A horvátok 170 évvel ezelőtti támadása Magyarország ellen

2018. szeptember 11. - Harmat Árpád

Az 1848/49 -es szabadságharc és forradalom fejezetének első jelentős eseménysorozata a horvátok támadása volt Magyarország ellen, melyre 1848 szeptember 11-én, vagyis éppen ma 170 éve került sor. Az offenzíva előzményét a március 15 -i forradalom után kialakuló sajátos helyzet jelentette, vagyis annak a 6 hónapnak a krónikája (1848 március 15 és szeptember 11 között), melyben a bécsi udvar szinte minden téren visszakozni próbált a korábban felénk tett engedményeket tekintve. (Ezeket az engedményeket maga a forradalom kényszerítette ki az osztrákokból.) Március 15 után azonban fokozatosan változott a helyzet: a Habsburgok lassan szembefordultak a magyar vezetéssel. Ellenünk uszították a nemzetiségeket (szerbeket, románokat, horvátokat), akik a Kossuth vezette liberális magyar nemességgel eleve elégedetlen voltak, majd 1848 márciusában báni illetve fő-hadparancsnoki kinevezést adtak a köztudottan magyar-ellenes Josip Jelačić horvát vezérőrnagynak. Később áprilisban a Batthyány kormánnyal egyre romló kapcsolatba kerülő Jelacic már altábornagy lett és nyíltan is szembefordult hazánk forradalmi vezetésével. Április 19 -én bejelentette Horvátország elszakadását a Magyar Királyságtól.

pakozdi_csata.JPG

A pákozdi csata - Franz Xaver Zalder litográfiája

Nyáron Kossuth már előkészületeket tett a várható harcra: az első népképviseleti országgyűléstől újoncokat és hadi-hitelt kért, majd azonnal toborzó útra indult az alföldre. A Habsburgok 1848 szeptemberében konkrét lépésekkel kezdtek háborút Magyarországgal: ellenünk indították a Jelacic vezette horvát hadsereget és helytartót neveztek ki a Batthyány-kormány helyére. (Lamberg Ferenc szeptember 25-én érkezett Magyarországra, a kormány pedig október 2-án kényszerült lemondásra. Lamberget ugyan megölte a pesti nép a hajóhídon, de Batthyányék lemondására így is sor került.)

Jelacic 35 ezer fős horvát seregével 1848 szeptember 11 -én kelt át a horvát-magyar határt jelentő Dráván. Magyar földre lépve adta ki kiáltványát, melyben törvényes erőnek tüntette fel seregét, hiszen a Habsburg-ház nevében érkezett. A drávai magyar haderő visszavonulást kezdett, ám Kossuthék ekkor felmentették a csapatokat vezető gróf Teleki Ádámot és a hozzánk hű István főherceget hívták segítségül. A Habsburg családhoz tartozó, ám Kossuthékkal szimpatizáló nádor találkozni próbált Jelaciccal (Balatonszemes környékén), hogy visszafordulásra bírja, ám a kettejük megbeszélése elmaradt és a nádornak Ausztriába kellett távoznia. Ezt követően már elkerülhetetlenné vált a harc a horvát sereg és a magyarok közt. [A képen: Josip Jelacic horvát bán]

jelacic.JPG

A pákozdi csata

István nádor hirtelen távozását követően a magyar seregek vezetése Móga János altábornagy kezébe került, aki szeptember 28 -án Sukorón azonnali haditanácsot hívott össze. A főtisztek a császári zászlók alatt érkező horvát sereg megtámadásának kérdéséről vitatkoztak, ugyanis többen úgy vélték: ilyen formában nem lehet Jelacic ellen fordulni, mert az felségárulás lenne. Végül Kossuth nyomására a haditanács eldöntötte: a horvát had ellen meg kell védeni az országot és másnap megállítják a Pest felé támadó ellenséges csapatokat.

