A nagy indián háborúk [25.]

2019. november 02. - Harmat Árpád

Az Amerikai Egyesült Államok létrejötte előtt, - de már Kolumbusz felfedező útjai után - az első gyarmatosító szándékkal érkező (és telepeket létesítő) európaiak a XVI. században kötöttek ki Észak-Amerika keleti partjainál. 1587-ben például I. Erzsébet kegyence, Walter Raleigh próbálkozott állandó település alapításával a Roanoke Island területén. Ez a kísérlet ugyan kudarcot vallott - hiszen a telep lakosait indiánok mészárolták le - ám 20 évvel később megszülethetett az első jelentős Észak-amerikai kolónia, Jamestown (Washingtontól 200 km-el délre.) A későbbi években aztán innentől kezdve folyamatos lett az Európából Észak-Amerikába vándorlás és az angolok mellett hollandok, svédek, franciák is alapítottak településeket a keleti parton. A XVII. század végére az angolok kiszorították a többi gyarmatosítót és megkezdték gyarmatállamaik létrehozását a brit korona alatt.

indians.jpg

Shoshone indiánok Washakie törzsfőnök körül

Hogy mi lett eközben az őslakos indiánok sorsa? A legelső időkben a keleti parton élő indiánok még harcot vívtak az érkező európaiakkal, később viszont a part-menti telepek sokasodásával inkább a kontinens belső területeire húzódtak vissza. A XVII. században megkezdődött az indián kultúrák hosszú hanyatlása és visszaszorulása, mely az Egyesült Államok 1783-as megszületését követően (az angolokkal vívott függetlenségi háború után) jelentősen felgyorsult. Bár ekkor még, vagyis 1783-ban körülbelül 700 - 800 ezer indián élt az USA által birtokolt (és meghódítani tervezett) területeken, az ezt követő 100 év alatt arányuk közel negyedére, 200 - 240 ezer főre esett vissza.

indianok_map.jpg

Ahogyan a térképeken is látható: az 1820 -as esztendő után rohamossá vált az indiánok területvesztése. A szenátus jelentős szavazattöbbséggel szavazta meg például 1830-ban az úgynevezett "Indiánkitelepítési határozatot", mely aztán Andrew Jackson elnök kezdeményezésére és jóváhagyásával 1830 május 28-án emelkedett törvényerőre. A jogszabály alapján az amerikai hadsereg 1830 és 1840 között 60 ezer indiánt telepített a Mississippi folyó nyugati oldalára. Ez volt a "könnyek útja", sok-sok ezer indián család menetelése nyugatra (ezrek halálával, az éhezés és hideg miatt).

usa_regiok.jpgKözben az amerikai kormány még a polgárháború előtti években megszerezte és integrálta a nyugati parti területeket. Kalifornia állam már 1850-ben megszerveződött és csatlakozott az USA többi államához. Innentől kezdve keletről és nyugatról is zajlott a "vadnyugat" meghódítása, kezdetét vette a nagy indián háborúk korszaka. Ezekben az években (1850-1890 közt) az amerikai kormányok a "hegyvidéki" Sziklás-hegységre kiterjedő régió megszerzését fontos céljuknak tekintették.

A Közép-Nyugat és az említett hegyvidéki terület fokozatos megszerzésével párhuzamosan zajlottak a floridai szeminol háborúk 1814 és 1858 között, melyekben a Floridát 1845-ig birtokló spanyolok szövetségre léptek a helyi szeminol - krík indiánokkal és együtt szálltak szembe a hódító amerikaiakkal. (A háború legelső szakaszában a szeminolokat még az angolok is támogatták, mégpedig az 1812-es angol - amerikai háború idején.)

indianok_torzsek.jpg

Az 1850-es évekre az USA terjeszkedése már odáig jutott, hogy nagyobb és egybefüggő "meghódítatlan"  indián területek területek már csak a vadnyugati régióban, a Missouritól nyugatra, a Sziklás hegység vidékén és a Mexikói határ mentén (a Mississippin túl) akadtak. 1851-ben a Kongresszus elfogadta az "indián eltulajdonítási törvényt" mely rezervátumok, indián lakóterületek kialakítását irányozta elő. A legelső és legjelentősebb ilyen övezet Oklahomában jött létre. Innentől kezdve az amerikai kormány legfőbb törekvése az őslakosok bekényszerítése lett, ezekbe a kijelölt övezetekbe.

