Adolf Hitler ifjúsága és harca az első világháborúban

2018. október 20. - Harmat Árpád

Adolf Hitler, Németország 1933 -ban hatalomra került náci diktátora gyermekkorát és ifjúságának egy részét szülőhazájában, Ausztriában töltötte. 1889 április 20 -án született az Osztrák-Magyar Monarchia egyik településén, Braunau am Inn -ben (Linztől 90 km-re). Kamasz éveit több osztrák városban töltötte, hiszen családja gyakran költözött. Közben érettségi nélkül befejezte tanulmányait és elhatározta, hogy festőművész lesz. Tervének megvalósításához apja korai halála után az árvasági támogatás nyújtott kevéske anyagi hátteret. Bécsbe ment tehát, hogy a rangos művészeti akadémia hallgatója legyen, ám 1907-ben és 1908-ban is (18 és 19 évesen is) elutasították felvételét. A ifjú Hitler tehetséges volt ugyan városrészek, házak ábrázolásában, ám emberalakokat, portrékat nem tudott festeni. Az elutasítás érzékenyen érintette, amit fokozott anyja elvesztése is (1907-ben). Mind az akadémiai elutasításokért, mind anyja haláláért a zsidókat okolta: szerinte a művészeti iskolában a zsidó vezetők utasították el felvételét és anyja is "kontár" zsidó orvosa miatt halt meg annyira korán. (Valójában gyógyíthatatlan mellrákkal küzdött.) Hitler később belátta, hogy Dr. Eduard Bloch nem tehetett anyja haláláról és megbocsátott neki.

hitler1.jpg

Hitler gyermekként és fiatalon

Hitler életének mélypontját az 1909 és 1913 közti évek jelentették: ekkoriban nyomorgott, az utca embereinek adta el képeit (ebből volt valamicske bevétele), képeslapokat festett de közben hajléktalan szállásokon és munkásotthonokban lakott. Körülbelül kétezer képet készített ekkoriban, nagyrészt épületekről. Művein megfigyelhető az arányok, térbeli elhelyezések és árnyékok ügyes megjelenítése [lásd: lenti képünket]. A különböző tárgyak, épületek több szögből, metszetben való érzékelése sokat segített számára abban, hogy később Albert Speer birodalmi főépítésszel (bizalmasával) közösen megtervezze Berlin újjáépítését (amire aztán végül nem került sor).

Hitler húszas évei elején, Bécsben lakva gyakran kényszerült segédmunkák bevállalására, különböző építkezéseken, minimális órabérekért. Gondolkodásának, politikai nézeteinek alapjait ekkoriban sajátította el, rájött, hogy a nyomorgók számára mások okolása valódi "gyógyír" és ha valaki képes számukra megfelelő bűnbakot állítani, akkor arra odafigyelnek. Bűnbaknak pedig a zsidóság volt ideális, legalábbis Hitler ekkoriban már így gondolta. Olvasottsága kiterjedt Gobineau, Haeckel, Woltmann, Chamberlain és Kiebenfels írásaira (emberi fajok témakörében) és érdekelték Karl Lueger bécsi polgármester antiszemita beszédei is. Lassan - fokozatosan gondolkodásának egyik "alaptézise" lett az antiszemitizmus.

hitler4.jpg

Hitler egyik képe 1912 -ből a bécsi operaházról (23 évesen festette)

Egyre jobban foglalkoztatta a zene is, ha csak tehette Richard Wagner operáit hallgatta. (Valósággal mániája lett Wagner zenéje, melyből mindig erőt merített.) A zsidóság szidalmazása és az opera - rajongás mellett Hitler egyre nagyobb csodálattal adózott Németország iránt (érdekelte annak történelme, főleg Nagy Frigyes életrajza) és arra vágyott, hogy a gyönyörű dél-német nagyváros, München lakója lehessen. Úgy gondolta: "ott élnek az igazi németek". 

A fordulópontot, Hitler sorsának jobbra fordulását az 1913 -as esztendő hozta el, amikor 24 évesen kézhez vehette apai örökségét. Ekkor döntötte el: vágyainak színhelyére, Münchenbe költözik. Itt azonban csak sodródott, apai örökségéből élt, nem igan tudta mihez kezdjen magával. Problémájára megoldást kínált az első világháború kitörése: 1914 augusztus 16-án önként jelentkezett a 16. bajor, tartalékos gyalog-ezredbe.

hitler2.jpg

Hitler az első világháborúban (jobb oldalon)

Hitler az első világháborút - sérüléseit leszámítva (amikor a hátországban kezelték) - végigharcolta, bár egyes életrajz írói szerint egyetlen egyszer sem sütötte el puskáját, mivel futárszolgálatot látott el. A nyugati fronton a lövészárkok tisztjei számára hozta el az ezred-parancsnokság utasításait és továbbította azok jelentéseit vagy kéréseit vissza, a frontszakasz-parancsnokoknak. Ehhez kellett némi bátorság, hiszen feladatát többnyire ellenséges tűzben, golyózáporban kellett végrehajtania. Már a háború első évében kitüntették: 1914 decemberében átvehette a Vaskereszt második fokozatát, melyre élete végéig nagyon büszke volt. Később, 1916 őszén ott volt a Somme körüli harcokban is (Franciaországban) és lábán meg is sérült. (Ekkor hónapokig kezelték a fronttól távol. Ő volt az egyetlen katona  a kórházban, aki mielőbb vissza akart térni a frontvonalba.) 

hitler6.jpg

Porosz (német) katonák a fronton 1914 -ben

Katona évei alatt vált egyértelművé, hogy távolságtartó, magának való természetű ember, aki nehezen köt barátságokat és akit katonatársai is különc, csodabogárnak tartanak. A fronton nem egyszer került zsidó tisztek parancsnoksága alá, mely mindig belső konfliktus okozott számára, hiszen két alapelve ütközött ilyenkor egymással, az egyik: „Den Vorgesetzten achten, niemandem widersprechen, blindlings sich fügen” (a feletteseket tisztelni, senkinek nem ellentmondani, vakon engedelmeskedni), a másik: a zsidók "ártalmas és bűnös" népet alkotnak. 

1918 nyarán újabb kitüntetést kapott, mert a parancsokat vakon teljesítette, bárhová is kellett utasításokat vinnie. Ezúttal a vaskereszt első fokozatát kapta meg. Később, 1918 október 14-én egy mustárgáz támadásban későn vette fel gázmaszkját és a britek által bevetett gáz megmarta szemét. Időlegesen elvesztette látását és újra kórházi gondozásra szorult. Egy ideig Belgiumban kezelték, majd Pomerániában. Végül egy ottani kórházban érte a háború végének híre. Tragédiának élte meg Németország vereségét, mely egész életét meghatározta. A zsidósággal szembeni megvetését innentől Franciaország és az egész nyugat elleni gyűlölet is kiegészítette. 1918 -ra, a háború végére Hitlerből a zsidók, franciák, nyugat-európaiak és kommunisták legfőbb ellensége lett. Első szónoklatai - katonatársai, ismerősei, spontán kialakult hallgatóságai előtt - főként ezekről a csoportokról és az ellenük való gyűlöletkeltésről szóltak. 

hitler7_burgerbraukeller.jpg

A müncheni Bürgerbraukeller, ahol Hitler legelső nagy hatású beszédeit tartotta

Adolf Hitler 29 éves volt, mire véget ért az első világháború: politikai karrierje ekkor vette kezdetét: 1918 végén Münchenbe tért vissza, ahol a Reichswehr -nek dolgozott, majd 1919 őszétől a Német Munkáspártnak. Alig két év alatt átalakította a pártot (náci párttá), majd 1921-re megszerezte annak vezetését is.

A országos sikerhez vezető út nagy hatású beszédek során vezetett keresztül, melyeket az 1920 -as évek elején, a müncheni Bürgerbraukeller sörözőben, majd a Zirkus Krone épületében tartott, százak, majd ezrek előtt. Nevét kezdetben München, majd egész Németország megismerte, főleg az 1923 -as mücheni sörpuccsot követően. Börtönből szabadulása után, alig több, mint 8 évre volt csupán szüksége ahhoz, hogy szenvedélyes szónoklataival népszerűvé tegye a nácizmust Németországban és megkaparintsa 1933 -ra a kancellári posztot. [Bővebben: Adolf Hitler élete]

hitler3.jpg

Hitler a kancellári kinevezést Hindenburgtól vehette át 1933 január 30-án (a kép 1933 márciusában készült)

Még hivatalos kinevezése előtt, 1932 február 25 -én kapta meg a német állampolgárságot, melyet ünnepélyesen vett át párttársai előtt. (Mivel osztrák állampolgárságát még 1925 -ben elvesztette, így 7 éven keresztül, 1925 és 1932 közt "hontalannak" lehetett tekinteni.)

