Az 1930-as évek Európája egy diktatúrákkal, autokráciákkal és totalitárius rendszerekkel teli, sajátos világ volt, mely a második világháború küszöbén számtalan feszültséggel küszködött. Jellemzően három államberendezkedés alakult ki: az első országcsoportba a politikai szélsőségek (nácizmus, fasizmus kommunizmus) totális államai  tartoztak: a hitleri Németország, Mussolini Olaszországa, Franco spanyolországi diktatúrája (1936-tól) és a sztálini Szovjetunió kommunista rezsimje. A második csoportot a tekintélyuralmi rendszerek alkották, mint Lengyelország, Törökország, Bulgária, Jugoszlávia, Portugália, Magyarország és Románia. Végül voltak a parlamentáris demokráciák mint Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Belgium, Dánia és Svédország melyekben a parlamentek, vagyis a népakarat döntött mindenben. A kontinens politikai értelemben színes képet nyújtott tehát és csupán az országok alig feléről lehetett elmondani, hogy a demokratikusan működött.

A nyugati hatalmak belső válságokkal küzdöttek: Franciaországot például belpolitikai és gazdasági gondok is sújtották (magas infláció, korrupció, munkás-sztrájkok), amit az is tetézett, hogy lakossága nagyon tartott egy újabb német agressziótól. A félelem cselekvést követelt, ennek jegyében zajlott 1927 és 1932 között a Maginot-vonal megépítése (erődrendszer a francia-német határon). A 350 km hosszú és 5 milliárd frankba kerülő építkezés teljesen felemésztette az egyébként sem túl erős francia gazdaság tartalékait, ráadásul mint később kiderült teljesen feleslegesen, hiszen az 1940 májusi nagy német offenzíva megkerülte az erődvonalat. (Charles de Gaulle - aki 1939-ben még csak ezredes volt - tiltakozott a tartalékok elherdálása ellen és az erőd-építés helyett inkább a páncélos fegyvernem fejlesztésére, bővítését kérte. Ám nem hallgattak rá.)

Nagy-Britanniában a gazdasági világválság 1933-ig sztrájkokat és belső elégedetlenséget szült (7 milliós lett a munkanélküliség), amit a gyarmatok ügye és az ír függetlenség (teljes ír elszakadás) is súlyosbított. Neville Chamberlain konzervatív párti politikus 1937-es kinevezése pedig inkább szaporította, mint csökkentette a gondokat. Az 1935 után egyre intenzívebb német terjeszkedő politikát - a francia Édouard Daladier asszisztálása mellett - messzemenőkig eltűrte (a háborútól való félelem miatt), így Hitler "vérszemet kapva" sorra kebelezte be a megkaparintani kívánt célterületeket: a Rajna vidéket, Ausztriát, Csehszlovákiát és a Memel-vidéket. (A Rajna-vidéknek a versailles- béke értelmében demilitarizáltnak kellett volna maradnia, de Hitler mégis megszállására adott parancsot.)

Amikor még az angolok és franciák tárgyalóasztalhoz ültek Hitlerrel: Müncheni egyezmény, 1938, Chamberlain, Daladier, Hitler, Mussolini, Ciano

Adolf Hitler hat fontos kérdésben szegte meg a versailles-i békét, melyek közül a katonai fegyverkezés és sorkatonai szolgálat bevezetése volt az egyik legsúlyosabb. Az engedélyezett 100 ezres haderő helyet ugyanis Németország 1939-re 7 milliós hadsereget szervezett, melyhez a harckocsi-gyártási (és egyéb csapásmérő eszközökre vonatkozó) tilalom ellenére 3 ezer páncélost is előállított (nem beszélve a harci-repülők, hadihajók és tengeralattjárók tömeges gyártásáról). A Guderian tábornok által javasolt, majd elindított harckocsi-program ugyanakkor 1939-ben még csak a teljes páncélos-állomány negyedénél alakított ki valóban korszerű és hatékony típusokat. (A háború kirobbanásakor még ezer alatt volt a Panzer III., és Panzer IV. tankok száma és a Panzer V. [Párduc], illetve Panzer VI. [Tigris] csak a háború második felére jelenT meg.)