A nagy indián háborúk korszaka (1860-1890)

Még a polgárháború alatt, 1862-ben a Mississippin túl területeken élő sziúk jelentős lázadást hajtottak végre (elsősorban éhezésük és nyomorúságos körülményeik miatt) és 490 fehér telepest öltek meg. Az amerikai kormány iszonyú megtorlással válaszolt: véresen verték le a felkelést, később pedig 300 indiánt ítéltek halálra (több nyilvános kivégzésben, melyek közül az egyiken egyszerre 38 indiánt akasztottak fel, mégpedig népes nézősereg előtt).

custer_ulobika.jpg

George Custer alezredes és legfőbb ellenfele: Ülő Bika

Egy évvel később, 1863-ban a district rangra emelkedett de állam státuszt még nem szerző (azt csak 1876-ban elnyerő) Colorado kormányzója egy indiánok "féken tartására" szerveződő lovasezredet hozott létre John Chivington ezredes vezetésével. A túlbuzgó, szadista és indiángyűlölő tiszt azután 1864 november 29-én a Sand Creek -i mészárlásban mondvacsinált ürügyekkel 180 csejennt gyilkolt le, akik közt rengeteg nő és gyerek is akadt. A brutális eset folytatásában a csejennek hadi-ösvényre léptek,  amire válaszul Sheridan tábornok (az Indián Terület katonai parancsnoka) a polgárháborús hős George Armstrong Custer alezredest bízta meg az indián "megregulázásával". A véreskezű alezredes 1868 november 29-én a Washita folyó mellett rátámadva a csejennekre 100 harcost és 75 nőt-gyereket mészárolt le.

usa_terjeszkedese.jpg

Az USA területe megalakulásakor (1783) és a terjeszkedés során

1873-ra (a polgárháború vége után 8 évvel) már csak a Közép-nyugat déli (Mexikói határhoz közeli) és északi (kanadai határhoz közeli) részein maradtak indiánok által birtokolt területek. Ezeken szerveződött meg Ülő Bika vezetésével lakota-csejenn összefogás, mely túlterjeszkedett a kormány által kijelölt rezervátumokon. Az 1876/77 -es indián háború legfőbb oka az a bizonyos túlterjeszkedés volt. A harcokban a kormány Custer alezredes 7. lovasezredét bízta meg az indiánok rezervátumokba kényszerítésével. A legfőbb összecsapásra Little Bighorn mellett kerül sor 1876 június 25-26 -án. A körülbelül 1000 - 1500 fős indián sereg négy törzs harcosaiból állt (lakota, sájen, arapaho, csejenn), míg a 7. ezred 597 katonát számlált. A csata meglepő módon indián győzelemmel végződött, sőt elesett maga Custer is. A csata után az amerikai közvélemény felháborodásának hatására hajtóvadászat indult Ülő Bika és harcosai után, akik Kanadában kényszerültek menekülni. (Néhány év elteltével visszatért az államokba és letette a fegyvert, majd a Standing Rock rezervátumban telepítették le. Később még komoly szerepe lett az indián - amerikai konfliktusokban.)

little_bighorn.jpg

A Little Bighorn melletti csata (1876 június 26.)

Az 1880-as években folytatódtak az indiánok elleni harcok, melyek akkor vettek új fordulatot, amikor a Mexikói határ közelében vándorló apacsok egy Goyaałé nevű törzsi harcost nem emeltek varázslójukká. Goyaalé törzsét 1874-ben telepítették egy rezervátumba (az arizonai San Carlos közelében). A férfi sajátos spirituális vezetőként kijelentette harcosai előtt: kötelességük küzdeni a szabadságukért és kitörni a rezervátumból. Később, 1885-ben Goyaalé 50-100 harcosával folyamatos portyázásokat indított Mexikó és Amerika déli államai ellen. Idővel hírnevet szerzett és a mexikóiak elnevezték Geronimo -nak (Szent Jeromos után, akihez áldozatai imádkoztak, ha megtámadta őket.) Geronimo egy teljes éven át tudta megvezetni az amerikai hadsereget, melynek egy 5 ezer fős külön része csak őt üldözte. Végül az utolsó harcoló indián sereg 1886 szeptember 4-én adta meg magát, Geronimo vezetésével, mégpedig Arizonában, Fort Bowie erődjében Nelson A. Miles tábornok előtt. (Geronimo 1909-ben halt meg, 80 esztendősen a Fort Sill-i rezervátumban.)