A pákozdi csatára 1848 szeptember 29 -én került sor. A Móga János vezette magyar sereg hadrendje szerint a 3 ezer fős jobb szárnyat (egy üteggel megerősítve) Joseph von Milpökh ezredes és Kiss Ernő ezredes vezették (Guyon Richárd őrnagy kiemelkedően fontos közreműködésével), míg a közepet és a balszárnyat 8500 katonával Franz Holtsche vezérőrnagy és Répásy Mihály alezredes parancsnokolta (két üteggel kiegészülve). A tartalékot Teleki tábornok négy ezres csapata alkotta (két üteggel) és Perczel Mór szintén négy ezres különítménye a Velencei-tótól délre. A fő cél a horvátok Pest felé történő előretörésének megakadályozása volt.

horvat_tamadas.JPG

Jelacic a csata kezdetén a magyar jobbszárny megtámadására adott parancsot. Kempen vezérőrnagy 8 ezer fős hadosztálya elűzte Pátka alól Guyon zászlóalját, majd a horvátok a magyar közép és balszárny ellen fordultak, hogy a Velencei tóba szorítsák erőinket. Az újabb és újabb horvát támadások azonban sorra kudarcot vallottak a magyar tüzérség hatékonysága miatt. Délután 3 órára Jelacic (leginkább Kempen többszöri kérésére) végül felhagyott a további kísérletekkel és fegyverszünetet kért Mógától. A csata ezzel el is dőlt: a magyarok győzelmet arattak.

A diadal azonban egyelőre még nem volt teljes, mert a térség felé tartott Jelacic másik hadteste is, a 9 ezer fős, Karl Roth vezérőrnagy vezette horvát sereg. A horvát bán és Roth között gróf Zichy Ödön és öccse biztosította a kapcsolattartást, amit azonban Görgey Artúr honvédőrnagy (a Csepel-sziget katonai parancsnoka) leleplezett. A megtorlás azonnali volt: Görgey mindenkit meglepő módon hazaárulás vádjával felakasztatta a grófot. (Kossuth ekkor figyelt fel az alig 30 éves tisztre és léptette elő. Alig több, mint egy hónappal később már Görgey volt a fel-dunai hadsereg főparancsnoka, tábornoki rangban.) Perczel Mór és Görgey Ozora mellett arattak győzelmet a magára maradt horvát tartalék sereg felett, amivel teljessé tették Jelacic kudarcát. A horvát bán így minden megmaradt katonájával az osztrák határ felé indult, feladva azon tervét, hogy bevegye a magyar fővárost.

Az osztrákok által felbiztatott és támogatott horvát támadás tehát összeomlott. A császári udvar ráébredt arra, hogy a magyarok elegendő elszántsággal és katonai erővel rendelkeznek ahhoz, hogy kiharcolják követeléseik teljesítését. Az 1848 szeptemberi események után elkerülhetetlenné vált a szabadságharc kiteljesedése, most már az osztrák császári hadsereg támadásának decemberi megindulásával.  

Harmat Árpád Péter

tortenelmi3_logo.jpg

2018.09.11.(13:31) 

A Molotov-Ribbentrop-paktum évfordulója és érdekességei

Épp 79 éve, 1939 augusztus 23 –án születetett meg Moszkvában, a német – szovjet megnemtámadási szerződés, ismertebb nevén a Molotov-Ribbentrop-paktum. Az egyezmény a kilenc nappal később kirobbanó második világháború fontos előzményeként és a nagyhatalmi háttérjátszmák szerves részeként is érdekes az utókor számára.

molotov1a.jpg

Vjacseszlav Molotov, szovjet külügyminiszter aláírja a paktumot a Kreml -ben

A paktum valójában egy nyilvános és egy titkos részből állt: az előbbi az Adolf Hitler vezette Németország és a Sztálin vezette Szovjetunió békés egymás mellett élését rögzítette – mintegy 10 év időtartamra (de kikötve: ha lejárta előtt egyik fél sem mondja fel, akkor automatikusan még 5 évvel meghosszabbítódik) - míg az utóbbi rész Kelet-Európa felosztását tartalmazta. A felosztás hat területet és országot érintett: rendelkezett Finnország keleti részéről (Karéliáról) a három kis Balti államról (Észtországról, Lettországról, Litvániáról), Lengyelországról és végül Románia keleti tartományáról: Besszarábiáról. A felsoroltak közül Lengyelország a két aláíró fél közt került megosztásra (a nyugati régiók Varsóval és Krakkóval együtt a Német Birodalomhoz kerültek, míg a keleti megyéket magkapta a Szovjetunió). A lengyel szférákat elválasztó vonal nagyrészt követte a Lord Curzon of Kedleston, brit külügyminiszter által 1919 –ben javasolt, a békekonferencián bemutatott – de végül a lengyel – szovjet háború miatt (1919-1921) meg nem valósult – Curzon-vonalat. A paktum többi részét (Karéliát, a Baltikumot és Besszarábiát) Sztálin kebelezhette be. Ezek közül Karélia leginkább Leningrád védelme miatt számított orosz célterületnek, a Baltikum, elsősorban kikötői miatt volt fontos a szovjet diktátornak, Besszarábia pedig az ott élő rutének miatt és Románia gyengítése okán képezte tárgyát a generalisszimusz követeléseinek.