A békeszegések dacára a náci Németország az 1930-as években a világ felé még az erő és a fejlődés látszatát mutatta, például a sikeresen lebonyolított 1936-os nyári olimpiai játékok megszervezésével és kiemelkedő gazdasági mutatóival. Mindezt ugyan beárnyékolták az 1935-ös nürnbergi faji törvények (melyek megfosztották minden joguktól a zsidókat), az összkép Németországról mégis stabilitást és rendezettséget mutatott. Ráadásul Adolf Hitler népszerűsége megkérdőjelezhetetlennek és egyértelműnek tűnt, dacára a német berendezkedés diktatórikus és totalitárius jellegének. A német birodalmi parlament (Reichstag) díszlet volt csupán, - hiszen a felhatalmazási törvény (1933 március 23.) minden hatalmat a kormány (és így személyesen a Führer) kezébe juttatott -  a belbiztonsági szervek (Birodalmi Biztonsági Főhivatal, SS, Gestapo) korlátlan hatáskörrel léphettek fel bárki ellen és nem létezett szabad sajtó sem Németországban. Az utolsó jelentős újságírót, aki még kritizálni tudta (és merte) Adolf Hitlert, Fritz Gerlichnek hívták és 1934 június 30-án ölték meg Dachauban. (Gerlich fiatalon történész diplomát szerzett, majd a politika világa felé fordulva írt nagy olvasottságú cikkeket a "Der gerade Weg" [egyenes út] című lapban, ahol a Hitler jelentette veszélyre próbálta figyelmeztetni a németséget.)

Németország Hitler uralma alatt a 30-as években saját nagyságának és eljövendő dicsőségének "bűvöletében" élt, miközben elhitte a Führernek és a nemzetiszocialistáknak, hogy népe felsőbbrendű. Ezalatt a III. Birodalom (Drittes Reich) területileg bővült, gazdaságilag erősödött, katonailag pedig a háborúra készült, mely aztán 1939 szeptember 1-én (Lengyelország lerohanásával) ki is robbant.

A demokratikus és diktatórikus országok Európában (1938)

Európa ugyanakkor vaknak mutatkozott Németország agressziójára nézve: a franciák és angolok abban bíztak, hogy ha hozzájárulnak Hitler kisebb követeléseinek teljesítéséhez (mint Csehszlovákia bekebelezése), akkor a Führer talán beéri ennyivel és nem indít majd háborút szomszédai ellen. (Tévedtek.) Más államok, mint az első világháborút lezáró békével elégedetlen országok a fasizálódás útjára léptek és inkább Hitler kegyeit keresték, tőle várva megoldást sérelmeikre. Ilyen ország volt Románia, Bulgária, Szlovákia és Olaszország is. Akadtak a Führernek olyan szövetségesei is, amelyek külpolitikai és gazdasági érdekeik miatt támogatták, mint Franco Spanyolországa és Horthy Magyarországa. Hazánk a szégyenteljes trianoni békediktátum revideálását remélte a Führertől és ezt részben meg is kapta tőle (mintegy 80 ezer km2 terület került vissza Magyarországhoz a bécsi döntések és más visszacsatolások nyomán, 1938 és 1941 között).

Ami a Szovjetuniót illeti: Sztálin az 1930-as években kevéssé figyelt Németországra, sokkal inkább a belső ügyek kötötték le: elsősorban a tisztogatások végrehajtására, a teljes egyeduralom megerősítésére összpontosított. 1936 augusztusában a "tizenhatok perében" kivégeztette korábbi riválisait, Kamenyevet, Zinivjevet és Buharint. (Majd jött a tizenhetek és huszonegyek pere, újabb magas rangú kommunista vezetők kivégzésével). Sztálin 1936 és 1939 közt a hadsereg tábornokaira is lesújtott: 50 hadtest és 154 hadosztály parancsnokot öletett meg, köztük a Vörös Hadsereg legfontosabb vezetőjét, Mihail Tuhacsevszkij marsallt (1937 június 12-én). Sztálint ezek az ügyek kötötték le és nem Európára illetve azon belül is a háborúra készülő hitleri Németországra figyelt. Végül az utolsó pillanatban feleszmélt és gyorsan időt akarva nyerni 1939 augusztus 23-án aláíratta a Molotov-Ribbentrop Paktumot (mely megnemtámadást és titkos területfelosztást is tartalmazott Kelet-Európára vonatkozóan).

Nemzetiszocialista pártgyűlés (Nürnberg, 1934)

Európa az 1930-as években a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali diktatúrák, nacionalista autokráciák és politikai sérelmek hálóiban vergődött, miközben számtalan konfliktus okozott feszültséget az országok között. Nyugat-Európa országai első világháborús adósságaikat törlesztették az USA felé, a hajdani vesztesek (Németország, Ausztria, Magyarország) jóvátételeiket nyögték, miközben bizalmatlanság és ellenséges hangulat jellemezte például a francia - német viszonyt. Mindenhol megjelentek a politikai szélsőségek: a kommunista pártok és náci - fasiszta mozgalmak, a kontinens számtalan országában zajlottak sztrájkok, munkás-megmozdulások.  Valamilyen formában, de szinte mindenhol megjelent az antiszemitizmus, mely több országban is komoly atrocitásokig fajult (vagy zsidó törvényeket "szült"). Európa forrongott és feszültségekkel telítődött.

Ebben a zaklatott politikai légkörben nyert népszerűséget a német nemzetiszocializmus, mely aztán Adolf Hitler vezetésével a 30-as évek végétől lángba borította a világot.

Harmat Árpád

2020.01-16.22:50