után két évvel, 1920 -ban kialakuló (és negyed évszázadot megélő) Horthy-rendszer egyértelmű nosztalgiával és rokon "érzésekkel" tekintett vissza a Tisza-korszak politikai világára.

Ami a vasgróf magánéletét illeti: családszeretet és buzgó protestáns vallásosság jellemezte. Felesége borosjenői Tisza Ilona (elsőfokú unokatestvére) két gyermeknek adott életet: 1886 -ban született kisfiúk (ifjabb Tisza István), aki nem sokkal élte túl apját (huszárfőhadnagyként spanyolnáthában halt meg, 32 évesen a család geszti kastélyában, 1918 november 5-én) és Juliska, aki 1888 -ban született, de alig hat évet élt csupán és diftériában hunyt el. Tisza István szerette a geszti családi birtokot, lovakat tenyésztett (imádta a lóversenyeket) és kedvelte a sportokat is.

tisza_fiaval.jpg

Tisza István egyetlen fiával, ifjabb Tisza Istvánnal 1900 -ban, a geszti Tisza-kastély teraszán

Miként a nála csak hét évvel fiatalabb Horthy Miklós is (aki ekkoriban a tengerésztiszti pályát választotta), a vasgróf is aktív társasági életet élt. Fiatalon vívott, de számtalan más sportágat is kipróbált. Mindezeken túl több nyelven beszélt (angolul folyékonyan) és kitűnően zongorázott. (a villa összejövetelein gyakran játszott). Kedvelte a népes baráti beszélgetéseket, fogadásokat és partikat. Sokoldalú volt és sokat fáradozott családja összetartásán is. Szerette húgát, Paulinát és két öccsét: Kálmánt és Lajost.

tisza_fronton.jpg

Tisza István 1917 nyarán, lemondása után egy ideig a fronton szolgált, a debreceni huszárezred parancsnokaként

Tisza István gróf történelmi szerepének megítélése nem lehet reális fekete-fehér gondolkodással. Ambivalens és árnyalt ugyanis a végső mérleg: egyik oldalon sokat tett egy erős, stabil, kiegyensúlyozott magyar államért, melyet nem engedett  az ismeretlenbe "ugrani" a Monarchia elhagyásával, másik oldalon viszont szervilisen szolgálta az osztrák főhatalmat. Egyik oldalon hitt a parlamentarizmusban, másik oldalon korlátozta is azt, házszabály-revízióval, parlamenti őrséggel. Egyik oldalon demokrata volt, a másikon az általános választójog engesztelhetetlen ellensége. Egyik oldalon a keresztény magyarságot szolgálta, a másikon a magyarság eszményét az arisztokrácia, a dzsentri réteg és a protestáns nemzeti-konzervatív jobboldal primátusával tudta csak elképzelni. Egyik oldalon védte a magyar érdekeket és a rend, a működőképesség megőrzéséért dolgozott (obstrukció letörése, a "véres csütörtök" megtörténte), a másik oldalon viszont elnyomta a széles néprétegek szabad politikai akaratának érvényesülését. Több szemszögből lehet tehát értékelni a vasgróf történelmi szerepét, de fontos, hogy érdemeit és hibáit egyensúlyban vizsgáljuk, hiszen mindenkor el kell ismerjük: gróf Tisza István a XX. századi magyar történelem egyik legjelentősebb alakja volt. 

tisza_felesegevel.jpg

Tisza István feleségével a Sándor-palota teraszán (1904)

„… Tisza István a valóságban a szélsőséges, a radikális eszmék, a mindent ígérgető illúziós politikusok és értelmiségiek ellenfele volt – de mindig jogállami keretekben és szenvedéllyel áthatott szellemi eszközökkel. Szenvedélyesen szerette hazáját, a történelmi Magyarországot, amelyért minden célszerű lépésre – tehát a folyamatos reálpolitikára („megalkuvás”) is hajlandó volt. Egész életműve a veszélyeztetettség tudatában fakadt, s az egykori kedvező dualista magyar nemzeti pozíció fenntartását szolgálta. Hívő keresztényként a személyesen is vállalt szociális gondolat is áthatotta. Kevés nálánál őszintébb híve volt az önkormányzatiságnak.” /Tőkéczky László: Tisza István; Kairosz Kiadó, 2000./

Harmat Árpád Péter

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Pölöskei Ferenc: Tisza István és kora Éghajlat Kiadó, Bp., 2014.
  • Schmidt Henrik: Tisza István boldog évei KT-Electronic, Bp., 2011.
  • Tőkéczki László: Tisza István eszmei, politikai arca Kairosz Kiadó, Bp., 2000.
  • Gróf Tisza István összes munkái Nemzeti Örökség Kiadó, Bp., 2014.
  • Anka László: Gróf Tisza István társadalmi háttere és magánélete. Valóság - 58. évf. 12. sz. (2015 december) epa.oszk.hu

Ha tetszett a poszt várunk FB oldalunkon is: Történelemrajongók klubja

tortenelmi3_logo.jpg

***

Köszönjük a 24 óra alatt "kapott" 13 ezer megtekintést és a 170 lájkot!

 

A Sztálin halála utáni hatalmi harcok

Sztálin élete és halála a történelemnek olyan részét képezi, mely mindig is érdekelte az embereket. Napjainkban leszármazottai miatt és egy tavaly készült francia-angol vígjáték, a Sztálin halála (The Death of Stalin) okán került újra fókuszba a személye. A film érdekesen, új szemszögből és szatirikusan mutatja meg a nagy diktátor halála után kialakult politikai helyzetet és a hatalomért folyó marakodást az 1953 utáni években. De mi az igazság, valóban olyan komoly hatalmi harc folyt, miután eltávozott az élők sorából?

szatlin_koporsoja.jpg

Sztálin korporsóját cipelő "nagykutyák". Legelöl, a kép jobb szélén Berija, baloldalt Malenkov

Joszif Visszarionovics Sztálin 29 éven keresztül volt a Szovjetunió teljhatalmú vezetője, mégpedig Lenin halálától kezdődően (1924 januárjától) egészen 1953 március 5 -ig, amikor elhunyt agyvérzésben, melyet 4 nappal korábban, március elsején Moszkva melletti kuncevói dácsájában (nyaralójában) szenvedett el. Sztálin vélhetően a február 28-ról március 1-re virradó éjszaka lett rosszul, mert másnap egész nap nem adott életjelet magáról, ám a személyzet nem merte megnézni, mi lehet vele. Csak éjféltájt merték zavarni, amikor felfedezték, hogy a földön elterülve fekszik. A szovjet vezetők közül elsőként Lavrentyij Pavlovics Berija belügyminiszter érkezett meg a magatehetetlen és eszméletlen Sztálinhoz. Berija ekkor már 15 éve (1938 óta) vezette a rettegett NKVD -t (Narodnij Komisszariat Vnutrennyih Del - Belügyi népbiztosság) személye a legbelsőbb bizalmi körhöz tartozott. Az  általa vezetett NKVD a rendőri és határőr feladatok mellett az állambiztonsággal, hírszerzéssel és a lakosság terrorizálásával, megfélemlítésével is foglalkozott, vagyis Sztálin parancsára politikai gyilkosságokat, kínzásokat hajtott végre, korlátlan jogkörrel. 