Hitler személyében egy vegetáriánus, alkoholt soha nem fogyasztó, nem dohányzó, műszaki érdeklődésű, külsejére hiú, rövidlátó (de a szemüveg-viselést mindig elutasító) megalomán ember foglalhatta el a legfőbb vezetőnek kijáró széket Berlinben. Érdekesség, hogy soha nem tudott megtanulni autót vezetni, de rajongott a kocsikért. Mégis, mindenhova sofőrjei - Emil Maurice, majd Julius Schreck, végül Erich Kempka - vitték. Kedvenc autója egy Mercedes-Benz 770K Grosser volt.

Hitler mindvégig megmaradt gyűlölködő, magának való természetnek, aki a nőkhöz is sajátosan viszonyult: első ismert kapcsolata - a katonaidőkbeli, ápolónőkkel folytatott első szexuális együttlétek után - Maria Reiterhez kapcsolódott, akivel 1926 -ban flörtölt Berchtesgadenben (viszony nem lett a dologból). Egy évvel később féltestvérének lányával, a 19 évvel fiatalabb, Geli Rauballal került szoros kapcsolatba. Geli öngyilkossága után, 1929 -ben ismerte meg Eva Braunt, aki szintén sokkal fiatalabb volt nála (pontosan 23 évvel). Vele már életre szólóan alakult minden, hiszen Évát el is vette, (igaz, csak halála előtt 36 órával, közös öngyilkosságuk előtt közvetlenül). Paranoid személyiségének kialakulásában alighanem szerepe lehetett betegségeinek is (melyeket a nagy nyilvánosság soha nem ismert) azaz bél problémái és az élete végén súlyossá váló Parkinson kórja. (Ezek mellett sokak szerint here-gondokkal is küzdött.) [További érdekességek Hitlerről: Öt érdekesség Hitlerről]

hitler5.jpg

Hitler és Eva Braun 1940 -ben (forrás: World Archive History)

Hitler a történelem egyik legismertebb figurája. A nevéhez kötődő tettek, szörnyűségek egy torz lelkületű, természetű és gondolkodású ember képét vetítik elénk. Egy olyan ember képét, aki az 50 millió halálos áldozatot követelő második világháború kirobbantója lett és akinek jelleme ifjúkorában alakult ki, az első világháború előtt és alatt.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Ian Kershaw: Hitler 1889–1936 Hybris. Szeged, Szukits Könyvkiadó (2003)
  • Ian Kershaw: Hitler 1937–1945 Nemezis. Szeged, Szukits Könyvkiadó (2004) 
  • Anette Dufner: The Rise of Adolf Hitler. Greenhaven Press (2003)
  • Székely Gábor: Hitler hatalomra jutása. Kossuth Kiadó, Bp. (1983)
  • Konrad Heiden: Hitler. Pallas-Antikvárium, Bp. (1999)
  • Norman Stone: Hitler. Hodder & Stoughton, London (1992)

tortenelmi3_logo.jpg

2018.10.20.(14:11)

1956 valódi hősei

Mindhárom forradalmunknak megvoltak a maga hősei, akik azokból a rétegekből kerültek ki, melyek az események alakulásában a legnagyobb szerepet játszották: 1848 -ban például Petőfi köre alkotta ezt a bizonyos "réteget", később, 1918 -ban, a fővárosban tartózkodó magyar katonák alakították leginkább az eseményeket (őszirózsás forradalom), 1956 -ban pedig a budapesti fiatalok, középiskolások és egyetemisták "szereplésén" múlt szinte minden.

1956_5.jpg

Annak a bizonyos 20 napnak - mely 1956 október 23 és november 11 között telt el a forradalom és szabadságharc során - kulcsfigurái lettek a fővárosi tizen-, és huszonévesek. Mintegy 3300 bátor forradalmár esett el a pesti utcákon a szabadságért. Őket tekinthetjük 1956 valódi hőseinek. Meg persze mindazokat az idősebb vezetőket, akik megszervezték és irányították a fiatalokat, például a budapesti barikádokon. Október 23 küszöbén, Nagy Imre, Maléter Pál és a forradalom többi vezetője mellett, róluk is érdemes megemlékeznünk. 

Többségük egyik nap még iskolába járt (nagy részük középiskolába), másik nap már fegyverrel a kézben támadt szovjet harckocsikra. Megtanulták a kézifegyverek használatát, a Molotov-koktél elkészítésének módját, a barikád építés trükkjeit és néhány napra valódi forradalmárokká váltak. Puskával a vállukon járkáltak, néha párjukkal kézen fogva (mert bizony fiatal lányok is szép számmal akadtak a harcosok között) és nap nap után álltak helyt őrhelyeiken. Aztán sokan életük virágában kaptak halálos találatot.és váltak a szabadságharc mártírjaivá.

1956_0.JPG

Az 1956 -os események emblematikus képe lett Vagn Hansen dán fotoriporter felvétele, az akkoriban alig 15 éves Szeles Erika Kornéliáról, aki orosz géppisztollyal pózolt a fényképen. A fotó bejárta a világsajtót. Modellje 1956 november 7-én esett el a harcokban. Hansen így emlékezett a lányra: "… Véletlenül sikerült egy olyan képet csinálnom, amely bejárta a világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy komoly tekintetű, szép lányt [...] zubbonyban, orosz géppisztollyal a vállán, akit rávettem, hogy néhány képet készíthessek róla"

1956_6.jpg

1956 őszén az utcai harcok leghevesebb küzdelmei két, mára ikonikussá váló helyre összpontosultak: a Corvin-közre és a Széna térre. Ha az utóbbi jelentőségét vizsgáljuk, fontos kiemelnünk: az itt harcolók közül 30 szabadságharcost ítélt a megtorlás halálra, vagy hosszú börtönbüntetésre. (Pontosan 14 Széna téri forradalmárt végeztek ki, 16-ot pedig 10 évnél hosszabb szabadságvesztésre ítéltek.) A legfontosabb vezetők közé tartozott Szabó János (1897-1957) teherautósofőr (Szabó bácsi), Ekrem Kemál (1924-1957) Jugoszláviában született, török származású, de Magyarországon nevelkedett korábbi villanyszerelő, Fónay Jenő (1926-2017) gépészmérnök (Szabó bácsi jobbkeze a harcokban) és Németh Bálint, vegyészmérnöknek tanuló munkás (a Széna tériek legelső parancsnoka). A Corvin-közben előbb Iván-Kovács László (1930-1957) a közgazdasági egyetem korábbi hallgatója, majd Pongrátz Gergely (1932-2005) agronómus vezette a fiatalokat.

1956_1b.JPG

Az 1990-ben alakult Széna téri Bajtársi Közösség és az 56-os Szövetség tagságának sorába tartozott: Bük János, Czájlik Péter, Krucsó Károly, Németh Bálint, Neubrandt Rezső, Nyiri Gábor, Terebesi Sándor, Táky Gyula, Szirmai István, valamint olyanok is, akiknek Széna téri múltjáról nem rendelkezünk levéltári forrásokkal: Draskóczy Pál, Hajdú Szabolcs, Iker László, Kapcsos János, Kecskés Mihály, Krucsóné Králik Márta, Mohácsi László és Tálas József.

A Széna-téri forradalmi központ az 1956-os események harmadik napján, október 25 -én alakult. Harcosainak köre leginkább a közeli ipari-tanuló iskola tizenéves ifjaiból állt, akik Szabó János, Kemál, Fónay és Németh Bálint vezetésével, életük kockáztatásával szálltak szembe a szovjet-magyar katonai alakulatokkal. Fegyvereik nagyobbrészt zsákmányolt puskák, gránátok, maroklőfegyverek voltak, melyeket a közeli Déli-pályaudvarról elhozott vasúti kocsikból és egyéb utcára hordott tárgyakból kialakított barikád mögül vetettek be, Molotov-koktélokkal együtt.

1956_2.JPG

A Széna-téri forradalmi központ első komolyabb felszámolási kísérletére 1956 október 28-án került sor, amikor a Bem laktanyából és más katonai egységekből egy szovjet-magyar vegyes csapattest támadta meg Szabó Jánosék több ezresre növekedett harcálláspontját. Következett az október 29-i fegyverszünet, ami után a felkelők időlegesen kiszorultak a Széna térről. Később a Petőfi laktanya átállt katonái újabb felkelőket kiképezve gondoskodtak a Margit-híd - Lukács fürdő - városmajori templom területeinek elfoglalásáról (egyes alakulataik a Várba is behatoltak, más egységeik pedig a II. kerületi pártszékházat foglalták el). A forradalom végső napjaiban, azaz október 30 és november 4 között körülbelül ezer forradalmár harcolt a Széna téren.

1956_3.JPG

A szabadságharc azonban november második hetében a szovjet hadsereg túlerőben lévő csapatainak általános offenzívája miatt vesztésre állt. Az orosz páncélosok a Forgószél hadművelet keretében, Ivan Konyev marsall parancsára mindenhol eltiporták a barikádokat: elesett a Corvin-köz, a Széna tér illetve felszámolásra kerültek a kisebb ellenálló-központok is, mint a Baross tér, a Mester utca vagy a Tűzoltó utca forradalmi csoportja.