geronimo.jpg

Geronimo 1886-ban

Az indián háborúk korának utolsó nagy öldöklésére 1890-ben került sor, amikor az amerikai kormány végleg le akart számolni az indiánok beilleszkedését akadályozó, úgynevezett "szellemtáncos mozgalommal". Az esetre a Dél Dakotai Standing Rock rezervátum szomszédságában, a Wounded Knee patak partján egy sziú táborban került sor, éppen ott, ahol a 14 évvel korábbi Little Bighorn -i csatát vezető Ülő Bika igazgatta az indián közösséget. A konfliktus úgy kezdődött, hogy a kormány felszólította Ülő Bikát, hogy akadályozza meg rezervátumában a mozgalom aktivitását, ám ezt a férfi megtagadta. Letartóztatása 1890 december 15-én lövöldözésbe torkollott, mely a nagyfőnök halálával végződött. Két héttel később, december 29-én egy 350 fős sziú csoport hagyta el a rezervátumot, hogy a Wounded Knee partján járjon szellemtáncot. A 7. lovasezred katonái azonnal körbevették őket és fegyvereik átadására illetve a rezervátumban való visszatérésre szólították fel az indiánokat. A fegyverek átadása körüli huzavona azonban lövöldözéssé és mészárlássá fajult, 300 indián halálát okozva. Az áldozatoknak legalább fele volt nő és gyerek. (Egyébként 31 katona is elesett a lövöldözésben.)

Az itt következő fénykép sziú indiánok táborát mutatja Wounded Knee mellett, 1891-ben az öldöklés utáni évben (a képen oldalt sziú lovasok):

sziu_indianok.jpg

Az indiánokkal szembeni harcok 1890 körül véget értek, az őslakosok ezt követően rezervátumokban éltek. Az 1887-es Dawes törvény az indiánok törzsi földjeinek felosztását rendelte el, hogy azok farmer-gazdaságokként működjenek tovább és tulajdonosaik beilleszkedjenek az amerikai társadalomba. Az ezt az utat választó indiánok aztán állampolgárságot kaptak, és az ilyen családok egyes tagjai már városokba költöztek és az asszimiláció útjára léptek. Az indián lakosság nagyobb része azonban a századfordulón még mindig a hagyományos, törzsközösségi életet élte rezervátumokban. Ők csak 1924-ben kaptak állampolgárságot, majd 1934-ben Wheeler-Howard törvény értelmében teljes jogosultságot ügyeik intézésére.

rezervatumok.jpg

Jelenleg az USA területén a becslések szerint 2,9 millió indián él és további 2,3 millió ember vállalja fel valamilyen fokú indián származását. Az USA mintegy 310 rezervátumot tart fenn, nagyrészt a nyugati területeken, a Montana - Új-Mexikó vonal két oldalán, a Missouritól nyugatra. A legnagyobb rezervátum a navahóké, mintegy 71 ezer négyzetkilométer nagyságú (kétharmad Magyarországnyi) és Arizonában található (ma 350 ezer lakosnak ad otthont). Napjainkban az indiánok már adókedvezményekben részesülnek, beilleszkedésüket számtalan jogszabály segíti és rengeteg egyesület támogatja őket. Mindez azonban kevéssé feledteti sajnos azt a 107 esztendőt - 1783 és 1890 között - amikor az Egyesült Államok kormányzata és hadserege óriási pusztítással és a földek tömeges elvételével tette tönkre illetve számolta fel az egykoron népes Észak-amerikai indián közösségeket.

Harmat Árpád

tortenelmi3_logo_1.jpg

2019.11.02. 

Halloween és Mindenszentek. Melyik az ősibb? Meglepő a válasz [24.]

A címben nem véletlenül szerepel az "és" nem pedig a "vagy" szócska a Halloween és a Mindenszentek között; hiszen nem zárja ki egyik a másikat. Bár nagy divat az egyiket modern amerikai hóbortként a másikat pedig őskeresztény hagyományként beállítani, valójában a Halloween az ősibb ünnep (talán sokakat meglepő módon). A Halloween -t a már a Krisztus előtti első évszázadban megünnepelték a kelták, mégpedig a Római hódítás előtti időkben a Brit szigeteken (a mai Angliában és Írországban).

halloween_mszentek.jpg

A druida papok tanításai szerint az év egy bizonyos napján - mégpedig a tél kezdetén, vagyis Samhain havának (november) első napja előtt - a holtak szellemei meglátogatják az élők világát, amit ősi rítusokkal kell megünnepelni. Ezt az ünnepet tehát már a kereszténység és Jézus megjelenése előtt is megülték. Samhain szokása vagyis a holtak szellemének várása kifejezetten a Brit szigetek keltáinál vált általánossá.