berija.jpg

Lavrentyij Pavlovics Berija fiatalon és idősen

Berija után március másodikán a többi szovjet vezető is megérkezett a helyszínre, így: Georgij Malenkov (Sztálin helyettese), Vjacseszlav Molotov (miniszterelnök-helyettes), Nyikita Hruscsov (a Központi Bizottság titkára), Nyikolaj Bulganyin (a minisztertanács elnökhelyettese), Lazar Kaganovics (Politikai Bizottsági tag) és Anasztasz Mikojan (PB tag, miniszerelnök-helyettes). Berijával együtt ők heten képezték 1953 március 5 -én, Sztálin halálának napján a legnagyobb befolyással rendelkező szovjet kommunisták körét. A hét fős csoporthoz adódott még Kliment Vorosilov PB tag, Mihail Szuszlov (PB tag és pártideológus) és Georgij Zsukov a hadsereg tábornoka (a Szovjetunió hőse) is, akik ugyancsak komoly beleszólást gyakorolhattak az eseményekre. Zsukov kivételével mind tagjai voltak a hatalom csúcsszervének, a Központi Bizottság Elnökségének (a Politikai Bizottságnak). Tíz ember, a világ legnagyobb katonai nagyhatalmának vezetői.

hruscsov.jpg

Hruscsov a háború alatt és 1953 -ban

Miközben a legfőbb vezetők Sztálin halálán "szörnyülködtek", gondolatban már a temetése utáni helyzeten járt az eszük, nevezetesen azon, hogy kik fogják "megörökölni" a gazda hatalmát? Egyelőre azonban még élt a "nagyfőnök", bár orvos csak 15 órával az agyvérzése után látta, így túlélésének esélyei a nullához voltak ekkor már közel. (Az orvosok kései értesítése mögött többek közt az állt, hogy Sztálin betegesen félt attól, hogy egyszer majd épp egy orvos okozhatja halálát, így mindenkinek megtiltotta, hogy doktort hívjanak hozzá, legalábbis Berija előzetes engedélye nélkül.) Március 3 és 4 Sztálin lassú haldoklásával telt (közben egyszer kinyitotta szemét, felemelkedett kissé az ágyból, de megszólalni már nem tudott). Végül Sztálin, a vasember (születési nevén: Joszip Dzsugasvili) március 5 -én halt meg, nyitva hagyva utódlásának kérdését. (Megjegyzendő: hivatalos halál-ok az agyvérzés volt, ám megmérgezésének gyanúja a mai napig él a köztudatban. A nagy diktátor lánya, Szvetlana ugyanis sokáig vádolta Beriját azzal, hogy ő okozta apja halálát. A mérgezés azonban soha nem nyert bizonyítást, viszont az tény, hogy az NKVD vezér nem sietett orvos kihívásával. Ezzel pedig biztosan rontotta Sztálin életben maradási esélyeit.) Temetése óriási tömegeket mozgatott meg, koporsójánál a "hetek" mind ott sorakoztak (Malenkov, Berija, Molotov, Hruscsov, Bulganyin, Kaganovics és Mikojan). 

sztalin_temetese.jpg

Sztálin temetése

A kérdés, ami a temetés után mindenkit foglalkoztatott: ki kerül most Sztálin helyére és az illető kiket választ majd bizalmasainak? Az első napokban még egyértelműen az látszódott, hogy a két személy, aki a legnagyobb befolyást birtokolja: Malenkov (Sztálin helyettese) és Berija (a rettegett NKVD feje, aki mindenkiről tudott mindent, hálózata révén). Ugyanakkor harmadikként (ekkor még inkább a háttérben) Hruscsov kezdte kiépíteni támogatói körét: kezdettől támogatta őt Vorosilov, illetve Zsukov (aki gyűlölte Beriját, amiért annak belügyi szervezete korlátozta a hadsereget) és Bulganyin. A két régi sztálinista: Molotov és Kaganovics eleinte vonakodtak "tábort" választani. 

Sztálin halálának másnapján, 1953 március 6 -án együttesen ülésezett a három legfontosabb testület: a Központi Bizottság, a Minisztertanács, és a Legfelsőbb Tanács Elnöksége. A öt legfontosabb tisztség ekkor került "szétosztásra": a miniszterelnök és a KB  első titkár (vagyis a legfőbb vezető) Malenkov lett, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke (vagyis voltaképp az államfő) Vorosliov, belügyminiszter: Berija, külügyminiszter: Molotov, a KB elnökség vezető titkára pedig Hruscsov. Vagyis ebben a legelső "felállásban" Malenkov és Berija képviselték a legnagyobb befolyást (Vorosilov a maga hangzatos tisztségében sem jelentett veszélyt számukra). 

molotov_vorosilov_berija_malenkov.jpg

Molotov, Vorosilov, Berija és a kövérkés Malenkov, Sztálin temetésén

Mintegy fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Hruscsov magához ragadja a telj-hatalmat. Első áldozata Berija volt, majd következett maga Malenkov és persze Molotov. Berija megbuktatása volt a legnehezebb, hiszen évek alatt összegyűjtött aktáiban mindenkiről tudott jó néhány törvénytelenséget. De éppen ez volt egyben gyengéje is: mindenki félt tőle annyira, hogy részt vállaljon eltüntetésében. Hruscsov azonban leginkább Zsukovot tudta Berijára uszítani, hiszen Sztálin halálának időszakában az NKVD mindenhol Moszkva környékén átvette az irányítást Zsukov hadseregétől. A Szovjetunió hőse pedig örömmel vállalta, hogy személyesen tartóztassa le Beriját és vádolja meg törvénytelenségek végrehajtásával. Végül mindenki összefogott Berija ellen és 1953 június 26 -án megfosztották tisztségeitől, majd decemberben ki is végeztették. 