Az 1956 -os forradalom és szabadságharc megtorlása leginkább azokra a pesti fiatalokra sújtott le, akik a barikádokon küzdöttek, ellenálló csoportokban tevékenykedtek (vagy azokat vezették). Köztük számtalan 20 év alattit ért utol a vérbíróságok halálbüntetése (és 6 nőt). A legfiatalabb kivégzett Mansfeld Péter (1941-1959) a harcok alatt 15, kivégzésekor éppen 18 éves volt csupán. Emlékezzünk rájuk, a forradalom valódi hőseire.

Harmat Árpád Péter

tortenelmi3_logo.jpg

2018.10.18.(13:25) 

Véres csütörtök az Országház előtt, 1956 október 25 -én

Az 1956 -os forradalomra és szabadságharcra emlékező évforduló illetve nemzeti ünnep (október 23.) közeledtével érdemes kicsit többet foglalkoznunk a 62 évvel ezelőtti történésekkel, leginkább annak egyik legvéresebb eseményével, az október 25-i, parlamenti mészárlással. A tragikus és szégyenteljes lövöldözésre, - melynek Körömi Teréz kutatásai szerint 234 halálos áldozata volt - fontos előzmények után került sor.

1956_parlament.jpg

A forradalom és szabadságharc 1956 október 23 -án kezdődött, amikor a pesti műegyetem diákjai a lengyel származású szabadságharcos, Bem József szobrához hívták szimpátia-tüntetésre a főváros lakosságát. A diktatúra, a szovjet-megszállás és az elnyomás ellen tiltakozók azonban nem oszlottak fel a Bem téri események után (16 óra után), hanem spontán kezdeményezésre az Országház elé indultak. A Parlamenthez tartó tömeg folyamatosan gyarapodott, így mire 17 órára a Kossuth térre értek, már 200 ezren is lehettek. Ekkorra kialakult a kezdődő forradalom és szabadságharc ikonikus jelképe is, a középen lyukas nemzeti zászló (melynek közepéből a tüntetők kivágták a gyűlölt kommunista címert). Az események "kulcsfigurája" ettől a naptól lett Nagy Imre, - az 1953-1955 közti idők miniszterelnöke - aki korábbi intézkedéseivel (pl. ÁVO visszaszorítása, erőszakos téeszesítések leállítása) bizalmat keltett az emberekben. Aznap késő délután és este már erőszakos események is zajlottak: a tömeg ledöntötte a városligetben álló 8 méteres Sztálin szobrot és elfoglalta a Bródy Sándor utcai rádió épületét.

1956_nagyimre.jpg

Gerő Ernő, Nagy Imre, Münnich Ferenc, Kádár János

Másnap, október 24-én a kommunista vezetés átmenetileg visszavonulót fújt és hozzájárult a forradalmárok által követelt kinevezéshez: Nagy Imre miniszterelnökké tételéhez. Közben azonban az ország valódi ura: Gerő Ernő (Rákosi Mátyás korábbi jobb keze és a szovjet megszállók bizalmasa) statáriumot hirdetett és felvette a kapcsolatot a forradalmat vérbefolytani készülő szovjetekkel. Miközben a Pest környéki laktanyákból kivezényelt orosz harckocsik megindultak a fővárosba - és ellenük Budapest-szerte fegyveres felkelő csoportok szerveződtek (Széna tér, Baross tér, Corvin köz, Mester utca, Tűzoltó utca) - Hruscsov emberei  is tanácskozást tartottak az Akadémia utcai pártközpontban. A megjelentek: Mihail Malinyin tábornok (a magyarországi megszálló szovjet csapatok parancsnoka), Ivan Szerov KGB vezető, [lásd leni kép] illetve Mihail Szuszlov és Anasztaz Mikojan PB tagok voltak, akiket Gerő rettegve fogadott. Meg is volt az oka a félelemre: az orosz fejesek azonnal leváltották a párt éléről és helyére Kádárt nevezték ki. Hruscsovék számára a másik két favorit Apró Antal és Münnich Ferenc lett, akiket a Katonai Bizottság vezetésével bíztak meg.

1956_szerov.jpgMásnap, október 25-én az események felgyorsultak: Malinyin és Szerov harckocsikat rendelt a Kossuth tér és az Akadémia utcai pártszékház védelmére. A T-54 -es páncélosok a Parlament főbejáratával szemben, illetve a rakpartnál, a Báthory utcánál és az Akadémiát védve sorakoztak fel. A véres csütörtök reggelén az Astoriánál gyülekezett néhány ezer ember, akik megindultak a Kossuth térre, miközben a külvárosi részekből ezrek csatlakoztak hozzájuk (főleg munkások). A sajátos összetételű tömeg egy szovjet harckocsi személyzetével is összebarátkozott, így sajátos módon ezzel a bizonyos orosz tankkal együtt értek a parlament előtti térre. Itt a többséget meglepte a "barátinak" tűnő szovjet harckocsi látványa, így sokan ezen felbátorodva, a parlamentet őrző T-54 -esekhez is közel merészkedtek kapcsolatot kezdeményezve. (Néhányan még fel is másztak a tankokra, amit az orosz katonák óvatos tanácstalansággal, majd mosolyogva fogadtak.) A tömeg folyamatosan nőtt és lettek vezetőik is, akik küldöttséget menesztettek a Parlamentbe (ezeket nem engedték be a kormányőrök és a szovjet - magyar katonai alakulatok). A közhangulatot a szemtanúk szerint kifejezetten békésnek lehetett mondani. A téren gyülekező emberek közt nők, gyerekek és idősek is akadtak.

Közben az Akadémia utcai pártszékházban javában tartott a 10 órakor kezdődött ülés, melyen a Központi Vezetőség nagyban tárgyalta, hogy miként lehetne elfojtani az utcai demonstrációkat. A szovjet küldöttek határozott fellépést fontolgattak, de mindent a pesti utcákon lévő tömeg harciasságától tettek függővé. Viszont erről kevés információjuk volt, így 11 órakor Ivan Alexandrovics Szerov tábornok, a KGB vezetője úgy döntött , hogy személyesen nézi meg, mi folyik a Kossuth téren. Amikor kíséretével és katonai biztosítással (plusz egy harckocsival) a tér széléről végigtekintett a tömegen és a szovjet harckocsikkal barátkozó, tankokra felmászó tüntetőket meglátta, azonnal eldöntötte: közbe kell lépnie. Kíséretének riasztólövések leadására adott parancsot, mire teljes lett a zűrzavar: a tömeg pánikba esett, miközben ismeretlen helyekről lövések érkeztek a térre. Sokan fedezéket próbáltak keresni, miközben a szovjet páncélosok lecsukták a tetőnyílásaikat (torony fedeleket) és tüzelésbe kezdtek, leginkább a Földművelésügyi Minisztérium és a Néprajzi Múzeum irányába leadva lövéseiket.

1956_okt25.jpg

A legelső lövések a legtöbb kutató szerint a Földművelésügyi Minisztérium padlásteréből érkeztek, mégpedig Gosztonyi Péter hadtörténész szerint, a volt ÁVO -s tagokból álló Partizánszövetség embereitől. A tetőről tüzelő ávósok véletlenül a Parlament előtti szovjet harckocsikra is adtak le lövéseket, ezért viszonozták a tüzet az épületre a tankok. (Később, a forradalom után ezeket a harckocsizókat felelősségre vonták az épületekre tüzelésért.) A megzavarodott tömeg egy része a Földművelésügyi Minisztérium árkádja alá menekült (az itt megbújókat nem engedték a minisztérium udvarára menekülni), másik részük pedig a téren álló Rákóczi-szobor mögé próbált menekülni [lásd: lenti kép

Az igazi pusztítást azonban a vélhetően Szerov parancsára megjelenő és a Báthory utcából a térre kihajtó szovjet harckocsi okozta, mely repeszgránátokat zúdított a tömegre. Ugyancsak komoly véráldozatot követelt egy határőr egységből álló zöld-ávós különítmény sortüze, mely a Parlamentet védő harckocsik előtt állókra irányult. A megzavarodott, pánikba esett és rettegve menekülő tömeg hihetetlen és megdöbbentő látványt nyújtott: a golyók és repeszek válogatás nélkül oltották ki nők, gyerekek és idősek életét is. Délre a holttestek már véres összevisszaságban borították a teret. 