Később jött a római hódítás, mégpedig Claudius császár parancsára Krisztus után 43-ban, Aulus Plautius vezetésével. Ezzel Britannia betagozódott a Római Birodalomba. A provincia idővel Róma többi tartományához hasonlóan felvette a kereszténységet és 313-ra (Milánói Edictum idejére) már a keresztény szokások uralkodtak a szigeteket. Ekkor az ősi, kelta szokásokat - hagyományokat sorra beillesztették a keresztény kultúrkörbe, így Samhain ünnepe is sajátosan keresztény ünneppé változott mégpedig mint "mindenszentek előestéje", azaz mint "All Hallows Eve" (összeolvasva: All Halloween, majd csak egyszerűen Halloween).

halloween_ordog.jpgHalloween napja később külön szokásokkal bővült, mint például az 1660-as években a "töklámpás" készítés hagyományával, mely a későbbi évszázadokban meghódított az egész angolszász világot. Eljutott az Egyesült Államokba is, ahol azóta is elterjedt hagyomány. A szokás hátterében egy régi ír legenda áll, mely egy részeges kovács, bizonyos Jack O'Lantern ravaszságáról szól, aki egyszer nagyon csúnyán átverte és megleckéztette az ördögöt. Amikor a kovács később  meghalt, az ördög emlékezett a ravasz mesterember ügyességére és nem akarta magával vinni a pokolba a kovács lelkét (nehogy ott is átverje). Inkább egy örökké égő fadarabot adott neki, egy kivájt répába téve, hogy lelke örökké a két világ közt bolyongjon. A monda később módosult picit és megünneplésekor már a répa helyett a sokkal könnyebben faragható tökbe tették a lámpást (vagy gyertyát). Napjainkban is már inkább tököket faragnak azok, akik megülik az ősi kelta ünnepet, Samhain vagy Halloween napját.

Ami az ősi, Brit-szigeteki kultúrát illeti: története visszanyúlik egészen a Krisztus előtti 4. évezredig; a történészek ugyanis körülbelül a Krisztus előtti 3100 és 1900 közti időkre teszik a Londontól 138 km-re fekvő Stonehenge keletkezését. A helyen valószínűleg ősi szertartásokat végezte és később a druida papok szent helye volt [lásd lenti képet].

stonehenge_druidak.jpg

Ami Mindenszentek ünnepét illeti: annak története kicsit újabb keletű: a IV. századtól ismert, amikor még a Pünkösd utáni első vasárnap tartották. Később időpontja áthelyeződött november elsejére. A Mindenszentek hivatalos egyházi ünneppé való nyilvánítására először 741-ben, III. Gergely pápa idején történt kísérlet, de csak 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével illesztették a keresztény ünnepek sorába, Festum Omnium Sanctorum néven.

halottak_napja.jpg

A halottak napját latinul: Commemoratio Omnium Defunctorum 998-óta ünneplik, ám a mai napig tartóan gyakran keverik össze a Mindenszentek szokásával. A különbség: Mindenszentekkor az üdvözült lelkekért, halottak napján pedig az elhunyt, de még nem üdvözült (tisztító tűzben lévő) lelkekért imádkozunk (értük gyújtunk gyertyát, ülünk misét és tesszük rendbe a sírokat). 

Az ősi kelta Halloween, a keresztény Mindenszentek és a szintén keresztény Halottak napja mind más - más eredetű ünnepek, melyek sorban egymás után megülhetőek: október 31-én a Halloween, november 1-én a Mindenszentek, november 2-án pedig a halottak napja.

Harmat Árpád

tortenelmi3_logo_1.jpg

2019.10.30.15:09

Kossuth a jövőt látta 1867-ben? [22.]

Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) és 1956-hoz kapcsolódó nemzeti ünnepünk megtartása (október 23) között érdemes felidézni történelmünk egyik külön fejezetének, a kiegyezésnek (és az azt követő fél évszázadnak) a jelentőségét, mégpedig históriánk kiemelkedő alakjának, Kossuth Lajosnak a tolmácsolásában.

cassandra_level.jpg 

Tovább

A Ford-T modell és Galamb József [21.]