sztalin_gyermekei.jpg

Sztálin gyermekei: Vaszilij és Szvetlána a 40-es években

Innentől Vorosilov, Zsukov és Bulganyin nyíltan is Hruscsov támogatói lettek, viszont Malenkov, Molotov és Kaganovics szembefordultak vele: tervük az volt, hogy a KB segítségével állítják félre. Ám összeesküvésük, előbb 1953 -ban, majd 1957 -ben is kudarcot vallott, mert a pártvezetésben kisebbséget alkottak, így Hruscsov végig megmaradt a helyén. A legfőbb hatalomra törő Nyikita Hruscsov 1953 szeptember 14 -én szerezte meg az első titkári posztot. Innentől övé lett a legfőbb hatalom és az elkövetkező 4-5 évben sorra váltatta le korábbi riválisait. Malenkovot és Kaganovicsot 1957 -ben záratta ki a KB -ból (1961-ben még a pártból is kitették őket), Molotovot pedig még 1956 -ban mondatta le a külügyminisztérium éléről. Bulganyin bár eleinte mellette állt, 1957-ben mégis a Malenkovékat választotta, így 1958 - ban őt is megfosztották tisztségeitől. Zsukov megkaphatta az általa annyira kívánt hadügy-miniszteri széket, ám túlzott népszerűségétől végül megijedt Hruscsov és 1958 -ban nyugállományba helyeztette őt is. 

brezsnyev_hruscsov.jpg

Brezsnyev és Hruscsov, itt még mosolyogva

A Hruscsov korszak alig több, mint 10 évig tartott csupán: 1964 október 14 -én egy bizonyos Leonyid Iljics Brezsnyev - összefogva Hruscsov ellenzékét a pártban - megbuktatta. Brezsnyevet még annak idején maga Sztálin menedzselte, mikor 1952 -ben kiemelte őt a területi elsőtitkárok közül és a pártelnökségbe "hívta" (póttagként). Mint elkötelezett sztálinistát, Hruscsov félreállította és előbb a hadsereg politikai vezetőjének helyettesévé tette, majd onnan is eltávolítva Kazahsztánba "száműzte" másodtitkárrá lefokozva. Ez óriási visszalépést jelentett Brezsnyev számára az elnökségi beosztáshoz képest. Idővel azonban Brezsnyev visszakapaszkodott a ranglétrán és Hruscsov megenyhült irányába: 1956 februárjában KB titkár lehetett, majd ismét KB elnökségi tag, miközben 1964 -re még az államfői széket is megszerezte. Szinte észrevétlenül Hruscsov utáni második emberré "nőtte ki magát. A Hruscsovot megbuktató puccsot 1964 októberében szervezte meg, bevonva Mikojant, Ignatovot és Mihail Szuszlovot. Utóbbi egészen 1957 -ig számított Hruscsov támogatójának (az 1957 -es összeesküvésben még Hruscsovot támogatta). A hatalomváltás 1964 október 14 -én zajlott, amikor a Politikai Bizottság Brezsnyev kezdeményezésére és Szuszlov illetve Mikojan támogatásával leváltotta Hruscsovot. Az új elsőtitkár Brezsnyev lett (az államfő Mikojan, kormányfő Koszigin). 

brezsnyev_kadar.jpg

Brezsnyev és Kádár

Hruscsov házi-őrizetbe került, beosztásaitól teljesen megfosztották és hátralévő életében (1971 szeptember 11-ig) az egyszerű szovjet kisnyugdíjasok életét élte. Brezsnyev 1982 november 10-ig vezette a Szovjetuniót (és a keleti tömböt), majd az említett napon saját dácsájában szívinfarktust kapott. A Brezsnyev-korszak 18 éve egy hosszú időszakot zárt le: a szovjet keményvonalas kommunizmus 1917 -ben megkezdett 65 évét. Brezsnyev halála után három évvel, Mihail Gorbacsov került hatalomra, aki fokozatosan lehetővé tette a hidegháború befejezését, a Szovjetunió átalakítását és a kommunista korszak lezárását. A Szovjetunió pedig 1991 december 25-én felbomlott. Lenin, Sztálin, Hruscsov és Brezsnyev egy vérzivataros, diktatúrákkal, személyi kultusszal és gyilkosságokkal teli korszak alakjai lettek, a XX. századi világtörténelem legsötétebb rendszereinek jelképeiként.  

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

Ajánlott linkek:

***

Ha tetszett a poszt várunk FB oldalunkon is: Történelemrajongók klubja

tortenelmi3_logo.jpg

2018.10.27.(15:40)

Adolf Hitler ifjúsága és harca az első világháborúban

Adolf Hitler, Németország 1933 -ban hatalomra került náci diktátora gyermekkorát és ifjúságának egy részét szülőhazájában, Ausztriában töltötte. 1889 április 20 -án született az Osztrák-Magyar Monarchia egyik településén, Braunau am Inn -ben (Linztől 90 km-re). Kamasz éveit több osztrák városban töltötte, hiszen családja gyakran költözött. Közben érettségi nélkül befejezte tanulmányait és elhatározta, hogy festőművész lesz. Tervének megvalósításához apja korai halála után az árvasági támogatás nyújtott kevéske anyagi hátteret. Bécsbe ment tehát, hogy a rangos művészeti akadémia hallgatója legyen, ám 1907-ben és 1908-ban is (18 és 19 évesen is) elutasították felvételét. A ifjú Hitler tehetséges volt ugyan városrészek, házak ábrázolásában, ám emberalakokat, portrékat nem tudott festeni. Az elutasítás érzékenyen érintette, amit fokozott anyja elvesztése is (1907-ben). Mind az akadémiai elutasításokért, mind anyja haláláért a zsidókat okolta: szerinte a művészeti iskolában a zsidó vezetők utasították el felvételét és anyja is "kontár" zsidó orvosa miatt halt meg annyira korán. (Valójában gyógyíthatatlan mellrákkal küzdött.) Hitler később belátta, hogy Dr. Eduard Bloch nem tehetett anyja haláláról és megbocsátott neki.

hitler1.jpg

Hitler gyermekként és fiatalon

Hitler életének mélypontját az 1909 és 1913 közti évek jelentették: ekkoriban nyomorgott, az utca embereinek adta el képeit (ebből volt valamicske bevétele), képeslapokat festett de közben hajléktalan szállásokon és munkásotthonokban lakott. Körülbelül kétezer képet készített ekkoriban, nagyrészt épületekről. Művein megfigyelhető az arányok, térbeli elhelyezések és árnyékok ügyes megjelenítése [lásd: lenti képünket]. A különböző tárgyak, épületek több szögből, metszetben való érzékelése sokat segített számára abban, hogy később Albert Speer birodalmi főépítésszel (bizalmasával) közösen megtervezze Berlin újjáépítését (amire aztán végül nem került sor).