molotov2.jpg

A nyilvános rész megdöbbentette a világot, míg a titkos osztozkodásról nem is tudott senki. Amikor később a Wehrmacht lerohanta a lengyeleket és Vörös Hadsereg is bevonult Kelet-Lengyelországba, Sztálin azt mondta a nyilvánosságnak: „… a szovjet kormány szent kötelességének tartja, hogy segítő kezet nyújtson lengyelországi ukrán és fehérorosz testvéreiknek".

A karéliai szovjet bevonulással szintén problémák akadtak, a finnek ugyanis egyáltalán nem fogadták el a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos részét, melyben országuk egy fontos területét (Karéliát) a Szovjetuniónak kellene "átengedniük". Kemény harcba kezdtek a szovjet megszállókkal és több, mint három hónapon keresztül ki is tartottak (1939 november 30 és 1940 március 12 közt). Ez volt a "szovjet-finn téli háború", mely meglepte az egész világot. (A legtöbben ugyanis akkoriban úgy gondolták, hogy a hatalmas Vörös Hadsereg napok alatt legyőzi a finneket.)

molotov7.jpg

Finn katonák Karéliában egy zsákmányolt, szovjet T-28 -as harckocsival /forrás: SA-kuva/

Ami a Molotov-Ribbentrop-paktum tartalmi részén túlmenően is érdekes, az elsősorban Hitler és Sztálin indoka volt az aláírásra. A két diktátor ugyanis nagyon hasonló rendszert épített ki saját birodalmában, mely rendszerek közt csak idő kérdése volt a rivalizálás és háború. Mind a náci, mind a kommunista diktatúra (1933 és 1939 közt) vezérkultuszban „működött”, vagyis egy-egy teljhatalmú vezér döntött minden kérdésben (a parlament kiiktatásával). Mindkét helyen egypárt-rendszer működött (az egyik országban a kommunista, a másikban pedig a náci párt kizárólagosságával), mindkét államban felfüggesztették a polgári szabadságjogokat, mindkét rendszerben csak pártpropagandát hallhatott a lakosság és végül mindkét birodalomban állami erőszak-szervezetek terrorizálták a népességet. Ez a szervezet Sztálinnál a CSEKA (Csrezvicsajnaja Komisszija) volt, Hitlernél pedig az SA, SS és a GESTAPO (Geheime Staatpolizei).

molotov3.jpg Molotov - Ribbentrop kézfogása

Mégis, 1939 augusztusára a két rivális diktátor egy átmeneti békében volt érdekelt, más-más okokból, de azonos módon időnyerési szándékkal. Sztálinnak a korábbi belső gondok elhárítása után – elsősorban politikai riválisainak eltüntetését és a tisztogatások megszervezését követően – néhány évre volt szüksége ahhoz, hogy a szovjet külpolitikára is oda tudjon figyelni. Egyszerűen meg akarta erősíteni hazája gazdaságát és hadseregét egy valódi nagyhatalmi külpolitikához és egy későbbre tervezett háború megkezdéséhez. A szovjet diktátor számára tehát korai lett volna még egy háború a náci Németországgal, mert sem a szovjet ipar, sem a Vörös Hadsereg nem állt még erre készen. Gőzerővel kezdett tehát – a megnyert időt kihasználva - katonai fejlesztésekhez, a harckocsi program kiteljesítéséhez és a egyéb fegyvernemek európai szintre hozásához, nem beszélve a korábban – politikai okokból - kivégzett tábornokok pótlásáról. (Az általa remélt időnél azonban így is kevesebbet kapott, hiszen a németek „idő előtt” – már 1 évvel és 10 hónappal a paktum aláírása után - megtámadták országát, 1941 június 22 –én. Ez volt a híres Barbarossa-hadművelet.)

molotov4.jpg

Korabeli karikatúrák: bár kezet fognak és ölelkeznek, másik kezükben pisztolyt szorongatnak