1908 október elsején, vagyis épp 111 éve került a piacra a detroiti  Ford Motor Company Galamb József által tervezett és fejlesztett Ford-T modellje, a "Bádog Böske", eredeti nevén: Tin Lizzie. A konstruktőri munkálatok 1907-ben kezdődtek, mégpedig Galamb József személyes vezetésével. A makói születésű, kiváló magyar mérnök három fontos és forradalminak tekinthető újítást is beépített a megszülető új autótípusba: a korábbi (gyakran meghibásodó) tolókerekes sebességváltó helyett sokkal megbízhatóbb (és olcsóbban gyártható) bolygómű rendszerű sebváltót, levehető hengerfejjel rendelkező motort és több lemezes tengelykapcsolót. Mindezekhez társult szintén jelentős újításként, hogy a világon először a Ford Company gyárában alkalmazták a "mozgó összeszerelő szalagos sorozatgyártást" mégpedig szintén Galamb Józsefnek köszönhetően.

ford_galamb.jpg

Tovább

Épp 80 éve foglalták el a szovjetek Lengyelország keleti részét [20.]

A második világháború kirobbanását a Hitler vezette náci Németország első olyan agressziójához szokták kötni, mely már egyértelműen háborús cselekménynek minősült: azaz Lengyelország megtámadásához. Arról azonban már kevés szó esik, hogy 17 nappal később, 1939 szeptember 17-én (vagyis épp 80 éve) a sztálini Szovjetunió is megtámadta a lengyeleket, hogy a korábbi titkos, német - szovjet megállapodás értelmében felosszák egymás közt a lengyel államot.

szu_nemet.jpg

Tovább

A Rettenthetetlen és a valódi skót történelem [19.]

Szinte mindenki látta már a Rettenthetetlen (Braveheart) című, öt Oscart bezsebelt, 1995-ös történelmi drámát Mel Gibson rendezésében és főszereplésével. A film világszerte óriási sikert aratott 24 évvel ezelőtt és idén már a folytatást is forgatják Robert the Bruce címen, Richard Gray rendezésében. Ezúttal a központi karakter az angolokat legyőző (Wallace halála után skót királynak megkoronázott) I. Róbert lesz, akit ugyanaz az Angus Macfadyen alakít majd, aki Gibson filmjében is kulcsfigura volt. Az új rész iránt feltámadt érdeklődés kapcsán talán érdemes kicsit elmélyednünk a brit és skót történelem XIV. századi időszakában, megvizsgálva, hogy milyen is volt ez a világ valójában és milyen történelmi alakok, hogyan alakították a főbb eseményeket.

william_wallace.jpg 

Tovább

Himmler jobbkeze, a második legfőbb náci vezető: Heydrich [18.]

Reinhard Heydrich Obergruppenführer neve elsősorban Himmler kegyetlen helyetteseként, másodsorban az ellene elkövetett merénylet hihetetlen története kapcsán maradt fenn az utókor emlékezetében. A merényletről 2017-ben Cédric Jimenez rendezett izgalmas akciófilmet (HHhH - Himmler agyát Heydrichnek hívják) melyből sok érdekesség megtudható az egykori főnáciról. Ha azonban magát az embert akarjuk megismerni, a filmnél mélyebbre kell ássunk. Ki volt valójában Himmler hóhéra?

heydrich.jpg

Tovább

5 érdekesség gróf Széchenyi Istvánról [17.]

Gróf Széchenyi István a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb, nagy alakja, aki 1825 és 1848 közti munkásságával, - közzétett írásaival, gondolataival, nagylelkű felajánlásaival és gazdasági programjával - meghatározó módon járult hozzá a XIX. század közepének nagy változásaihoz és Magyarország polgári átalakulásához. Tevékenysége nélkülözhetetlen része volt annak a folyamatnak, mely végre kivezette hazánkat a feudális viszonyok közül és amelyet a történettudomány "reformkorként" emleget. 

szechenyi.jpg

Tovább

A II. világháború legtehetségesebb német tábornoka [16.]

Nem könnyű a "legnagyobb" vagy "legtehetségesebb" vezetők kiválasztása mert ez a fajta kategorizálás, mindig rengeteg szubjektivitást rejt magában. Örök kérdés ugyanis, hogy mitől tesszük függővé a "cím" odaítélését? Egyes tábornokok például kiváló tervezők voltak, mások viszont zseniális végrehajtók és akadtak olyanok is, akik hadtestek, hadosztályok vezetése szintjén nyújtottak egészen kivételes harctéri teljesítményt.

erich_manstein.jpg

Tovább