Hitler húszas évei elején, Bécsben lakva gyakran kényszerült segédmunkák bevállalására, különböző építkezéseken, minimális órabérekért. Gondolkodásának, politikai nézeteinek alapjait ekkoriban sajátította el, rájött, hogy a nyomorgók számára mások okolása valódi "gyógyír" és ha valaki képes számukra megfelelő bűnbakot állítani, akkor arra odafigyelnek. Bűnbaknak pedig a zsidóság volt ideális, legalábbis Hitler ekkoriban már így gondolta. Olvasottsága kiterjedt Gobineau, Haeckel, Woltmann, Chamberlain és Kiebenfels írásaira (emberi fajok témakörében) és érdekelték Karl Lueger bécsi polgármester antiszemita beszédei is. Lassan - fokozatosan gondolkodásának egyik "alaptézise" lett az antiszemitizmus.

hitler4.jpg

Hitler egyik képe 1912 -ből a bécsi operaházról (23 évesen festette)

Egyre jobban foglalkoztatta a zene is, ha csak tehette Richard Wagner operáit hallgatta. (Valósággal mániája lett Wagner zenéje, melyből mindig erőt merített.) A zsidóság szidalmazása és az opera - rajongás mellett Hitler egyre nagyobb csodálattal adózott Németország iránt (érdekelte annak történelme, főleg Nagy Frigyes életrajza) és arra vágyott, hogy a gyönyörű dél-német nagyváros, München lakója lehessen. Úgy gondolta: "ott élnek az igazi németek". 

A fordulópontot, Hitler sorsának jobbra fordulását az 1913 -as esztendő hozta el, amikor 24 évesen kézhez vehette apai örökségét. Ekkor döntötte el: vágyainak színhelyére, Münchenbe költözik. Itt azonban csak sodródott, apai örökségéből élt, nem igan tudta mihez kezdjen magával. Problémájára megoldást kínált az első világháború kitörése: 1914 augusztus 16-án önként jelentkezett a 16. bajor, tartalékos gyalog-ezredbe.

hitler2.jpg

Hitler az első világháborúban (jobb oldalon)

Hitler az első világháborút - sérüléseit leszámítva (amikor a hátországban kezelték) - végigharcolta, bár egyes életrajz írói szerint egyetlen egyszer sem sütötte el puskáját, mivel futárszolgálatot látott el. A nyugati fronton a lövészárkok tisztjei számára hozta el az ezred-parancsnokság utasításait és továbbította azok jelentéseit vagy kéréseit vissza, a frontszakasz-parancsnokoknak. Ehhez kellett némi bátorság, hiszen feladatát többnyire ellenséges tűzben, golyózáporban kellett végrehajtania. Már a háború első évében kitüntették: 1914 decemberében átvehette a Vaskereszt második fokozatát, melyre élete végéig nagyon büszke volt. Később, 1916 őszén ott volt a Somme körüli harcokban is (Franciaországban) és lábán meg is sérült. (Ekkor hónapokig kezelték a fronttól távol. Ő volt az egyetlen katona  a kórházban, aki mielőbb vissza akart térni a frontvonalba.) 

hitler6.jpg

Porosz (német) katonák a fronton 1914 -ben

Katona évei alatt vált egyértelművé, hogy távolságtartó, magának való természetű ember, aki nehezen köt barátságokat és akit katonatársai is különc, csodabogárnak tartanak. A fronton nem egyszer került zsidó tisztek parancsnoksága alá, mely mindig belső konfliktus okozott számára, hiszen két alapelve ütközött ilyenkor egymással, az egyik: „Den Vorgesetzten achten, niemandem widersprechen, blindlings sich fügen” (a feletteseket tisztelni, senkinek nem ellentmondani, vakon engedelmeskedni), a másik: a zsidók "ártalmas és bűnös" népet alkotnak. 

1918 nyarán újabb kitüntetést kapott, mert a parancsokat vakon teljesítette, bárhová is kellett utasításokat vinnie. Ezúttal a vaskereszt első fokozatát kapta meg. Később, 1918 október 14-én egy mustárgáz támadásban későn vette fel gázmaszkját és a britek által bevetett gáz megmarta szemét. Időlegesen elvesztette látását és újra kórházi gondozásra szorult. Egy ideig Belgiumban kezelték, majd Pomerániában. Végül egy ottani kórházban érte a háború végének híre. Tragédiának élte meg Németország vereségét, mely egész életét meghatározta. A zsidósággal szembeni megvetését innentől Franciaország és az egész nyugat elleni gyűlölet is kiegészítette. 1918 -ra, a háború végére Hitlerből a zsidók, franciák, nyugat-európaiak és kommunisták legfőbb ellensége lett. Első szónoklatai - katonatársai, ismerősei, spontán kialakult hallgatóságai előtt - főként ezekről a csoportokról és az ellenük való gyűlöletkeltésről szóltak. 

hitler7_burgerbraukeller.jpg

A müncheni Bürgerbraukeller, ahol Hitler legelső nagy hatású beszédeit tartotta

Adolf Hitler 29 éves volt, mire véget ért az első világháború: politikai karrierje ekkor vette kezdetét: 1918 végén Münchenbe tért vissza, ahol a Reichswehr -nek dolgozott, majd 1919 őszétől a Német Munkáspártnak. Alig két év alatt átalakította a pártot (náci párttá), majd 1921-re megszerezte annak vezetését is.

A országos sikerhez vezető út nagy hatású beszédek során vezetett keresztül, melyeket az 1920 -as évek elején, a müncheni Bürgerbraukeller sörözőben, majd a Zirkus Krone épületében tartott, százak, majd ezrek előtt. Nevét kezdetben München, majd egész Németország megismerte, főleg az 1923 -as mücheni sörpuccsot követően. Börtönből szabadulása után, alig több, mint 8 évre volt csupán szüksége ahhoz, hogy szenvedélyes szónoklataival népszerűvé tegye a nácizmust Németországban és megkaparintsa 1933 -ra a kancellári posztot. [Bővebben: Adolf Hitler élete]

hitler3.jpg

Hitler a kancellári kinevezést Hindenburgtól vehette át 1933 január 30-án (a kép 1933 márciusában készült)

Még hivatalos kinevezése előtt, 1932 február 25 -én kapta meg a német állampolgárságot, melyet ünnepélyesen vett át párttársai előtt. (Mivel osztrák állampolgárságát még 1925 -ben elvesztette, így 7 éven keresztül, 1925 és 1932 közt "hontalannak" lehetett tekinteni.)

Hitler személyében egy vegetáriánus, alkoholt soha nem fogyasztó, nem dohányzó, műszaki érdeklődésű, külsejére hiú, rövidlátó (de a szemüveg-viselést mindig elutasító) megalomán ember foglalhatta el a legfőbb vezetőnek kijáró széket Berlinben. Érdekesség, hogy soha nem tudott megtanulni autót vezetni, de rajongott a kocsikért. Mégis, mindenhova sofőrjei - Emil Maurice, majd Julius Schreck, végül Erich Kempka - vitték. Kedvenc autója egy Mercedes-Benz 770K Grosser volt.