Ami Hitler indokait illeti: ő szintén időt szeretett volna nyerni, de ő elsősorban azért, hogy Németország keleti határait biztonságba tudva lerohanhassa Nyugat-Európát. Az ugyanis még előtte sem igazán volt kétséges, hogy miután bekebelezte a Saar-vidéket, a Rajna-övezetet, Ausztriát és Csehországot, a nyugati hatalmak nem fogják már tétlenül nézni Lengyelország lerohanását is. Tudta, hogy a lengyel határ megsértését követően a lengyelekkel szövetséges britek és franciák hadat üzennek neki, amit ő természetesen agresszióval viszonoz majd, mégpedig Nyugat-Európa meghódításával. A Molotov-Ribbentrop-paktum egy időre biztosította számára a kétfrontos háború elkerülését ehhez a tervhez, hiszen aláírását követően (és Lengyelország nyugati részeinek bekebelezése után) a szovjetek tétlensége mellett nyugodtan összpontosíthatta erőit Dánia, Norvégia, majd a Benelux-államok és Franciaország megszállására. (Ez mind sorban meg is történt: Lengyelországot 1939 szeptemberében, Dániát-Norvégiát 1940 áprilisában, Hollandiát, Belgiumot, Luxemburgot és Franciaországot pedig 1940 május-június hónapokban rohanta le a Wehrmacht.)

molotov5.jpg

A paktum aláírására Moszkvában került sor 1939 augusztus 23 –án. Az aláírók: Vjacseszlav Molotov szovjet-, és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszterek voltak, de jelen volt az eseményen maga Sztálin is. Kézfogása Ribbentroppal a szerződés szimbólumává vált. A ratifikációs folyamat csak egy hónappal később zárult le, innentől lett igazából hivatalos az egyezség (az aláírásától számítva: 2 hónap híján, két éven keresztül).

molotov6.jpg

Bár a kommunista Sztálin és a nemzetiszocialista Hitler megegyeztek egymással a világ egy részének felosztásáról, majd hozzá is láttak ártatlan népek meggyilkolásához (katyini mészárlás és a finnek lerohanása a szovjetek részéről, Európa leigázása a németek részéről) valójában nem "jött össze tervük": 1941 júniusában a két diktatúra mégis csak egymásnak esett, a Szovjetunióban 27 millió ember halt meg a németek miatt és Hitler végül mégis csak két tűz közé szorult, a normandiai partraszállást követően. 

 Harmat Árpád

tortenelmi3_logo.jpg

2018.08.23.(21:15)

 

Az államalapítás ünnepe és a történelem

Augusztus 20. a magyar államalapítás és Szent István királyunk ünnepe, Magyarország védőszentjének Szűz Máriának tiszteletet adó, katolikus megemlékezések napja és az aratás, illetve az új kenyér ünnepe. István királyunk még augusztus 15 -ét jelölte meg  különleges törvény-napként és a Magyar Királyság megszületésének ünneplésére, de halála után 45 évvel Szent László augusztus 20 -ra módosította ezt a dátumot, amikor gondoskodott István szentté avatásáról 1083 augusztus 20 -án. Azóta három nemzeti ünnepünk egyike (március 15 és október 23 mellett) augusztus 20 lett. De mi is ennek a dátumnak a jelentősége?

allamalapit2.jpg

A magyar törzsek Kárpát-medencében való letelepedése a IX. század végén nem volt éppen zökkenőmentes: az Alföldön élő szláv - avar - germán népek mellett a nyugat-felvidéki morvák, a Dunántúlt birtokló frankok és a Marostól délre letelepedett bolgárok sem örültek túlságosan az ázsiai sztyeppékről érkező, harcias magyaroknak. Ráadásul az első évtizedekben a magyarság kalandozó hadjáratokkal zaklatta Európát, mely a X. század közepén már egy nagyobb összefogást tervezett a magyarok ellen. Ekkor (972 -ben) került a fejedelmi székbe Géza, aki rögtön felismerte a számunkra egyre veszélyesebb helyzetet és azt, hogy népünknek alapvető érdeke, hogy beilleszkedjen a kontinens királyságai közé. 

