A 2. magyar hadsereg helytállása a Donnál

2018. augusztus 17. - Harmat Árpád

Épp 76 éve, 1942 augusztusában kezdődött az a szovjet katonai hadművelet, mely a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájához vezetett. Az évfordulós alkalomból érdemes áttekintenünk a korabeli körülményeket és eseményeket.

doni_katonak1.jpg

A 2. magyar hadsereg 1942 április 17 –én indult el Magyarországról a keleti frontra, mégpedig Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével, hogy részt vegyen a németek Kék Hadműveletében (Fall Blau) és Sztálingrád elfoglalásáig biztosítson egy 200 km hosszúságú frontszakaszt, a Don folyó mentén. Csapataink július második hetére érték el a Dont és foglalták el állásaikat, Voronyezs városától délre, a 2. német, és a 8. olasz hadsereg között. 

Hadseregünk – bár a magyar hadvezetéstől a lehetőségekhez mérten szinte mindent megkapott – mind minőségben mind mennyiségben erősen elmaradottnak számított a korabeli nemzetközi haditechnikai színvonalhoz képest (főként a német és szovjet hadseregekhez mérve).

don_terkep.jpg

A legnagyobb hiányosságok a páncéltörő fegyverek terén mutatkoztak, hiszen az orosz T-34 –es harckocsikkal szemben úgy-ahogy hatásos 75 mm-es ágyúkból mindössze 50 db volt a 2. magyar hadsereg birtokában (és összesen is csak 620 db lövegünk volt.) Rendelkeztünk ugyan még 50 mm-es lövegekkel is, de ezekből mindössze 77 db volt bevethető. Birtokunkban voltak még kis hatótávolságú tüzérütegek, 40 mm –es légvédelmi ágyúk, illetve 184 db páncélozott jármű is, melyek közt 22 db Panzer IV –es harckocsit tudtunk bevetni. A magyar katonák német szövetségeseiktől kaptak még 108 db, 37 mm –es löveggel rendelkező, csehszlovák T-38 –as könnyű harckocsit, melyekkel viszont semmire nem mentek a szovjet tankokkal szemben.

doni_katonak3.jpg

Felszereltségünkbe tartoztak még Csaba páncélgépkocsik, Nimród páncélvadászok, illetve Toldi könnyű harckocsik, de sajnos mind nagyon kis tűzerővel rendelkeztek. A korabeli, második világháborús magyar harckocsiállomány tűzerejét szemlélteti a fenti képen látható, 18 tonnás Turán harckocsi - melyet a doni harcok után nem sokkal állítottak hadrendbe - és amelyet csak egy 40 mm -es löveggel látták el, amivel reménytelennek bizonyult szembeszállni a szovjet T-34- esekkel. A Donnál voltak még vadászgépeink is (26 db) illetve bombázóink (az ilovszkojei reptéren), sőt teherautók, fogatok, melyekből nagy számban használtunk. (A csapatmozgásoknál például többnyire a fogatokat alkalmazták a felszerelés szállítására.)

Összességében a 207 500 fős 2. magyar hadsereg csak a 22 db Panzer IV –es harckocsi és az 50 db 75 mm-es löveg révén jelentett némi ütőerőt (a többi fegyverzetünk elavult és kis hatásfokúnak számított), ám hozzá kell tegyük ez a csökkentett haderő óriási frontszakaszon volt elosztva, hiszen 200 km –t kellett biztosítanunk, nagyon elvékonyított arcvonallal. (Taktikai kényszer-visszavonuláshoz használható második vonalat ki sem tudtunk alakítani.)

doni_katonak4.jpgAz említett fegyverzetbeli gondokhoz társult, hogy a nyári frontra vonulás során nem gondoltak arra, hogy ha katonáink télen is a Don partján maradnak, akkor megfelelő téli ruhákra lesz szükségük. Az is óriási problémát jelentett, hogy a tél közeledtével az élelmezés is egyre inkább hiányossá vált. Decembertől pedig már a lövészárkokban való megfagyások kezdtek tömegessé válni. (1942 végén és 1943 elején gyakran fordult elő mínusz 30 fok is.) Jány Gusztáv [képünkön] számtalan esetben jelezte mind a magyar, mind a német parancsnokság felé a hiányosságokat, ám ígéreteken kívül alig-alig kapott valódi segítséget. 

