A Trianon név hallatán sok minden eszünkbe juthat, de minden felmerülő gondolatunk a 100 évvel ezelőtt bekövetkezett nemzeti kudarchoz és katasztrófához vezet vissza. Épp 103 esztendeje ugyanis, - egészen pontosan 1920 június 4 –én délután 16 óra 32 perckor - a Párizs melletti Versailles kastély-együttes Grand Trianon épületének fő folyosóján - a Galerie des Cotelles egyik asztalánál - hazánk képviselőire egy igazságtalan és megalázó békeszerződés aláírását kényszerítették.

Az első világháború győztesei, vagyis az antant hatalmak 1919 januárjától konferenciák során keresztül ítélkeztek az öt vesztes ország sorsáról. Először a németekkel (1919 június 28.), majd az osztrákokkal (1919. szeptember 10.), végül a bolgárokkal (1919 november 27.) íratták alá a békeszerződéseket, melyek mind a jóvátételi bírságokról, a haderő korlátozásokról és legfőképp a területi elcsatolásokról rendelkeztek. Ránk, magyarokra 1920 tavaszán került sor.

A béke dokumentuma sokkal inkább volt diktátum, mint szerződés, hiszen nem a két fél megállapodásán nyugodott, hanem egy megfellebbezhetetlen, parancsszerű utasításhalmazból állt, melynek egyetlen rendelkezését sem lehetett módosítani. A diktátum elvette tőlünk korábban nagy és erős országunk több mint kétharmadát, elszakította hazánktól a honfoglalás óta magyar földként birtokolt Felvidéket és Erdélyt, elcsatolta a déli részeken fekvő Szerémséget, Bánságot, Szlavóniát és a tengerpartot (a horvát területekkel együtt). Elvesztettük bányáinkat, ősi emlékhelyeinket, legszebb városainkat. De a legnagyobb fájdalmat nemzetünk kettészakítása okozta. A diktátummal több, mint 3 millió honfitársunk rekedt az új határokon kívül.

Kétségtelen, hogy a magyar történelem nagy és sorsfordító tragédiáinak sorában – mint a tatárjárás (muhi csata), mohácsi vész, doni katasztrófa – a legnagyobb megrázkódtatást Trianonban szenvedtük el. Országgyűlésünk 2010 május 31 -én a diktátum aláírásának napját -  vagyis június 4-ét - a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. De hogyan és miért került sor, erre a számunkra tragikus lépésre?

A diktátum megszületése

A magyar országgyűlés küldöttsége - gróf Apponyi Albert (képünkön), gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pál vezetésével - a békeszerződés véglegesítése előtti tárgyalásokra 1920. január 7-én reggel 8 óra 10 perckor érkezett Párizsba. A küldöttség első emberének feladatkörét ellátó - és abban az évben már a 74 -et betöltő - Apponyi gróf Magyarország egyik leginkább tisztelt politikusa volt. Mindenki sokat remélt tapasztaltságától és nyugaton is egyértelmű elismertségétől. Néhány nappal a bizottság megérkezése után, 1920. január 16-án tartotta meg híres "védőbeszédét" a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt. Az itt következő szövegrészlet Apponyi Albert aznap elhangzott mondataiból áll:

„ ... Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen õ az, aki az összes nemzetek közül a legbûnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire. …” /Apponyi Albert, 1920 január 16./

Bár Apponyi beszéde és logikus érvelése nem maradt hatástalan a résztvevőkre, Clemenceau hajthatatlan maradt. Később a győztes hatalmak képviselői megtekintették Teleki gróf vörös térképét is, melyen a földrajztudományban jártas arisztokrata a magyar lakosság elhelyezkedését szemléltette, miközben kiemelte, hogy milyen jelentős területek és magyarlakta régiók kerülnének határainkon túlra, ha érvénybe lépne a békeszerződés. A két magyar diplomata mindent elkövetett a döntnökök meggyőzésére.

Beszédeiket követően 4 hónapon keresztül zajlottak még a további tárgyalások. Közben a január és május közti időszakban Apponyiék többször is hazautaztak Budapestre, hogy a magyar parlamentnek is beszámoljanak a párizsi egyeztetések eredményeiről. Sajnos túl sok beszámolni valójuk nem akadt: a Clemenceau vezette antant küldöttség mindvégig kitartott eredeti elképzelése mellett, ragaszkodott Magyarország kétharmadának elvételéhez. Hajthatatlanságukban három tényező is szerepet játszott: egyrészt a környező nemzetiségek lobbija, (vagyis magyar-ellenes fellépése), másrészt a Monarchia örök időkre szóló, végleges feldarabolásának szándéka (melyre egy aprócska Ausztria és Magyarország volt legalkalmasabb) és végül harmadrészt a tanácsköztársasági előzményekhez kapcsolódó bizalmatlanság.