Géza tudta: népünk nem állhat örökké ellen az egész keresztény Európa támadásainak. Bár 907 -ben a pozsonyi csatában még képesek voltunk megvédeni magunkat - óriási túlerőt legyőzve - ám hat évtizeddel később, az egyre erősödő pápai illetve császári hatalom mellett egyre kevésbé lett esélyünk erre. Géza a józan felismerést ésszerű döntésekkel egészítette ki: először is elküldte követeit Európa két leghatalmasabb urához: a római pápához és a német-római császár udvarába. Amikor küldöttei (12 magyar főúr) 973 húsvétján megjelentek Quedlinburgban, a német birodalmi gyűlésen, Géza bejelentette (általuk) a kontinens uralkodóinak: hajlandó felvenni népével együtt a kereszténységet és ezzel beilleszkedni Európába. Az államalapítás hosszú folyamata valójában már ebben a pillanatban elkezdődött: I. Ottó császár előtt, a lengyel fejedelem, a cseh uralkodó, a dán király, a beneventói herceg és IV. Benedek pápa illetve I. Joannész bizánci császár követei füle hallatára tett bejelentéssel. 

allamalapit3.jpg

Hogy miért volt a kereszténység felvételének ekkora jelentősége? Mert a X. századi Európában ez jelentette úgymond a "közös nevezőt". Mindenki a keresztény hitelvekhez igazodott, az egyház szerepe pedig óriási volt: támogatta az uralkodókat (engedelmességre intve a híveket), aminek fejében a királyok, császárok, minden országban az egyházi törvények betartását szorgalmazták. A világi és egyházi hatalom kéz a kézben, egymást segítve működtette a középkori Európát. Aki ezen a "körön" kívül rekedt és eretneknek minősült, arra Európa előbb-utóbb lesújtott. Nem alapíthattak hazát Európa peremén sem a szkíták, sem a besenyők, sem más sztyeppei népek, mint ahogyan a hunok és avarok birodalmával is szembeszállt a kora-középkori Európa. A magyarság viszont 973 -ben Gézának köszönhetően elkerülte ezt a sorsot.

A valóban történelmi lépést - vagyis a kereszténység felvételének szándékát - egy másik, 23 évvel későbbi, szintén fontos esemény is kiegészítette: 996 -ban Géza fejedelem fia, Vajk (István) a bajorországi Scheyernben (az ottani bencés kolostor kápolnájában) feleségül vette IV. Henrik bajor herceg (a későbbi II. Henrik német-római császár) húgát, Gizellát. Ezzel a rokoni kapcsolattal Géza bebiztosította a szomszédos német tartományok és az egész német császárság jóindulatát a frissen megalakuló Magyar Királyság számára. 

allamalapit4.jpg

A Szent Korona

Bár Géza fejedelem 997 február elsején meghalt (úgy, hogy ő maga valójában soha nem vette fel a kereszténységet), egy Európába beilleszkedni kész, fejlődés előtt álló stabil magyar államot hagyott fiára, Istvánra. Az államalapítás továbbvitele már az ő hosszú, 38 évig tartó országlására maradt. Keresztény, európai királlyá koronázását követően (az Úr ezredik évétől) megindult a lakosság krisztianizációja, mégpedig nyugatról érkező hittérítők, papok segítségével. A folyamatot segítette István két törvénykönyve is, melyek az egyházi tulajdon védelmét, a templomépítéseket (10 falunként), a kötelező misékre járást és az egyházi adó, vagyis a decima (tized) kötelező megfizetését rendelték el. 

Az államalapítás voltaképp három lényeges folyamatot jelentett: az európai életmód - értékrend - vallásosság bevezetését (a korábbi sztyeppei nomadizálással szemben), egy új világi közigazgatás, vagyis vármegyerendszer meghonosítását (a törzsi berendezkedés helyett) és végül egy egyházi közigazgatás, vagyis püspökségek létrehozását a régi vallás eltörlésével. Mindez hosszú és nehézkes időszakot hozott, melyet a magyar lakosság kényszerként élt meg. Bár a szent istváni törvények kötelezővé tették az új életmód és vallás felvételét, a nép csak hosszú évtizedek alatt fogadta el az új berendezkedést. A törzsi vezetők István ellen támadtak (Koppány 998 -ban, Gyula 1003 -ban, Ajtony 1008 -ban) a nép számára pedig 54 évvel István halála után is, Szent László időszakában (1092 -ben) törvényeket kellett hozni a régi hit gyakorlásának büntetése érdekében.