1956_parl2.jpg

Az áldozatok pontos száma ma sem ismert, többnyire 100 és 1000 közti becslések láttak eddig napvilágot. De talán Körömi Teréz kutatása állhat legközelebb a valósághoz, aki 234 áldozat nevét rögzítette. A későbbi Kádár-rendszer mindent elkövetett azért, hogy a "véres csütörtök" pontos eseményeit évtizedekig homály fedje. A brutális vérengzés azonban lendületet adott a forradalomnak és a szabadságharcosok az elkövetkező 7 napban minden lehetőt elkövettek a győzelemért. A túlerő azonban - és a nyugati segítség elmaradása - eldöntötték sajnos a harcot: november 11-re elcsendesedett az ország. 

"Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik-
Ők, akik örökségbe kapták-:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? ..."

/Mennyből az angyal - Márai Sándor/

Október 23 közeledtével elsősorban azokra kell emlékeznünk, akik életüket adták a magyar szabadságért. Többek közt azokra a nőkre, férfiakra, idősekre és fiatalokra, akik azon a bizonyos napon, 1956 október 25-én hunytak el a Kossuth téren, a "véres csütörtök" napi mészárlásban.

Harmat Árpád Péter

tortenelmi3_logo.jpg

Csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

2018.10.09.(18:36)

Tisztelet az aradi vértanúknak

Mintegy 169 évvel ezelőtt, 1849 október 6-án, korán reggel (fél 6-kor) Arad városa melletti síkon 12 magyar honvéd-tábornokot és egy ezredest végeztek ki az osztrák uralkodó, Ferenc József parancsára, amiért az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc katonai eseményeiben aktívan közreműködtek és szembeszálltak a császár csapataival, vagyis fegyverese lázadásban vettek részt és felségárulást követtek el. 

aradi_vertanuk.jpg

A halálra ítéltek mindegyike a golyó általi halált kérelmezte, mivel az akasztás mindig is a latrok és köztörvényes bűnözők kivégzési módja volt, ami nem méltó egy katonatiszthez (pláne hőshöz és hazafihoz). Ám az osztrák hatóságok a 13 elítélt közül, csak négynek engedélyezték ezt a halálnemet: Lázár Vilmosnak (ő volt az egyetlen ezredes köztük), gróf Dessewffy Arisztidnek, Kiss Ernőnek és Schweidel Józsefnek. A többi 9 halálra ítélt magyar tábornokon akasztással hajtották végre az ítéletet, ők a következők voltak: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és végül gróf Vécsey Károly. Ugyancsak október 6-án, de Pesten végezték ki Batthyány Lajos volt magyar miniszterelnököt is. Az ő esetében szintén kötél általi halál volt az ítélet, ám Batthyány kitalálta, hogyan érhetné el a golyó általi kivégzés megvalósítását: felesége, Zichy Antónia egy cipóba sütve kést csempészett börtönébe, amivel megsebezte nyakát. A seb miatt lehetetlenné vált az akasztás, így végül vele is sortűz végzett.  

aradi_vertanuk_batthyany.jpg

A kivégzett magyar hősök átlagéletkora 46 év volt (legidősebb köztük: Aulich Lajos, a maga 56 évével, legfiatalabb pedig Leiningen-Westerburg Károly, 30 éves életkorral). A kora reggeli órákban végrehajtott kivégzések során minden vértanú elmondhatta utolsó mondatát, melyet feljegyeztek az utókor számára:

  • -- Aulich Lajos (1793–1849): „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
  • -- Damjanich János (1804–1849): „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
  • -- Dessewffy Arisztid (1802–1849) „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.
  • -- Kiss Ernő (1799–1849) „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
  • -- Knezić Károly (1808–1849) „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
  • -- Láhner György (1795–1849) „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
  • -- Lázár Vilmos (1815–1849) „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
  • -- Leiningen-Westerburg Károly (1819–1849) „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
  • -- Nagysándor József (1803–1849) „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
  • -- Poeltenberg Ernő (1808–1849) „Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
  • -- Schweidel József (1796–1849) „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.
  • -- Török Ignác (1795–1849) „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
  • -- Vécsey Károly (1803-1849) „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Az ítéletek végrehajtása után következett a holttestek eltemetése: az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztottakat pedig a vesztőhely közelében hantolták el. Emlékezetük viszont nem tűnt el, örökké megmarad, míg egyetlen magyar ember is él a Földön. 

aradi_vertanuk_kivegzes.jpg

Ami egyéni sorsukat , élettörténetüket illeti:

Kiss Ernő: Temesváron született 1799-ben, módos örmény család gyermekeként. A szabadságharc alatt a déli, bánsági hadtestet vezette. A harcok végén Debrecenben a Főhadparancsnokságot irányította. 

Dessewffy Arisztid: Csákányon született 1802-ben, egy magyar evangélikus családba. Részt vett a kápolnai csatában, majd a felső-magyarországi hadsereg lovassági parancsnoka lett, végül a IX. hadtest parancsnokaként aktív részese volt a szőregi és temesvári csatáknak.

Schweidel József: Zomboron látta meg a napvilágot 1796-ban. A napóleoni háborúkban, császári tisztként szerzett harci tapasztalatokat, majd a magyar szabadságharc tábornoka lett. 1849 májusában Pest városparancsnoka. Az aradi vészbíróság egyedül rá vonatkozóan kért kegyelmet eredménytelenül.

Lázár Vilmos: Nagybecskereken született 1817-ben, egy örmény gyökerekkel rendelkező családba. A harcok legvégén lett csak ezredes, de tábornoki feladatokat látott el, mint a IX. hadtest utolsó parancsnoka. 

Poeltenberg Ernő: Bécsben született 1808-ban, gazdag osztrák szülők gyermekeként. Mindig is törte a magyart, de hűen szolgálta a szabadságharcot. Görgey jobbkezeként emelkedett a ranglétrán. Kitüntette magát a kápolnai, komáromi és váci csatákban is. 

Török Ignác: Gödöllőn született 1795-ben egy magyar kisbirtokosi családba. A bécsi hadmérnöki akadémián végzett, majd a nemesi testőrségnél oktatta a tiszteket. A szabadságharc alatt a komáromi vár megerősítését vezette, majd a budai váron dolgozott, végül  a szegedi sáncok kialakítása lett feladata. 

Láhner György: Necpálon született 1795-ben, német, polgári szülők gyermekeként. Hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelőként segítette a szabadságharcot. Ő tette komoly hadiipari központtá a nagyváradi fegyvergyárat. 

Knézich Károly: Horvátországban született 1808-ban egy horvát határőrtiszt fiaként. A komáromi, isaszegi és nagysallói csatákban hősies bátorsággal vezette csapatait. Egy ideig a III. hadtest parancsnoka is volt.

Nagysándor József: Nagyváradon született 1803 -ban. A délvidéki harcokban Damjanich alatt szolgált. Az isaszegi és váci csaták után lett tábornok. Görgey 1849-es hadjáratában Debrecennél csatát vállalt a hatszoros túlerőben lévő cári csapatokkal, megmentve ezzel a főerőket. 

Aulich Lajos: 1793-ban született Pozsonyban egy német polgári származású családba. A szabadságharc alatt gyorsan emelkedett a ranglétrán: 1849 július 14-től már hadügyminiszter. Ő volt az egyetlen miniszteri rangú kivégzett.

Damjanich János: Horvátországban született 1804-ben, egy elszegényedett szerb katonacsaládba. Kezdetben a délvidéken harcolt, majd a tavaszi hadjáratban. Rövid ideig (lábtöréséig) hadügyminiszter, majd az aradi vár parancsnoka.

Vécsey Károly: Lengyelországban született 1803-ban, egy rangos főnemesi családba. Ott volt a szabadságharc több nagy csatájában is, 1849 áprilisában már az aradi várat ostromló V. hadtest parancsnoka. 

Leiningen-Westerbug Károly: Ilbenstadt városában született, 1819-ben egy nagy katonai múlttal rendelkező családba. A tavaszi hadjáratban nyújtott bátor helytállásáért nevezték ki tábornokká. Görgey barátjának tekintette, ő volt a legfiatalabb aradi vértanú. 

Mindannyian hősök voltak, hiszen a legtöbbet áldozták a hazájukért és népük szabadságáért, mégpedig az életüket. Legjobb tudásuk szerint szolgálták a magyar honvéd hadsereget és kötelességtudattal vezették katonáikat a csatákban. Mindannyian hittek abban, hogy az 1848 -as forradalom vívmányainak megvédése és a Habsburg Birodalmon belüli magyar önrendelkezés kiharcolása minden áldozatot megér, hiszen a magyarság jövőjéről van szó. 

Hogyan úszta meg Kossuth és Görgey?

Kossuth Lajos 1849 augusztus 11 -én a végső csata, temesvári összecsapás után két nappal még tartott egy utolsó minisztertanácsi értekezletet Aradon, mellyel a hatalmat Görgey Artúr tábornokra ruházta. Ezt követően néhány tiszt társaságában elindult délre és Orsovánál átlépve az országhatást a Török Birodalomba menekült. Élete további éveit külföldön töltötte, végső lakhelye az itáliai Torino lett, ahol a halál is érte 1894 március 20-án.