Hazánk kétségtelenül súlyos időket élt meg 1918 és 1920 között, mely időszak rengeteget rontott nemzetközi megítélésünkön. A háború végén a Károlyi Mihály vezette őszirózsás forradalom ugyan egy polgári Magyarország kialakítását célozta meg a köztársaság kikiáltásával, ám közben hadseregünk visszavonásával (és részleges leszerelésével) meggondolatlanul teret engedett a velünk ellenséges környező országok előretöréseinek is. Károlyi bukását 1919-ben kommunista diktatúra követte (tanácsköztársaság), ami végzetesen ellenünk hangolta az antant hatalmakat. Párizs és London dühét a cseh, román és szerb diplomácia tovább szította, így született meg a békekonferencia vezetőiben az elhatározás: példásan kell megbüntetni hazánkat. Döntésük egybevágott azzal a nagyhatalmi törekvéssel, miszerint Európa új rendjét egy meggyengített Közép-Európával lehet csak elképzelni, melyben nincs helye erős dunai monarchiáknak (vagy birodalmaknak).

A magyar küldöttek 1920 május 5-én vették át hivatalosan a békefeltételeket. Apponyiék miután konstatálták, hogy a diktátum szövegében nem történt számottevő változás, május 19-én lemondtak. Május 23-án Millerand francia miniszterelnök tudomásul vette a rangos követek lemondását és felszólította a magyar kormányt, hogy jelöljön ki új követeket, akik majd június 4-én a versaillesi épületegyüttes Nagy Trianon kastélyában aláírják a békeszerződést. A trianoni békediktátumot végül az 1920 tavaszán kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írta alá.

Az igazságtalan szerződést aláíró magyar kormány hamarosan lemondott. 1920. június 4-én, délelőtt tíz órakor Budapesten és országszerte megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, a közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.

A diktátum a többi vesztes féllel megkötött szerződéshez hasonlóan három rendelkezési körben tartalmazott súlyos "büntetést": egyrészt 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, másodrészben jelentős jóvátétel megfizetésére kötelezte hazánkat és végül harmadrészt új határvonalat jelölt ki Magyarország körül.

A békeszerződés eredményeképp a Horvátország nélkül 282 870 km összterületű Magyar Királyság 92 963 km²-re zsugorodott, elvesztve lakosságának több mint a felét. Az 1910-ben még 20 886 000 fős ország lakossága 7 615 000 főre esett vissza.

• Romániáé lett egész Erdély, a Partium és a Bánság egy része, összesen 103 ezer km2 –nyi területtel. A 45. cikk így szólt: " … Magyarország a maga részéről lemond Románia javára a volt Osztrák-Magyar Monarchiának mindazokra a területeire vonatkozó összes jogairól és igényeiről, amely területek Magyarországnak a II. rész (Magyarország határai) 27. Cikkében megállapított határain kívül esnek és amelyeket a jelen Szerződés, vagy a jelen ügyek rendezését célzó bármely más szerződés Romániához tartozóknak ismer el. ..."
• Déli szomszédunk, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett a Szerémség, Drávaköz, Bácska és a Bánság nyugati része, valamint a Muraköz és a Muravidék illetve egész Horvát-Szlavónország, összesen 63 ezer km2
• Északi szomszédunk, Csehszlovákia kapta Kárpátalját, a teljes Felvidéket és a Csallóközt, összesen 61 ezer km2 –el.
• Végül Ausztriáé lett a 4 ezer km2-es Burgenland nyugati határszélünkön.
• Elvesztettük a tengerparti Fijume városát is, mely Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták.

1920 június 4. hazánk gyásznapja. Ezen a napon az első világháborúban győztes országok geopolitikai és nagyhatalmi szempontok mentén, indokolatlanul és méltánytalan módon megcsonkították a harcokban vesztesként küzdő hazánkat. Minden év június havának negyedik napján a békediktátumra, szétszakított nemzetünkre és az összetartozás minden legyőző erejére emlékezünk.

 Harmat Árpád

2020.06.03.23:30