István vármegyéket teremtett, püspökségeket alapított, pénzt veretett (ezüst dénárokat), majd Székesfehérvárt királyi székhellyé nyilvánította, és európai mintájú adórendszert vezetett be. Országépítését végül azzal zárta, hogy megvédte hazánkat 1030 -ban, a támadó II. Konrádtól (aki már nem Gizella rokonságába tartozó, új uralkodó lett a Német-Római Birodalomban).

allamalapit5.jpg

Szent István törvényei az admonti-kodex első lapján /forrás: mek.oszk.hu/

Az államalapítás és a kereszténység felvétele sok évtizedes, nehéz folyamat volt, mely felölelte Géza fejedelem életének utolsó éveit, István teljes uralkodását és utána még legalább fél évszázadot az Árpád-ház további uralkodóinak időszakaiból. Ám az 1100 -as esztendőre, Könyves Kálmán idejére a középkori magyar állam Európa egyik legerősebbje lett. Még később, III. Béla (1172 - 1196) bevezette a hivatali írásbeliséget, a törvények, uralkodói rendelkezések írásban rögzítését és egy európai mintájú kancellária működését. A Magyar Királyság vitatathatatlanul kiegyensúlyozott európai állammá fejlődött. Ekkorra már két évszázad telt el attól a bizonyos naptól kezdődően, amikor Géza fejedelem elküldte követeit Európa akkori uraihoz azzal a szándékkal, hogy a magyarok készek beilleszkedni Európa közösségébe és felhagyva rabló-hadjárataikkal (vagyis a kalandozásokkal) felveszik a kereszténységet.

Az államalapítás tehát, - melyet minden évben augusztus 20 -án ünnepelünk - annak a bizonyos, küzdelmekkel teli két évszázadnak is az ünnepe, mely Géza fejedelemmel vette kezdetét, és amelynek legnagyobb érdemeit fiának, Szent Istvánnak köszönhetünk, amiért a magyarság fennmaradt, megerősödött és Európa értékes országává változott.  

Harmat Árpád

tortenelmi3_logo.jpg

2018.08.19.(0:15) 

A 2. magyar hadsereg helytállása a Donnál

Épp 76 éve, 1942 augusztusában kezdődött az a szovjet katonai hadművelet, mely a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájához vezetett. Az évfordulós alkalomból érdemes áttekintenünk a korabeli körülményeket és eseményeket.

doni_katonak1.jpg

A 2. magyar hadsereg 1942 április 17 –én indult el Magyarországról a keleti frontra, mégpedig Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével, hogy részt vegyen a németek Kék Hadműveletében (Fall Blau) és Sztálingrád elfoglalásáig biztosítson egy 200 km hosszúságú frontszakaszt, a Don folyó mentén. Csapataink július második hetére érték el a Dont és foglalták el állásaikat, Voronyezs városától délre, a 2. német, és a 8. olasz hadsereg között. 

Hadseregünk – bár a magyar hadvezetéstől a lehetőségekhez mérten szinte mindent megkapott – mind minőségben mind mennyiségben erősen elmaradottnak számított a korabeli nemzetközi haditechnikai színvonalhoz képest (főként a német és szovjet hadseregekhez mérve).

don_terkep.jpg

A legnagyobb hiányosságok a páncéltörő fegyverek terén mutatkoztak, hiszen az orosz T-34 –es harckocsikkal szemben úgy-ahogy hatásos 75 mm-es ágyúkból mindössze 50 db volt a 2. magyar hadsereg birtokában (és összesen is csak 620 db lövegünk volt.) Rendelkeztünk ugyan még 50 mm-es lövegekkel is, de ezekből mindössze 77 db volt bevethető. Birtokunkban voltak még kis hatótávolságú tüzérütegek, 40 mm –es légvédelmi ágyúk, illetve 184 db páncélozott jármű is, melyek közt 22 db Panzer IV –es harckocsit tudtunk bevetni. A magyar katonák német szövetségeseiktől kaptak még 108 db, 37 mm –es löveggel rendelkező, csehszlovák T-38 –as könnyű harckocsit, melyekkel viszont semmire nem mentek a szovjet tankokkal szemben.

doni_katonak3.jpg

Felszereltségünkbe tartoztak még Csaba páncélgépkocsik, Nimród páncélvadászok, illetve Toldi könnyű harckocsik, de sajnos mind nagyon kis tűzerővel rendelkeztek. A korabeli, második világháborús magyar harckocsiállomány tűzerejét szemlélteti a fenti képen látható, 18 tonnás Turán harckocsi - melyet a doni harcok után nem sokkal állítottak hadrendbe - és amelyet csak egy 40 mm -es löveggel látták el, amivel reménytelennek bizonyult szembeszállni a szovjet T-34- esekkel. A Donnál voltak még vadászgépeink is (26 db) illetve bombázóink (az ilovszkojei reptéren), sőt teherautók, fogatok, melyekből nagy számban használtunk. (A csapatmozgásoknál például többnyire a fogatokat alkalmazták a felszerelés szállítására.)