Görgey tábornok élete máshogyan alakult: mint a magyar haderő főparancsnoka levezényelte 1849 augusztus 13 -án a világosi fegyverletételt, majd fogságba került. Orosz közbenjárásra a császár eltekintett kivégzésétől, de ausztriai száműzetésbe kellett vonulnia előbb Klágenfurtba, majd Viktringbe. 1852-ben megírta emlékiratait, később pedig a kiegyezést követően Magyarországra költözött. 1874-től haláláig öccse, Görgey István visegrádi birtokán élt, szőlőt termesztve. A halál 98 éves korában érte Pesten, 1916 május 21-én. 

Harmat Árpád Péter

Október 6 -án, az aradi vértanúk nemzeti emlék- és gyásznapján hajtsunk felett azon hőseink előtt, akik életüket áldozták Magyarországért és a magyar szabadságért. 

hoseinkert.jpg

tortenelmi3_logo.jpg

2018.10.06.(13:29)

A horvátok 170 évvel ezelőtti támadása Magyarország ellen

Az 1848/49 -es szabadságharc és forradalom fejezetének első jelentős eseménysorozata a horvátok támadása volt Magyarország ellen, melyre 1848 szeptember 11-én, vagyis éppen ma 170 éve került sor. Az offenzíva előzményét a március 15 -i forradalom után kialakuló sajátos helyzet jelentette, vagyis annak a 6 hónapnak a krónikája (1848 március 15 és szeptember 11 között), melyben a bécsi udvar szinte minden téren visszakozni próbált a korábban felénk tett engedményeket tekintve. (Ezeket az engedményeket maga a forradalom kényszerítette ki az osztrákokból.) Március 15 után azonban fokozatosan változott a helyzet: a Habsburgok lassan szembefordultak a magyar vezetéssel. Ellenünk uszították a nemzetiségeket (szerbeket, románokat, horvátokat), akik a Kossuth vezette liberális magyar nemességgel eleve elégedetlen voltak, majd 1848 márciusában báni illetve fő-hadparancsnoki kinevezést adtak a köztudottan magyar-ellenes Josip Jelačić horvát vezérőrnagynak. Később áprilisban a Batthyány kormánnyal egyre romló kapcsolatba kerülő Jelacic már altábornagy lett és nyíltan is szembefordult hazánk forradalmi vezetésével. Április 19 -én bejelentette Horvátország elszakadását a Magyar Királyságtól.

pakozdi_csata.JPG

A pákozdi csata - Franz Xaver Zalder litográfiája

Nyáron Kossuth már előkészületeket tett a várható harcra: az első népképviseleti országgyűléstől újoncokat és hadi-hitelt kért, majd azonnal toborzó útra indult az alföldre. A Habsburgok 1848 szeptemberében konkrét lépésekkel kezdtek háborút Magyarországgal: ellenünk indították a Jelacic vezette horvát hadsereget és helytartót neveztek ki a Batthyány-kormány helyére. (Lamberg Ferenc szeptember 25-én érkezett Magyarországra, a kormány pedig október 2-án kényszerült lemondásra. Lamberget ugyan megölte a pesti nép a hajóhídon, de Batthyányék lemondására így is sor került.)

Jelacic 35 ezer fős horvát seregével 1848 szeptember 11 -én kelt át a horvát-magyar határt jelentő Dráván. Magyar földre lépve adta ki kiáltványát, melyben törvényes erőnek tüntette fel seregét, hiszen a Habsburg-ház nevében érkezett. A drávai magyar haderő visszavonulást kezdett, ám Kossuthék ekkor felmentették a csapatokat vezető gróf Teleki Ádámot és a hozzánk hű István főherceget hívták segítségül. A Habsburg családhoz tartozó, ám Kossuthékkal szimpatizáló nádor találkozni próbált Jelaciccal (Balatonszemes környékén), hogy visszafordulásra bírja, ám a kettejük megbeszélése elmaradt és a nádornak Ausztriába kellett távoznia. Ezt követően már elkerülhetetlenné vált a harc a horvát sereg és a magyarok közt. [A képen: Josip Jelacic horvát bán]

jelacic.JPG

A pákozdi csata

István nádor hirtelen távozását követően a magyar seregek vezetése Móga János altábornagy kezébe került, aki szeptember 28 -án Sukorón azonnali haditanácsot hívott össze. A főtisztek a császári zászlók alatt érkező horvát sereg megtámadásának kérdéséről vitatkoztak, ugyanis többen úgy vélték: ilyen formában nem lehet Jelacic ellen fordulni, mert az felségárulás lenne. Végül Kossuth nyomására a haditanács eldöntötte: a horvát had ellen meg kell védeni az országot és másnap megállítják a Pest felé támadó ellenséges csapatokat.

A pákozdi csatára 1848 szeptember 29 -én került sor. A Móga János vezette magyar sereg hadrendje szerint a 3 ezer fős jobb szárnyat (egy üteggel megerősítve) Joseph von Milpökh ezredes és Kiss Ernő ezredes vezették (Guyon Richárd őrnagy kiemelkedően fontos közreműködésével), míg a közepet és a balszárnyat 8500 katonával Franz Holtsche vezérőrnagy és Répásy Mihály alezredes parancsnokolta (két üteggel kiegészülve). A tartalékot Teleki tábornok négy ezres csapata alkotta (két üteggel) és Perczel Mór szintén négy ezres különítménye a Velencei-tótól délre. A fő cél a horvátok Pest felé történő előretörésének megakadályozása volt.

horvat_tamadas.JPG

Jelacic a csata kezdetén a magyar jobbszárny megtámadására adott parancsot. Kempen vezérőrnagy 8 ezer fős hadosztálya elűzte Pátka alól Guyon zászlóalját, majd a horvátok a magyar közép és balszárny ellen fordultak, hogy a Velencei tóba szorítsák erőinket. Az újabb és újabb horvát támadások azonban sorra kudarcot vallottak a magyar tüzérség hatékonysága miatt. Délután 3 órára Jelacic (leginkább Kempen többszöri kérésére) végül felhagyott a további kísérletekkel és fegyverszünetet kért Mógától. A csata ezzel el is dőlt: a magyarok győzelmet arattak.

A diadal azonban egyelőre még nem volt teljes, mert a térség felé tartott Jelacic másik hadteste is, a 9 ezer fős, Karl Roth vezérőrnagy vezette horvát sereg. A horvát bán és Roth között gróf Zichy Ödön és öccse biztosította a kapcsolattartást, amit azonban Görgey Artúr honvédőrnagy (a Csepel-sziget katonai parancsnoka) leleplezett. A megtorlás azonnali volt: Görgey mindenkit meglepő módon hazaárulás vádjával felakasztatta a grófot. (Kossuth ekkor figyelt fel az alig 30 éves tisztre és léptette elő. Alig több, mint egy hónappal később már Görgey volt a fel-dunai hadsereg főparancsnoka, tábornoki rangban.) Perczel Mór és Görgey Ozora mellett arattak győzelmet a magára maradt horvát tartalék sereg felett, amivel teljessé tették Jelacic kudarcát. A horvát bán így minden megmaradt katonájával az osztrák határ felé indult, feladva azon tervét, hogy bevegye a magyar fővárost.

Az osztrákok által felbiztatott és támogatott horvát támadás tehát összeomlott. A császári udvar ráébredt arra, hogy a magyarok elegendő elszántsággal és katonai erővel rendelkeznek ahhoz, hogy kiharcolják követeléseik teljesítését. Az 1848 szeptemberi események után elkerülhetetlenné vált a szabadságharc kiteljesedése, most már az osztrák császári hadsereg támadásának decemberi megindulásával.  