Hitler mindvégig megmaradt gyűlölködő, magának való természetnek, aki a nőkhöz is sajátosan viszonyult: első ismert kapcsolata - a katonaidőkbeli, ápolónőkkel folytatott első szexuális együttlétek után - Maria Reiterhez kapcsolódott, akivel 1926 -ban flörtölt Berchtesgadenben (viszony nem lett a dologból). Egy évvel később féltestvérének lányával, a 19 évvel fiatalabb, Geli Rauballal került szoros kapcsolatba. Geli öngyilkossága után, 1929 -ben ismerte meg Eva Braunt, aki szintén sokkal fiatalabb volt nála (pontosan 23 évvel). Vele már életre szólóan alakult minden, hiszen Évát el is vette, (igaz, csak halála előtt 36 órával, közös öngyilkosságuk előtt közvetlenül). Paranoid személyiségének kialakulásában alighanem szerepe lehetett betegségeinek is (melyeket a nagy nyilvánosság soha nem ismert) azaz bél problémái és az élete végén súlyossá váló Parkinson kórja. (Ezek mellett sokak szerint here-gondokkal is küzdött.) [További érdekességek Hitlerről: Öt érdekesség Hitlerről]

hitler5.jpg

Hitler és Eva Braun 1940 -ben (forrás: World Archive History)

Hitler a történelem egyik legismertebb figurája. A nevéhez kötődő tettek, szörnyűségek egy torz lelkületű, természetű és gondolkodású ember képét vetítik elénk. Egy olyan ember képét, aki az 50 millió halálos áldozatot követelő második világháború kirobbantója lett és akinek jelleme ifjúkorában alakult ki, az első világháború előtt és alatt.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Ian Kershaw: Hitler 1889–1936 Hybris. Szeged, Szukits Könyvkiadó (2003)
  • Ian Kershaw: Hitler 1937–1945 Nemezis. Szeged, Szukits Könyvkiadó (2004) 
  • Anette Dufner: The Rise of Adolf Hitler. Greenhaven Press (2003)
  • Székely Gábor: Hitler hatalomra jutása. Kossuth Kiadó, Bp. (1983)
  • Konrad Heiden: Hitler. Pallas-Antikvárium, Bp. (1999)
  • Norman Stone: Hitler. Hodder & Stoughton, London (1992)

tortenelmi3_logo.jpg

2018.10.20.(14:11)

1956 valódi hősei

Mindhárom forradalmunknak megvoltak a maga hősei, akik azokból a rétegekből kerültek ki, melyek az események alakulásában a legnagyobb szerepet játszották: 1848 -ban például Petőfi köre alkotta ezt a bizonyos "réteget", később, 1918 -ban, a fővárosban tartózkodó magyar katonák alakították leginkább az eseményeket (őszirózsás forradalom), 1956 -ban pedig a budapesti fiatalok, középiskolások és egyetemisták "szereplésén" múlt szinte minden.

1956_5.jpg

Annak a bizonyos 20 napnak - mely 1956 október 23 és november 11 között telt el a forradalom és szabadságharc során - kulcsfigurái lettek a fővárosi tizen-, és huszonévesek. Mintegy 3300 bátor forradalmár esett el a pesti utcákon a szabadságért. Őket tekinthetjük 1956 valódi hőseinek. Meg persze mindazokat az idősebb vezetőket, akik megszervezték és irányították a fiatalokat, például a budapesti barikádokon. Október 23 küszöbén, Nagy Imre, Maléter Pál és a forradalom többi vezetője mellett, róluk is érdemes megemlékeznünk. 

Többségük egyik nap még iskolába járt (nagy részük középiskolába), másik nap már fegyverrel a kézben támadt szovjet harckocsikra. Megtanulták a kézifegyverek használatát, a Molotov-koktél elkészítésének módját, a barikád építés trükkjeit és néhány napra valódi forradalmárokká váltak. Puskával a vállukon járkáltak, néha párjukkal kézen fogva (mert bizony fiatal lányok is szép számmal akadtak a harcosok között) és nap nap után álltak helyt őrhelyeiken. Aztán sokan életük virágában kaptak halálos találatot.és váltak a szabadságharc mártírjaivá.

1956_0.JPG

Az 1956 -os események emblematikus képe lett Vagn Hansen dán fotoriporter felvétele, az akkoriban alig 15 éves Szeles Erika Kornéliáról, aki orosz géppisztollyal pózolt a fényképen. A fotó bejárta a világsajtót. Modellje 1956 november 7-én esett el a harcokban. Hansen így emlékezett a lányra: "… Véletlenül sikerült egy olyan képet csinálnom, amely bejárta a világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy komoly tekintetű, szép lányt [...] zubbonyban, orosz géppisztollyal a vállán, akit rávettem, hogy néhány képet készíthessek róla"

1956_6.jpg

1956 őszén az utcai harcok leghevesebb küzdelmei két, mára ikonikussá váló helyre összpontosultak: a Corvin-közre és a Széna térre. Ha az utóbbi jelentőségét vizsgáljuk, fontos kiemelnünk: az itt harcolók közül 30 szabadságharcost ítélt a megtorlás halálra, vagy hosszú börtönbüntetésre. (Pontosan 14 Széna téri forradalmárt végeztek ki, 16-ot pedig 10 évnél hosszabb szabadságvesztésre ítéltek.) A legfontosabb vezetők közé tartozott Szabó János (1897-1957) teherautósofőr (Szabó bácsi), Ekrem Kemál (1924-1957) Jugoszláviában született, török származású, de Magyarországon nevelkedett korábbi villanyszerelő, Fónay Jenő (1926-2017) gépészmérnök (Szabó bácsi jobbkeze a harcokban) és Németh Bálint, vegyészmérnöknek tanuló munkás (a Széna tériek legelső parancsnoka). A Corvin-közben előbb Iván-Kovács László (1930-1957) a közgazdasági egyetem korábbi hallgatója, majd Pongrátz Gergely (1932-2005) agronómus vezette a fiatalokat.

1956_1b.JPG

Az 1990-ben alakult Széna téri Bajtársi Közösség és az 56-os Szövetség tagságának sorába tartozott: Bük János, Czájlik Péter, Krucsó Károly, Németh Bálint, Neubrandt Rezső, Nyiri Gábor, Terebesi Sándor, Táky Gyula, Szirmai István, valamint olyanok is, akiknek Széna téri múltjáról nem rendelkezünk levéltári forrásokkal: Draskóczy Pál, Hajdú Szabolcs, Iker László, Kapcsos János, Kecskés Mihály, Krucsóné Králik Márta, Mohácsi László és Tálas József.