Összességében a 207 500 fős 2. magyar hadsereg csak a 22 db Panzer IV –es harckocsi és az 50 db 75 mm-es löveg révén jelentett némi ütőerőt (a többi fegyverzetünk elavult és kis hatásfokúnak számított), ám hozzá kell tegyük ez a csökkentett haderő óriási frontszakaszon volt elosztva, hiszen 200 km –t kellett biztosítanunk, nagyon elvékonyított arcvonallal. (Taktikai kényszer-visszavonuláshoz használható második vonalat ki sem tudtunk alakítani.)

doni_katonak4.jpgAz említett fegyverzetbeli gondokhoz társult, hogy a nyári frontra vonulás során nem gondoltak arra, hogy ha katonáink télen is a Don partján maradnak, akkor megfelelő téli ruhákra lesz szükségük. Az is óriási problémát jelentett, hogy a tél közeledtével az élelmezés is egyre inkább hiányossá vált. Decembertől pedig már a lövészárkokban való megfagyások kezdtek tömegessé válni. (1942 végén és 1943 elején gyakran fordult elő mínusz 30 fok is.) Jány Gusztáv [képünkön] számtalan esetben jelezte mind a magyar, mind a német parancsnokság felé a hiányosságokat, ám ígéreteken kívül alig-alig kapott valódi segítséget. 

A Don menti magyar hadműveletek „hídfőcsaták” néven vonultak be történelmünkbe, mégpedig a folyó nyugati partján, három orosz település: Uriv, Korotojak és Scsucsje térségében. A júliusi és augusztusi harcokban 25 ezer magyar katona esett el. Közben Sztálingrádban a németek egyre súlyosabb harcokra kényszerültek. Bár 1942 őszén (november elején) a németek már csak 100 méterre álltak a Volgától (így közel volt Sztálingrád bevétele), végül a szovjetek jelentős tartalékokat mozgósítva, november 21 -re bekerítették a várost. Egy katlan alakult ki, melyben 300 ezer német katona rekedt, ráadásul 1943 január 12 –én megindult a szovjetek nagy ellentámadása is, mely már érintette a doni magyar hadsereget is. 

doni_katonak5.jpg

Jány Gusztáv felettesei: Wilhelm Keitel és von Weichs tábornokok

A 40. szovjet hadsereg, Kirill Moszkalenko marsall vezetésével, T-34 –es harckocsikkal és óriási túlerővel gyakorlatilag legázolta a könnyű-fegyverzetű magyar haderőt. Előbb január 12 -én az urivi, majd január 14 –én a scsucsjei hídfőből is óriási erejű orosz harckocsi-rohamok indultak ellenünk. Január 15 –re bekerítés lett a sorsa a Stomm Marcell vezette III. hadtestnek, a többi alakulatunk pedig - a tőlünk délre állomásozó olaszok megfutását követően - megkezdte a kényszerű hátrálást, majd menekülést. Ezekben a reménytelen küzdelmekben mutatkozott meg, mennyire hiányoznak a modern harckocsik, páncéltörő lövegek, ágyúk, tarackok és egy rendezett, mérsékelt visszavonulást lehetővé tevő második arcvonal megléte. A magyar hadvezetés eleinte bízott a Hans Cramer vezérezredes vezette "Cramer-hadtest" felmentő bevetésében - és abban, hogy Maximilian von Weichs tábornok azonnal a magyarok megsegítésére küldi a "B" hadseregcsoport legfőbb tartalék erejét - de a remények hamar elszálltak. A németek ugyanis vonakodtak Voronyezs alá küldeni Cramer alakulatát és később is csak részletekben - túl későn - irányítottak a térségbe felmentő csapatokat.