Harmat Árpád Péter

tortenelmi3_logo.jpg

2018.09.11.(13:31) 

A Molotov-Ribbentrop-paktum évfordulója és érdekességei

Épp 79 éve, 1939 augusztus 23 –án születetett meg Moszkvában, a német – szovjet megnemtámadási szerződés, ismertebb nevén a Molotov-Ribbentrop-paktum. Az egyezmény a kilenc nappal később kirobbanó második világháború fontos előzményeként és a nagyhatalmi háttérjátszmák szerves részeként is érdekes az utókor számára.

molotov1a.jpg

Vjacseszlav Molotov, szovjet külügyminiszter aláírja a paktumot a Kreml -ben

A paktum valójában egy nyilvános és egy titkos részből állt: az előbbi az Adolf Hitler vezette Németország és a Sztálin vezette Szovjetunió békés egymás mellett élését rögzítette – mintegy 10 év időtartamra (de kikötve: ha lejárta előtt egyik fél sem mondja fel, akkor automatikusan még 5 évvel meghosszabbítódik) - míg az utóbbi rész Kelet-Európa felosztását tartalmazta. A felosztás hat területet és országot érintett: rendelkezett Finnország keleti részéről (Karéliáról) a három kis Balti államról (Észtországról, Lettországról, Litvániáról), Lengyelországról és végül Románia keleti tartományáról: Besszarábiáról. A felsoroltak közül Lengyelország a két aláíró fél közt került megosztásra (a nyugati régiók Varsóval és Krakkóval együtt a Német Birodalomhoz kerültek, míg a keleti megyéket magkapta a Szovjetunió). A lengyel szférákat elválasztó vonal nagyrészt követte a Lord Curzon of Kedleston, brit külügyminiszter által 1919 –ben javasolt, a békekonferencián bemutatott – de végül a lengyel – szovjet háború miatt (1919-1921) meg nem valósult – Curzon-vonalat. A paktum többi részét (Karéliát, a Baltikumot és Besszarábiát) Sztálin kebelezhette be. Ezek közül Karélia leginkább Leningrád védelme miatt számított orosz célterületnek, a Baltikum, elsősorban kikötői miatt volt fontos a szovjet diktátornak, Besszarábia pedig az ott élő rutének miatt és Románia gyengítése okán képezte tárgyát a generalisszimusz követeléseinek.

molotov2.jpg

A nyilvános rész megdöbbentette a világot, míg a titkos osztozkodásról nem is tudott senki. Amikor később a Wehrmacht lerohanta a lengyeleket és Vörös Hadsereg is bevonult Kelet-Lengyelországba, Sztálin azt mondta a nyilvánosságnak: „… a szovjet kormány szent kötelességének tartja, hogy segítő kezet nyújtson lengyelországi ukrán és fehérorosz testvéreiknek".

A karéliai szovjet bevonulással szintén problémák akadtak, a finnek ugyanis egyáltalán nem fogadták el a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos részét, melyben országuk egy fontos területét (Karéliát) a Szovjetuniónak kellene "átengedniük". Kemény harcba kezdtek a szovjet megszállókkal és több, mint három hónapon keresztül ki is tartottak (1939 november 30 és 1940 március 12 közt). Ez volt a "szovjet-finn téli háború", mely meglepte az egész világot. (A legtöbben ugyanis akkoriban úgy gondolták, hogy a hatalmas Vörös Hadsereg napok alatt legyőzi a finneket.)

molotov7.jpg

Finn katonák Karéliában egy zsákmányolt, szovjet T-28 -as harckocsival /forrás: SA-kuva/

Ami a Molotov-Ribbentrop-paktum tartalmi részén túlmenően is érdekes, az elsősorban Hitler és Sztálin indoka volt az aláírásra. A két diktátor ugyanis nagyon hasonló rendszert épített ki saját birodalmában, mely rendszerek közt csak idő kérdése volt a rivalizálás és háború. Mind a náci, mind a kommunista diktatúra (1933 és 1939 közt) vezérkultuszban „működött”, vagyis egy-egy teljhatalmú vezér döntött minden kérdésben (a parlament kiiktatásával). Mindkét helyen egypárt-rendszer működött (az egyik országban a kommunista, a másikban pedig a náci párt kizárólagosságával), mindkét államban felfüggesztették a polgári szabadságjogokat, mindkét rendszerben csak pártpropagandát hallhatott a lakosság és végül mindkét birodalomban állami erőszak-szervezetek terrorizálták a népességet. Ez a szervezet Sztálinnál a CSEKA (Csrezvicsajnaja Komisszija) volt, Hitlernél pedig az SA, SS és a GESTAPO (Geheime Staatpolizei).

molotov3.jpg Molotov - Ribbentrop kézfogása

Mégis, 1939 augusztusára a két rivális diktátor egy átmeneti békében volt érdekelt, más-más okokból, de azonos módon időnyerési szándékkal. Sztálinnak a korábbi belső gondok elhárítása után – elsősorban politikai riválisainak eltüntetését és a tisztogatások megszervezését követően – néhány évre volt szüksége ahhoz, hogy a szovjet külpolitikára is oda tudjon figyelni. Egyszerűen meg akarta erősíteni hazája gazdaságát és hadseregét egy valódi nagyhatalmi külpolitikához és egy későbbre tervezett háború megkezdéséhez. A szovjet diktátor számára tehát korai lett volna még egy háború a náci Németországgal, mert sem a szovjet ipar, sem a Vörös Hadsereg nem állt még erre készen. Gőzerővel kezdett tehát – a megnyert időt kihasználva - katonai fejlesztésekhez, a harckocsi program kiteljesítéséhez és a egyéb fegyvernemek európai szintre hozásához, nem beszélve a korábban – politikai okokból - kivégzett tábornokok pótlásáról. (Az általa remélt időnél azonban így is kevesebbet kapott, hiszen a németek „idő előtt” – már 1 évvel és 10 hónappal a paktum aláírása után - megtámadták országát, 1941 június 22 –én. Ez volt a híres Barbarossa-hadművelet.)

molotov4.jpg

Korabeli karikatúrák: bár kezet fognak és ölelkeznek, másik kezükben pisztolyt szorongatnak

Ami Hitler indokait illeti: ő szintén időt szeretett volna nyerni, de ő elsősorban azért, hogy Németország keleti határait biztonságba tudva lerohanhassa Nyugat-Európát. Az ugyanis még előtte sem igazán volt kétséges, hogy miután bekebelezte a Saar-vidéket, a Rajna-övezetet, Ausztriát és Csehországot, a nyugati hatalmak nem fogják már tétlenül nézni Lengyelország lerohanását is. Tudta, hogy a lengyel határ megsértését követően a lengyelekkel szövetséges britek és franciák hadat üzennek neki, amit ő természetesen agresszióval viszonoz majd, mégpedig Nyugat-Európa meghódításával. A Molotov-Ribbentrop-paktum egy időre biztosította számára a kétfrontos háború elkerülését ehhez a tervhez, hiszen aláírását követően (és Lengyelország nyugati részeinek bekebelezése után) a szovjetek tétlensége mellett nyugodtan összpontosíthatta erőit Dánia, Norvégia, majd a Benelux-államok és Franciaország megszállására. (Ez mind sorban meg is történt: Lengyelországot 1939 szeptemberében, Dániát-Norvégiát 1940 áprilisában, Hollandiát, Belgiumot, Luxemburgot és Franciaországot pedig 1940 május-június hónapokban rohanta le a Wehrmacht.)

molotov5.jpg

A paktum aláírására Moszkvában került sor 1939 augusztus 23 –án. Az aláírók: Vjacseszlav Molotov szovjet-, és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszterek voltak, de jelen volt az eseményen maga Sztálin is. Kézfogása Ribbentroppal a szerződés szimbólumává vált. A ratifikációs folyamat csak egy hónappal később zárult le, innentől lett igazából hivatalos az egyezség (az aláírásától számítva: 2 hónap híján, két éven keresztül).

molotov6.jpg

Bár a kommunista Sztálin és a nemzetiszocialista Hitler megegyeztek egymással a világ egy részének felosztásáról, majd hozzá is láttak ártatlan népek meggyilkolásához (katyini mészárlás és a finnek lerohanása a szovjetek részéről, Európa leigázása a németek részéről) valójában nem "jött össze tervük": 1941 júniusában a két diktatúra mégis csak egymásnak esett, a Szovjetunióban 27 millió ember halt meg a németek miatt és Hitler végül mégis csak két tűz közé szorult, a normandiai partraszállást követően. 

 Harmat Árpád

tortenelmi3_logo.jpg

2018.08.23.(21:15)

 

Az államalapítás ünnepe és a történelem

Augusztus 20. a magyar államalapítás és Szent István királyunk ünnepe, Magyarország védőszentjének Szűz Máriának tiszteletet adó, katolikus megemlékezések napja és az aratás, illetve az új kenyér ünnepe. István királyunk még augusztus 15 -ét jelölte meg  különleges törvény-napként és a Magyar Királyság megszületésének ünneplésére, de halála után 45 évvel Szent László augusztus 20 -ra módosította ezt a dátumot, amikor gondoskodott István szentté avatásáról 1083 augusztus 20 -án. Azóta három nemzeti ünnepünk egyike (március 15 és október 23 mellett) augusztus 20 lett. De mi is ennek a dátumnak a jelentősége?

allamalapit2.jpg

A magyar törzsek Kárpát-medencében való letelepedése a IX. század végén nem volt éppen zökkenőmentes: az Alföldön élő szláv - avar - germán népek mellett a nyugat-felvidéki morvák, a Dunántúlt birtokló frankok és a Marostól délre letelepedett bolgárok sem örültek túlságosan az ázsiai sztyeppékről érkező, harcias magyaroknak. Ráadásul az első évtizedekben a magyarság kalandozó hadjáratokkal zaklatta Európát, mely a X. század közepén már egy nagyobb összefogást tervezett a magyarok ellen. Ekkor (972 -ben) került a fejedelmi székbe Géza, aki rögtön felismerte a számunkra egyre veszélyesebb helyzetet és azt, hogy népünknek alapvető érdeke, hogy beilleszkedjen a kontinens királyságai közé. 