A Széna-téri forradalmi központ az 1956-os események harmadik napján, október 25 -én alakult. Harcosainak köre leginkább a közeli ipari-tanuló iskola tizenéves ifjaiból állt, akik Szabó János, Kemál, Fónay és Németh Bálint vezetésével, életük kockáztatásával szálltak szembe a szovjet-magyar katonai alakulatokkal. Fegyvereik nagyobbrészt zsákmányolt puskák, gránátok, maroklőfegyverek voltak, melyeket a közeli Déli-pályaudvarról elhozott vasúti kocsikból és egyéb utcára hordott tárgyakból kialakított barikád mögül vetettek be, Molotov-koktélokkal együtt.

1956_2.JPG

A Széna-téri forradalmi központ első komolyabb felszámolási kísérletére 1956 október 28-án került sor, amikor a Bem laktanyából és más katonai egységekből egy szovjet-magyar vegyes csapattest támadta meg Szabó Jánosék több ezresre növekedett harcálláspontját. Következett az október 29-i fegyverszünet, ami után a felkelők időlegesen kiszorultak a Széna térről. Később a Petőfi laktanya átállt katonái újabb felkelőket kiképezve gondoskodtak a Margit-híd - Lukács fürdő - városmajori templom területeinek elfoglalásáról (egyes alakulataik a Várba is behatoltak, más egységeik pedig a II. kerületi pártszékházat foglalták el). A forradalom végső napjaiban, azaz október 30 és november 4 között körülbelül ezer forradalmár harcolt a Széna téren.

1956_3.JPG

A szabadságharc azonban november második hetében a szovjet hadsereg túlerőben lévő csapatainak általános offenzívája miatt vesztésre állt. Az orosz páncélosok a Forgószél hadművelet keretében, Ivan Konyev marsall parancsára mindenhol eltiporták a barikádokat: elesett a Corvin-köz, a Széna tér illetve felszámolásra kerültek a kisebb ellenálló-központok is, mint a Baross tér, a Mester utca vagy a Tűzoltó utca forradalmi csoportja.

Az 1956 -os forradalom és szabadságharc megtorlása leginkább azokra a pesti fiatalokra sújtott le, akik a barikádokon küzdöttek, ellenálló csoportokban tevékenykedtek (vagy azokat vezették). Köztük számtalan 20 év alattit ért utol a vérbíróságok halálbüntetése (és 6 nőt). A legfiatalabb kivégzett Mansfeld Péter (1941-1959) a harcok alatt 15, kivégzésekor éppen 18 éves volt csupán. Emlékezzünk rájuk, a forradalom valódi hőseire.

Harmat Árpád Péter

tortenelmi3_logo.jpg

2018.10.18.(13:25) 

Véres csütörtök az Országház előtt, 1956 október 25 -én

Az 1956 -os forradalomra és szabadságharcra emlékező évforduló illetve nemzeti ünnep (október 23.) közeledtével érdemes kicsit többet foglalkoznunk a 62 évvel ezelőtti történésekkel, leginkább annak egyik legvéresebb eseményével, az október 25-i, parlamenti mészárlással. A tragikus és szégyenteljes lövöldözésre, - melynek Körömi Teréz kutatásai szerint 234 halálos áldozata volt - fontos előzmények után került sor.

1956_parlament.jpg

A forradalom és szabadságharc 1956 október 23 -án kezdődött, amikor a pesti műegyetem diákjai a lengyel származású szabadságharcos, Bem József szobrához hívták szimpátia-tüntetésre a főváros lakosságát. A diktatúra, a szovjet-megszállás és az elnyomás ellen tiltakozók azonban nem oszlottak fel a Bem téri események után (16 óra után), hanem spontán kezdeményezésre az Országház elé indultak. A Parlamenthez tartó tömeg folyamatosan gyarapodott, így mire 17 órára a Kossuth térre értek, már 200 ezren is lehettek. Ekkorra kialakult a kezdődő forradalom és szabadságharc ikonikus jelképe is, a középen lyukas nemzeti zászló (melynek közepéből a tüntetők kivágták a gyűlölt kommunista címert). Az események "kulcsfigurája" ettől a naptól lett Nagy Imre, - az 1953-1955 közti idők miniszterelnöke - aki korábbi intézkedéseivel (pl. ÁVO visszaszorítása, erőszakos téeszesítések leállítása) bizalmat keltett az emberekben. Aznap késő délután és este már erőszakos események is zajlottak: a tömeg ledöntötte a városligetben álló 8 méteres Sztálin szobrot és elfoglalta a Bródy Sándor utcai rádió épületét.

1956_nagyimre.jpg

Gerő Ernő, Nagy Imre, Münnich Ferenc, Kádár János

Másnap, október 24-én a kommunista vezetés átmenetileg visszavonulót fújt és hozzájárult a forradalmárok által követelt kinevezéshez: Nagy Imre miniszterelnökké tételéhez. Közben azonban az ország valódi ura: Gerő Ernő (Rákosi Mátyás korábbi jobb keze és a szovjet megszállók bizalmasa) statáriumot hirdetett és felvette a kapcsolatot a forradalmat vérbefolytani készülő szovjetekkel. Miközben a Pest környéki laktanyákból kivezényelt orosz harckocsik megindultak a fővárosba - és ellenük Budapest-szerte fegyveres felkelő csoportok szerveződtek (Széna tér, Baross tér, Corvin köz, Mester utca, Tűzoltó utca) - Hruscsov emberei  is tanácskozást tartottak az Akadémia utcai pártközpontban. A megjelentek: Mihail Malinyin tábornok (a magyarországi megszálló szovjet csapatok parancsnoka), Ivan Szerov KGB vezető, [lásd leni kép] illetve Mihail Szuszlov és Anasztaz Mikojan PB tagok voltak, akiket Gerő rettegve fogadott. Meg is volt az oka a félelemre: az orosz fejesek azonnal leváltották a párt éléről és helyére Kádárt nevezték ki. Hruscsovék számára a másik két favorit Apró Antal és Münnich Ferenc lett, akiket a Katonai Bizottság vezetésével bíztak meg.

1956_szerov.jpgMásnap, október 25-én az események felgyorsultak: Malinyin és Szerov harckocsikat rendelt a Kossuth tér és az Akadémia utcai pártszékház védelmére. A T-54 -es páncélosok a Parlament főbejáratával szemben, illetve a rakpartnál, a Báthory utcánál és az Akadémiát védve sorakoztak fel. A véres csütörtök reggelén az Astoriánál gyülekezett néhány ezer ember, akik megindultak a Kossuth térre, miközben a külvárosi részekből ezrek csatlakoztak hozzájuk (főleg munkások). A sajátos összetételű tömeg egy szovjet harckocsi személyzetével is összebarátkozott, így sajátos módon ezzel a bizonyos orosz tankkal együtt értek a parlament előtti térre. Itt a többséget meglepte a "barátinak" tűnő szovjet harckocsi látványa, így sokan ezen felbátorodva, a parlamentet őrző T-54 -esekhez is közel merészkedtek kapcsolatot kezdeményezve. (Néhányan még fel is másztak a tankokra, amit az orosz katonák óvatos tanácstalansággal, majd mosolyogva fogadtak.) A tömeg folyamatosan nőtt és lettek vezetőik is, akik küldöttséget menesztettek a Parlamentbe (ezeket nem engedték be a kormányőrök és a szovjet - magyar katonai alakulatok). A közhangulatot a szemtanúk szerint kifejezetten békésnek lehetett mondani. A téren gyülekező emberek közt nők, gyerekek és idősek is akadtak.