Ami a veszteségeket illeti: a Jány Gusztáv vezérezredes vezette 2. hadsereg 120 000 katonát vesztett, amiből 100 000 a doni ütközetben esett el, sebesült meg, tűnt el, vagy került hadifogságba. 

doni_katonak2.jpg

Ami a végső értékelést illeti: a magyar honvédek számára kijelölt feladathoz képest esélytelenül kevés fegyverzetet és ellátmányt kaptak katonáink. Megfelelő téli ruházat, élelmezés, nagy tűzerejű fegyverek, páncéltörők, ágyúk és harckocsik nélkül kellett egy létszámukhoz mérten háromszor hosszabb folyószakaszt biztosítaniuk (és több hídfőállásait elfoglalniuk) miközben sokszoros túlerővel és páncélosokkal támadták őket, melyek ellen nem rendelkeztek szinte semmilyen hatékony eszközzel. Esélytelen helyzetük dacára napokig kitartottak és az olasz katonák elmenekülése után is helyben maradtak. Csak a legvégső reménytelenség idején vonultak vissza. Ugyanakkor a 2. magyar hadsereg és a támogató német erők 1943 januárjában mintegy 191 szovjet tankot lőttek ki (105 -öt a magyarok, 86- ot pedig a németek), vagyis a Donra támadó orosz harckocsik 40% -át az elégtelen eszközállomány dacára mégis csak megsemmisítették. 

Bár Jány Gusztáv 1943 január 24 –én még méltatlan megfutamodásnak tartotta a 2. magyar hadsereg visszavonulását, 6 héttel később, 1943 március 12 –én, 30. számú hadsereg parancsában már elismerte a magyar katonák reménytelen helyzetben is hősies és bátor helytállását. 

 „A m. kir. 2. honvéd hadsereg a Don mentén mélység nélküli gyéren megszállt nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelemben becsülettel állta a harcot. A hadsereg színe-java ott veszett a nagy túlerővel szemben vívott csatáiban, de elérte azt, hogy ellensége is felmorzsolódott. … Hódolattal álljunk meg hősi halottaink, sebesülteink ezrei előtt, dicsőség nevüknek, hála és elismerés illesse őket. ..."

Harmat Árpádtortenelmi3_logo.jpg

Kiegészítés: Érkezett olyan észrevétel hozzám, hogy a "2. magyar hadsereg" megnevezés nem helyes, mert pontosan így kellene írni: "magyar 2. honvéd hadsereg". Mivel tiszteletre méltó helyről érkezett a pontosításra  való felhívás, itt reagálnék:

Természetesen elfogadom a bírálatot, az észrevétel korrekt, valóban így kellene használni a megnevezést. Ugyanakkor mégsem javítom posztomban sehol, mert szinte minden hazai publikációban a megszokott formula terjedt el (az emberek így ismerik az alakulatot) és az általam nagyra becsült Romsics Ignác is így használja (Magyarország története a XX. században, Osiris, Bp., 2004.)

***

A történelmi gondolkodás és a blog indulása

A történelmi gondolkodás kifejezést gyakran halljuk a médiában, ám sajnos ritkán értelmezzük helyesen. A szókapcsolat arra utal ugyanis, hogy a jelen folyamatait képesek vagyunk történelmi perspektívába helyezni és így szemlélni illetve tanulmányozni. Azok, akik főállásban foglalkoznak történelemmel (pl. tanítják vagy kutatják) és azok, akik szabadidejük jelentős részét áldozzák ennek a tudomány-területnek, bizony szinte már önkéntelenül is történelmi látásmóddal viszonyulnak minden társadalmi és politikai kérdéshez. 

Ha egy olyan tendenciát vagy jelenség-sorozatot érzékelünk a hazai közéletben, közgondolkodásban, ami korábban már előfordult, akkor ismerjük annak korábbi következményeit is, vagyis más szemmel nézzük az egészet. Hogy példákat is mondjak: volt már gondban korábban is a közoktatás és meg is lett annak sajnálatos következménye; volt már fajgyűlölet hazánkban és tudjuk hová vezetett, jelentek már meg szélsőbalos és szélsőjobbos diktatúrák, ismert hatásokkal; végül: előfordult párszor, hogy nem gondoztuk hagyományainkat, nemzeti örökségünket és az értékromboló válság nem is maradt el. A tanulság tehát - ebből a pár példából is jól érzékelve - az, hogy a történelem ismerete nagyon fontos mindannyiunk számára, mert a jövőnket is meghatározhatja. 

A történelmi blog a historikus gondolkodás jegyében lett megalapítva és elindítva, remélve, hogy az itt olvasható posztok, cikkek, írások szolgálni tudják majd a legszebb tudomány megszerettetését.

tortenelmi3_logo.jpg

***