Géza tudta: népünk nem állhat örökké ellen az egész keresztény Európa támadásainak. Bár 907 -ben a pozsonyi csatában még képesek voltunk megvédeni magunkat - óriási túlerőt legyőzve - ám hat évtizeddel később, az egyre erősödő pápai illetve császári hatalom mellett egyre kevésbé lett esélyünk erre. Géza a józan felismerést ésszerű döntésekkel egészítette ki: először is elküldte követeit Európa két leghatalmasabb urához: a római pápához és a német-római császár udvarába. Amikor küldöttei (12 magyar főúr) 973 húsvétján megjelentek Quedlinburgban, a német birodalmi gyűlésen, Géza bejelentette (általuk) a kontinens uralkodóinak: hajlandó felvenni népével együtt a kereszténységet és ezzel beilleszkedni Európába. Az államalapítás hosszú folyamata valójában már ebben a pillanatban elkezdődött: I. Ottó császár előtt, a lengyel fejedelem, a cseh uralkodó, a dán király, a beneventói herceg és IV. Benedek pápa illetve I. Joannész bizánci császár követei füle hallatára tett bejelentéssel. 

allamalapit3.jpg

Hogy miért volt a kereszténység felvételének ekkora jelentősége? Mert a X. századi Európában ez jelentette úgymond a "közös nevezőt". Mindenki a keresztény hitelvekhez igazodott, az egyház szerepe pedig óriási volt: támogatta az uralkodókat (engedelmességre intve a híveket), aminek fejében a királyok, császárok, minden országban az egyházi törvények betartását szorgalmazták. A világi és egyházi hatalom kéz a kézben, egymást segítve működtette a középkori Európát. Aki ezen a "körön" kívül rekedt és eretneknek minősült, arra Európa előbb-utóbb lesújtott. Nem alapíthattak hazát Európa peremén sem a szkíták, sem a besenyők, sem más sztyeppei népek, mint ahogyan a hunok és avarok birodalmával is szembeszállt a kora-középkori Európa. A magyarság viszont 973 -ben Gézának köszönhetően elkerülte ezt a sorsot.

A valóban történelmi lépést - vagyis a kereszténység felvételének szándékát - egy másik, 23 évvel későbbi, szintén fontos esemény is kiegészítette: 996 -ban Géza fejedelem fia, Vajk (István) a bajorországi Scheyernben (az ottani bencés kolostor kápolnájában) feleségül vette IV. Henrik bajor herceg (a későbbi II. Henrik német-római császár) húgát, Gizellát. Ezzel a rokoni kapcsolattal Géza bebiztosította a szomszédos német tartományok és az egész német császárság jóindulatát a frissen megalakuló Magyar Királyság számára. 

allamalapit4.jpg

A Szent Korona

Bár Géza fejedelem 997 február elsején meghalt (úgy, hogy ő maga valójában soha nem vette fel a kereszténységet), egy Európába beilleszkedni kész, fejlődés előtt álló stabil magyar államot hagyott fiára, Istvánra. Az államalapítás továbbvitele már az ő hosszú, 38 évig tartó országlására maradt. Keresztény, európai királlyá koronázását követően (az Úr ezredik évétől) megindult a lakosság krisztianizációja, mégpedig nyugatról érkező hittérítők, papok segítségével. A folyamatot segítette István két törvénykönyve is, melyek az egyházi tulajdon védelmét, a templomépítéseket (10 falunként), a kötelező misékre járást és az egyházi adó, vagyis a decima (tized) kötelező megfizetését rendelték el. 

Az államalapítás voltaképp három lényeges folyamatot jelentett: az európai életmód - értékrend - vallásosság bevezetését (a korábbi sztyeppei nomadizálással szemben), egy új világi közigazgatás, vagyis vármegyerendszer meghonosítását (a törzsi berendezkedés helyett) és végül egy egyházi közigazgatás, vagyis püspökségek létrehozását a régi vallás eltörlésével. Mindez hosszú és nehézkes időszakot hozott, melyet a magyar lakosság kényszerként élt meg. Bár a szent istváni törvények kötelezővé tették az új életmód és vallás felvételét, a nép csak hosszú évtizedek alatt fogadta el az új berendezkedést. A törzsi vezetők István ellen támadtak (Koppány 998 -ban, Gyula 1003 -ban, Ajtony 1008 -ban) a nép számára pedig 54 évvel István halála után is, Szent László időszakában (1092 -ben) törvényeket kellett hozni a régi hit gyakorlásának büntetése érdekében.

István vármegyéket teremtett, püspökségeket alapított, pénzt veretett (ezüst dénárokat), majd Székesfehérvárt királyi székhellyé nyilvánította, és európai mintájú adórendszert vezetett be. Országépítését végül azzal zárta, hogy megvédte hazánkat 1030 -ban, a támadó II. Konrádtól (aki már nem Gizella rokonságába tartozó, új uralkodó lett a Német-Római Birodalomban).

allamalapit5.jpg

Szent István törvényei az admonti-kodex első lapján /forrás: mek.oszk.hu/

Az államalapítás és a kereszténység felvétele sok évtizedes, nehéz folyamat volt, mely felölelte Géza fejedelem életének utolsó éveit, István teljes uralkodását és utána még legalább fél évszázadot az Árpád-ház további uralkodóinak időszakaiból. Ám az 1100 -as esztendőre, Könyves Kálmán idejére a középkori magyar állam Európa egyik legerősebbje lett. Még később, III. Béla (1172 - 1196) bevezette a hivatali írásbeliséget, a törvények, uralkodói rendelkezések írásban rögzítését és egy európai mintájú kancellária működését. A Magyar Királyság vitatathatatlanul kiegyensúlyozott európai állammá fejlődött. Ekkorra már két évszázad telt el attól a bizonyos naptól kezdődően, amikor Géza fejedelem elküldte követeit Európa akkori uraihoz azzal a szándékkal, hogy a magyarok készek beilleszkedni Európa közösségébe és felhagyva rabló-hadjárataikkal (vagyis a kalandozásokkal) felveszik a kereszténységet.

Az államalapítás tehát, - melyet minden évben augusztus 20 -án ünnepelünk - annak a bizonyos, küzdelmekkel teli két évszázadnak is az ünnepe, mely Géza fejedelemmel vette kezdetét, és amelynek legnagyobb érdemeit fiának, Szent Istvánnak köszönhetünk, amiért a magyarság fennmaradt, megerősödött és Európa értékes országává változott.  

Harmat Árpád

tortenelmi3_logo.jpg

2018.08.19.(0:15) 

A 2. magyar hadsereg helytállása a Donnál

Épp 76 éve, 1942 augusztusában kezdődött az a szovjet katonai hadművelet, mely a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájához vezetett. Az évfordulós alkalomból érdemes áttekintenünk a korabeli körülményeket és eseményeket.

doni_katonak1.jpg

A 2. magyar hadsereg 1942 április 17 –én indult el Magyarországról a keleti frontra, mégpedig Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével, hogy részt vegyen a németek Kék Hadműveletében (Fall Blau) és Sztálingrád elfoglalásáig biztosítson egy 200 km hosszúságú frontszakaszt, a Don folyó mentén. Csapataink július második hetére érték el a Dont és foglalták el állásaikat, Voronyezs városától délre, a 2. német, és a 8. olasz hadsereg között. 

Hadseregünk – bár a magyar hadvezetéstől a lehetőségekhez mérten szinte mindent megkapott – mind minőségben mind mennyiségben erősen elmaradottnak számított a korabeli nemzetközi haditechnikai színvonalhoz képest (főként a német és szovjet hadseregekhez mérve).

don_terkep.jpg

A legnagyobb hiányosságok a páncéltörő fegyverek terén mutatkoztak, hiszen az orosz T-34 –es harckocsikkal szemben úgy-ahogy hatásos 75 mm-es ágyúkból mindössze 50 db volt a 2. magyar hadsereg birtokában (és összesen is csak 620 db lövegünk volt.) Rendelkeztünk ugyan még 50 mm-es lövegekkel is, de ezekből mindössze 77 db volt bevethető. Birtokunkban voltak még kis hatótávolságú tüzérütegek, 40 mm –es légvédelmi ágyúk, illetve 184 db páncélozott jármű is, melyek közt 22 db Panzer IV –es harckocsit tudtunk bevetni. A magyar katonák német szövetségeseiktől kaptak még 108 db, 37 mm –es löveggel rendelkező, csehszlovák T-38 –as könnyű harckocsit, melyekkel viszont semmire nem mentek a szovjet tankokkal szemben.

doni_katonak3.jpg

Felszereltségünkbe tartoztak még Csaba páncélgépkocsik, Nimród páncélvadászok, illetve Toldi könnyű harckocsik, de sajnos mind nagyon kis tűzerővel rendelkeztek. A korabeli, második világháborús magyar harckocsiállomány tűzerejét szemlélteti a fenti képen látható, 18 tonnás Turán harckocsi - melyet a doni harcok után nem sokkal állítottak hadrendbe - és amelyet csak egy 40 mm -es löveggel látták el, amivel reménytelennek bizonyult szembeszállni a szovjet T-34- esekkel. A Donnál voltak még vadászgépeink is (26 db) illetve bombázóink (az ilovszkojei reptéren), sőt teherautók, fogatok, melyekből nagy számban használtunk. (A csapatmozgásoknál például többnyire a fogatokat alkalmazták a felszerelés szállítására.)