A Don menti magyar hadműveletek „hídfőcsaták” néven vonultak be történelmünkbe, mégpedig a folyó nyugati partján, három orosz település: Uriv, Korotojak és Scsucsje térségében. A júliusi és augusztusi harcokban 25 ezer magyar katona esett el. Közben Sztálingrádban a németek egyre súlyosabb harcokra kényszerültek. Bár 1942 őszén (november elején) a németek már csak 100 méterre álltak a Volgától (így közel volt Sztálingrád bevétele), végül a szovjetek jelentős tartalékokat mozgósítva, november 21 -re bekerítették a várost. Egy katlan alakult ki, melyben 300 ezer német katona rekedt, ráadásul 1943 január 12 –én megindult a szovjetek nagy ellentámadása is, mely már érintette a doni magyar hadsereget is. 

doni_katonak5.jpg

Jány Gusztáv felettesei: Wilhelm Keitel és von Weichs tábornokok

A 40. szovjet hadsereg, Kirill Moszkalenko marsall vezetésével, T-34 –es harckocsikkal és óriási túlerővel gyakorlatilag legázolta a könnyű-fegyverzetű magyar haderőt. Előbb január 12 -én az urivi, majd január 14 –én a scsucsjei hídfőből is óriási erejű orosz harckocsi-rohamok indultak ellenünk. Január 15 –re bekerítés lett a sorsa a Stomm Marcell vezette III. hadtestnek, a többi alakulatunk pedig - a tőlünk délre állomásozó olaszok megfutását követően - megkezdte a kényszerű hátrálást, majd menekülést. Ezekben a reménytelen küzdelmekben mutatkozott meg, mennyire hiányoznak a modern harckocsik, páncéltörő lövegek, ágyúk, tarackok és egy rendezett, mérsékelt visszavonulást lehetővé tevő második arcvonal megléte. A magyar hadvezetés eleinte bízott a Hans Cramer vezérezredes vezette "Cramer-hadtest" felmentő bevetésében - és abban, hogy Maximilian von Weichs tábornok azonnal a magyarok megsegítésére küldi a "B" hadseregcsoport legfőbb tartalék erejét - de a remények hamar elszálltak. A németek ugyanis vonakodtak Voronyezs alá küldeni Cramer alakulatát és később is csak részletekben - túl későn - irányítottak a térségbe felmentő csapatokat.

Ami a veszteségeket illeti: a Jány Gusztáv vezérezredes vezette 2. hadsereg 120 000 katonát vesztett, amiből 100 000 a doni ütközetben esett el, sebesült meg, tűnt el, vagy került hadifogságba. 

doni_katonak2.jpg

Ami a végső értékelést illeti: a magyar honvédek számára kijelölt feladathoz képest esélytelenül kevés fegyverzetet és ellátmányt kaptak katonáink. Megfelelő téli ruházat, élelmezés, nagy tűzerejű fegyverek, páncéltörők, ágyúk és harckocsik nélkül kellett egy létszámukhoz mérten háromszor hosszabb folyószakaszt biztosítaniuk (és több hídfőállásait elfoglalniuk) miközben sokszoros túlerővel és páncélosokkal támadták őket, melyek ellen nem rendelkeztek szinte semmilyen hatékony eszközzel. Esélytelen helyzetük dacára napokig kitartottak és az olasz katonák elmenekülése után is helyben maradtak. Csak a legvégső reménytelenség idején vonultak vissza. Ugyanakkor a 2. magyar hadsereg és a támogató német erők 1943 januárjában mintegy 191 szovjet tankot lőttek ki (105 -öt a magyarok, 86- ot pedig a németek), vagyis a Donra támadó orosz harckocsik 40% -át az elégtelen eszközállomány dacára mégis csak megsemmisítették. 

Bár Jány Gusztáv 1943 január 24 –én még méltatlan megfutamodásnak tartotta a 2. magyar hadsereg visszavonulását, 6 héttel később, 1943 március 12 –én, 30. számú hadsereg parancsában már elismerte a magyar katonák reménytelen helyzetben is hősies és bátor helytállását. 

 „A m. kir. 2. honvéd hadsereg a Don mentén mélység nélküli gyéren megszállt nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelemben becsülettel állta a harcot. A hadsereg színe-java ott veszett a nagy túlerővel szemben vívott csatáiban, de elérte azt, hogy ellensége is felmorzsolódott. … Hódolattal álljunk meg hősi halottaink, sebesülteink ezrei előtt, dicsőség nevüknek, hála és elismerés illesse őket. ..."

Harmat Árpádtortenelmi3_logo.jpg

Kiegészítés: Érkezett olyan észrevétel hozzám, hogy a "2. magyar hadsereg" megnevezés nem helyes, mert pontosan így kellene írni: "magyar 2. honvéd hadsereg". Mivel tiszteletre méltó helyről érkezett a pontosításra  való felhívás, itt reagálnék:

Természetesen elfogadom a bírálatot, az észrevétel korrekt, valóban így kellene használni a megnevezést. Ugyanakkor mégsem javítom posztomban sehol, mert szinte minden hazai publikációban a megszokott formula terjedt el (az emberek így ismerik az alakulatot) és az általam nagyra becsült Romsics Ignác is így használja (Magyarország története a XX. században, Osiris, Bp., 2004.)

***