Közben az Akadémia utcai pártszékházban javában tartott a 10 órakor kezdődött ülés, melyen a Központi Vezetőség nagyban tárgyalta, hogy miként lehetne elfojtani az utcai demonstrációkat. A szovjet küldöttek határozott fellépést fontolgattak, de mindent a pesti utcákon lévő tömeg harciasságától tettek függővé. Viszont erről kevés információjuk volt, így 11 órakor Ivan Alexandrovics Szerov tábornok, a KGB vezetője úgy döntött , hogy személyesen nézi meg, mi folyik a Kossuth téren. Amikor kíséretével és katonai biztosítással (plusz egy harckocsival) a tér széléről végigtekintett a tömegen és a szovjet harckocsikkal barátkozó, tankokra felmászó tüntetőket meglátta, azonnal eldöntötte: közbe kell lépnie. Kíséretének riasztólövések leadására adott parancsot, mire teljes lett a zűrzavar: a tömeg pánikba esett, miközben ismeretlen helyekről lövések érkeztek a térre. Sokan fedezéket próbáltak keresni, miközben a szovjet páncélosok lecsukták a tetőnyílásaikat (torony fedeleket) és tüzelésbe kezdtek, leginkább a Földművelésügyi Minisztérium és a Néprajzi Múzeum irányába leadva lövéseiket.

1956_okt25.jpg

A legelső lövések a legtöbb kutató szerint a Földművelésügyi Minisztérium padlásteréből érkeztek, mégpedig Gosztonyi Péter hadtörténész szerint, a volt ÁVO -s tagokból álló Partizánszövetség embereitől. A tetőről tüzelő ávósok véletlenül a Parlament előtti szovjet harckocsikra is adtak le lövéseket, ezért viszonozták a tüzet az épületre a tankok. (Később, a forradalom után ezeket a harckocsizókat felelősségre vonták az épületekre tüzelésért.) A megzavarodott tömeg egy része a Földművelésügyi Minisztérium árkádja alá menekült (az itt megbújókat nem engedték a minisztérium udvarára menekülni), másik részük pedig a téren álló Rákóczi-szobor mögé próbált menekülni [lásd: lenti kép

Az igazi pusztítást azonban a vélhetően Szerov parancsára megjelenő és a Báthory utcából a térre kihajtó szovjet harckocsi okozta, mely repeszgránátokat zúdított a tömegre. Ugyancsak komoly véráldozatot követelt egy határőr egységből álló zöld-ávós különítmény sortüze, mely a Parlamentet védő harckocsik előtt állókra irányult. A megzavarodott, pánikba esett és rettegve menekülő tömeg hihetetlen és megdöbbentő látványt nyújtott: a golyók és repeszek válogatás nélkül oltották ki nők, gyerekek és idősek életét is. Délre a holttestek már véres összevisszaságban borították a teret. 

1956_parl2.jpg

Az áldozatok pontos száma ma sem ismert, többnyire 100 és 1000 közti becslések láttak eddig napvilágot. De talán Körömi Teréz kutatása állhat legközelebb a valósághoz, aki 234 áldozat nevét rögzítette. A későbbi Kádár-rendszer mindent elkövetett azért, hogy a "véres csütörtök" pontos eseményeit évtizedekig homály fedje. A brutális vérengzés azonban lendületet adott a forradalomnak és a szabadságharcosok az elkövetkező 7 napban minden lehetőt elkövettek a győzelemért. A túlerő azonban - és a nyugati segítség elmaradása - eldöntötték sajnos a harcot: november 11-re elcsendesedett az ország. 

"Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik-
Ők, akik örökségbe kapták-:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? ..."

/Mennyből az angyal - Márai Sándor/

Október 23 közeledtével elsősorban azokra kell emlékeznünk, akik életüket adták a magyar szabadságért. Többek közt azokra a nőkre, férfiakra, idősekre és fiatalokra, akik azon a bizonyos napon, 1956 október 25-én hunytak el a Kossuth téren, a "véres csütörtök" napi mészárlásban.

Harmat Árpád Péter

tortenelmi3_logo.jpg

Csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

2018.10.09.(18:36)

Tisztelet az aradi vértanúknak

Mintegy 169 évvel ezelőtt, 1849 október 6-án, korán reggel (fél 6-kor) Arad városa melletti síkon 12 magyar honvéd-tábornokot és egy ezredest végeztek ki az osztrák uralkodó, Ferenc József parancsára, amiért az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc katonai eseményeiben aktívan közreműködtek és szembeszálltak a császár csapataival, vagyis fegyverese lázadásban vettek részt és felségárulást követtek el. 

aradi_vertanuk.jpg

A halálra ítéltek mindegyike a golyó általi halált kérelmezte, mivel az akasztás mindig is a latrok és köztörvényes bűnözők kivégzési módja volt, ami nem méltó egy katonatiszthez (pláne hőshöz és hazafihoz). Ám az osztrák hatóságok a 13 elítélt közül, csak négynek engedélyezték ezt a halálnemet: Lázár Vilmosnak (ő volt az egyetlen ezredes köztük), gróf Dessewffy Arisztidnek, Kiss Ernőnek és Schweidel Józsefnek. A többi 9 halálra ítélt magyar tábornokon akasztással hajtották végre az ítéletet, ők a következők voltak: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és végül gróf Vécsey Károly. Ugyancsak október 6-án, de Pesten végezték ki Batthyány Lajos volt magyar miniszterelnököt is. Az ő esetében szintén kötél általi halál volt az ítélet, ám Batthyány kitalálta, hogyan érhetné el a golyó általi kivégzés megvalósítását: felesége, Zichy Antónia egy cipóba sütve kést csempészett börtönébe, amivel megsebezte nyakát. A seb miatt lehetetlenné vált az akasztás, így végül vele is sortűz végzett.  

aradi_vertanuk_batthyany.jpg

A kivégzett magyar hősök átlagéletkora 46 év volt (legidősebb köztük: Aulich Lajos, a maga 56 évével, legfiatalabb pedig Leiningen-Westerburg Károly, 30 éves életkorral). A kora reggeli órákban végrehajtott kivégzések során minden vértanú elmondhatta utolsó mondatát, melyet feljegyeztek az utókor számára:

  • -- Aulich Lajos (1793–1849): „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
  • -- Damjanich János (1804–1849): „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
  • -- Dessewffy Arisztid (1802–1849) „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.
  • -- Kiss Ernő (1799–1849) „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
  • -- Knezić Károly (1808–1849) „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
  • -- Láhner György (1795–1849) „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
  • -- Lázár Vilmos (1815–1849) „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
  • -- Leiningen-Westerburg Károly (1819–1849) „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
  • -- Nagysándor József (1803–1849) „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
  • -- Poeltenberg Ernő (1808–1849) „Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
  • -- Schweidel József (1796–1849) „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.
  • -- Török Ignác (1795–1849) „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
  • -- Vécsey Károly (1803-1849) „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Az ítéletek végrehajtása után következett a holttestek eltemetése: az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztottakat pedig a vesztőhely közelében hantolták el. Emlékezetük viszont nem tűnt el, örökké megmarad, míg egyetlen magyar ember is él a Földön. 

aradi_vertanuk_kivegzes.jpg

Ami egyéni sorsukat , élettörténetüket illeti:

Kiss Ernő: Temesváron született 1799-ben, módos örmény család gyermekeként. A szabadságharc alatt a déli, bánsági hadtestet vezette. A harcok végén Debrecenben a Főhadparancsnokságot irányította. 

Dessewffy Arisztid: Csákányon született 1802-ben, egy magyar evangélikus családba. Részt vett a kápolnai csatában, majd a felső-magyarországi hadsereg lovassági parancsnoka lett, végül a IX. hadtest parancsnokaként aktív részese volt a szőregi és temesvári csatáknak.

Schweidel József: Zomboron látta meg a napvilágot 1796-ban. A napóleoni háborúkban, császári tisztként szerzett harci tapasztalatokat, majd a magyar szabadságharc tábornoka lett. 1849 májusában Pest városparancsnoka. Az aradi vészbíróság egyedül rá vonatkozóan kért kegyelmet eredménytelenül.

Lázár Vilmos: Nagybecskereken született 1817-ben, egy örmény gyökerekkel rendelkező családba. A harcok legvégén lett csak ezredes, de tábornoki feladatokat látott el, mint a IX. hadtest utolsó parancsnoka. 

Poeltenberg Ernő: Bécsben született 1808-ban, gazdag osztrák szülők gyermekeként. Mindig is törte a magyart, de hűen szolgálta a szabadságharcot. Görgey jobbkezeként emelkedett a ranglétrán. Kitüntette magát a kápolnai, komáromi és váci csatákban is. 

Török Ignác: Gödöllőn született 1795-ben egy magyar kisbirtokosi családba. A bécsi hadmérnöki akadémián végzett, majd a nemesi testőrségnél oktatta a tiszteket. A szabadságharc alatt a komáromi vár megerősítését vezette, majd a budai váron dolgozott, végül  a szegedi sáncok kialakítása lett feladata. 

Láhner György: Necpálon született 1795-ben, német, polgári szülők gyermekeként. Hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelőként segítette a szabadságharcot. Ő tette komoly hadiipari központtá a nagyváradi fegyvergyárat. 

Knézich Károly: Horvátországban született 1808-ban egy horvát határőrtiszt fiaként. A komáromi, isaszegi és nagysallói csatákban hősies bátorsággal vezette csapatait. Egy ideig a III. hadtest parancsnoka is volt.

Nagysándor József: Nagyváradon született 1803 -ban. A délvidéki harcokban Damjanich alatt szolgált. Az isaszegi és váci csaták után lett tábornok. Görgey 1849-es hadjáratában Debrecennél csatát vállalt a hatszoros túlerőben lévő cári csapatokkal, megmentve ezzel a főerőket. 

Aulich Lajos: 1793-ban született Pozsonyban egy német polgári származású családba. A szabadságharc alatt gyorsan emelkedett a ranglétrán: 1849 július 14-től már hadügyminiszter. Ő volt az egyetlen miniszteri rangú kivégzett.

Damjanich János: Horvátországban született 1804-ben, egy elszegényedett szerb katonacsaládba. Kezdetben a délvidéken harcolt, majd a tavaszi hadjáratban. Rövid ideig (lábtöréséig) hadügyminiszter, majd az aradi vár parancsnoka.

Vécsey Károly: Lengyelországban született 1803-ban, egy rangos főnemesi családba. Ott volt a szabadságharc több nagy csatájában is, 1849 áprilisában már az aradi várat ostromló V. hadtest parancsnoka. 

Leiningen-Westerbug Károly: Ilbenstadt városában született, 1819-ben egy nagy katonai múlttal rendelkező családba. A tavaszi hadjáratban nyújtott bátor helytállásáért nevezték ki tábornokká. Görgey barátjának tekintette, ő volt a legfiatalabb aradi vértanú. 

Mindannyian hősök voltak, hiszen a legtöbbet áldozták a hazájukért és népük szabadságáért, mégpedig az életüket. Legjobb tudásuk szerint szolgálták a magyar honvéd hadsereget és kötelességtudattal vezették katonáikat a csatákban. Mindannyian hittek abban, hogy az 1848 -as forradalom vívmányainak megvédése és a Habsburg Birodalmon belüli magyar önrendelkezés kiharcolása minden áldozatot megér, hiszen a magyarság jövőjéről van szó. 

Hogyan úszta meg Kossuth és Görgey?

Kossuth Lajos 1849 augusztus 11 -én a végső csata, temesvári összecsapás után két nappal még tartott egy utolsó minisztertanácsi értekezletet Aradon, mellyel a hatalmat Görgey Artúr tábornokra ruházta. Ezt követően néhány tiszt társaságában elindult délre és Orsovánál átlépve az országhatást a Török Birodalomba menekült. Élete további éveit külföldön töltötte, végső lakhelye az itáliai Torino lett, ahol a halál is érte 1894 március 20-án.

Görgey tábornok élete máshogyan alakult: mint a magyar haderő főparancsnoka levezényelte 1849 augusztus 13 -án a világosi fegyverletételt, majd fogságba került. Orosz közbenjárásra a császár eltekintett kivégzésétől, de ausztriai száműzetésbe kellett vonulnia előbb Klágenfurtba, majd Viktringbe. 1852-ben megírta emlékiratait, később pedig a kiegyezést követően Magyarországra költözött. 1874-től haláláig öccse, Görgey István visegrádi birtokán élt, szőlőt termesztve. A halál 98 éves korában érte Pesten, 1916 május 21-én. 

Harmat Árpád Péter

Október 6 -án, az aradi vértanúk nemzeti emlék- és gyásznapján hajtsunk felett azon hőseink előtt, akik életüket áldozták Magyarországért és a magyar szabadságért. 

hoseinkert.jpg

tortenelmi3_logo.jpg

2018.10.06.(13:29)