Összességében a 207 500 fős 2. magyar hadsereg csak a 22 db Panzer IV –es harckocsi és az 50 db 75 mm-es löveg révén jelentett némi ütőerőt (a többi fegyverzetünk elavult és kis hatásfokúnak számított), ám hozzá kell tegyük ez a csökkentett haderő óriási frontszakaszon volt elosztva, hiszen 200 km –t kellett biztosítanunk, nagyon elvékonyított arcvonallal. (Taktikai kényszer-visszavonuláshoz használható második vonalat ki sem tudtunk alakítani.)

doni_katonak4.jpgAz említett fegyverzetbeli gondokhoz társult, hogy a nyári frontra vonulás során nem gondoltak arra, hogy ha katonáink télen is a Don partján maradnak, akkor megfelelő téli ruhákra lesz szükségük. Az is óriási problémát jelentett, hogy a tél közeledtével az élelmezés is egyre inkább hiányossá vált. Decembertől pedig már a lövészárkokban való megfagyások kezdtek tömegessé válni. (1942 végén és 1943 elején gyakran fordult elő mínusz 30 fok is.) Jány Gusztáv [képünkön] számtalan esetben jelezte mind a magyar, mind a német parancsnokság felé a hiányosságokat, ám ígéreteken kívül alig-alig kapott valódi segítséget. 

A Don menti magyar hadműveletek „hídfőcsaták” néven vonultak be történelmünkbe, mégpedig a folyó nyugati partján, három orosz település: Uriv, Korotojak és Scsucsje térségében. A júliusi és augusztusi harcokban 25 ezer magyar katona esett el. Közben Sztálingrádban a németek egyre súlyosabb harcokra kényszerültek. Bár 1942 őszén (november elején) a németek már csak 100 méterre álltak a Volgától (így közel volt Sztálingrád bevétele), végül a szovjetek jelentős tartalékokat mozgósítva, november 21 -re bekerítették a várost. Egy katlan alakult ki, melyben 300 ezer német katona rekedt, ráadásul 1943 január 12 –én megindult a szovjetek nagy ellentámadása is, mely már érintette a doni magyar hadsereget is. 

doni_katonak5.jpg

Jány Gusztáv felettesei: Wilhelm Keitel és von Weichs tábornokok

A 40. szovjet hadsereg, Kirill Moszkalenko marsall vezetésével, T-34 –es harckocsikkal és óriási túlerővel gyakorlatilag legázolta a könnyű-fegyverzetű magyar haderőt. Előbb január 12 -én az urivi, majd január 14 –én a scsucsjei hídfőből is óriási erejű orosz harckocsi-rohamok indultak ellenünk. Január 15 –re bekerítés lett a sorsa a Stomm Marcell vezette III. hadtestnek, a többi alakulatunk pedig - a tőlünk délre állomásozó olaszok megfutását követően - megkezdte a kényszerű hátrálást, majd menekülést. Ezekben a reménytelen küzdelmekben mutatkozott meg, mennyire hiányoznak a modern harckocsik, páncéltörő lövegek, ágyúk, tarackok és egy rendezett, mérsékelt visszavonulást lehetővé tevő második arcvonal megléte. A magyar hadvezetés eleinte bízott a Hans Cramer vezérezredes vezette "Cramer-hadtest" felmentő bevetésében - és abban, hogy Maximilian von Weichs tábornok azonnal a magyarok megsegítésére küldi a "B" hadseregcsoport legfőbb tartalék erejét - de a remények hamar elszálltak. A németek ugyanis vonakodtak Voronyezs alá küldeni Cramer alakulatát és később is csak részletekben - túl későn - irányítottak a térségbe felmentő csapatokat.

Ami a veszteségeket illeti: a Jány Gusztáv vezérezredes vezette 2. hadsereg 120 000 katonát vesztett, amiből 100 000 a doni ütközetben esett el, sebesült meg, tűnt el, vagy került hadifogságba. 

doni_katonak2.jpg

Ami a végső értékelést illeti: a magyar honvédek számára kijelölt feladathoz képest esélytelenül kevés fegyverzetet és ellátmányt kaptak katonáink. Megfelelő téli ruházat, élelmezés, nagy tűzerejű fegyverek, páncéltörők, ágyúk és harckocsik nélkül kellett egy létszámukhoz mérten háromszor hosszabb folyószakaszt biztosítaniuk (és több hídfőállásait elfoglalniuk) miközben sokszoros túlerővel és páncélosokkal támadták őket, melyek ellen nem rendelkeztek szinte semmilyen hatékony eszközzel. Esélytelen helyzetük dacára napokig kitartottak és az olasz katonák elmenekülése után is helyben maradtak. Csak a legvégső reménytelenség idején vonultak vissza. Ugyanakkor a 2. magyar hadsereg és a támogató német erők 1943 januárjában mintegy 191 szovjet tankot lőttek ki (105 -öt a magyarok, 86- ot pedig a németek), vagyis a Donra támadó orosz harckocsik 40% -át az elégtelen eszközállomány dacára mégis csak megsemmisítették. 

Bár Jány Gusztáv 1943 január 24 –én még méltatlan megfutamodásnak tartotta a 2. magyar hadsereg visszavonulását, 6 héttel később, 1943 március 12 –én, 30. számú hadsereg parancsában már elismerte a magyar katonák reménytelen helyzetben is hősies és bátor helytállását. 

 „A m. kir. 2. honvéd hadsereg a Don mentén mélység nélküli gyéren megszállt nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelemben becsülettel állta a harcot. A hadsereg színe-java ott veszett a nagy túlerővel szemben vívott csatáiban, de elérte azt, hogy ellensége is felmorzsolódott. … Hódolattal álljunk meg hősi halottaink, sebesülteink ezrei előtt, dicsőség nevüknek, hála és elismerés illesse őket. ..."

Harmat Árpádtortenelmi3_logo.jpg

Kiegészítés: Érkezett olyan észrevétel hozzám, hogy a "2. magyar hadsereg" megnevezés nem helyes, mert pontosan így kellene írni: "magyar 2. honvéd hadsereg". Mivel tiszteletre méltó helyről érkezett a pontosításra  való felhívás, itt reagálnék:

Természetesen elfogadom a bírálatot, az észrevétel korrekt, valóban így kellene használni a megnevezést. Ugyanakkor mégsem javítom posztomban sehol, mert szinte minden hazai publikációban a megszokott formula terjedt el (az emberek így ismerik az alakulatot) és az általam nagyra becsült Romsics Ignác is így használja (Magyarország története a XX. században, Osiris, Bp., 2004.)

***

A történelmi gondolkodás és a blog indulása

A történelmi gondolkodás kifejezést gyakran halljuk a médiában, ám sajnos ritkán értelmezzük helyesen. A szókapcsolat arra utal ugyanis, hogy a jelen folyamatait képesek vagyunk történelmi perspektívába helyezni és így szemlélni illetve tanulmányozni. Azok, akik főállásban foglalkoznak történelemmel (pl. tanítják vagy kutatják) és azok, akik szabadidejük jelentős részét áldozzák ennek a tudomány-területnek, bizony szinte már önkéntelenül is történelmi látásmóddal viszonyulnak minden társadalmi és politikai kérdéshez. 

Ha egy olyan tendenciát vagy jelenség-sorozatot érzékelünk a hazai közéletben, közgondolkodásban, ami korábban már előfordult, akkor ismerjük annak korábbi következményeit is, vagyis más szemmel nézzük az egészet. Hogy példákat is mondjak: volt már gondban korábban is a közoktatás és meg is lett annak sajnálatos következménye; volt már fajgyűlölet hazánkban és tudjuk hová vezetett, jelentek már meg szélsőbalos és szélsőjobbos diktatúrák, ismert hatásokkal; végül: előfordult párszor, hogy nem gondoztuk hagyományainkat, nemzeti örökségünket és az értékromboló válság nem is maradt el. A tanulság tehát - ebből a pár példából is jól érzékelve - az, hogy a történelem ismerete nagyon fontos mindannyiunk számára, mert a jövőnket is meghatározhatja. 

A történelmi blog a historikus gondolkodás jegyében lett megalapítva és elindítva, remélve, hogy az itt olvasható posztok, cikkek, írások szolgálni tudják majd a legszebb tudomány megszerettetését.

tortenelmi3_logo.jpg

***